A II. világháború kemenesaljai áldozatai

  • Nyomtatás

 Kemenesaljai áldozatok a II. világháborúban

katonai kereszt       Gyűjtésünk a "Béke poraikra..." I-II-III. (Bp.,  1999-2013) című dokumentum-emlékkönyv sorozat, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárának veszteségi anyagai, a szovjet hadifogolytáborokban elhunytak adatbázisa (http://www.katonakagulagon.hu/index.php?page=adatbazis) illetve Herczeg László: Nemeskeresztúr évszázadai (Szombathely, 2010) című kötet alapján készült. Minden kiegészítést örömmel fogadunk - a továbbiakban a név után * jelzéssel utalunk arra, hogy a megadott források anyagát személyes, családi információk alapján pontosítottuk.

Üzeneteiket várjuk a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen illetve 70/338-3065 telefonszámon. Segítségüket előre is köszönjük! 

szám Név Rendfok. Születési és halálozási dátum Anyja / Apja neve Település
1. Ábrahám Péter honv. (1898 - 1946.06.12.) Ábrahám József Jánosháza (Szh)
2. Ambrus János honv. (1921 - 1945.01.25.) Ambrus Mihály Jánosháza (Szh)
3. Andalits Lajos zls. (1913.11.29. - 1944.12.08.) Kálmán Mária Kisköcsk (Szh)
4. Andrási Sándor c.őrm. (1915 - 1944.12.20.) Morocz Karolin Nagysimonyi (Szh)
5. Antal József honv. (1912? - 1945.01.02.) Németh Mária Nemeskeresztúr (Lh)
6. Arató Ernő kmsz. (1899.07.27. - 1944.07.27.) Schaffer Júlia Csönge (Szh)
7. Bácskai István honv. (1922.06.27. - 1942.09.24.) Ferenc Julianna Celldömölk (Szh)
8. Bagics János honv. (1920.06.10.- 1943.01.21. Bakonyi Julianna Csönge (Lh)
9. Bajcik János t.tiz. (1916.05.18. - 1943.02.02.) Márkus Mária Jánosháza (Lh)
10. Bakovics Ferenc honv. (1911 - 1945.03.24.) Cséri Eszter Jánosháza (Szh)
11. Balog István honv. (1898 - 1946.03.25.) Balog Sándor Ostffyasszonyfa (Szh)
12. Balogh Ferenc őrv. (1921.01.01. - 1945.03.29.) Nikman Rozália Alsóság (Szh)
13. Balogh Károly honv. (1914 - 1945.02.19.) Döbrönte Lidia Alsóság (Szh)
14. Balogh Károly szkv. (1918 - 1945.12.10.) Balogh Károly Kemenesszentmárton (Szh)
15. Balogh Lajos honv. (1907.12.14. - 1944.07.02.) Fodor Lídia Kemenesmagasi (Szh)
16. Bánhegyi László honv. (1911 - 1945.03.08.) Bánhegyi István Celldömölk (Szh)
17. Baracskai Imre hf. (? - 1945.12.02.) Stolez Mária Alsóság (Szh)
18. Baranyai Gábor tiz. (1918.03.03. - 1945.01.25.) Szakács Lídia Ostffyasszonyfa (Szh)
19. Baranyai Sándor tiz. (1899.08.09. - 1944.06.06.) ? Jánosháza (Lh)
20. Baranyi Gábor honv. 24 éves (? - ?) ? Ostffyasszonyfa (Szh)
21. Bártfai Kálmán honv. (1912.02.23. - 1945.03.01.) Soós Róza Ostffyasszonyfa (Szh)
22. Bartos Lajos őrv. (1922.06.09. - 1945.02.03.) Talabér Rozália Kemenessömjén (Szh)
23. Bass (Basa) Lajos kmsz. (1921.12.02. - 1945.03.10.) Rotschild Ida Izsákfa (Szh)
24. Bedő István honv. (1906.06.20. - 1944.07.31.) Meggyes Mária Pápoc(Szh)
25. Begov István honv. (1915 - 1944.10.07.) Horváth Mária Jánosháza (Lh)
26. Bella József honv. (1916 - 1945.03.11.) Bella János Jánosháza (Szh)
27. Bella Móric honv. (1911.10.25.- 1945.04.27.) ? Duka (Szh)
28. Benedek Imre kmsz. 57 éves (? - ?) ? Jánosháza (Lh)
29. Benkó István honv. (? - 1944.12.31.) ? Ostfyasszonyfa (Lh)
30. Berecz Károly őrv. (1920 - 1943.10.15.) Lévay Eszter Alsóság (Szh)
31. Béres János őrm. (1914 - 1947.04.17.) Béres István Ostffyasszonyfa (Szh)
32. Béres Károly honv. (1922 - 1945.04.13.)  ? Kenyeri (Szh)
33. Berke Gyula őrv. (1920 - 1946.01.20.) Berke Gyula Kemenesmihályfa (Szh)
34. Bóczi Flórián honv. (1912.11.19. - 1943.06.15.) Németh Julianna Alsóság (Szh)
35. Bódis Sándor honv. (1912.08.29. - 1942.04.15.) Sopronyi Mária Nemeskeresztúr (Szh)
36. Bodó István honv. (1910.08.14. - 1944.12.06.) Meilinger Zsófia Kemenessömjén (Szh)
37. Bogaras Kálmán honv. (1922 - 1945.08.31.) Bogaras Ferenc Szergény (Lh)
38. Bognár József - (1894 - 1945.07.13.) Bognár Ferenc Jánosháza (Szh)
39. Bognár József honv. (1916.02.02. - 1943.01.31.) Szabó Rozália Nemeskeresztúr (Lh)
40. Bokkon János honv. (1902 - 1945.04.14.) Szekér Rozália Csönge (Szh)
41. Bokor Lajos honv.  (1923 - 1946.04.24.) Bokor József Kemeneskápolna (Szh)
42. Bordács Lajos honv. (1920 - 1945.02.05.) Bordács István Ostffyasszonyfa (Szh)
43. Bor(s)os Ferenc honv. (1915.02.20. - 1944.10.07.) Horváth Mária Jánosháza (Szh)
44. Bors Béla honv. (1921 - 1945.01.11.) Bors Béla Pápoc (Lh)
45. Borsos István honv. (1911 - ?) ? Júlia Nemeskeresztúr
46. Bozga Leon honv. (1915.03.20. - 1943.06.08.) Bozga Mariann Borgáta (Lh)
47. Böröcz József tsz.szkv. (1919.11.22. - 1944.10.01.) Horváth Rozália Pápoc (Szh)
48. Böröndy Lajos t.zls. (1919.11.02. - 1944.04.22.) Katzer Magdolna Kemenesmagasi (Lh)
49. Császár Kálmán őrv. (1902 - 1943.04.23.) Császár János Tokorcs (Szh)
50. Császár Sándor honv. (1916 - 1946.03.10.) Császár Mihály Rábakecskéd (Lh)
51. Csatári Kálmán honv. (1912.10.09. - 1942.06.28.) Ferenci Karolin Kemenesmagasi (Lh)
52. Cseh Károly honv. (1923.08.09. - 1945.02.22.) Csider Anna Celldömölk (Szh)
53. Csiszár Imre őrv. (1910.09.13. - 1944.12.26.) Pap Rozália Kemenesmagasi (Szh)
54. Csiszár Kálmán őrv. (1911 - 1945.06.01.) Csiszár József Pápoc (Szh)
55. Csiszár Sándor honv. (1920 - 1944. 10.21.) Gaál Anna Pápoc (Szh)
56. Csizmadia Dávid ftörzsőrm. (1899 - 1949.02.02.) Csizmadia József Mesteri (Szh)
57. Csizmazia József honv. (1916 - 1947.01.20.) Csizmazia Pál Nagysimonyi (Szh)
58. Csöndör Béla c.őrv. (1917.07.19. - 1944.04.26.) Molnár Julianna Kemenesmihályfa (Lh)
59. Czimber Károly honv. (1919.10.10. - 1944.06.27.) Nagy Judit Celldömölk (Szh)
60. Dános Zsigmond - (1891.12.05. - 1944.11.15.) Kiss Fáni Kiscell (Szh)
61. Darabos Sándor szkv. (1922 - 1946.12.17.) ? Kissomlyó (Szh)
62. Dávid István honv. (1925 - 1946.03.29.) Dávid József Jánosháza (Szh)
63. Diósdi József honv. (1920.01.20. - 1944. 12.20.) Büki Mária Rábakecskéd (Szh)
64. Dobai László honv. (1918.08.06. - 1942.05.31.) Csizmazia Zsófia Duka (Lh)
65. Dóczi Mihály tsz.szkv. (1916.10.20. - 1944.08.01.) Németh Karolin Ostffyasszonyfa (Lh)
66. Dórsits Sándor honv. (1922 - 1945.02.26.) ? Kemenesszentmárton (Szh)
67. Döbröntei József rő. (1915 - 1944.11.02.) Nagy Eszter Kemenesmagasi (Szh)
68. Dömölki Dénes József honv. (1915.04.06. - 1942.07.14.) Smidélius Eszter Tokorcs (Lh)
69. Edőcs Jenő honv. (1911.01.13. - 1945.03?) Farkas Borbála Nemeskeresztúr (Lh)
70. Egyed Gyula honv. (1925 - 1946.01.01.) Egyed Béla Nemeskocs (Lh)
71. Egyházi István honv. (1910.07.17. - 1945.08.14.) ? Pápoc (Szh)
72. Ekker György honv. (1911 - 1943.03.14.) Ekker Miklós Csönge (Szh)
73. Elek József tiz. (1919 - 1946.10.08.) Elek István Alsóság (Szh)
74. Élő Antal tart.szkv. (1914.01.08. - 1944.07.07.) Tóth Julianna Alsóság (Szh)
75. Erdélyi István honv. (1923 - 1945.11.13.) ? Celldömölk (Lh)
76. Faragó Lajos honv. (1922 - 1946.02.20.) Faragó Mihály Jánosháza (Szh)
77. Farkas Antal lev. (1925.04.15. - 1944. 11.16.) ? Jánosháza (Lh)
78. Farkas Ferenc hdgy. (1924.10.08. - 1944.10.08.) Wimmer Jolán Celldömölk (Lh)
79. Farkas István honv. (1911 - 1943.04.21.) Farkas József Jánosháza (Szh)
80. Farkas János honv. (1917 - 1945.10.19.) Farkas János Csönge (Szh)
81. Farkas János honv. (1920 - 1942.11.26.) Farkas János Kemenesmagasi (Szh)
82. Farkas László - (1922.01.29. - 1944.08.15.) Zsigmond Zsófia Izsákfa (Szh)
83. Farkas Mihály tiz. (1914 - 1945.02.07.) Farkas Mihály Csönge (Szh)
84. Farkasdi Imre honv. (1921 - 1945.03.08.) Farkasdi József Kemenesszentmárton (Szh)
85. Farkis Elek honv. (1922.05.27. - 1944.10.09.) Nyári Lujza Alsóság (Szh)
86. Finta Sándor szkv. (1921.12.06. - 1941.10.15.) Osztovics Rozália Celldömölk (Szh)
87. Fischer Béla kmsz. (1918.12.26. - 1942.12.07.) Alstetter Lina Celldömölk (Szh)
88. Fiszter János - (1911.12.11. - 1943.03.15.) Török Julianna Alsóság (Szh)
89. Földesi János t. honv. (1905.12.21. - 1943.01.17.) Kovács Borbála Mersevát (Lh)
90. Fülöp József honv. (1912 - 1945.05.26.) Fülöp Péter Csönge (Szh)
91. Fülöp Kálmán honv. (1921 - 1945) ? Ostffyasszonyfa (Lh)
92. Galsi István honv. (1906 - 1945.03.27.) Galsi Ferenc Celldömölk (Szh)
93. Gereckij József honv. (1920 - 1945.02.10.) Gereckij Gábor Jánosháza (Szh)
94. Gers Anton honv. (1905 - 1945.05.22.) Gers Anton Pápoc (Szh)
95. Gersey Kálmán honv. (1923.04.08. - 1945.07.17.) ? Celldömölk (Szh)
96. Gombási Sándor - (1922.08.28. - 1945.07.25.)  ? Mersevát (Lh)
97. Göltli Jenő honv. (1922 - 1945.12.24.) Göltli József Ostffyasszonyfa (Szh)
98. Greca József honv. (1907 - 1945.03.03.) Greca Mihály Celldömölk (Szh)
99. Grünwald Emil honv. (1911 - 1943.03.06.) ? Pápoc (Szh)
100. Györke János kmsz. (1919.04.30. - 1944.11.15.) Fógel Blanka Celldömölk (Lh)
101. Gyurák Károly honv. (? - 1944.10.31.) Horváth Anna Csönge (Lh)
102. H.Szergényi István őrgy. (1900.02.22. - 1945.12.05.) Morocz Mária Szergény (Szh)
103. Hajas József - (1901 - 1945.06.11.) Hajas Sándor Nagysimonyi (Szh)
104. Hajba József honv. (1908 - 1945.09.28.) Hajba István (Nagysimonyi (Lh)
105. Halász Imre kmsz. (1902.05.13. - 1945.03.22.) Hirsch Irén Celldömölk (Szh)
106. Halász Mihály honv. (1919 - 1942.12.25.) Bán Anna Kenyeri (Lh)
107. Hanzsér Lajos tiz. (1920 - 1944.12.13.) Lévai Júlia Alsóság (Szh)
108. Haraszti Dániel cső. (1914.12.09. - 1944.02.08.) Hevincs Erzsébet Csönge (Szh)
109. Hayden Sándor hdgy. (1924.04.29. - 1944.04.13.) Maurer Mária Kenyeri (Lh)
110. Hectk István kmsz. 22 éves (? - 1945.01.14.) ? Jánosháza (Lh)
111. Hegyi Albert honv. (1911 - 1945.03.01.) Hegyi Gáspár Szentmiklósfa (Szh)
112. Heimler Zoltán kmsz. (1918.11.18. - 1942.12.24.) Klein Ilona Celldömölk (Lh)
113. Hoffmann Dávid kmsz. (1919.11.10. - 1942.11.05.) Kohn Juliska Jánosháza (Lh)
114. Horvát István őrv. (1916 - 1946.01.05.) Horvát György Jánosháza (Szh)
115. Horvát Jenő hdgy. (1908 - 1947.01.20.) Horvát Jenő Celldömölk (Szh)
116. Horváth Géza honv. (1916.03.16. - 1944.10.31.) ? Mesteri (Szh)
117. Horváth Gyula honv. (1920.07.28. - 1945.03.29.) Németh Anna Izsákfa (Szh)
118. Horváth István honv. (1908.05.18. - 1944.02.03.) Nagy Rozália Alsóság (Lh)
119. Horváth István honv. (1920 - 1947) ? Jánosháza (Szh)
120. Horváth János honv. (1901 - 1945.12.24.) Horváth János Jánosháza (Szh)
121. Horváth János honv. (1911 - 1945.12.15.) Horváth Sándor Celldömölk (Szh)
122. Horváth József honv. (1902 - 1945.06.07.) Horváth Flórián Izsákfa (Szh)
123. Horváth József t.honv. (1907.10.10. - 1942.07.18.) Kerék Mária Jánosháza (Lh)
124. Horváth József ht.őrm. (1913? - 1943.02.22.) ? Kemenesmagasi (Lh)
125. Horváth Kálmán honv. (1908.01.23. - 1944.10.14.) ? Vönöck (Szh)
126. Horváth Lajos t.szkv. (1919.08.18. - 1944.07.19.) Balikó Ilona Jánosháza (Lh)
127. Horváth László gránátos (1927.01.29. - 1945.07.29.) ? Celldömölk (Lh)
128. Horváth Sándor őrv. (1915.11.20. - 1944.10.25.) Vas Marica Kemenesmihályfa (Szh)
129. Huber György dr. karp.őrv. (? - 1944.07.31.) ? Kemenesmagasi (Lh)
130. Hujber Bálint hdf. (1901.02.06. - 1945.08.25.) ? Nagysimonyi (Szh)
131. Hujber Sándor honv. (1906 - 1946.07.29.) Hujber István Nagysimonyi (Szh)
132. Huszár Kálmán honv. (1913.09.18. - 1945.03.05.) Németh Anna Alsóság (Lh)
133. Illés Sándor honv. (1916.05.18. - 1945.03.14.) Süle Anna Vönöck (Szh)
134. Imre János tiz. (1898.01.01. - 1945.03.22.) Erdélyi Lídia Duka (Szh)
135. Jandrasovics Ferenc hdf. (1907.08.19. - 1945.08.21.) Németh Mária Ostffyasszonyfa (Szh)
136. Jóna (Sóna) József honv. (1914 - 1946.06.27.) Jóna (Sóna) József Csönge (Szh)
137. Juhász József kmsz. (1920.02.02. - 1945.03.30.) Kovács Lídia Celldömölk (Lh)
138. Kaiser Sándor - (? - 1945.05.14.) Sichermann Helén Celldömölk (Szh)
139. Káldos Jenő t.szds. (1902.06.23. - 1945.01.10.) Knittelhoffer Erzsébet Celldömölk (Szh)
140. Káldos Lajos lev. (1924.07.28. – 1945.07.10.) ? Kemenespálfa (Szh
141. Káldos Sándor honv. (1919.12.01. - 1941.09.17.) Mészáros Rozália Kemenespálfa(Lh)
142. Kamondi János honv. (1914 - 1946.01.21.) Kamondi József Jánosháza (Lh)
143. Károlyi József honv. (1918.07.21. - 1942.12.04.) Károlyi Róza Celldömölk (Szh)
144. Kasza Sándor t.őrv. (1907.06.09. - 1944.11.25. Kasza Rozália Pápoc (Szh)
145. Katics Ottó honv. (1920.05.05. - 1945.02.21.) Katics Adél Duka (Lh)
146. Kerekes János - (1907.04.17. - 1943.07.31.) Magvasi Katalin Alsóság (Szh)
147. Keresztúri Ferenc honv. (1921.10.22. - 1945.04.?) Somogyi Karolina Pápoc (Szh)
148. Kerezai Gyula őrv. (1914 - 1945.03.29.) Kerezai József Keléd (Szh)
149. Kéri Pál - (1913.03.18. - 1945.03.15.) Görög Erzsébet Alsóság (Szh)
150. Keringer Ferenc honv. (1914.12.20. - 1942.12.01.) Nagy Mária Jánosháza (Lh)
151. Kernya Imre c.őrv. (1920.07.17. - 1943.02.04.) Meszárits Róza Izsákfa (Lh)
152. Kertész Gyula c.tiz. (1910.09.05. - 1942.07.10.) Farkas Anna Alsóság (Lh)
153. Keszei Ernő honv. (1925 - 1946.11.24.) Keszei László Kemenesszentmárton (Szh)
154. Kis György kmsz. (1921.02.12. - 1946.09.06.) Dobos Margit Celldömölk (Szh)
155. Kis János fhdgy. (1896 - 1947.03.10.) Kis János Jánosháza (Szh)
156. Kisfalusi Sándor honv. (1921.03.14. - 1942.08.16.) Millei Rozál Duka (Lh)
157. Kishalmi Imre őrv. (1921.02.19. - 1944.10.15.) Szűcs Ilona Celldömölk (Szh)
158. Kiss István honv. (1913.04.21. - 1940.07.06.) Darabos Irén Keléd (Szh)
159. Kiss József őrv. (1908.09.15. - 1942.09.20. Hencz Rozália Nagysimonyi (Szh)
160. Kiss József őrm. (1917 - 1949.06.20.)   Kiss István Felsőmesteri (Szh)
161. Kiss Kálmán őrv. (? - 1943.02.07.) Ruzsa Zsófia Celldömölk (Szh)
162. Kiss Károly honv. (1906 - 1944.11.19.) Horváth Lídia Ostffyasszonyfa (Szh)
163. Kiss Sándor honv. (1919 - 1946.06.01. Kiss Gergely Ostffyasszonyfa (Szh)
164. Klapper Jenő - (1907 - 1945.01.30.) Schlésinger Fáni Celldömölk (Lh)
165. Klein Zsigmond kmsz. 36 éves (? - 1945.02.27.) ? Celldömölk (Lh)
166. Kocsis Kálmán c.őrv. (1915.04.09. - 1942.07.10.) Varga Karolin Izsákfa (Szh)
167. Kolompár József kmsz. (1911.02.10. - 1945.02.13.) Kolompár Amália Celldömölk (Szh)
168. Kolompár Sándor musz. (1894 - 1945.02.13.) Lakatos Mária Jánosháza (Szh)
169. Kolompár Vendel musz. (1907 - 1945.03.01.) Németh Julianna Celldömölk (Szh)
170. Koncz Gábor honv. (1917 - 1943.06.15.) Koncz Gábor Mersevát (Lh)
171. Koronczai Gyula honv. (1918.08.26. - 1942.06.02.) Balassa Lídia Sömjénmihályfa (Lh)
172. Koronkai Antal tiz. (1907.12.28. - 1944.05.05.) Horváth Róza Jánosháza (Lh)
173. Korponay Elemér honv. (1923.10.07. - 1945.02.22.) Dobos Mária Celldömölk (Lh)
174. Kovács Dénes honv. (1908.07.02. - 1945.10.05.) ? Csönge (Szh); Celldömölk (Lh)
175. Kovács Dénes tiz. (1914.04.07. - 1944.09.24.) Csuka Rozália Kenyeri (Szh)
176. Kovács István honv. (1904.12.16. - 1943.02.06.) Gerecs Julianna Köcsk (Lh)
177. Kovács István honv. (1908 - 1944.12.14.) ? Szentmiklósfa (Szh)
178. Kovács István t.szkv. (1916.02.16. - 1942.07.02.) Kovács Mária Celldömölk (Lh)
179. Kovács József tiz. (1917.04.02. - 1943.10.02.) Németh Rozália Jánosháza (Lh)
180. Kovács József tiz. (1917.04.06. - 1942.08.17.) Molnár Karolin Duka (Lh)
181. Kovács József honv. (1922 - 1945.04.02.) Kovács Imre Kenyeri (Szh)
182. Kovács Károly tsz.szkv. (1920.05.31. - 1944.11.08.) Hőbe Mária Kemenesmagasi (Szh)
183. Kovács László - (1924 - 1946.02.14.) Kovács József Vönöck (Szh)
184. Kovács Péter - (1914.06.19. - 1945.02.15.) Arvádi Julianna Celldömölk (Szh)
185. Kovács Sándor szkv. (1916 - 1947.07.28.) Kovács János Kemenesszentmárton (Szh)
186. Körmös Géza honv. (1904.01.01. - 1943.02.05/07.) Szabó Anna Nemeskeresztúr (Lh)
187. Köves István honv. (1917.07.15. - 1942.08.15.) Nagy Julianna Duka (Lh)
188. Köves László honv. (1913 - 1947.04.22.) Köves József Jánosháza (Szh)
189. Kövessy József honv. (1912.04.12. - 1944.10.04.) Káldi Mária Köcsk (Szh)
190. Kukla Nándor honv. (1922 - 1945.04.01.) Eperjesi Teréz Jánosháza (Szh)
191. Kurányi Imre őrv. (1921.11.03.- 1945.01.06.) Pető Ilona Alsóság (Szh)
192. Kutasi János honv. (1926 - 1947.02.12.) Kutasi János Tokorcs (Szh)
193. Lábas József honv. (1920.03.31. - 1942.11.27.) Csepregi Mária Ostffyasszonyfa (Lh)
194. Lada Kálmán t.tiz. (1913.04.27. - 1943.01.22.) Somogyi Zsuzsanna Alsóság (Szh)
195. Laki János őrv. (1914.12.14. - 1943.08.17.) Pál Szidónia Jánosháza (Szh)
196. Lővinger Emil kmsz. (1905.09.01. - 1942.12.01.) Ehrenfeld Gizella Celldömölk (Lh)
197. Magyar Gyula tiz. (1915 - 1946.11.15.) Magyar György Pápoc (Lh)
198. Major István honv. (1920.08.04. - 1942.07.13.) Bercsényi Ida Karakó (Lh)
199. Major Lajos honv. (1918 - 1945.03.26.) Major József Karakó (Szh)
200. Makrai János honv. (1904 - 1943.01.17.) Seregély Karolin Csönge (Lh)
201. Markó Imre szkv. (1920 - 1945.03.14.) Markó János Ostffyasszonyfa (Szh)
202. Markovics Károly honv. (1921.05.20. - 1944.04.10.) Bárdosi Margit Celldömölk (Lh)
203. Markovits Károly szkv. (1912 - 1945.02.06.) Predlekker Mária Celldömölk (Szh)
204. Márkus Géza honv. (1921.07.25. - 1942.08.15.) Németh Zsófia Celldömölk (Lh)
205. Márkus Zoltán honv. (1923.01.05. - 1944.06.21.) Németh Zsófia Celldömölk (Szh)
206. Marosfalvi Ferenc - (1921.03.04. - 1944.11.15.) Hömöstrei Ida Alsóság (Szh)
207. Marsai Gyula őrm. (1920.11.24. - 1944.10.21.) Horváth Anna Alsóság (Szh)
208. Márton Dénes honv. (1915 - 1945.11.07.) Márton Dénes Celldömölk (Szh)
209. Marton Ferenc őrv. (1909 - 1946.09.29.) Marton Vince Celldömölk (Szh)
210. Márton István honv. (1918.08.17. - 1944.10.10.) Farkas Klára Boba (Szh)
211. Marton Sándor honv. (1926.11.16. - 1945.02.26.) Horváth Rozália Celldömölk (Szh)
212. Martonicz József honv. (1913.01.12. - 1943.01.13.) Rózsa Rozália Ostffyasszonyfa (Lh)
213. Mesterházi Sándor honv. (1916 - 1946.03.25.) Mesterházy Pál Celldömölk / Egyházashetye (Szh)
214. Mesterházy Károly honv. (1922 - 1946.01.28.) Mesterházy Károly Nagysimonyi (Szh)
215. Mike Béla honv. (1919.05.09. - 1942.07.13.) Varjú Zsófia Mesteri (Lh)
216. Mikics Sándor őrv. (1920 - 1945.05.19.) Mikics János Kemenessömjén (Szh)
217. Miklós János honv. (1920 - 1945.03.23.) Sebők Lujza Jánosháza (Szh)
218. Mikóczi Ferenc honv. (1910 - 1945.03.25.) Mikóczi Sándor Csönge (Lh)
219. Móger Gábor tiz. (1909 - 1943.04.18.) Móger Ferenc Jánosháza (Lh)
220. Mógor Dénes szkv. (1920.01.16. - 1944.09.14.) Ambrus Julianna Boba (Szh)
221. Molnár Gábor hdp.őrm. (1915 - 1944.08.04.) Vörös Rozália Alsóság (Szh)
222. Molnár Imre szkv. (1917 - 1946.01.03.) Molnár Imre Mersevát ((Szh)
223. Molnár Jenő honv. (1914 - 1945.04.01.) Molnár Pál Szergény (Szh)
224. Molnár József honv. (1908.08.07. - 1944.07.27.) Szabó Mária Boba (Lh)
225. Molnár József c.őrv. (1915.05.11. - 1942.03.24.) Kovács Rozália Köcsk (Lh)
226. Molnár Kálmán t.zls. (1913.08.10. - 1942.08.10.) Horváth Erzsébet Kemenesmihályfa (Lh)
227. Molnár Lajos Imre szds. (1911.10.07. - 1944.09.09.) Neuhauser Erzsébet Alsóság (Szh)
228. Molnár Sándor honv. (1900.10.17. - 1945.08.17.?) Gőri Erzsébet Celldömölk (Szh)
229. Molnár Sándor szkv. (1920.12.09. - 1944.10.22.) Németh Anna Vönöck (Szh)
230. Móri László hdf. (1921.05.21. - 1945.11.14.) Domonkos Borbála Nemeskeresztúr (Szh)
231. Morvai László honv.  (1922 - 1945.02.28.) Morvai János Csönge (Szh)
232. Nagy Ernő hdgy. (1894.04.16. - 1944.11.15.) Krausz Fáni Boba (Szh)
233. Nagy Ferenc honv. (1907 - ?) Vajda Anna Nemeskeresztúr
234. Nagy Ferenc honv. (1908 - 1946.01.20.) Nagy Antal Sömjénmihályfa (Lh)
235. Nagy Ferenc őrv. (1915 - 1945.03.26.) Gáspár Mária Jánosháza (Szh)
236. Nagy Ferenc légoszolg. (1925.02.04. - 1945.01.27.) Tóth Franciska Duka (Szh)
237. Nagy István honv. (1895.04.11. - 1945.03.05.) László Rozália Keléd (Lh)
238. Nagy József honv. (? - 1945.05.03.) ? Jánosháza (Lh)
239. Nagy József honv. (1905 - 1943.04.22.?) Nagy István Ostffyasszonyfa (Szh)
240. Nagy József honv. (1915 - 1945.02.26.) Nagy Erik Nemeskeresztúr (Szh)
241. Nagy József honv. (1919.07.09. - 1944.11.18.) Kovács Erzsébet Nagysimonyi (Szh)
242. Nagy József honv. (1923.02.09. - 1942.08.08.) Bincze Anna Tokorcs (Lh)
243. Nagy Kálmán honv. (1904.04.25. - 1942.09.26.) Patkó Katalin Kemenesmagasi (Lh)
244. Nagy Kálmán honv. (1910 - 1943.12.05.) Nagy Imre Nemeskocs (Szh)
245. Nagy Károly honv. (1912 - 1947.06.26.) Nagy János Keléd (Szh)
246. Nagy Lajos honv. (1921 - 1945.02.07.) Nagy Mária Celldömölk (Szh)
247. Nagy Lajos hdp.őrm. (1920.07.23. - 1944.10.02.) Vass Karolin Kemenesmagasi (Szh)
248. Nagy Rezső honv. (1917 - 1945.10.04.) Nagy Lajos Jánosháza (Szh)
249. Nemecz Gyula honv. (1919 - 1946.03.21.) Nemecz Ferenc Csönge (Szh)
250. Német Géza honv. (1898.08.28. - 1944.06.10.) Német Mária Sömjénmihályfa (Lh)
251. Német István honv. (1906 - 1945.02.11.) Német Sándor Duka (Szh)
252. Németh Dénes szkv. (1909 - 1945.02.16.) Németh János Celldömölk (Szh)
253. Németh Gábor önkéntes (1920.10.20. - 1945.08.07.) ? Rábakecskéd (Szh)
254. Németh Imre tiz. (1897.01.21. - 1943.03.18.) Németh Mária Egyházashetye (Lh)
255. Németh István honv. (1905.04.01. - 1942.08.07.) Slapsi Gizella Ostffyasszonyfa (Lh)
256. Németh István honv. (1906 - 1945.01.20.) Szücs Mária Szergény (Szh)
257. Németh József honv. (1911.02.05. - 1945.03.01.) Torma Mária Jánosháza (Szh)
258. Németh József honv. (1925 - 1947.01.04.) Németh József Boba (Szh)
259. Németh Lajos őrv. (1915 - 1945.04.23.) Németh István Csönge (Szh)
260. Németh Pál honv. (1925.02.06. - 1942.08.07.) Tóth Rozália Celldömölk (Lh)
261. Németh Vilmos vadász (1923.12.06. - 1945.03.11.) ? Ostffyasszonyfa (Szh)
262. Niczki Ferenc honv. (1916 - 1945.10.15.) Niczki Lajos Ostffyasszonyfa (Szh)
263. Novák Lajos honv. (1905 - 1945.12.31) Novák József Rábakecskéd (Szh)
264. Nováki Sándor őrv. (1917.05.21. - 1942.08.15.) Szalai Ida Kissomlyó (Lh)
265. Nyári Aladár honv. (1922 - 1945.10.21.) Nyári Elek Alsóság (Szh)
266. Nyulász Sándor honv. (1917.05.11. - 1944.11.23.) Gútszegi Julianna Celldömölk (Szh)
267. Orai Ferenc rő.főtőrm. (1914.05.24. - 1945.09.05.) Császár Mária Jánosháza (Szh)
268. Órai József honv. (1921 - 1945.12.15.) Órai András Jánosháza (Szh)
269. Orbán József honv. (1912.10.03. - 1944.10.20.) Horváth Rozália Kenyeri (Szh)
270. Oroszlán Lajos * honv. (1907.05.14. - 1943.01.19.) Szalai Erzsébet Nemeskeresztúr (Szh)
271. Orsós István honv. (1921 - 1945.02.27.) Orsós Gyula Jánosháza (Szh)
272. Oszkó József zls. (1897 - 1946.03.10.) Oszkó József Nagysimonyi (Lh)
273. Őri Ferenc tiz. (1921.02.17. - 1944.05.20.) Németh Erzsébet Kenyeri (Lh)
274. Őri József őrv. (1926 - 1947.04.27.) Segyvi Mária Celldömölk (Szh)
275. Pajter János tiz. (1908 - 1947.05.04.) Pajter János Ostffyasszonyfa (Szh)
276. Palánki József t.honv. (1912.01.09. - 1944.10.31.) Márkus Rozália Kemenesszentmárton (Szh)
277. Páli Lajos honv. (1918.07.12. - 1944.08.14.) Kamondi Anna Boba (Szh)
278. Palotai Géza szkv. (1919 - 1944.12.26.) Bakai Mária Kemenesmihályfa (Szh)
279. Papp Ferenc honv. (1901 - 1946.03.16.) Papp Ferenc Szergény (Szh)
280. Papp Lajos fhdgy. (1913.06.12. - 1944.10.20.) Vigh Mária Felsőmesteri (Szh)
281. Papp Sándor tiz. (1920 - 1946.06.13.) Papp Béla Jánosháza (Szh)
282. Páris János őrv. (1917.10.10. - 1943.01.24.) Vargyai Anna Nemeskeresztúr (Szh)
283. Pataki Sándor őrv. (1894 - 1945.05.06.) Pataki Lajos Szergény (Szh)
284. Pécz Gyula honv. (1921 - 1942.09.15.) Németh Julianna Duka (Lh)
285. Pécz József honv. 1910.03.02. - 1942.07.18.) Németh Julianna Duka (Lh)
286. Péntek János őrv. (1921 - 1945.08.16.) Péntek Sándor Alsóság (Szh)
287. Péter István honv. (1918 - 1948.04.07.) Péter János Felsőmesteri (Szh)
288. Péter János t.zls. (1919.08.01. - 1944.08.12.) Porkoláb Lídia Celldömölk (Lh)
289. Pető Endre honv. (1921.09.17. - 1943.08.29.) ? Celldömölk (Szh)
290. Pintér Gyula honv. (1922 - 1944.11.20.) Pintér Gyula Kemenesmagasi (Lh)
291. Pintér Lajos honv. (1920 - 1944.10.18.) ? Köcsk (Lh)
292. Pintér Lajos t.honv. (1920.09.10. - 1944.07.27.) Kocsi Anna Köcsk (Lh)
293. Póca Lajos tőrm. (1913.12.24. - 1945.07.23.) Samu Karolin Mesteri (Szh)
294. Poller István tiz. (1920? - 1945.03.08.) Poller Katalin Jánosháza (Lh)
295. Pongor Pál c.őrv. (1915.10.25. - 1942.04.20.) Nagy Ilona Ostffyasszonyfa (Lh)
296. Pongrácz István honv. (1920 - 1946.04.04.) Pongrácz Károly Egyházashetye (Szh)
297. Poór Antal tőrm. (1913 - 1945.03.02.) Poór Flórián Celldömölk (Lh)
298. Pribus Imre honv. (1919 - 1943.03.18.) Pribus Stefán Pápoc (Szh)
299. Putyi Lajos honv. (1912 - 1944.12.01.) Putyi László Pápoc (Szh)
300. Ráduly Mihály honv. (1919.04.19. - 1944.10.16.) Kelemenkicsi Róza Pápoc (Szh)
301. Reich Ignác - (? - 1944.09.15.) Berger Lina Celldömölk (Szh)
302. Rosta Kálmán honv. (1922 - 1944.11.30.) Sebestyén Karolina Celldömölk (Szh)
303. Rosta László altiszt (1917 - 1945.11.24.) Rosta Károly Kemenespálfa (Szh)
304. Róth Béla - (1922.01.27. - 1945.05.19.) Susa (Schischa?) Amália Celldömölk (Szh)
305. Rózsa Dezső - (1903.09.18. - 1944.07.15.) Nábel Mária Celldömölk (Szh)
306. Rubinstein Miklós honv. (1914 - 1943.05.29.) Rubinstein József Jánosháza (Lh)
307. Sámson Imre honv. (1905 - 1945.11.15.) Sámson Ferenc Karakó (Szh)
308. Sándor János - (1919 - 1943.01.16.) Halmos Ibolya Jánosháza (Lh)
309. Schleifer Elemér honv. (1900 - 1946.04.17.) Schleifer Bertalan Kemenespálfa (Lh)
310. Schmid Péter lövész (1897.02.11. - 1945.05.19.) ? Ostffyasszonyfa (Szh)
311. Sebestyén János honv. (1903.08.29. - 1943.02.04.) Tarci Anna Egyházashetye (Lh)
312. Simon Géza honv. (1905 - 1946.07.19.) Simon János Jánosháza (Szh)
313. Simon Károly honv. (1916 - 1945.01.03.) ? Jánosháza (Szh)
314. Singer Ernő kmsz. 37 éves (? - 1945.02.12.) ? Jánosháza (Lh)
315. Smidiliusz Sándor honv. (1920 - 1945.03.03.) Smidiliusz Sándor Nagysimonyi (Szh)
316. Somodi József c.őrv. (1906.09.27. - 1945.08.03.) Szédali Róza Mersevát (Szh)
317. Somogyi Ernő tiz. (1921.12.25. - 1944.08.30.) Csöndör Erzsébet Ostffyasszonyfa (Lh)
318. Somogyi Gyula tiz. (1919.07.17. - 1943.03.15.) Molnár Irén Alsóság (Szh)
319. Somogyi Gyula honv. (? - 1944.10.15.) Somogyi Zsuzsánna Alsóság (Szh)
320. Somogyi Imre honv. (1907.05.22. - 1942.08.08.) Ughy Anna Nemeskeresztúr (Lh)
321. Somogyi Imre honv. (1908.05.30. - 1945.01.17.) Hanzsér Lídia Alsóság (Szh)
322. Somogyi József honv. (1920 - 1945.09.09.) Somogyi József Kemenespálfa (Szh)
323. Stangl Lajos honv. (1918.04.01. - 1943.01.24.) Nagy Terézia Duka (Lh)
324. Stankovics Ferenc honv. (1920.03.25. - 1945.02.25.) Pusztai Teréz Jánosháza (Lh)
325. Steiner Kálmán kmsz. (1903 - 1945.03.?) ? Celldömölk (Lh)
326. Stubán Béla őrv. 41 éves (? - 1943.03.12.) Asbóth Rozália Celldömölk (Szh)
327. Sütő János t.szkv. (1907.11.04. - 1943.02.02.) Szalay Erzsébet Celldömölk (Szh)
328. Svendor István - (1905.03.13. - 1945.02.15.) Csatári Rozália Kemenespálfa (Szh)
329. Szabó Ferenc honv. (1915 - 1946.01.28.) Szabó József Köcsk (Szh)
330. Szabó Imre honv. (1912.11.02. - 1944.09.07.) Bakos Mária Alsóság (Szh)
331. Szabó István őrv. (? - 1945) ? Jánosháza (lh)
332. Szabó János honv. (1918.12.21. - 1942.10.26.) Sediva Julianna Jánosháza (Lh)
333. Szabó Károly t.hdgy. (1901.06.09. – 1945.02.14.) Birs Ilona Jánosháza (Szh
334. Szabó Lajos honv. (1921 - 1945.04.14.) Szabó Antal Vönöck (Szh)
335. Szabó Sándor t.fhdgy. (1894.04.09. - 1944.06.02.) Schubert Paula Jánosháza (Szh)
336. Szalai József honv. (1899 - 1943.05.18.) ? Jánosháza (Szh)
337. Szalai Lajos honv. (1907 - 1945.01.24.) Szalai József Jánosháza (Szh)
338. Szalai László honv. (1921.04.14. - 1944.04.15.) Kelemen Ilona Egyházashetye (Szh)
339. Szalay Imre honv. (1904 - 1943.03.08.) ? Jánosháza (Szh)
340. Szalay István honv. (1921? - 1944.06.29.) Laki Mária Alsóság (Lh)
341. Szalay József őrm. (1915 - 1944.12.21.) Szalay Gyula Felsőmesteri (Szh)
342. Szalóki Sándor honv. (1896 - 1945.09.24.) Szalóki Sándor Csönge (Szh)
343. Szántó József honv. (1898 - 1945.09.06.) Szántó Gábor Pápoc (Szh)
344. Székelyi Károly honv. (1913 - 1946.03.03.) ? Kemenesmagasi (Szh)
345. Szelestei Zoltán honv. (1923.12.07. - 1942.08.15.) Kristyán Karolina Celldömölk (Lh)
346. Szente János - (1906.11.27. - 1945.07.25.) ? Kemenessömjén (Szh)
347. Szilágyi József honv. (1921.10.06. - 1943.02.22) Várkonyi Gizella Jánosháza (Szh)
348. Szilágyi Pál honv. (1919.09.28. - 1942.09.08.) ? Jánosháza (Szh)
349. Szórádi Sándor - (1902.03.22. - 1944.12.15.) Ladonyi Mária Alsóság (Szh)
350. Szőr Sándor honv. (1922.12.15. - 1944.09.01.) Borbély Karolin Borgáta (Szh)
351. Szűcs Ferenc honv. (1924 - 1945.04.08.) ? Kemenesmagasi (Szh)
352. Takács József honv. (1912 - 1946.06.20.) Takács József Izsákfa (Lh)
353. Takács Károly tiz. (1914 - 1947.09.30.) Takács Károly Köcsk (Szh)
354. Takács Sándor honv. (1909 - 1945.12.01.) Takács István Felsőmesteri (Lh)
355. Takács Sándor tiz. (1921.03.02. - 1944.10.03.) Hermann Anna Jánosháza (Szh)
356. Talabér Miklós t.hdgy. (1914.04.20. - 1942.07.01.) Balogh Lídia Celldömölk (Lh)
357. Táncos László honv. (1917.04.17. - 1942.07.03.) Mészáros Anna Nagysimonyi (Lh)
358. Tarczi János cső. (1916.10.01. - 1945.04.02.) Jóna Mária Vönöck (Szh)
359. Tarr István honv. (1924.04.29. - 1942.09.12.) Kálmán Júlia Celldömölk (Lh)
360. Thullner Ottó honv. (1922 - 1944.12.17.) Thullner Ferenc Pápoc (Szh)
361. Topár Ferenc honv. 1896.09.26. - 1945.06.04.) Sikos Anna Duka (Lh)
362. Tóth Endre t.tiz. (1905.04.01. - ?) Friez Magdolna Kenyeri (Lh)
363. Tóth Imre honv. (1920.06.11. - 1944.07.26.) Szigeti Anna Kenyeri (Lh)
364. Tóth Imre honv. (1922.04.29. - 1944.12.12.) Nagy Erzsébet Kissomlyó (Szh)
365. Tóth István honv. (1906.08.13. - 1943.03.28.) Vida Erzsébet Izsákfa (Lh)
366. Tóth István - (1914.10.13. - 1945.12.31.) Kocsi Erzsébet Celldömölk (Szh)
367. Tóth István honv. (1918 - 1945.10.22.) Tóth Sándor Jánosháza (Szh)
368. Tóth János honv. (1900 – 1945.04.20.) Tóth Laura Borgáta (Szh)
369. Tóth Lajos honv. (1913.11.12. - 1945.10.05.) ? Nagysimonyi (Szh)
370. Tóth Zoltán honv. (1910.02.06. - 1942.07.11.) Szabó Ágota Alsóság (Lh)
371. Tulok Géza tiz. (1920.04.27. - 1943.12.04.) Gasztonyi Anna Kenyeri (Szh)
372. Tür István honv. (1919 - 1947.05.08.) Tür János Jánosháza (Szh)
373. Ughy László repülős (1917.06.17. - 1947.03.21.) Görög Ilona Nemeskeresztúr (Lh)
374. Vajsz Zoltán honv. (1918 - 1943.03.18.) Vajsz Ede Jánosháza (Szh)
375. Váli Ferenc honv. (1921.07.04. - 1944.11.22.) Laczi Franciska Kemenespálfa (Szh)
376. Varga Gyula honv. (1912.10.20. - 1942.07.01.) Horváth Ida Kemenesmagasi (Lh)
377. Varga Gyula szkv. (1921 - 1946.03.13.) Varga Sándor Keléd (Lh)
378. Varga István honv. (1913 - 1945.01.27.) Varga Imre Pápoc (Lh)
379. Varga János honv. (1911.10.03. - 1945.06.28.) Sulyok Rozália Jánosháza (Szh)
380. Varga József - (1917 - 1945) Martin Katalin Csönge (Szh)
381. Varga Lajos őrv. (1922 - 1945.01.04.)  Varga Lajos Csönge (Szh)
382. Várkonyi Ferenc honv. (1924.12.24. - 1944.02.18.) Várkonyi Róza Pápoc (Lh)
383. Végh István honv. (1898 - 1945.04.18.) Végh István Csönge (Szh)
384. Végh István t.honv. (1920.02.02. - 1943.02.08.) Mencs Ilona Mesteri (Lh)
385. Végh Károly - (1911.11.30. - 1943.05.15.) Káldos Fáni Boba (Szh)
386. Verebélyi István honv. (1903.08.04. - 1943.02.19.) Kövessi Anna Boba (Lh)
387. Veres László hdf. (1909 - 1947.09.23.) ? Kissomlyó (Szh)
388. Veverka József honv. (1906 - 1945.12.02.) Veverka István Jánosháza (Szh)
389. Vida Sándor honv. (1908.12.14. - 1945.03.11.) Szedenics Rozália Alsóság (Szh)
390. Vigh Sándor honv. (1904 - 1945.12.24.) Vigh Pál Felsőmesteri (Szh)
391. Vincze Imre őrv. (1911.11.28. - 1945.03.11.) Horváth Anna Pápoc (Szh)
392. Weisz Jenő kmsz. (1903 - 1945.02.?) ? Celldömölk (Lh)
393. Weisz József kmsz. (1913.11.17. - 1943.03.27.) Kossuth Janka Jánosháza (Lh)
394. Zömbik János hdf. (1918.09.16. - 1945.03.25.) Bajner Rozália Nemeskeresztúr (Lh)
395. Zsámbéki Lajos tiz. (1922 - 1945.05.14.) Károly Rozália Celldömölk (Szh)
396. Zseni József honv. (? - 1945.03.04.) Kovács Rozália Mesteri (Szh)
397. Zsolnai József honv. (1899.02.23. - 1943.01.17.) Patak Rozália Alsóság (Lh)
398. Zsömle István honv. (1919.04.16. - 1943.01.27.?) Kovács Ilona Nemeskeresztúr (Lh)