2011

Január 21-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából a városi ünnepség színhelye volt a Kresznerics Ferenc Könyvtár. A rendezvény keretében elsőként Dr. Kiss Gábor nyelvész, lexikográfus, a Tinta Könyvkiadó főszerkesztőjének „A szó az élet tükre : A magyar nyelv régi és új szavai” című előadása hangzott el. Ezután a Kresznerics Ferenc Díj, mint városi kulturális elismerés átadására került sor: 2011-ben Káldos Gyula, nyugalmazott könyvtárigazgató és Németh Tibor könyvtárvezető részesült az elismerésben. A programon Liszt és Beethoven műveinek tolmácsolásával közreműködtek a Grazi Zeneművészeti Egyetem hallgatói. Az est szótárkiállítás megnyitásával zárult.

 * * * * * * * * * * * *

Március 15-én, a nemzeti ünnepen Répcelakon Vas Megye Közgyűlése „Pável Ágoston Emlékplakett” kitüntetésében részesült Németh Tibor, a celldömölki Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár Kresznerics Ferenc Könyvtárának vezetője több évtizedes könyvtárosi és helytörténeti kutató és szervező munkájáért.

 * * * * * * * * * * * * *

Március 30-án telt ház, mintegy száz vendég tisztelte meg jelenlétével a Harangozó Miklós írói néven publikáló celldömölki Kupi Miklós „Háttal a holdnak” című verseskötete bemutatóját. A hosszú ideje New Yorkban élő, de hazatérését fontolgató szerző költeményeit Pesti Arnold, a helyi Soltis Lajos Színház tagja tolmácsolta.

* * * * * * * * * * * * *

Április 12-én a Kemenesaljai Berzsenyi Asztaltársaság vendégeként Fábri Anna irodalomtörténész „Literaturázó estvék” : Az írók és az irodalom élete Berzsenyi korában” címmel vezette be az érdeklődőket a reformkori írói lét és hétköznapi élet világába. A Költészet Napja alkalmából szervezett program megemlékezés volt Berzsenyi Dániel és Dukai Takách Judit halálának 175. évfordulójára.

* * * * * * * * * * * * *

Június 20-tól 25-ig olvasótábort szervezett a városi könyvtár. A tanév végeztével Emih-Virág Eszter gyermekkönyvtáros irányításával 40 diák fedezte fel az olvasás és a játék örömét. Délelőttönként a gyermekkönyvtár, délutánonként pedig a celldömölki Vulkán Fürdő volt a színtere a változatos foglalkozásoknak.

* * * * * * * * * * * * *

Június 22-én az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódva Baráth Katalin tartott közönségtalálkozót a városi könyvtárban. Az Agave Könyvkiadó fiatal, sikeres szerzője bemutatta frissen megjelent, „A türkizkék hegedű” című regényét, amelyben folytatódnak Dávid Veron „A fekete zongora” címen 2010-ben megkezdődött kalandjai és nyomozásai.

* * * * * * * * * * * * *

Augusztus 22-től 27-ig a városi könyvtár szervezésében a TÁMOP Tudásdepo Expressz pályázat támogatásával olvasótáborban vettek részt azok a kemenesaljai diákok, akik a Berzsenyi Dániel Könyvtár által szervezett „Könyvhódító” versenyen indultak. A hátralévő fordulókra is felkészítő tréningen az összes jelentkező kétharmada, 22 diák vett részt.

* * * * * * * * * * * * *

Szeptember 22-én a Kemenesaljai Berzsenyi Asztaltársaság rendezvényén a városi könyvtárban Gábor Júlia, Ruttkai Éva leánya és férje, Szigethy Gábor irodalom- és színháztörténész személyes tárgyak, fotók és levelek alapján a közeli szemtanúk hitelességével idézték meg Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán legendás alakját „Álomszínészpár” című kötetük telt házat vonzó bemutatóján.

* * * * * * * * * * * * *

Október 8-án tematikus délután zajlott a Kresznerics Ferenc Könyvtár gyermekkönyvtárának szervezésében a „Cigány mesék napja” programsorozata. Elsőként a helyi, országosan elismert Tücsök Bábegyüttes mutatta be mesedarabját, majd meseolvasás és rajzverseny foglalta le az érdeklődő diákokat. A rendezvény zárásaként a Szaffi című filmet tekintették meg a gyerekek és szüleik.

* * * * * * * * * * * * *

Október 9-én, a „Könyves vasárnap” délutánján rendkívüli nyítva tartással várta látogatóit a Kresznerics Ferenc Könyvtár. A nap zárásaként a beiratkozott olvasók számára ajánlói kategóriában illetve az új beiratkozottak számára meghirdetett nyereményakció gyorsasági különsorsolására került sor. Az ajándékutalványok tulajdonosainak neveit Szécsi Noémi írónő húzta ki. Az Európai Unió irodalmi díjas és József Attila-díjas vendég „Nyughatatlanok” című kötetét mutatta be az érdeklődőknek.

* * * * * * * * * * * * *

November 19-én a TÁMOP pályázat keretében „Macinap”-ot szervezett a városi könyvtár. A rendezvény játszóházzal kezdődött, majd Gulyás László vándormuzsikus „Szekérmesék” című, fergeteges hangulatú műsorát élvezhették a KMKK galériáját megtöltő családok. A rejtvényfejtést és mackókészítést követően került sor az interneten meghirdetett Mackóverseny ünnepélyes eredményhirdetésére. A tartalmas délután stílszerű befejezéseként a celldömölki Maci Cukrászda finomságait kóstolhatták meg a résztvevők.

* * * * * * * * * * * * *

December 1-jén sajtótájékoztatót tartott a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtárban Károly Hedvig, a Balassi Intézet Nemzeti Évfordulók Irodájának vezetője és Németh Tibor, a KMKK Kresznerics Ferenc Könyvtárának vezetője a „Nemzeti évfordulóink 2012” című évkönyv megjelenése alkalmából. Károly Hedvig a kiadvány jelentőségét ismertette, Németh Tibor pedig az annak alapjául szolgáló évfordulós lista összeállításának műhelytitkairól beszélt illetve a háttéradatbázisként szolgáló Magyar Életrajzi Kalauz reprezentatív nemzeti digitális névkatasztert mutatta be.