Győrffy Béla

GYŐRFFY BÉLA
(Kemenesmagasi, 1928. január 14. – Martonvásár, 2002. május 8.)

agrármérnök, növénynemesítő, az MTA rendes tagja


Alapfokú tanulmányait szülőfalujában és Burgenlandban végezte. Középiskoláit is több helyen kellett folytatnia: Zalaegerszegen iratkozott be, majd Székesfehérvár következett, végül a szarvasi Gazdasági Tanintézetben kitüntetéssel maturált. Felsőfokú tanulmányait a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdte és jogutódjában, a Magyar Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán szerzett mezőgazdasági mérnöki oklevelet 1949-ben. Tehetségét mutatja, hogy utolsó évesként már a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem agrárpolitikai tanszékének munkatársa, aki Nagy Imre, a későbbi tragikus sorsú miniszterelnök mellett dolgozott. Diplomájának megszerzése után négy évig a moszkvai Tyimirjazev Mezőgazdasági Akadémia ösztöndíjasa. 1953-ban került Martonvásárra, az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetébe, ahol fél évszázadon át, egészen haláláig dolgozott. 1957-ig tudományos igazgatóhelyettes, 1960-tól 1984-ig tudományos főmunkatárs, majd 1990-ig tudományos tanácsadói pozíciót töltött be. Közben 1980-tól egy évtizeden át az Intézet igazgatója, 1990-tól pedig kutatóprofesszora. A kutatás mellett egyenértékű tevékenységnek tekintette az oktatást is: 1977-től a Gödöllői Agrártudományi Egyetem címzetes egyetemi tanáraként működött.

Kutatásainak középpontjában a kukoricatermesztés technológiája állt: foglalkozott a kettőstermesztés lehetőségeivel; három kukoricaherbicidet szabadalmaztatott ; polifaktoriális kísérletekben tárta fel a növénytermesztési tényezők interakcióit; górcső alá vette a tápanyaghatás és az állománysűrűség problémáját a genotípus és a technológia összefüggésrendszerében. Sokrétű vizsgálódásainak eredményeiről több mint 150 magyar és idegen nyelvű tudományos közleményben számolt be. Iskolateremtő munkásságával jelentősen hozzájárult a nagyüzemi kukoricatermesztés, a tápanyaggazdálkodás és a kemizáció magyarországi fejlődéséhez. Az ugyancsak kemenesaljai származású Berzsenyi Dániellel együtt vallotta: "A míveletlen föld csak gazt terem".

Győrffy Béla egyike volt az utolsó "osztrák-magyar" értelmiségieknek. A gazdálkodó ősök és a kétnyelvű gyermekkor, a literátus szemlélet olyan indíttatást adott számára, amely meghatározta européer életszemléletét. Személyes nézeteit mindig magánügynek tekintette és tudományos munkáiban sohasem alkalmazkodott az uralkodó politikai irányzatokhoz: csak és kizárólag szakmai mércével értékelte a teljesítményt. Széleskörű műveltsége révén publikációi nem csak szűk agrárszakmai közönség számára jelentettek érdekes, tanulságos olvasnivalót.

1953-ban, alig 25 évesen lett a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, majd 1986-ban doktora. Egy évvel később nyerte el az akadémiai levelező tagságot, 1993-ban pedig rendes taggá választották. Presztízsére jellemző, hogy 1990 és 1995 között az MTA elnökségi tagja és az MTA Felügyelő Bizottságának elnöke, majd 1996-tól 2001-ig az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa Élettudományi Kuratóriumának elnöke volt. Számos kitüntetése közül a legjelentősebbek: Akadémiai Díj (1962), Cserháti-díj (1982), Baross-emlékérem (1995), Széchenyi-díj (1997). Tevékenységének elismeréseként Martonvásár 1995-ben díszpolgárává választotta.

Győrffy Béláról rajzolt vázlatos életrajzunkhoz feltétlenül hozzátartozik napjainak két fontos időtöltése: a borászat és a juhászat. Saját készítésű konyakjáról legendák keringtek, az általa csak "bari"-ként emlegetett rackajuhokat pedig élete végéig féltő szeretettel szaporította és gondozta.

Irodalom:

Balla László: Győrffy Béla. In: Növénytermelés, 2002. 3. sz. pp. 359-360.
Veisz Ottó: Győrffy Béla 1928-2002. In: Magyar Tudomány, 2002. 8. sz. pp. 1099-1101.
Berzsenyi Zoltán: Győrffy Béla. In: http://www.mgki.hu/inst/users/gyorffy/
Győrffy Béla emléknap az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetében (2010. január 19.)

N.T.