Horváth Zsigmond

  • Nyomtatás

HORVÁTH ZSIGMOND (Kisköcsk, 1782. január 20. – Kővágóörs, 1845. október 17.)

evangélikus lelkész, író, műfordító, az MTA lev. tagja

Nemesi szülők gyermekeként született az akkoriban alig pár száz lelket számláló Kisköcskön. Középiskoláit Sopronban végezte, ahol tehetségét Kis János fedezte fel az önképzőkörben. Az ő irányítása révén ébredt fel érdeklődése és nyílt meg szíve a magyar irodalom iránt. Tanára támogatása tette lehetővé, hogy külföldi utazásokat tegyen és – egyházi szolgálatra készülvén – 1802 októberében beiratkozhasson a jénai egyetemre. Két esztendeig hallgatta a hittudományt, olyan tudós oktatók keze alatt, mint a filozófus Schelling. Művelődése forrásául az iskolai tanulmányokon és könyvtári búvárkodásain túl főleg németországi szünidei utazásai tekinthetők. Felkereste – többek között – Erfurtot és Wartburgot, a reformáció fellegvárát is. Jénától alig néhány órai járásra feküdt Weimar, ahol meglátogatta a nagy triászt: Herdert, Schillert és Goethét. Schnepfenthalban Salzmannak, a neveléstudomány egyik megalapozójának előadásait élvezhette. Elképzelhető, hogy hazatérését követően az ő hatására nevelősködött két évig Nizsnyánszky György gyermekei mellett.


1806. január 6-án szentelték pappá és a csengei (ma: Csönge) evangélikusok választották lelkészül. Tizennyolc esztendeig vitte a gyülekezet irányítását s ezalatt egyre inkább rá kellett ébrednie, hogy ifjúi álmai szertefoszlanak, mert Magyarhonban s különösen vidéken egy önfejlődésű tudományos kor feltételei még nem léteznek. Kis Jánossal fennmaradt barátságának és a híres irodalomszervező kitartó ösztönzésének köszönhető, hogy a körülmények dacára tollat ragadott a kezébe. Érdeklődése az eltelt idő alatt a teológiától a földrajz felé fordult és a Kis János által kiadott és szerkesztett "Nevezetes Utazások Tárháza" című sorozatban megjelentette Cook föld körüli útját (1810), Macartney kínai követi útleírását (1818) és Maermann Észak-Európai utazásait (1819). E művek sorában a legnevezetesebb az "Ámerikának haszonnal mulattató esmértetése" című 306 oldalnyi munkája, mely 1813-ban látott napvilágot Győrött. Érdemes idézni a kötet előszavából, amely október 25-én íródott Csöngén:
"Minthogy a magyar literatúra még csak derültében vagyon s annak gyarapodása folyvást sok nehézségekkel s akadályokkal küszködik: ugyanezért méltán óhajthatni, hogy íróink bár arra szemügyet vennének, miképpen édesíthessék az olvasásba belé hazafiaikat s mint kedveltethessék meg velek mind jobban s jobban a tudományokat. Ezt a jeles szándékot, úgy vélem, egyszer legszerencsésebben az olyan könyvek által érheti el, melyek a hasznost a kellemetessel, az édes csemegéket a tápláló eledelekkel szépen összepárosítják /…/ Ilyen s mi lebegett énelőttem is, amidőn e jelenvaló munkának készítéséhez hozzáfogtam. Ami hasznos és interesszáns történeteket, históriai és statisztikai tudósításokat izolált helyheztetésemben Ámerikáról felhajthattam, mindazokat itt anyai nyelvünkön, természeti rendben előadva, együtt lelhetni."
Horváth Zsigmond széles érdeklődési körére utal, hogy természettudományi és filozófiai értekezéseket is papírra vetett, történeti olvasókönyvet állított össze az ifjúság számára, továbbá összefoglalta a reformáció históriáját és kézikönyvben az egyházszerkezet jellemzőit. Ezen munkái azonban a kiadás nehézségei miatt kéziratban maradtak. Élete folyamán számos írást publikált a Tudományos Gyűjtemény lapjain, többek között a stilisztikáról, az égitestekről és a nevelés problémáiról.
1824-ben a Zala megyei Kővágóörsre került, ahol Kis János nyomdokaiba is lépett, aki 1799-1802 között szintén az egyházközségben működött. Az egyházi ranglétrán egyre feljebb lépdelt. Négy év múlva a zalavidéki esperesség jegyzői, majd 1831-ben Zala vármegyei táblabírói tisztségre emelték. Olyan vidéken élt, amely gazdag nyelvkinccsel bírt, ezért bekapcsolódott a Magyar Tájszótár munkálataiba s hamarosan egyik legaktívabb résztvevője lett a vállalkozásnak. Tevékenységének elismeréseként Kis János támogatásával a Magyar Tudományos Akadémia 1833-ban osztálymegjelölés nélkül levelező tagjai sorába választotta. Horváth Zsigmond 1837-ben zalavidéki esperes lett s hivatalát egészen 1845. október 17-én bekövetkezett haláláig viselte. Az Akadémián Toldy Ferenc a felette tartott gyászbeszédét így fejezte be: "Az irodalomtörténet a helyen, amelyet egy áldatlan korban elfoglalt, őt is javallással fogja említeni."


Irodalom:

Németh Tibor: Kisköcsktől Csöngén át az Akadémiáig : Horváth Zsigmond emlékezete. In: Vas Népe. 38. évf. 304. sz. (1993. dec. 30.) p. 8.
Gömböcz Elvira: „Tanulni, úgy vélem, ’s a’ hibát elhagyni soha sem késő” Horváth Zsigmond (1782-1845). - In: Lelkipásztor. 75. évf. 2000. 2. sz. p. 63-67.

N.T.