Boda Dezső

  • Nyomtatás

BODA DEZSŐ
(Vönöck, 1863. május 9. - Máriabesnyő, 1918. június 22.)
Budapest rendőrfőkapitánya (1906 – 1917)

A földbirtokos családból származó fiatalember 19 éves korában, 1882-ben kezdte pályafutását a rendőrségnél. 1887-ben szerzett a budapesti tudományegyetemen államtudományi doktorátust. Néhány évi szolgálat után kapitány lett, majd a budapesti V. kerületi kapitányság vezetője. 1902-től a főkapitányság közigazgatási osztályát vezetve 1904-ben rendőrtanácsossá nevezték ki. 1906 elején már főkapitányhelyettes, majd páratlanul rövid időn belül, március 3-án a fővárosi rendőrség főkapitánya lett. Ő volt a főváros első főkapitánya, aki a ranglétra legalsó lépcsőjéről indulva foglalhatta el a főkapitányi széket. Képességeinek elismeréseként az ún. darabont-kormány bukása után a király és az új kormány is kiállt mellette, sőt Andrássy Gyula belügyminiszter saját állását is Boda Dezső személyének maradásához kötötte.

Az erőskezű és kitűnő diplomáciai érzékkel rendelkező Boda Dezső 11 évi vezetése alatt felállíttatta az országos bűnügyi nyilvántartó hivatalt és nevéhez kötődik a gyermekrendőrség létrehozása is. Javított a rendőri köztisztviselők fizetési helyzetén, és az egyes fizetési osztályokat a korábbinál arányosabbá tette, továbbá rendezte az erkölcsrendészettel kapcsolatos kérdéseket, valamint a rendőrorvosok fizetését. Szabályozta a rendőri gépkocsihasználatot és 1908-ban megalapította a testület bűnügyi múzeumát. A jó megjelenésű Boda Dezső irányítása idején, 1909-ben új egyenruhát kapott a testület, amely szakmai szempontból is nagyot fejlődött ebben az időszakban. Az alapvető reformok és újítások révén az ő időszakában érte el a budapesti államrendőrség a nyugat-európai színvonalat. A kriminalizálódó Budapesten jelentősen emelkedett a nyomozások eredményessége: 1907-ben 15094, az utolsó békeévben, 1913-ban pedig már 30806 eredményesen befejezett nyomozást hajtottak végre a testületben.

1912. május 23-án, a híres “vérvörös csütörtökön” részt vett azon a rendkívüli minisztertanácsi ülésen, amelyen az erőszakos fellépésről határoztak a százezres tömeg ellenében. Az utcai harcoknak két halottja és 186 sebesültje lett, akik közül 56 fő életveszélyesen sérült meg. Ebben az esztendőben nem múlt el hónap anélkül, hogy ne folyt volna vér a pesti utcán. A társadalmi feszültségek gyakorta vezettek tüntetésekhez és a hamarosan kitörő első világháború időszaka sem segítette elő a rend és a biztonság megerősödését.

Tisza István kormányának bukásával Boda főkapitányi széke is erősen megingott, és az 1917. június 27-i tüntetésen előfordult zavargások és rendőri túlkapások miatt Ugron belügyminiszter az események másnapján felmentette állásából. A három és fél évtizedig a rendőri testületet szolgáló Boda Dezső egy évvel sem élte túl leváltását...

Irodalom:

Pintér István : Rendnek muszáj lenni... Bp. 1973. 291 p.
A fővárosi rendőrség története (1914-ig). Bp. 1995. 578 p.

N. T.