Pintér József (1891-1964)

  • Nyomtatás

pinter jozsefPINTÉR JÓZSEF
(Zalakoppány, 1891. február 28. - Celldömölk, 1964. október 13.)

jogász, Celldömölk főjegyzője (1927-1935)

1909-ben tette le az érettségit a keszthelyi Premontrei Gimnáziumban. A Jogtudományi Egyetemet Budapesten, a jegyzői tanfolyamot Pécsen végezte 1912-ben, amely után segédjegyző lett. 1914-ben a 48. gyalogezredhez vonult be katonai szolgálatra önkéntesként. Harcolt a montenegrói és olasz harctereken, ahol súlyos maláriás beteg lett. Érdemei elismeréseként a kis Ezüst Vitézségi Érmet, a Signum Laudis bronz és a Károly csapatkereszt kitüntetésben részesült. 1919-ben hadnagyként szerelt le és Gógánfán előbb helyettes körjegyző, majd 1920-ban körjegyző lett.

1927 márciusában megválasztották Celldömölk község főjegyzőjévé. Ezen pozícióról, mivel a választást megfellebbezték, önként lemondott. A képviselőtestület ezt azzal a feltétellel fogadta el: szavát adja, hogy az újabb választáson ismét indulni fog. Júliusban ismét megválasztják erre a pozícióra, melyet 1935-ig látott el. Ezen időszak alatt épült fel a Tűzoltólaktanya szertárral és artézi kutat fúrtak a községben. Felavatták a Hősi emlékművet, valamint 1927 szeptemberében megrendezték a Faluszövetség kiállítását. Renoválták a városházát és megvásárolták a község részére a Bencés apátság 90 millió értékű birtokát. Felépítették az Egészség házat, valamint a fürdőházat. Tevékenyen hozzájárult a Trianoni kereszt 1934-es felállításához. Előadásokat tartott pl. mint a Községi Testnevelési Bizottság elnöke - a község kialakulásáról és történelméről. Lehetőségeihez mérten anyagilag is támogatott különböző rendezvényeket. A Járási Jegyzők Egyesületének elnöki, valamint a Megyei Jegyzők Egyesületének jegyzői tisztségét is betöltötte.

1935-ben megházasodott és két leánygyermeke született: Terézia és Éva. 1935-1939 között Budapesten élt, s magántisztviselőként dolgozott. 1939-ben visszaköltözött Celldömölkre és 1940-1945 között a Ság-hegyi Bazaltbánya Rt. cégvezetője és igazgatóhelyetteseként tevékenykedett. 1945 novemberében koholt vádak alapján letartóztatták, de bűncselekmény hiányában később felmentették. Mivel állást Vas megyében nem kapott, ezért Budapesten a Vasbeton Gyárépítési Nemzeti Vállalatnál segédmunkásként dolgozott. 1952-től a Celldömölki Kórház könyvelője volt 1959-ben történő nyugdíjba vonulásáig. Családjával továbbra is a városban élt haláláig.

Irodalom:
Vasmegyei fejek. Szerk. Halász Imre. Szombathely, 1930. p. 217.

Dr. Sóti Lászlóné Pintér Terézia