• Nyomtatás

sik csabaSÍK CSABA
(Celldömölk, 1934. július 9. - Bp., 1997. november 25.)

könyvkiadó, kritikus, művészettörténész, szerkesztő

Gimnáziumi tanulmányait Kőszegen és Celldömölkön végezte és a celli Gábor Áron Gimnáziumban érettségizett 1952-ben. 1956-ban a budapesti tudományegyetemen magyar-történelem szakos tanári oklevelet szerzett. 1956-ban munkanélküli volt, majd néhány hónapig nevelőtanárként dolgozott egy rákoskerti általános iskolában. 1957-től négy évtizeden át a magyar könyvkiadás ügyét szolgálta. Előbb a Magvető Könyvkiadó lektora és szerkesztője volt, majd 1966-től főszerkesztője, 1972 és 1977 között pedig irodalmi vezetője. 1977-től egy másik patinás műhely, a Móra Ifjúsági Könyvkiadó Kozmosz Fantasztikus Könyvek szerkesztőségének irányítójaként tevékenykedett. 1988-ban önálló kiadót alapított Holnap Könyvkiadó néven, amelynek 1988/89-ben igazgatója volt.

Publikációiban főleg a XX. század irodalmával és képzőművészetével foglalkozott. Szakírói munkássága a klasszikus avantgárd és az 1960-as évek neoavantgárd képzőművészetét ölelte fel. Jelentős tanulmányokat tett közzé – többek között – Nicolas Schöffer, Étienne Hajdu, Henry Moore, Kassák Lajos és Vilt Tibor munkásságáról. Meghatározó írásokat jelentetett meg a kubizmusról, az absztrakt expresszionizmusról, a pop-artról, valamint érzékeny elemzője és népszerűsítője volt az ún. Iparterv-generáció tevékenységének. Széles körű szerkesztői tevékenységet folytatott: számos antológiát állított össze és 1973-tól 1978-ig ő válogatta a Körkép című reprezentatív éves, elbeszéléseket tartalmazó gyűjtemény népszerű köteteit.  

Munkásságát 1988-ban József Attila-díjjal ismerték el.

Műveiből:

Rend és kaland. Bp. 1971. 271 p.
Egy önérzet története. Kísérlet egy regény régészeti feltárására. In: Irodalomtörténet, 1978. 4. sz. pp. 956-980.
„Nem harcoltam csak nézelődtem”. (A regényíró Móra Ferencről). In: Irodalomtörténet, 1979. 2. sz. pp. 213-230.
A Parthenon lovain innen és túl. Bp. 1979. 342 p.
Ars poeticák a XX. századból. (Vál. és szerk. Sík Csaba). Bp. 1982. 418 p.
Sem kő, sem bronz, sem vászon. Bp. 1985. 246 p.
Picasso. Bp. 1985. 58 p.
Az értelem bilincsei. Esszék a XX. századi művészetről. Bp. 1987. 346 p.
Az öreg festő és a világ. Picasso 347 erotikus rajza. In: Nagyvilág, 1988. 9. sz. pp. 1373-1385.
Örök törvény, új világ. Békéscsaba, 1993. 161 p.

Irodalom:

Tandori Dezső: A csöndesen izzó értés. Sík Csaba művészettörténési munkáiról. In: Műhely, 1986. 5. sz. pp. 68-71.
Vekerdi László: Sík Csaba: Sem kő, sem bronz, sem vászon. In: Forrás, 1986. 6. sz. pp. 75-78.

N. T.