Évfordulónaptár

Németh Lajos

2021-05-29T08:53:29+00:00

NÉMETH LAJOS
(Marcalgergelyi, 1916. február 28. - Celldömölk, 2015. június 28.)

pedagógus, a celldömölki gimnázium igazgató-helyettese (1953-1977)

Szülőfalujában végezte el az elemi iskolát, ahol édesapja is tanította. A Soproni Evangélikus Reál Gimnáziumban (Líceum) 1935-ben érettségizett, majd felvették a Szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolára. A négy év elvégzése után 1939-ben magyar-történelem-német szakos tanári diplomát kapott. Október 5-én behívták katonának, rá egy hétre pedig Celldömölkön kinevezték tanárnak. Két év katonáskodás után 1941. szeptember végén szerelt le, de öt hónap múlva ismét bevonult, a 2. doni hadsereg 7. hadosztályának hírközpontját vezette. A fronton egy évet és 15 napot töltött. Egy tanévet sem taníthatott végig, amikor újra a hadsereg következett. Észak--németországi kiképzése után angol fogságba került, ahonnan 1945. szeptember 22-én megszökött. Néhány héttel később már ismét tanított.

Celldömölkön a dolgozók polgári iskoláját vezette, ahonnan Alsóságra irányították. Ott két évig tanított. Ezután kinevezték Vas megye magyar szakfelügyelőjének, ezzel egy időben igazgatóhelyettes és osztályfőnök is volt, valamint megválasztották járási szakszervezeti titkárnak. 1953-ban a celldömölki gimnáziumba hívták óraadónak, ahol fél év múlva már kinevezett tanár lett. Később Debrecenben elvégezte az egyetemet, és egészen 1977. február 28-i nyugdíjba vonulásáig a gimnáziumban tanított magyart, németet és történelmet, illetve 1953-tól igazgatóhelyettesként is működött. Hitvallásának József Attila versének szavait tartja: „Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni helyemen”.

1947-ben nősült meg; feleségével 62 évig éltek boldog házasságban. Lányuk, Németh S. Katalin irodalomtörténész, az irodalomtudományok kandidátusa, aki több mint két évtizeden át vezette az MTA Irodalomtudományi Intézetének Könyvtárát.

2004. augusztus 20-án Celldömölk Városért Érdemérmet vehetett át. Megkapta az arany, gyémánt, vas, rubin és 75 év tanügyi szolgálat után a gránitdiplomát. 2015. január 12-én, a doni áttörés emléknapján a Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozatával tüntették ki.

Kiváló pedagógus, szaktanár és közoktatási vezető volt, aki Celldömölkön nemzedékek sorát nevelte és oktatta.

Művei:

Berzsenyi Dániel Gimnázium Celldömölk. [Tima Lászlóval]. In: A celldömölki járás művelődési intézményeinek 25 éves krónikája. Celldömölk, 1970. pp. 337-342.
A "Tokorcsi uj kalendárium". In: Vasi Szemle, 1978. 1. sz. pp. 128-132. [A Griszl Gábor bencés szerzetes kéziratát feltáró tanulmány folytatása a "Lázadás Szent Márton hegyén a 18. század közepén" címmel a Lymbus 2010-es évkönyvében jelent meg]
Sem hősök, sem hősi halottak... élők és áldozatok. Kézirat. Celldömölk, 2011. 38 p. [Visszaemlékezés a II. világháborúra és a doni katasztrófára]

Dr. Németh S. Katalin

Újváry István

2021-05-12T12:26:44+00:00

ÚJVÁRY ISTVÁN
(Alsóság, 1796 - Szombathely, 1873. szeptember 7.)

honvéd alezredes (1848/49), a szabadságharc tábori kórházainak főfelügyelője

A vagyontalan nemesi származású fiatalember 1813-ban lépett be a császári seregbe és három évtizedet húzott le az erdélyi 31. gyalogezrednél. 1843-ban főszázadosi ranggal helyezték nyug¬állományba. Ezután Szombathelyen élt a szabadságharc kitöréséig.

1848. június 19-én lett a megyei nemzetőrség őrnagya és az egyik legaktívabb szervezője. Szeptembertől a vasi önkéntes nemzetőr-zászlóalj parancsnokaként a drávai őrvonal védelmében részt vett a Jellasics elleni harcokban, Októberben a Szombathelyen alakuló 45. honvédzászlóalj parancsnoka, amelynek élén november 11-én őrnaggyá nevezték ki. Decemberben Perczel drávai hadtestébe, majd 1849 januárjában Görgei feldunai seregéhez csatlakozott egységeivel. A három évtizedes katonai tapasztalattal rendelkező Újváryt Görgei márciusban dandárnokká léptette elő, és a sereg II. hadtestében az I. hadosztály negyedik dandárának parancsnokává nevezte ki. A Kmety-hadosztályhoz tartozó csapatai élén végigharcolta a téli és a tavaszi hadjáratot. Vitézségéért május 3-án 3. osztályú katonai érdemjellel tüntették ki. Buda visszafoglalását követően a város térparancsnoka lett, majd ezután nyár elejétől a Feldunai hadsereg tábori kórházainak főfelügyelője. Augusztus elejétől már alezredesi rangban a Paulis - Világos - Radna térségben koncentrálódott tábori kórházak főparancsnoka. A világosi fegyverletétel után Aradon 12 évi várfogságra ítélték, de Olmützből 1854-ben amnesztiával került haza. Kiszabadulása után napidíjas írnokként tudott munkát találni. A kiegyezést követően telekkönyvi hivatalnok lett Szombathelyen. Birtokszomszédjával, egykori fogolytársával, Berzsenyi Lénárddal alapító tagja lett a Vas megyei önsegélyző honvédegyletnek.

Irodalom:
Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban. 2. köt. Miskolc, 2015. p. 573..
Hermann Róbert: Újváry István őrnagy 1849. évi naplója a 45. honvédzászlóalj történetéről. In: Előadások Vas megye történetéről VII. Szombathely, 2020. pp. 363-384.

N. T.

Simon András

2021-05-12T12:02:36+00:00

SIMON ANDRÁS
(Kiscell, 1794. február 16. - Eger, 1849. március 30.)

honvéd alezredes (1848/49)

Simon László iparos és Sarotár Anna fia vagyontalan, kisnemesi családba született. A jogakadémia elvégzése után 1817-ban a 19. császári gyalogezred katonája lett. Folyamatosan lépdelt előre a ranglétrán, és hadi képzettségét bizonyítja, hogy több mint három évtizedes katonai pályafutása alatt hosszabb ideig a grazi katonaiskolában is oktatta a jövendő katonáit, köztük a szabadságharc számos későbbi tisztjét. 1845-ben alszázadosi kinevezést kapott. A forradalom kitörése után, 1848. július 18-tól főszázados az Ernő főherceg nevét viselő 48. gyalogezred 3. zászlóaljánál. Szeptemberben alakulatával a Dráva vonalán állva az elsők között ütközött meg a horvát bán inváziós seregével. A magyar hadügyminisztérium a pákozdi győzelem után, október 27-től őrnaggyá és a honvédsereg oldalára álló gyalogezredének parancsnokává nevezte ki. Csapatai élén részt vesz a schwechati, majd különösen jeleskedett a december 16-i nagyszombati ütközetben. A feldunai hadtest Vácott történt átszervezésekor 1849. január 5-től dandárnok, a "főhadiszállás hadoszlopának" parancsnoka lett. Április 3-án a hadügyminisztérium hivatalosan is megerősítette az e beosztással járó alezredessé történő kinevezését, amelyet azonban már nem vehetett át, hiszen néhány nappal korábban szélütés következtében elhunyt.

Irodalom:
Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban. 1-2. köt. Miskolc, 2015. 644 p.

N. T.

Rátz Sándor

2021-05-12T11:52:08+00:00

RÁTZ SÁNDOR
(Nemesdömölk, 1813 - ?, 1855 után)

honvéd őrnagy (1848/49)

A vagyontalan, kisnemesi származású ifjú a gimnázium elvégzése után 20 éves kora óta szolgált a császári hadseregben. 1834-ben lett a 9. huszárezred önkéntese, ahol 12 évet húzott le. 1835-ben tizedessé, majd 6 év múlva őrmesterré léptették elő. 1846-ban saját kérésére 7. Kress altábornagy nevét viselő könnyűlovasezredhez helyezték át.

1848. július 7-én hadnaggyá nevezték ki az 1. honvédzászlóaljhoz, de nem vonult be, mert tévedésből Rátz Miklós néven jelent a közzététel a közlönyben. Jellasics horvát bán támadásakor a hadügyminisztérium 1848. szeptember elsején hadnaggyá nevezte ki az újonnan létrehozott Hunyadi önkéntes csapat lovasságában. Ettől kezdve gyorsan lépdelt felfelé a ranglétrán: október 19-től már főhadnagy. Az önkéntesekből novemberben megalakult a 13. Hunyadi-huszárezred, amelynek elsőként felállított két százada vele együtt a feldunai hadsereghez került. A hadtest egységeivel végig küzdte a téli hadjáratot, közben 1848. január 16-tól alszázados lett, majd március 12-én főszázadosként (századkapitányként) találkozunk a nevével. A dicsőséges tavaszi hadjárat egyik nagy csatájában, az április 6-i isaszegi ütközetben a császáriak fogságába esett, de három hét múltán sikerült megszöknie és április végén újra csatlakozott a honvédsereghez. Ekkor ezrede 5. századának vezetését vette át. Hősies tettéért május 16-án 3. osztályú katonai érdemjellel tüntették ki.

1849. július 11-én Komáromnál megsebesült és a várban lévő kórházban ápolták. Felépülése után a szabadságharc utolsó védőbástyájában Klapka szeptember elején őrnagyi rangra emelte, és kinevezte a megalakuló 6. Württemberg huszárezred 4. osztályának parancsnokává. Komárom kapitulációjakor hazatért Dömölkre, az állandó zaklatások miatt azonban újra magára öltötte a mundért. 1850 elején önkéntes lett újfent a 9. huszárezrednél, a Miklós-huszároknál, akik a szabadságharc egyik legkiválóbb alakulatát alkották. Itt szolgált egészen 1855-ig, amikor őrmesteri ragban végleg leszerelt. Életének további alakulásáról nem állnak rendelkezésre források.

Irodalom:
Bona Gábor: A '48-as honvédsereg Vas megyei származású huszártisztjei. In: Életünk, 1994. 10-11. sz. pp. 961-962.

N. T.

Géfin Lajos (1849-1914)

2021-05-07T13:21:02+00:00

GÉFIN LAJOS
(Kiscell, 1849 – Celldömölk, 1914. március 26.)

Vasvármegye tiszteletbeli főorvosa, kórházigazgató-főorvos.

Nagyapja Géfin György pékmester. Az ő fia, Géfin Iván 1843-ban még nem fizetett adót, de 1861-ben már igen. Géfin Lajos Szombathelyen, a premontrei gimnáziumban érettségizett, egyetemi tanulmányait pedig Bécsben végezte, ahol doktorált. Szerette a császárvárost: a zenét, a színházat, a társasági életet. Erről későbbi feleségének nővére, Hübner Irma számol be emlékirataiban. A diploma után közvetlenül Kis-Czell orvosa lett, amely hivatását nagy tudással, pontossággal és lelkiismeretesen gyakorolta. Ennek jele, hogy 1909. augusztus 22-én, 25 éves orvosi jubileumán nem csupán a város vezetősége, de egész lakossága is ünnepelte őt. Ezt a társadalmi megbecsülést igazolják a címei is: Vasvármegye tiszteletbeli főorvosa, a Kis-Czell Kemenesaljai Kórház igazgató főorvosa, a MÁV orvosi tanácsa és az országos munkás-biztosító pénztár orvosa, az 1890-es években pedig községbíró. Időszakában 3 neves orvos fémjelezte a híres "triász"-t: Géfin Lajos - Havasi Béla - Király János. Az 1896-ban működését megkezdett kórház első igazgatója volt, akinek nagy érdemei voltak annak felépítésében is. A századfordulóig általa irányított 40 ágyas kórháznál nagyobb nem volt a megyében, hiszen a szombathelyi is ugyanennyi beteget tudott fogadni, míg a szomszédos sárvári pl. mindössze tízet. 1903-ban az intézményben 353 beteget ápoltak 8729 ápolási napon. Géfin Lajos a celldömölki katolikus temető családi sírboltjában nyugszik. Életművét a város vezetősége ünnepélyes jegyzőkönyvben örökítette meg.

A Géfin-család síremléke. fotó Orbán Róbert

Felesége Hübner Janka volt, a nagy magyar viselkedéséről nevezetes "szélsőbaloldali" 48-as politikus, a szombathelyi Hübner János leánya. 4 gyermekük született: Géfin Lajos színész, Géfin Gyula pápai prelátus, Géfin Janka szombathelyi tanárnő, Géfin Mária szombathelyi francia-német szakos tanárnő.

Irodalom.:
Nekrológ. In: Kemenesalja, 1914. március 29. (13. sz.), p. 3.
Széll Kálmán: Celldömölk és környéke egészségügyének története. Kézirat. Szombathely. 1987. 226 lev.

Koltai Jenő

Zrínyi Miklós (1620-1664)

2020-07-03T13:55:58+00:00

ZRÍNYI MIKLÓS
(Csáktornya, 1620. május 3. - Zrínyifalva, 1664. november 18.)

horvát bán, költő, nagybirtokos, politikus, tábornok

Nem csak halálát övezi rejtély, hanem születésének időpontja is sokáig bizonytalan volt. Az eddig ismerthez képest két nappal később, május 3-án született Csáktornyán horvát főnemesi családban. Anyja, Széchy Magdolna 1621-ben testvére, Zrínyi Péter születése után gyermekágyi lázban elhunyt. Apja, Zrínyi György horvát bán 1626-ban halt meg. A korán árvaságra jutott gyermekek előbb apjuk unokatestvére, Batthyány Ferenc németújvári udvarában nevelkedtek, majd a király megszüntette az ötös gyámságot és Pázmány Péter bízta meg a neveléssel. Zrínyi Miklós a grazi jezsuita kollégium után Bécsben, majd Nagyszombatban képezte magát. Meghatározó volt fejlődésére 1635-37-ben tett itáliai tanulmányútja. Hazatérését követően 1637. december 30-án III. Ferdinánd császár kamarása lett a 17. század magyar főméltóságai közül legfiatalabbként. A hagyományoknak megfelelően a családi örökség védelmében állandó harcot folytatott a törökökkel. Saját költségén felállított sereggel 1642-től részt vett a harmincéves háború küzdelmeiben. Hazatérve 1645 júniusában feleségül vette régi szerelmét, Draskovich Mária Euzébiát. A sors rövid időt szabott számukra, neje 1651-ben elhunyt és frigyüket gyermekáldás sem kísérte.

Szolgálatai jutalmául 1646-ban vezérőrnagyi címet elnyerve az első magyar arisztokrata császári tábornok lett. 1647-ben az uralkodó az alig 27 éves ifjút Horvátország bánjává és főkapitányává nevezte ki. 1652 áprilisában Bécsben újra nősült és feleségül vette Löbl Mária Zsófiát, akivel négy gyermekük született (kettő közülük alig ért pár évet). Házassága a monarchia elitjéhez kötötte, hiszen apósa a császárváros helyőrségének parancsnoka volt. Zrínyi katonai sikerei elméleti tájékozottságán alapultak és egyedülálló művei alapján a magyar hadtudományi irodalom megteremtőjének tekinthetjük. E téren legismertebb művének („Az török áfium ellen való orvosság”) jelmondattá vált mottóját [Ne bántsd a magyart!] 1848-49-es szabadságharc ágyúira öntette a forradalmi kormány. Kevéssé ismert tény, hogy 1659 végétől Zrínyi titkos tanácsosként tagja lett a Habsburg Monarchia legfelső tanácsadó testületének.

Ezen a ponton kell figyelmünket dömölki mezőkre összpontosítanunk, amelyeken 1663. szeptember 17-18-án Zrínyi életének nagy napja zajlott. Pálffy Géza kutatásaiból tudjuk, hogy a hadtörténeti szakirodalomban „vati hadimustra”-ként aposztrofált szemlére Mersevát és Dömölk között került sor, amely századokon keresztül fontos katonai táborhely volt. Több mint 5000 lovas és 3000 gyalogos vonult fel az ország legfőbb közjogi méltóságai: Wesselényi Ferenc nádor, Nádasdy Ferenc országbíró és Zrínyi Miklós horvát-szlavón bán előtt. A korabeli magyar hatalmi elit ilyen megjelenésére csak kivételes alkalmakkor kerülhetett sor vidéken. Illusztrációként mellékeljük azt az oltalomlevelet, amelyet a szemle napján Batthyány Kristóf dunántúli főkapitány állított ki a táborban Nagydömölk lakói számára. A nádor katonai hatáskörével eljáró országos főkapitány, Zrínyi Miklós e hétfői napon ereje teljében, az impozáns seregletet nézve bizakodva tekinthetett a jövőbe és nem sejthette, hogy alig 14 hónapja van hátra…

A felkészülést követően került sor legnagyobb haditettére, az 1664 január-februárjában lebonyolított téli hadjáratra. A lehetetlen küldetésnek tekintett előretörése során 20000 fős seregével 240 km-re behatolt a török területre és felégette a török utánpótlás szempontjából kulcsfontosságú eszéki Dráva-hidat. Sikereire Európa is felkapta a fejét és a spanyol király például aranygyapjas renddel tüntette ki. Zrínyi hadi eredményeit a törökök kiűzése felé vezető út elejének tekintette. Mérhetetlen csalódást okozott számára, hogy 1664 augusztusi szentgotthárdi győzelme után Lipót császár a vasvári békében az inkább törökök számára előnyös status quo fenntartását deklarálta.

A közvélemény ebben a helyzetben nehezen fogadta el, hogy 1664. november 18-án a Csáktornya melletti kursaneci erdőben vadászat során egy vadkan halálosan megsebesítette a hős hadvezért. Perdöntő bizonyíték nincs sem a vadászbalesetre, sem pedig merényletre…

Pályaképe torzó maradna irodalmi tevékenysége nélkül, amit azonban mindig mellékesnek tekintett. Ennek ellenére a 17. századi magyar barokk irodalom legkiemelkedőbb képviselőjeként tartjuk számon. Lírai művei közül az első felesége emlékére írt „Adriai tengernek Syrenája” elsősorban szerelmi lírájának gyöngyszemeit tartalmazza. Fő művében a „Szigeti veszedelem” című eposzban (1651) dédapjának, a szigetvári vértanúnak állít örök emléket.

A politikus, katona és költő-író Zrínyi Miklósban tragikusan korán kettétört élete ellenére különféle lojalitásainak, tisztségeinek, házasságainak és birtokainak köszönhetően Közép-Európa közös hősét tisztelhetjük. „Sors bona nihil aliud” - „Jószerencse, semmi más” - szólt a híressé vált jelmondata. Terveinek megvalósításához talán csak a jószerencse hiányzott, semmi más…

Irodalom:

Klaniczay Tibor: Zrínyi Miklós. 2. átd. kiad. Bp. 1964. 852 p.
Bene Sándor – Borián Gellért: Zrínyi és a vadkan. Bp. 1988. 138 p., [16] t.]
Perjés Géza: Zrínyi Miklós és kora. 2. bőv. kiad. Bp. 2002. 436 p.
Zrínyi-szótár. Szerk. Beke József. Bp. 2004. 948 p.
Kovács Sándor Iván: Az író Zrínyi Miklós. Bp. 2006. 304, [18] p.
Pálffy Géza: Zrínyi Miklós nagy napja - Az 1663-1664. évi török háború egyik meghatározó eseménye: a vatihadimustra 1663. szeptember 17-én. - 2. jav. kiad. - Budapest - Pápa: MTA BTK Történettudományi Intézet - Jókai Mór Városi Könyvtár, 2016. 58 p.
Laczházi Gyula: Zrínyi Miklós költészete. Bp. 2018. 116 p.

Németh Tibor

Seregély Pál (1920-1989)

2020-07-03T13:31:43+00:00

SEREGÉLY PÁL
(Celldömölk, 1920. június 30. - Veszprém, 1989. január 30.)

laboratóriumi szakorvos, a Veszprém Megyei Kórház igazgatója

Édesapja Seregély Pál körorvos, édesanyja Klasna Leopoldina volt. Alapfokú tanulmányait Celldömölkön végezte, érettségi bizonyítványt pedig Pápán szerzett 1940-ben. Beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára, de szigorló orvosként 1945 januárjában félbe kellett szakítania a képzést, mert az egyetemi zászlóaljjal Halléba vitték. Hosszas kálváriát követően, a fogságból hazatérve folytathatta tanulmányait és 1950. március 24-én avatták orvossá.

1950. május 26-tól az Országos Közegészségügyi Intézet szombathelyi állomásán kapott állást és a több mint 3 éves itteni időszaka alatt laboratóriumi szakképesítést szerzett. 1953. október 1-től a Veszprém Megyei Kórház Központi laboratóriumának osztályvezető főorvosa lett. Megbízatását több mint 3 évtizeden keresztül, 1984-es nyugdíjba vonulásáig töltötte be. A kórházban ő volt az első, aki főállásban vezethette a laboratóriumot. Fontos szerepe volt a megyei jellegű új diagnosztikai eljárások és módszerek alkalmazásának bevezetésében. Széles körű tapasztalataira alapozva részt vett az egészségügyi szakdolgozók és a laborasszisztensek képzésében.

Nem véletlen, hogy az osztályvezetés mellett két időszakra is (1970. február 1-től december 31-ig illetve 1974. március 16-tól 1975. október 31-ig) megbízták a kórházigazgatói teendők ellátásával, hiszen 1969 és 1980 között a mindenkori kórházigazgató állandó helyettese volt. Aktív tevékenységet fejtett ki az Egészségügyi Szakszervezetben, valamint az Orvosetikai Bizottságban is.

Számos kitüntetéssel ismerték el magas színvonalú munkáját: Érdemes Orvos (1957), Egészségügy Kiváló Dolgozója (1965), Veszprém megyéért arany fokozat (1972), Munka Érdemrend arany fokozata (1988).

Bár Veszprémben hunyt el, hamvait szülőföldjén, a celldömölki temetőben helyezték örök nyugalomra.

Irodalom:

Hogya György: Veszprémi főorvosok. Veszprém, 1999. pp. 108-109.

N. T.

Sík Csaba (1934-1997)

2020-07-03T13:43:39+00:00

SÍK CSABA
(Celldömölk, 1934. július 9. - Bp., 1997. november 25.)

könyvkiadó, kritikus, művészettörténész, szerkesztő

Gimnáziumi tanulmányait Kőszegen és Celldömölkön végezte és a celli Gábor Áron Gimnáziumban érettségizett 1952-ben. 1956-ban a budapesti tudományegyetemen magyar-történelem szakos tanári oklevelet szerzett. 1956-ban munkanélküli volt, majd néhány hónapig nevelőtanárként dolgozott egy rákoskerti általános iskolában. 1957-től négy évtizeden át a magyar könyvkiadás ügyét szolgálta. Előbb a Magvető Könyvkiadó lektora és szerkesztője volt, majd 1966-től főszerkesztője, 1972 és 1977 között pedig irodalmi vezetője. 1977-től egy másik patinás műhely, a Móra Ifjúsági Könyvkiadó Kozmosz Fantasztikus Könyvek szerkesztőségének irányítójaként tevékenykedett. 1988-ban önálló kiadót alapított Holnap Könyvkiadó néven, amelynek 1988/89-ben igazgatója volt.

Publikációiban főleg a XX. század irodalmával és képzőművészetével foglalkozott. Szakírói munkássága a klasszikus avantgárd és az 1960-as évek neoavantgárd képzőművészetét ölelte fel. Jelentős tanulmányokat tett közzé – többek között – Nicolas Schöffer, Étienne Hajdu, Henry Moore, Kassák Lajos és Vilt Tibor munkásságáról. Meghatározó írásokat jelentetett meg a kubizmusról, az absztrakt expresszionizmusról, a pop-artról, valamint érzékeny elemzője és népszerűsítője volt az ún. Iparterv-generáció tevékenységének. Széles körű szerkesztői tevékenységet folytatott: számos antológiát állított össze és 1973-tól 1978-ig ő válogatta a Körkép című reprezentatív éves, elbeszéléseket tartalmazó gyűjtemény népszerű köteteit.

Munkásságát 1988-ban József Attila-díjjal ismerték el.

Műveiből:

Rend és kaland. Bp. 1971. 271 p.
Egy önérzet története. Kísérlet egy regény régészeti feltárására. In: Irodalomtörténet, 1978. 4. sz. pp. 956-980.
„Nem harcoltam csak nézelődtem”. (A regényíró Móra Ferencről). In: Irodalomtörténet, 1979. 2. sz. pp. 213-230.
A Parthenon lovain innen és túl. Bp. 1979. 342 p.
Ars poeticák a XX. századból. (Vál. és szerk. Sík Csaba). Bp. 1982. 418 p.
Sem kő, sem bronz, sem vászon. Bp. 1985. 246 p.
Picasso. Bp. 1985. 58 p.
Az értelem bilincsei. Esszék a XX. századi művészetről. Bp. 1987. 346 p.
Az öreg festő és a világ. Picasso 347 erotikus rajza. In: Nagyvilág, 1988. 9. sz. pp. 1373-1385.
Örök törvény, új világ. Békéscsaba, 1993. 161 p.

Irodalom:

Tandori Dezső: A csöndesen izzó értés. Sík Csaba művészettörténési munkáiról. In: Műhely, 1986. 5. sz. pp. 68-71.
Vekerdi László: Sík Csaba: Sem kő, sem bronz, sem vászon. In: Forrás, 1986. 6. sz. pp. 75-78.

N. T.

Reicher István (1881-1962)

2020-07-03T13:28:23+00:00

REICHER ISTVÁN
(Uszor, 1881. július 15. - Sárvár, 1962. október 28.)

pedagógus, a Polgári Fiúiskola igazgatója (1926-1945)

Pozsony megyei vasutas családban született. 1901-ben érettségizett a Pozsonyi Királyi Katolikus Főgimnáziumban. Budapesten a Királyi Magyar Tudományegyetemen szerzett bölcsészkari végbizonyítványt 1906-ban. Valószínűleg anyagi okok miatt nem tette le a tanári vizsgát. 1905 óta tagja volt a Királyi Magyar Természettudományi Társaságnak.1915-ben Bp.-en polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Ezt követően előbb a gróf Csáky (1905-1906), majd a gróf Vay családnál (1906-1915) helyezkedett el nevelőtanárként, illetve Bars megyei Újbányán (1915-1917) tanított a polgári fiú és leányiskolában. Ebben az időszakban ismerte meg leendő feleségét, az ír származású Scharpe Augustát: házasságukból két leány és egy korán elhunyt fiú született. Az I. világháborúban népfelkelő önkéntesként 10 hónapot szolgált a 72. gyalogezredben, de iskolai nélkülözhetetlensége miatt hivatalból felmentették.

1917-ben került Celldömölkre: a Gyömörey György Állami Polgári Fiúiskolának 1926-1927-ig megbízott, 1927-1945-ig kinevezett igazgatója volt. Érdekesség, hogy hosszú pedagógusi időszaka alatt háromszor tett hivatali esküt: 1918-ban Celldömölkön, 1923-ban Szombathelyen és 1945-ben újra Celldömölkön. Képesítése mennyiség és természettudományi szakcsoportra szólt. Ezen kívül tanított – végzettsége alapján – latint, németet, történelmet és rajzot. Németül, angolul tökéletesen, de franciául is jól beszélt. Emellett a Celldömölki Községi ipartanonc iskola igazgatója és óraadó, az Ifjúsági Segítő Egyesület ügyvezető elnöke, a helyi testnevelési bizottság kinevezett tagja, a Magyar Vöröskereszt egylet helyi megbízottja volt. Igazgatói beosztásából vélhetően 1945. december 31-én, tanítói állásából 1946. október 1-től mentették fel. A szerveződő celldömölki gimnázium indulása előtt polgári iskolát végzett hallgatóknak különbözeti vizsgát kellett tenniük. Nádasdy Lajos ref. lelkész felkérte, hogy matematikából készítse fel a jelentkezőket. A gimnázium induló V. (az átszervezések utáni I.) osztályában ő tanította a matematikát. A következő időszakban a reáltagozatú osztályok tanulóit heti 2 órában ábrázoló geometriára oktatta.

Az 1950-es évek végén romló egészségi állapota miatt Sárvárra költözött kisebbik lányához. Szellemi frissességét bizonyítja, hogy utolsó éveiben unokájának matematikai egyetemi tanulmányait segítette. Bár Sárváron hunyt el, a celldömölki római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.

Irodalom:

Dr. Horváth Jenő: Reicher István (1881-1962). In: Velük kezdődött. A celldömölki gimnázium tanárai 1946-1953. Celldömölk, 2011. pp. 51-54.

N. T.

Nádasdy Lajos (1913-2014)

2020-07-03T12:45:45+00:00

NÁDASDY LAJOS
(Felsőkelecsény, 1913. január 28. - Szombathely, 2014. április 19.)

helytörténész, református lelkész

Az apai ág révén Enyingen, az anyai ág kapcsán Pápán végezte elemi iskoláit, majd az ősi pápai református kollégiumban érettségizett 1932-ben. Ugyanitt végezte el a teológiát, az utolsó félévet a bécsi egyetem teológiai fakultásán téve le. 1937-ben teljesítette a lelkészképesítő vizsga követelményeit. 1938 és 1941, majd 1945 és 1948 között segédlelkész Celldömölkön. 1941-ben kötött házasságot Csepregi Rozáliával, aki 6 évtizeden keresztül, 2002-es haláláig viselte gondját és támogatta áldozatos munkájában. A Nemzeti Paraszt Párt helyi titkári funkciójától eljutott a párt országos választmányi tagságáig, és elnöke lett a Nemzeti Bizottságnak. A helyi gimnázium létesítése érdekében meghívta Celldömölkre az akkori kultuszminiszter Keresztury Dezsőt, ahol a miniszter egy népgyűlésen találta magát. A miniszter a transzparenseket és a tömeget látva, ígéretet adott a gimnázium megépítésére. 1948 után Veszprém megyében: Nagyvázsonyban, Zánkán, majd Nemesvámoson szolgált. Zánkán a község lakossága 1954-ben megválasztotta tanácstagnak, amit a járási pártbizottság és a megyei egyházi vezetés sem nézett jó szemmel. Nem volt hajlandó lemondani, hanem segítséget kérő levelet írt Nagy Imre miniszterelnöknek, aki válaszában támogatásáról biztosította. 1969 és 1991 között megbízott lelkész lett Sárvárott. 54 évet töltött szószéki szolgálatban. Közben Pápán 1970-től 1973-ig, majd 1981-től 1995-ig a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek könyv- és levéltárosa lett. A 70-es évek elején több évi áldozatos munkával elvégezte a könyvtár első teljes körű, minden további szolgáltatás alapjának számító állomány-ellenőrzését.

1973-as nyugdíjazása után kezdett el foglalkozni a helytörténeti-honismereti kutatással. Dolgozataival 21 pályadíjat nyert el, köztük többet az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottságának kiírásain. Jó néhány kötete és több száz cikke és tanulmánya jelent meg nyomtatásban. Munkássága Vas és Veszprém megye tág értelemben vett művelődéstörténetéhez kapcsolódott. Számos alkotása foglalkozott Celldömölk és Kemenesalja történelmével: így az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, az 1956-os eseményeket dokumentáló munkája, a helyi lapok szerkesztése, Thália szekerező papjairól írott könyve, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy múltunk fontos állomásai meg legyenek örökítve az utókor számára.

Egyházi szolgálatáért és helytörténeti kutatásaiért számos rangos kitüntetésben részesült: Ortutay Gyula-emlékérem (1980), Pável Ágoston Emlékplakett (1986), Bél Mátyás Emlékérem (1995), Pápa Város Díszoklevele (1996), Celldömölk Városért Emlékérem (1997), Pro Comitatu Veszprém (2008), Vas Megye Közgyűlése Elnökének Emlékérme (2008), Kresznerics Ferenc-díj (2009).

A rubindiplomáját 2006-ban átvett Nádasdy Lajos így vallott életútjáról: „Hálás vagyok Istennek, hogy vállalt szolgálatomat, úgy az egyház, mint a nemzet, az egyetemes magyar kultúra javára végezhettem, az Ő Kegyelme hordozott és újított meg mindenkor a szükséges mértékben, és még most is – átlépve a bibliai korhatárt – éltet, hordoz, újít, s végezhetem napról-napra a Tőle nyert erővel a vállalt szolgálatokat.”

A Megváltó 101 esztendős korában, nagyszombaton hajnalban szólította magához hű szolgáját.

Kemenesaljai vonatkozású műveiből:

A Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium alapítása története. Kézirat. Celldömölk, 1975. 54 lev.
Zádor György emlékezete. In: Vasi Szemle, 1975. 4. sz. pp. 593-601.
Adatkiegészítések Kis-Mária Czell történetéhez nagyközséggé fejlődéséig 1739-1872. Kézirat. Celldömölk, 1977. 41 lev.
Pórdömölktől Celldömölkig. Kis-Czell szabadalmas mezőváros településtörténete. Kézirat. Celldömölk, 1978. 102 lev.
A kézműipar és céhszervezetek kialakulása Kemenesalján 1526-1872. I-III. rész. In: Vasi Szemle, 1980. 2. sz. pp. 250-269.; 1980. 3. sz. pp. 368-389.; 1980. 4. sz. pp. 568-594.
Vízimalmok Kemenesalján. Kézirat. [Celldömölk], 1981. 58 lev.
Kemenesalja céhes malomipara és annak alakulása a céhek megszűnése után. I-II. rész. In: Vasi Szemle, 1983. 2. sz. pp. 261-280.; 1983. 3. sz. pp. 375-402.
A nemesdömölki iskola a 18. században. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1986. 1-2. sz. pp. 53-60.
Hév napok hőse – Kis Czell díszpolgára. In: Vas Népe, 1989. 63. sz. (március 15.) pp. 4-5. [Széll József 48-as honvéd őrnagyról]
Az ősi dömölki kegyszobor nyomában. In: Vasi Szemle, 1992. 3. sz. pp. 425-430.
A közösség javát munkáló szeretet embere. Mesterházy Sándor (1907-1992). In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1993. 1. sz. pp. 75-78.
Celldömölk fejlődéstörténete a kiegyezéstől a városi rangig, [1867-1979]. Kézirat. Celldömölk, 1994. 40, [5] lev.
Legenda vagy valóság Dugovics Titusz simonyi származása?. In: Új Kemenesalja, 1994. 10. sz. (május 26.) p. 5.
Kis-Czell fejlődése és színikultúrája a 19. században. Celldömölk, 2003. 132 p.
Celldömölk forradalmi napjai 1956. Celldömölk, 2006. 72 p.
Dömölk és apátsága az Árpád-házi uralkodók korában. Celldömölk, 2009. 72 p.

Irodalom:

Szabó József: Az egyetemes magyar kultúra szolgálatában : Nádasdy Lajos munkássága. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1986. 1-2. sz. pp. 25-28.
Istennek, Hazának, Tudománynak : tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére. Pápa, 2008. 296 p. (A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai ; 19.) [Életút-interjú a kötet 9-32. oldaláról]

Káldos Gyula: Út és szolgálat. Nádasdy Lajos helytörténész köszöntése. In: Honismeret, 2010. 3. sz. pp. 91-93.

Köntös László: In honorem Nádasdy Lajos. In: Acta Papensia, 2013. 1. sz. pp. 1-3.

Gyuricza Imre: Századik születésnapját ünnepelte Nádasdy Lajos. In: Új Kemenesalja, 2013. 2. sz. (február 22.) p. 6.

Németh Tamás: Nádasdy Lajos (1913-2014). In: Új Kemenesalja, 2014. 9. sz. p. 10.

N. T.