Tima László

TIMA LÁSZLÓ (Csorna, 1928. november 25. – Celldömölk, 2008. december 9.)

pedagógus, a Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója (1957-1973),
Celldömölk alpolgármestere (1994-2002)

Vasutas családban született. Az elemi iskola 1. osztályát Csornán, a 2-4. osztályt Celldömölkön végezte. A nyolcosztályos gimnázium első évfolyamát Szegeden a piarista gimnáziumban járta ki, ahol vasutas kollégiumban lakott. A 2-8. osztályt Pápán, a bencés gimnáziumban végezte. Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte meg 1947-ben, és az egyetem névváltoztatása után immár az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar-történelem szakos tanári oklevelet 1951-ben.

1951 őszén helyezték Celldömölkre a Gábor Áron Gimnáziumba. Rövid tanítás után megbízták a népi kollégium után újjászerveződő diákotthon igazgatói teendőinek ellátásával. A 70 tanulóval induló diákotthonban új nevelési tervet kellett kialakítania. Ennek során felhasználta a vasúti kollégiumban diákként szerzett tapasztalatait. Célja az udvarias, szigorú, emberbarát, egymást segítő magatartás kialakítása volt. Fontosnak tartotta a sportolási lehetőségek (iskolaudvar, sportpálya) biztosítását is a diákotthon lakóinak, és a gimnáziummal való együttműködésre törekedett. Három évig volt az intézmény igazgatója, majd visszakerült a gimnáziumba, tanári beosztásban. Mindkét szaktárgyát tanította. A tanítás mellett nyaranta több kollégájával együtt elkísérte a diákokat különböző építőtáborokba. Dolgoztak különféle állami gazdaságokban, a Hanságban, és tanártársaival a diákokkal együtt kivették a részüket a munkából.

1957 augusztusában nevezték ki a Gábor Áron Gimnázium igazgatójává, melynek új épülete a következő év szeptemberében készült el. Ezzel sokat javultak az oktatás körülményei: a 12 osztályterem mellett tornatermet ill. biológiai, fizikai és kémiai előadótermeket alakítottak ki, így évfolyamonként több osztály is elindulhatott. Az új lehetőségekkel élve fellendült a sport- és kulturális élet, a gimnázium növendékei jól szerepeltek a különféle tanulmányi versenyeken.

Vezetőként nem sokkal az átköltözés után vetette fel, hogy a gimnáziumot Kemenesalja szülöttéről, Berzsenyi Dánielről kellene elnevezni, és a gimnázium sok utánjárással nevet változtathatott.

Tima Lászlónak mindene volt a gimnázium. Szinte mindig megtalálható volt az iskolában, ahol szolgálati lakást kapott. Ha szükséges volt, fizikai munkát is végzett. Amennyiben az iskola érdeke úgy kívánta, akkor volt celldömölkiek, a gimnázium egykori diákjainak (Szekér Gyula, Gosztonyi János és mások) segítségét kérte. Pedagógustársai szerint bár szigorú, de roppant igazságos vezetőként terelgette a tantestület és a diákok életét. A munka szeretete, a következetesség, az elvei melletti kiállás jellemezte. Tanári tevékenységében a maximalizmus, emberi kapcsolataiban a közösségi szellem, a kapcsolattartás, az elszemélytelenedő világgal való ellenállásra törekvés kísérte végig életútját.

1973 augusztusáig volt az intézmény igazgatója, majd 1989-ig, nyugdíjazásáig „egyszerű” tanár. 1989-ben bekapcsolódott az akkor alakult önkormányzat munkájába, az MSZP celldömölki szervezetének elnöke lett. Az 1990-es választások után egyedüli szocialista képviselőként vett részt a képviselő-testület munkájában. Négy évig vezette a közművelődési és sportbizottságot, majd nyolc éven át Celldömölk alpolgármestere volt. Ez idő alatt szerepet játszott az egyházi iskolák visszaadása és az alsósági sportcsarnok felépítése ügyében is. 2002-től vonult vissza a közélettől.

Két fő kedvtelése a vadászat és a szőlészet volt. A vadásztársaságnál a gazdasági vezetői pozíciót töltötte be. A Ság hegyre közlekedő helyi járat egyik elmaradhatatlan utasa volt, élete szinte utolsó pillanatáig hűségesen feljárt szeretett hegyére. Aktív tagja volt a Kemenesaljai Baráti Körnek is. Munkája elismeréseként két ízben, 1997-ben és 2003-ban tüntették ki Celldömölk Városért Érdeméremmel. Halála után posztumusz Vas Megye Oktatásáért kitüntetésben részesítette Vas Megye Közgyűlése.

Irodalom:

Dr. Horváth Jenő: Életutak: Tima László. In: A Kemenesaljai Baráti Kör Híradója. 2007/2. sz. p. 7.
Fehér László: Gyászoló család, barátok, tisztelők! In: Új Kemenesalja. 2009/1. sz. p. 5.
Dr. Horváth Jenő: Emlékezünk és búcsúzunk. Tima László 1928-2008. In: A Kemenesaljai Baráti Kör Híradója. 2009/2. sz. p. 8.
Velük kezdődött. A celldömölki gimnázium tanárai 1946-1953. [Celldömölk] : Kemenesaljai Baráti Kör, 2011. 95 p.

G.T.

Módosítás: (2012. Április 04. Szerda, 13:45)