május 22.

  • Nyomtatás

difulvioLuca Di Fulvio: A lány, aki megérintette az eget

A Rómában élő író, Luca Di Fulvió újabb vaskos történelmi-romantikus regénnyel jelentkezik, s bár a cinquecentóban játszódik a szórakoztató és mindvégig izgalmas történet, mégsem csupán könnyed kikapcsolódást ígérő, szerelmes sztori, mert olykor igen nyomasztó a cselekménye. A kaland is az "örök városban" indul, de a "lagúnák városában" folytatódik. Róma mocskos sikátorai, bűzös csatornái között él Mercurio, a születésétől fogva árva, de okos és talpraesett szélhámos fiú, a kis Zolfo, a szép csavargólány, Benedetta és a félkegyelmű óriás, Ercole, akik éppen kifosztják a zsidó Shimon Baruchot, nem sejtve, hogy az életük fordulóponthoz érkezett. Ugyanis a dolgok szerencsétlenül alakulnak, a károsult követni kezdi őket, majd a dulakodás folytán a kereskedő - majdnem - meghal, s mivel a gyerekek úgy hiszik, megölték, menekülni kényszerülnek a Velencei Köztársaság irányába. A viszontagságos úton találkoznak Isaccóval és Giudittával, az orvoslásban is jártas zsidó tolvajjal és lányával, akik otthonukat elhagyva, új életet akarnak kezdeni.


wassmoHerbjorg Wassmo: Dina vagyok

A világszerte ismert norvég szerző borongós hangulatú prózája a tizenkilencedik századi Norvégia komor, hideg tájaira kalauzolja az olvasókat. Az 1860-as években járunk. A címszereplő kis Dina Grnelv egy vidéki kastély mosóházában önkéntelenül balesetet okoz - saját édesanyja leli halálát miatta, így apja szeretetét is elveszíti. Apja látni sem bírja, így egy tanyára száműzi őt, ahol a cselédség veszi gondozásába. Felnőve engedetlen, vad teremtés lesz belőle, aki nem hajlandó beszélni, és olvasni sem tud. Egyetlen játszótársa Tomas, a lovászfiú, de a legvadabb kalandokban nem pajtása. Fiatal nőként szülőhelyére visszatérve, ellenállhatatlan erotikus kisugárzásával elbűvöli apja barátját, a nála jóval idősebb Jacobot, miután elhagyja Dinát fiatal tanár szerelme. Jacob feleségül veszi az akkor tizenhat esztendős lányt, és magával viszi Reinsnesbe, a tengerparti kereskedelmi állomásra, amelyet ő vezet mostohaanyjával és két mostohafivérével. A férfi nem sokkal később egy baleset következményeként meghal, Dina az újabb tragédia után megnémul, és csak az ismét felbukkanó Tomas iránti szenvedélyes érzelmei, valamint a tőle nemsokára megszülető gyermeke, Benjamin hozza vissza az életbe. Lassan mindenki felfigyel rá, hogy Didának jó feje van a számokhoz, és fokozatosan átveszi a cég könyvelését. Az ügyfelek azonban megbotránkoznak: egy nő, aki cigarettázik és keményen beszél a tárgyalóasztalnál. Élete akkor változik meg ismét, amikor végig néznek egy akasztást. A tömegből egy arc ragadja meg Dinát, a titokzatos orosz utazó, Leo Zsukovszkij arca, akivel egymásba szeretnek, így elhagyja Tomast. Vajon megtalálja végre a boldogságot azzal a férfival, aki anarchista összeesküvőként épp a király ellen akar merényletet elkövetni?... A gyermeki traumákat, az elnyomott női vágyakat és egy, a férfiak uralta világban való kiteljesedés lehetőségeit érzékletesen bemutató regény széles körben ajánlható beszerzésre. A műből 2002-ben azonos címmel nagy sikerű film is készült, Maria Bonnevie és Gérard Depardieu főszereplésével.


ignaczIgnácz Rózsa: Utazások emlékkönyve

Ignácz Rózsa a hatvanas évek második felében, hetvenes években sok helyén megfordult a világnak. Járt Angliában, több ízben az Egyesült Államokban, Hollandiában, Argentínában, Kelet-Afrikából hazatérve megállt Egyiptomban, az Adrián átkelt Dél-Olaszországba, meglátogatta szülőföldjét, Erdélyt. Utazások emlékkönyve című műve nem egybefüggő útinapló, hanem a különböző időben tett utazásokról készített jegyzetekből állt össze. A kötetben ennél fogva jól megfér egymás mellett a vázlatnyi erdélyi útikalauz és a chicagói gabonatőzsde forgatagát érzékeltető rövid tudósítás. Az útleírás nagyobb részét a többszöri amerikai utazás élményanyaga tölti ki. A szerző eljutott több híres amerikai nagyvárosba: New Yorkba, Chicagóba, San Franciscóba, ellátogatott néhány magyarlakta körzetbe, így megfordult a clevelandi Buckeve Roadon, a magyar negyed főutcáján, a New York közelében lévő Fairfieldben, ahol a Kossuth Avenue és a Rákóczy Avenue keresztezi egymást. A mű többször is meglehetősen személyes vonatkozású, egyéni hangulatú élményeket, utazási emlékképeket fűz egybe.


munroAlice Munro: Asszonyok, lányok élete

A kanadai írónő önéletrajzi ihletésű regénye az 1940-es években játszódik, elbeszélője Dell, egy Ontario tartománybeli kamaszlány, aki nyolc történetben meséli el nővé érésének időszakát. A bájos, cserfes kamaszlány apja farmján cseperedik fel öccse és a különc Benny bácsi társaságában. Anyja egy önálló gondolkodású asszony, aki könyveket árul a helyi gazdáknak. Főként iskolatársa, Naomi az, akivel megosztja kamaszkori vágyait, félelmeit. Női praktikák, hazugságok, a szülők kelengyéjéből elcsent felvilágosító könyvek, Naomi szektás apjának vallásos hóbortjai, humoros és megindító, később érzéki kalandok sűrűjében botladozik az elbeszélő, miközben a cserfes lány szemével (pletykák, féligazságok hálójában tapogatózva) vethetünk pillantást a helyiek életére, a láthatatlan kapcsolatok szövedékére. A nevelődési regény hagyományos műfaját az írónő remekül tölti meg realista és lélektani elemekkel, a korlátok, konvenciók ellen lázadó fiatalokat, asszonysorsokat sajátos, szubjektív nézőpontból mutatva be.


niffAudrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Az angol írónő keserédes-misztikus története párhuzamos szálon halad: Clare és Henry naplószerű visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg szerelmük krónikáját, az életüket meghatározó aktuális eseményeket. Az aktuális ebben az esetben csak részben helytálló meghatározás. Henry ugyanis egy különleges problémával küzd, egyfajta időeltolódási rendellenességben szenved, genetikai órája nem követi az idő múlását. Váratlanul ugrik időben előre vagy hátra, így közös életüket visszaemlékezéseiben kénytelen a lehető legprecízebben dokumentálni, évekhez életkorokat is rendelve. Mindez nem hátráltatja a sztori előre haladtát - egy alternatív végkifejlet felé...


hellerPeter Heller: Kutya csillagkép

A Colorado állambeli Denverben élő író, Peter Heller első regénye Ausztráliában és Európában is bestseller lett - egyik méltatója "a világ legköltőibb túlélési kalauzának" titulálta. Főhőse Big Hig valami okból túlélte az influenzajárványt, amely mindenkit elpusztított a környezetében. Meghalt a felesége, a barátai; egy elhagyatott repülőtér egyik hangárjában él kutyájával, Jasperrel és egy harcias, fegyvermániás, embergyűlölő férfival, Bangley-vel. Hig öreg, 1956-os Cessnájával a reptér széléig merészkedik, eljár a hegyekbe horgászni, hogy úgy tegyen, mintha semmi sem változott volna. Ám amikor egy véletlen adást fog gépének rádióján, a hang reményt ébreszt benne, hogy létezik egy jobb élet a reptéren túl - valami olyan, mint a régi élete. Mindent kockára téve túlrepül azon a ponton, ahonnan még biztonságban vissza tudna térni és követi a recsegő rádió-hangot. Amit talál, sokkal jobb és sokkal rosszabb, mint amit valaha remélni mert...


salamonSalamon Konrád: Tizenkét nap szabadság

Salamon Konrád legújabb kötete az alcímben "első antikommunista forradalom"-ként aposztrofált 1956 őszi eseményeket taglalja, annak a tizenkét napnak a történetét, amely az egész világnak megmutatta a magyar nép szabadság iránti vágyát. Az ismeretterjesztő jellegű, számos fotóval illusztrált kötet nagyjából kronológiai rendben halad végig az eseményeken. A szerző bemutatja a forradalom közvetlen előzményeit, Nagy Imre miniszterelnökségétől Rajk László újratemetésén keresztül az egyetemi ifjúság színre lépéséig, az október 23-i, tüntetésből kinőtt forradalmat, a fegyveres felkelés és a kibontakozó szabadságharc fontosabb eseményeit, így a Sztálin-szobor ledöntését, a Kossuth téri vérengzést, a fegyveres felkelések központjait és meghatározó alakjait, kitérve a vidéki eseményekre is. A forradalom győzelme és a nyugat reakcióinak bemutatása után a november 4-én indult szovjet támadásról, az utóvédharcokról és a megtorlásról olvashatunk. A kiadvány külön érdeme, hogy számos olyan fotót vagy plakátot tartalmaz, melyet eddig nem nagyon láthatott az érdeklődő nagyközönség nyomtatásban.


kukorellyKukorelly Endre: Országházi divatok

"Létezik ilyen, fizetik, karrier, kipróbáltam, olyan, amilyen" - így igyekszik összefoglalni Kukorelly Endre József Attila-díjas író, költő és kritikus életpályájának elmúlt két és fél évre eső szakaszát, amikor is a Lehet Más a Politika Pest megyei területi listájáról bekerülve, országgyűlési képviselőként dolgozott, egészen a mandátumról való 2012. szeptember 23-i lemondásáig. Jelen kötete - talán tisztelegve Mikszáth politikai karcolatai előtt is - napló formában íródott, a választási kampánytól a lemondáson túl egészen 2013 áprilisáig ismertetve képviselői emlékeit, politikai vonatkozásokat, benyomásokat, meg-megszakítva versekkel, rövidebb prózai szövegekkel vagy levelekkel. A 2010-es kampány hajrája, az LMP választási sikere (parlamentbe jutása), az Orbán-kormány politikája, kiemelten a kultúrpolitika vagy az alkotmányozás, a Jobbik politikája vagy a pálinkafőzés kérdése ugyanúgy a témák között található, mint újságírókkal való beszélgetések, valamint a parlamenti mindennapok: a nyitóülés, ahol Morvai Krisztina EP-képviselő ült mellette, aki felszólalása előtt izgult, majd átalakult "valami furcsa izévé", Molnár Oszkár edelényi polgármester, akit kizárt a Fidesz a kalapácsos kijelentése miatt, az az eset, amikor az őrség nem akarta beengedni, mert azt hitte, hogy elhagyta a belépőkártyáját, a parlamenti pingpongszoba, ahol legyőzte Mile Lajost és Karácsony Gergelyt vagy a képviselők nyomdafestéket nem tűrő gyakori bekiabálásai. Természetesen az LMP megítéléséről, frakciótársairól, a párt belső konfliktusairól, majd szakadásáról és a képviselőségről való lemondás okairól is olvashatunk.


simmonsDan Simmons: Endymion felemelkedése

A neves amerikai sci-fi író, Dan Simmons nagyszabású tetralógiája - a Hyperion, a Hyperion bukása  és az Endymion után - a befejező kötetéhez érkezett. Egyúttal a Hyperion nevű bolygó és a tizenkét esztendős messiás-kislány, Aenea, valamint testőre, Raul Endymion történetében is elérkezett a végső leszámolás napja. A harminckettedik században játszódó események előzménye, hogy az egyház meghirdette a mindent eldöntő, népirtással fenyegető keresztes hadjáratot, amely végérvényesen rabszolgasorba döntheti az emberiséget. A rejtélyes Idegenek szárnyai alatt felnövekedett Aeneának segítségre van szüksége ahhoz, hogy elterjessze megdöbbentő üzenetét tanítványai egyre népesebb táborában. Útra kel hát védelmezőjével, az egykori pásztorral és elítélt gyilkossal, Endymionnal, hogy teljesítsenek egy utolsó, minden képzeletet felülmúló küldetést, és megfejtsék az egész világegyetem rejtett jelentését. Régi és új ellenségek veszik üldözőbe őket, miközben nyomukban jár az előző részekből megismert, félelmetes Shrike is. Az angyal erejű szörnyeteg és gyilkológép végül lerántja a leplet saját származásáról és rendeltetéséről. A Hyperionon pedig, ahol a világrengető kaland elkezdődött, végre minden titokra fény derül: és az igazság mindörökre meghatározza a galaxist lakó emberiség sorsát.