Uranovicz Imre

  • Nyomtatás

uranovicz imreURANOVICZ IMRE
(Celldömölk, 1931. május 18. - Budapest, 1992. december 23.)

diplomata


Szülei: Uranovicz Mihály és Heiner Rozália. Édesapja ritzer kőfaragó volt a Sághegyen, bár alapszakmája a kocsigyártó bognár volt. Néhány év múlva Budapestre költöztek, ahol a családfő a csepeli Weisz Manfréd Művek esztergályos-marósa lett. 1944 tavaszán az első bombázások után visszaköltöztek Cellbe a nagyszülőkhöz. Így Uranovicz Imre a 3-4. polgárit már itt végezte. Ezt követően a pápai gimnáziumban tanult, majd az akkor induló celli Gábor Áron Gimnáziumban folytatta tanulmányait. A második osztály végén hetedmagával kirúgták az iskolából és Pannonhalmára küldték őket. Két hónapig volt a bencés székhelyen, majd újra Pestre került és a fővárosban érettségizett.

1950-től 1954-ig a budapesti egyetem jogtudományi karán, majd 1954/55-ben a Külügyi Főiskolán képezte magát. Közben házasságot kötött Molnár Gizellával és két gyermekük született: László (1954) és Ágnes (1956). 1954-től közel négy évtizeden át a Külügyminisztérium munkatársa volt. 1956-tól 1959-ig a washingtoni magyar nagykövetségen és a New York-i magyar ENSZ-képviseleten attasé és harmadtitkár. Mandátumának lejártakor hazatérve az állomáson tudta meg, hogy édesanyja meghalt és azonnal indulnia kell a celldömölki temetésre, amellyel megvárták őt...

1959 és 1963 között a Külügyminisztérium nemzetközi szervezetek főosztályán előadóként dolgozott. 1964-től 1969-ig az ENSZ-titkárság politikai és a Biztonsági Tanács főosztályának tisztségviselője, egyúttal a ciprusi ENSZ-erők parancsnokának és az ENSZ-főtitkár ciprusi különmegbízottjának politikai tanácsadója. 1969-től a Külügyminisztérium nemzetközi szervezetek főosztályán főelőadó, 1971/72-ben főosztályvezető-helyettes, 1973-tól Saigonban a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság magyar tagozatának általános vezető-helyettese. 1974 és 1976 között magyar nagykövet Ausztráliában, canberrai székhelye mellett egyúttal Indonéziába, Malajziába és Új-Zélandra is akkreditálva. 1976-tól 1980-ig indonéziai magyar nagykövet, Malajziába is akkreditálva. 1980-tól 1984-ig az európai biztonság és együttműködés tárcaközi bizottságának titkári funkcióját látta el. 1984-től a Kulturális Fórum előkészítő értekezlete végrehajtó titkárhelyettese; 1985 és 1989 között tervező és elemző főosztályvezető-helyetteseként működött. 1986-ban újra nősült, második felesége Tóth Györgyi. 1989-től haláláig ciprusi magyar nagykövet volt Nicosiában.


Műveiből:

A Vietnami Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság, 1973. Doktori disszertáció. Bp. 1974. 83, 15 p.
Az emberi jogok napja. In: Magyar Jog, 1988. 3. sz. pp. 193-196.


Irodalom:

Magyar és nemzetközi ki kicsoda 1992. Bp. 1991. p. 901.
Új magyar életrajzi lexikon. VI. köt. Bp., 2007. p. 969.

N. T.