mega888 Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár KRESZNERICS FERENC KÖNYVTÁRA

Lőrincz József

LŐRINCZ JÓZSEF (Csönge, 1930. december 25. – Bp., 1990. július 24.)

építészmérnök


Elemi iskoláit szülőfalujában végezte a tizenegy éves korában árván maradt kisfiú, akit édesanyja nevelt. A 6. osztály után egy sikeres tehetségvizsga eredményeként a szombathelyi Premontrei Gimnáziumban tanult tovább. Öt esztendőt követően a celldömölki gimnáziumba tették át, ahol egy esztendőben két év anyagából is levizsgázott. Zsellér édesapjának ezermestersége élt tovább a fiúban, aki a budapesti műszaki egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát 1955-ben. Első munkahelye a budapesti LAKÓTERV volt, ahol pár év múlva műteremvezetői beosztásban dolgozott. 1960-ban elvégezte a Magyar Építőművészek Szövetségének kétéves mesteriskoláját, amelynek később mestere is lett. 1963-tól tizenhét éven át a Győri Tervező Vállalat tervező építésze, a kiemelt munkák irányítója. 1980-ban áttette székhelyét Budapestre, ahol az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársa, majd műteremvezetője lett. 1982-től négy éven át az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese, majd haláláig a LAKÓTERV igazgatója, 1989-től már a Budapesti Műszaki Egyetem címzetes egyetemi docenseként.

Elsősorban ipari csarnokok és középületek tervezésére specializálódott. Budapesten tető alá hozott kereskedelmi épületeiért először 1967-ben kapta meg az Ybl-díjat. Újszerű, acélszerkezetű tágas ipari épületeivel iskolateremtő személyiségnek bizonyult a magyar építészetben. Tervei közül kiemelkednek a Győri Vagon- és Gépgyárban (ma Rába Holding Rt.) megvalósított munkái: hátsóhídgyár (1970), szerszámgyár (1972), acél- és szürke-vasöntöde (1974). Az utolsó épületegyüttes tervezéséért részesült másodízben Ybl-díj elismerésben. Vendéglátóipari alkotásai közül említést érdemel a budapesti Üllői úti egység (1963), a győri Vaskakas-taverna (1973), valamint a fővárosi, hárshegyi Hotel Európa (1974). Élete egyik fő műve a Magyar Vagon- és Gépgyár káptalandombi Vendégháza (1981). Mindig ragaszkodott szülőföldjéhez, de a sors fintora, hogy épületekkel nem gazdagíthatta e tájat. Nevéhez fűződik azonban Celldömölk város ma is használatos címerének megtervezése.

Irodalom:

Winkler Gábor: Elment egy építész. In: Kisalföld, 1990. augusztus 7. p. 5.
Rozmán László: Rendhagyó nekrológ. In: Új Kemenesalja, 1990. 9. sz. p. 10.

N. T.