Gáyer Gyula
GÁYER GYULA (Kis-Czell, 1883. február 16. – Szombathely, 1932. június 13.)
jogász, botanikus
Polgári családból származikott. Nagykereskedő édesapját kilenc éves korában vesztette el. 1892-től húgával együtt édesanyja (Hübner Lujza) nevelte, aki emellett a család jólétének alapját jelentő üzlet irányítását is átvette. Szülői háza ma már nem áll, helyét emlékoszlop hirdeti. A család – apja halála után nem sokkal – a hatalmas, jól gondozott kerttel ellátott ún. "tornyos házba" költözött, amelynek szomszédságában áll az 1983-ban felállított mellszobor. A nagy kertkedvelés a Gáyer ill. Hübner-családban szinte hagyományjelleggel bírt, s itt szerezte azokat az első benyomásokat, amelyek egy életre eljegyezték a növények tudományával. E háznak a toronyszobájában születtek meg első szellemi termékei. Kilencéves korában kézírással készette el "Képeskönyv - Kisebb gyermekek számára írta és nyomtatta Gáyer Gy." című munkáját, amelynek figuráit, növényeit, állatait is maga rajzolta, szövegét maga írta.
Elemi iskoláit Celldömölkön végezte. Tízéves korában Szombathelyre került, ahol apremontrei főgimnázium tanulója lett. A gimnáziumban még szélesebbre tárult előtte a világ, hiszen megismerkedhetett az iskola jól felszerelt szertárainak anyagával. Itt találkozhatott először Borbás Vince Vas vármegye növényvilágáról írt munkáival, amelyek hatására szakszerűen kezdett el növényeket és állatokat gyűjteni.
Középiskolai tanulmányait befejezve Budapestre került, ahol természetrajzi beállítottsága ellenére a Tudományegyetem magyar-latin szakára iratkozott be. Egy szemesztert hallgatott végig, majd átment a jogi fakultásra. 1904-től a kolozsvári egyetem jogi karán folytatta tanulmányait.
1907. januárjában avatták jogászdoktorrá Kolozsvárott. 1912-ben bírói vizsgát tett, és önálló működési kört kapott. 1914-től a felsőőri járásbíróságon, majd a szombathelyi kir. törvényszéken volt albíró. Az ugyenide szóló, 1915-ben történt törvényszéki bírói kineveztetése már katonai szolgálatban találta. 1918. május 30-án tartalékos főhadnagyként szerelt le, szolgálatát a vitézségi érem szalagjával ellátott arany érdemkereszttel ismerték el.
1918-tól a szombathelyi törvényszéken bíró, majd törvényszéki tanácselnök; emellett a Vasvármegyei Múzeum külső munkatársaként is dolgozott.
A szegedi egyetemen 1925-től a növényföldrajz, 1930-tól a növényrendszertan magántanára volt. Kétszer nősült, első felesége, Kárpáthy Margit 1920. március 15-én meghalt. Második felesége Szűcs Margit tanárnő volt. 1932-ben, hosszú betegség után hunyt el Szombathelyen. Celldömölkön, a családi kriptában helyezték örök nyugalomra.
Növénytani tevékenysége három fő fejezetre tagolható: florisztikai, növényföldrajzi, valamint szisztematikai-monográfiai munkásságára. Botanikai fejlődése szűkebb hazája flórájának gyűjtésével és további kutatatásával indult meg. Fő gyűjtőterülete elsősorban szülőföldje Vas, továbbá Pozsony, Komárom, Sopron, Zala és Veszprém vármegyék voltak. Tapasztalatok gyűjtése végett hazánkon kívül eső területeket is felkeresett. Legjobban a Keleti- (osztrák) Alpokat kedvelte, amelynek kitűnően (nemcsak botanikai szempontból) ismerte egész vonulatát.
Florisztikai munkái közül a legjelentősebbek: "Komárommegye virágos növényeiről" és a "Supplementum Florae Posoniensis". Botanikai munkásságának koronája a megye modern genetikai növényföldrajza, a legjobb ilyen jellegű részletmunka: "Vasvármegye fejlődéstörténeti növényföldrajza és a praenorikumi flórasáv".
Az inkább hazai érdeklődésre számot tartó florisztikai-növényföldrajzi dolgozatainál a nemzetközi tudományos élet részéről nagyobb figyelemben részesült szisztematikai-monográfiai munkássága. Két növénynemzetség, a sisakvirág (Aconitum) és a szeder (Rubus) rendszertani feldolgozásával, valamint a szedrek magyar határozókulcsának kidolgozásával nemzetközi hírnevet szerzett. Az őt megelőző Aconitum-specialisták meglehetősen kaotikus állapotokat hagytak maguk mögött. Gáyer megfeszített munkával, éles szemmel és szisztematikai érzékkel teremtett rendet az alakok és társnevek tömkelegében, biztos alapokra fektetve a sisakvirágfélék nemének rendszerét. (Aconitum burnati Gáyer) Ennek tulajdonítható, hogy ezidőtájt a legtöbb szerző őt kérte fel az Aconitum-okról szóló fejezetek kidolgozására vagy legalább átnézésére. Tizenhat saját dolgozatában és több más szerző munkájában jelentek meg eredményei. Közűlük a legfontosabbak a "Vorarbeiten zu einer Monographie der euroäischen Aconitum-Arten", Hegi közép-európai ("Illustrierte Flora von Mitteleuropa"), Schinz és Keller svájci (Flora Schweiz), valamint Jávorka flóraműve ("Magyar Flóra. Flora Hungarica") számára adott sisakvirág feldolgozásai.
Gáyer a háború alatt, pozsonyi katonáskodása idején kezdett foglalkozni a szeder (Rubus) nemzetség tagjaival, amely az egyik legnehezebbnek tartott hazai növénynemzetség. Szakmai körökben a Rubus nemzetség előmunkálatai "Prodromus der Brombeerenflora Ungarns" a legnagyobb elismerést váltotta ki. Ez időben számos hazai és külföldi gyűjtemény revideálására kérték fel egyetemek, tudományos intézmények és múzeumok vezetői.
Gáyer Gyula a tudománytörténet terén is otthonosan mozgott. Több életrajz és méltatás jelent meg a tollából Vas megye természetkutatóiról, vagy például a Rubus-tanulmányai kapcsán megismert botanikus kollégáiról.
A bíró és botanikus Gáyer egy harmadik – egész emberi pályának is beillő – hivatást is ellátott mint muzeológus. Széleskörű tudományos tevékenysége révén neve már rég ismert volt a tudományos élet hazai és külföldi köreiben, mikor 1923-ban átvette a Vasvármegyei Múzeum Természetrajzi Osztályának (Tárának) vezetését. Néhány év alatt mintaszerűen berendezett, az ismeretterjesztést és a tudományos kutatást egyaránt szolgáló gyűjteményeket teremtett. Múzeumi tevékenysége során létrehozta a megye vadon élő és kultivált fáinak, cserjéinek törzsszelvényeit, termés- és maggyűjteményét, valamint teratologikus (fejlődési rendelleneséggel létrejövő) alakjait felsorakoztató dendrológiai gyűjteményt, továbbá az itt termesztett mezőgazdasági termények termés- iletve maggyűjteményét. Botanikai képgyűjteményt is létesített. Gáyer érdeklődése nem csak a botanikai értékekre terjedt ki, de eredményesen gyűjtötte Vas megye ásványait, kőzeteit, őslénytani leleteit és állatvilágának nevezetesebb képviselőit is. Természetrajzi laboratórium kialakításáért is küzdött, de olyan körülmények között, amikor az osztály évi dotációja még a felmerülő bélyegköltség fedezésére sem volt elegendő, s amikor Gáyernek saját költségén kellett tartania a gyűjteményeket konzerváló laboránst, ez csak nehezen ment.
Óriási értéket képviselt a több mint harminc éves florisztikai munkásságának gyümölcseként létrehozott magán-növénygűjteménye is, melyet élete végén a szegedi egyetem növénytani intézetére hagyott. Ez utóbbi sajnálatos módon a második világháború alatt szinte teljesen megsemmisült.
Gáyer Gyula életpályául a bírói hivatást választotta. A szombathelyi törvényszéken elsőfokú polgári ügyeket tárgyalt. Ítéletei nevezetesek voltak éleslátásukról és szabatosságukról. Bírói egyéniségét jóbarátja, Fodor Ernő törvényszéki tanácselnök így rajzolta meg: "... a szónak nem csak igazságszolgáltatásügyi, hanem tisztán emberi értelmében is jó bíró volt, mert – jó ember volt. [...] Kiváló képzettsége, nagy tudása mellett nem ferdült el a holt törvényszakaszok, a bírói gyakorlatban megkövesedett elvek ismeretének súlya alatt, hanem mindig igazságot szolgáltatott..."
A bírói és emberi nagyságot megérezték benne a legegyszerűbb emberek is is, akikkel összehozta a sors. Élete utolsó éveiben tagosító bíróként hosszabb időt töltött a trianoni határ mentén fekvő kis vasi községben, Gödörházán, és megoldotta az évtizedek óta húzódó tagosítás ügyét. A kis falu népe nagy hálával és tisztelettel vette körül, s aggódó szeretettel kísérte betegsége alakulását.
Gáyer Gyulát halála előtt nem sokkal kimagasló tudományos tevékenységéért szülőhelye díszpolgárává, a Természettudományi Társulat Növénytani Szakosztálya tiszteletbeli tagjává választotta, s kinevezték az Országos Természetvédelmi Bizottság tagjává is. Megkapta a kormányzói elismerést jelentő Signum Laudist is. Nevét számos növény őrzi.
1983-ban, születésének 100. évfordulóján leplezték le mellszobrát Celldömölkön, a Hunyadi utcában; a korábbi 1. sz. általános iskola pedig a Gáyer Gyula Általános Iskola nevet vette fel.
Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2007. március 21-i ülésén a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.
Irodalom:
Gáyer Gyula emlékünnepség. In: Vasi Szemle, 1983.4.sz. pp. 532-556.
Gáyer Gyula. Összeáll. Vértesi Péterné. (Vasi életrajzi bibliográfiák; 8.) Szhely. BDMK. 1983.
Balogh Lajos: Gáyer Gyula (1883-1932). In: Szombathelyi tudós tanárok 2. [szerk. Köbölkúti K.] Szhely. BDMK, 2002. pp. 63-101.
G.T.