Sándor József

  • Nyomtatás

SÁNDOR JÓZSEF
(Kapolcs, 1895. október 30. - Vönöck, 1976. június)

tanító, népköltésgyűjtő


Ősei apai ágon több nemzedékre visszamenően kovácsok voltak. Az elemi iskolát a festői szépségű völgyben elhelyezkedő Kapolcson, a négy polgárit Tapolcán végezte el. A szorgalmas, jó tanuló fiút a család taníttatta. A soproni Evangélikus Tanítóképző Intézetben 1916-ban szerzett oklevelet. Tizenkét éves volt, amikor az első, rokonoktól és bizalmas ismerősöktől hallott dalokat leírta. Az ismerteket ösztönösen elhagyta, a régi szövegeket gyűjteménybe írta. Tanítónövendék korában könyvtárakat, könyvkereskedéseket látogatott, mindinkább elkötelezve magát gyűjtő tevékenységének.

1917-ben Kapolcson segédtanítói állást kapott, majd egy év múlva Zalagalsára került tanítónak, ahol egyben a községi ifjúsági egyesület elnöke lett és 1919-ben családot is alapított. A zárt falusi környezet jó talaja volt a gyűjtőmunkának, ami kiterjedt dalokra, versekre és balladákra, valamint az ünnepkörökhöz tartozó szokások, gúnyversek, kortesnóták, a népélet különféle területeire vonatkozó gyűjtésre. 1920-ben a Néptanítók Lapjában felhívás jelent meg népköltési anyag beküldésére. Sándor József addig gyűjtött anyagát elküldte a pályázatra, és a népes mezőnyben harmadik helyezést ért el, 500 korona jutalomban részesülve. Sebestyén Gyula neves néprajztudós dicsérő, elismerő levele, - addig ismeretlen regös ének és balladák beküldéséért - további ösztönzést adott számára. Kapcsolatba kerül Darnay Kálmánnal, a híres sümegi múzeum alapítójával, aki nagyra becsülte áldozatos munkáját.

1927-ben pályázat útján Kemenesmagasi választotta meg tanítójának, ahol közel 30 évig folytatta a gyűjtést. Az 1930-as évek elején a megyei népművelési bizottság Kőszegen tartott egyhetes tanfolyamán ismertette gyűjtési módszereit. Itt figyelt fel rá Dezső Lipót tanfelügyelő, aki közlésre kérte hozzászólását, amit elküldött, de nem jelent meg. Ősszel a tanfelügyelő látogatást tette az iskolában, és Sándor Józseftől anyaga átadását szerette volna elérni. Szerencsére ellen tudott állni főnöke fellépésének. 1956-ban nyugdíjazását kérte. 1957-ben fiához költözött Vönöckre és ott vásároltak lakást. Bár a gyűjtést abbahagyta, szerette volna, ha addigi munkája nem vész kárba, ezért 1960-ban a Savaria Múzeumnak ajánlotta fel anyagát. Szentléleky Tihamér igazgató személyesen kereste fel. Sándor József népköltési gyűjtését, sok régi könyvét, pénzeket adott át neki, amit négy nagy csomagban szállítottak el Szombathelyre. A múzeumba került a nagyapjától örökölt, árverésen vett becses emlék, az első magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó 1780. évi első teljes évfolyama. Sándor József közel ötven évig élt és dolgozott Kemenesalján. Az 1912-1959 között gyűjtött népköltési anyagának mintegy harmada, 243 szöveg származik Magasiból. Különösen sokat köszönhetett az ott élő, iskolázatlanul is művelt és köztiszteletben álló Szuh Károly kiváló memóriájának. Sajnos, Sándor József pályázatra beküldött anyaga közlésre már nem került, mert a Magyar Népköltési Gyűjtemény, ami a legújabb kutatásokat megjelentette, 1924-ben megszűnt. Kéziratban maradt Kemenesmagasi rövid története című dolgozata is. A lelkes néptanító, mint népköltésgyűjtő feledésbe merült.

Irodalom:

Káldos Gyula: Sándor József népköltésgyűjtő. In: Vasi Honismereti Közlemények, 1996. 1. sz. pp. 58-68.

K. Gy.