Bedy Zoltán

BEDY ZOLTÁN 
(Szombathely, 1925. április 15. - Celldömölk, 2003. október 5.)

erdőmérnök, helytörténész

Bedy Kálmán pórládonyi kisbirtokos és Horváth Terézia fia az elemi iskola után 1937 és 1945 között a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum hallgatója volt. Alig tette le az érettségit, 1945. május 8. és szeptember 9. között a bevonuló szovjetek kényszermunkára hurcolták el. 1946 szeptemberében kezdte el soproni erdőmérnöki egyetemi tanulmányait, amit 1950 szeptemberében fejezett be. Számos diplomás társához hasonlóan nem szűken vett szakmájában, hanem a MÁV alakulóban lévő építőiparában keresett munkahelyet. Egy 3 hónapos szakmai tanfolyam elvégzése után Celldömölkre helyezték, ahol egy ideig az egész Dunántúlra kiterjedő tevékenység folyt. 1952. május 10-én tompaládonyi lakosként kötött házasságot a nagygeresdi Dénes Etelkával, amelyből két fiú (Csaba és Zsolt) született.

A család Celldömölkre költözött, mert idővel egyre több feladat hárult a fiatal mérnökre, aki biztos egzisztenciális hátteret alakított ki. Tevékenysége kiterjedt a szombathelyi MÁV Igazgatóság és a GYSEV hálózatára is. Feladataihoz tartozott a csomópontok és a köztes állomások kontúrjainak megtervezése, valamint a vonalak tengelynyomás és sebesség emeléssel történő átbocsátó képességének növelése. E komplex fejlesztés évente 30-40 km felépítménycserét és 60-80 csoport kitérő építését jelentette. Munkahelyi előmenetelét folyamatos előrelépés jellemezte: előbb kitűző mérnök, majd építésvezető, utóbb főépítésvezető, 1968-tól 1971-ig pedig műszaki főcsoportvezető vezető beosztást kapott. 35 esztendei aktív munkájából az utolsó 15 évet 1971. július 1-től főmérnökként teljesítette. Nyugdíjazását követően még 5 évet töltött a Betonútépítő Vállalatnál. Munkásságát a nyolc ízben is kiérdemelt „Kiváló dolgozó”, a „Miniszteri elismerés”, a „Kiváló vasutas” illetve a „Munka Érdemrend” ezüst fokozata kitüntetésekkel ismerték el. 2000-ben egyetemi oklevelének fél évszázados évfordulóján a képző intézmény jogutódja „Aranyoklevél tiszteletdiplomá”-ban részesítette.

Felelősségteljes munkája mellett családfa-kutatással is foglalkozott, az 1600-as évekig visszamenőleg sikerült a család történetét feldolgoznia. 5 unokáját a lelkiismeretes munkára, az irodalom és a zene szeretetére nevelte. Gyakran idézett magyar költők verseiből, gyűjtötte és továbbadta az ókori filozófusok latin mondásait, bölcsességeit. 

A Vasi Evangélikus Egyházmegye ügyeinek intézésében több éven keresztül - egyházmegyei felügyelőként - aktív szerepet vállalt. Szívügyének tekintette a celldömölki evangélikus templom felújítását amelynek munkálatait tervezte, szervezte és irányította. Nyugdíjasként bekapcsolódott a celldömölki Honismereti Munkaközösség tevékenységébe és  kutatta a celldömölki evangélikus gyülekezet történetét. A nemesdömölki templom 250 éves jubileumára az Apáczai Kiadó gondozásában összefoglalta a helyi evangélikusság históriáját. A Kresznerics Ferenc Könyvtár és a Honismereti Munkaközösség Magyar Millennium tiszteletére kiírt helytörténeti pályázatára 7 évi munkával, példamutató alapossággal feldolgozta 32 kemenesaljai település 14 ezer születési, keresztelési és temetési adatát az 1731 utáni 50 esztendő alapján. A tőle megszokott mérnöki precizitással az első kötetben közölte az összegyűjtött adatokat, a másodikban pedig elemző értékelést adott róluk.

Művei:

Befejeződött a balatonedericsi vonalkorrekció. In: Vasút, 1973. 1. sz. pp. 30-31.

A celldömölki evangélikus gyülekezet története. Celld., 1994. 47 p.

A nemesdömölki artikuláris gyülekezetben végzett keresztelések és esketések 1731-1781. 1-2. köt.  Kézirat. Celld., 2000.

Irodalom:

Németh Ibolya: Elismerés a Honismereti Kör pályázatán. In: ÚK, 2001. 17. sz. (május 3.) p. 4.

N. T.