Szakály Dezső

SZAKÁLY DEZSŐ

(Iharosberény, 1903. december 17. – Celldömölk, 1979. július 30.)

 tanító, szőlész-borász

 Szülei néhány holdas kisbirtokon gazdálkodtak, édesapja egyetlen fiában látta az ősi juss örökösét, de a fiú nem akart földműves lenni. Édesanyja egyetértett a tanító javaslatával, aki többször szorgalmazta a szülőknél a taníttatását. Végül a tanító készítette elő édesanyja útját, aki titokban elment Sopronba és beíratta fiát az evangélikus tanítóképzőbe, ahol az első évet végezte. A következő két tanévet édesanyja kérésére Csurgón töltötte, de a záróévre ismét visszatért Sopronba, ahol 1923-ban kapott tanítói oklevelet. 1923 decemberében Csurgón kántori bizonyítványt szerzett.

Első munkahelye Balatonakali volt. 1924 őszén meghívták egy ún. államsegély nélküli törpe iskolához, ahol a tanítás mellett a kántori teendőket is el kellett látnia, továbbá vasárnaponként prédikálnia kellett a templomban. A kis létszámú közösség csak nagy nehézségek árán tudta a tanítói javadalmakat biztosítani, ezért fájó szívvel, de jelentkezett az alsósági gyülekezet pályázati felhívására. Az 1925. november 25-én megtartott választási közgyűlés résztvevői nagy többséggel Szakály Dezsőre voksoltak.

Az alsósági gyülekezet létszámának folyamatos növekedése (ebben az időben körülbelül 1200 evangélikus élt ott) indokolta, hogy a nemesdömölki gyülekezettől leválva önálló gyülekezetet alkossanak. Tervek voltak az iskola felújítására, bővítésére és egy harmadik tanítói állás létrehozására is. Előbbi 1926-ban, utóbbi 1929-ben, a gyülekezet önállósulása pedig 1931-ben valósult meg. A fiatal tanítónak bőven jutott feladat.

A tanköteles gyermekek oktatása, vallásos szellemű nevelése mellett a tanítóra hárultak az egyesületek irányításai is. Alsóságon az addig meglévő nőegylet és ifjúsági egyesület mellett 1930-ban leány egyesület is alakult. Volt időszak, amikor mindhárom egyesületet Szakály Dezső irányította. Az egyházi jellegű egyesületeken túl a lövész egyesület parancsnoka is volt. Alsóságon 1926-ban alakultak meg a leventék, ahol előbb ellenőr, titkár, majd főoktató és végül parancsnok lett. A sági leventék kimagasló eredményeket értek el a különböző szintű lövészversenyeken. Nekik volt a legkorszerűbb lőterük a járásban. 1941-ben pedig az országos népies tornaviadalon 45 csapat közül a 17. helyen végeztek Csepelen Szakály Dezső irányításával.

Munkaigényes feladat volt a falusi színjátszás is, az évi 2-3 előadás betanítása. Nevéhez sok színdarab rendezése fűződik. Az egykori szereplők visszaemlékezései szerint kedvelt rendező volt, ha valakit meghívott egy-egy szerep eljátszására, az megtiszteltetésnek érezte. A műsorokon a korabeli népszínművek szerepeltek, de maga is írt színdarabokat, a Harmadás Jóska című darabját többször előadták.

Szakály Dezsőt ott találjuk az ezüst és aranykalászos gazdatanfolyamok szervezői és oktatói között is.

1931-ben az elhunyt másodtanító helyére az alsósági gyülekezet a budapesti születésű, elárvult Haitl Ilonát választotta meg, aki 1931-ben Szarvason szerzett oklevelet. A „szelíd lelkű, kötelességtudó" tanító lett később Szakály Dezső felesége.

Szakály Dezsőt tanítóként és ifjúsági vezetőként jól ismerték Kemenesalján, azonban szélesebb körben ismert költészeti munkáival, főként hazafias tárgyú verseivel lett. 1933-ban jelent meg a Magyar Akarat! című kötete a Királyi Egyetemi nyomda előállításában, amely 48, főként a kor szellemének megfelelő, szavalókórusra feldolgozott hazafias tárgyú költeményt tartalmazott. A szerző közéletiségére vall, hogy az iskolák és a különféle egyesületek a nyilvános előadás jogát a szerzői kiadásban megjelent könyv megvételével megszerezhették. A korabeli pedagógiai tárgyú lapokban kivétel nélküli méltatások jelentek meg a kötetről.

Szakály Dezső az ifjúság oktatása során nagy hangsúlyt helyezett a hazafias nevelésre. E célból felhívta a figyelmet a szavalókórusok szerepére. Saját tapasztalataira alapozva pedig módszertani kiadványt jelentetett meg a szavalókórus működéséről, szervezéséről. Saját kórusával rendszeresen felléptek különböző ünnepeken. A kórusnak sikere volt, folyamatosan növekedett a létszám is. 1933 őszén, amikor a katolikus egyház és Celldömölk nagyközség megünnepelte a az apátság alapításának 800 éves évfordulóját, 180-an öltöztek díszmagyarba, s már felvonulásukkal is hatalmas sikert arattak. Legnagyobb sikerüket, immár 200 taggal – alsóságiak, celliek, fiúk és lányok, fiatalok és idősebbek – 1934. szeptember 23-án, a Ság hegyi Trianoni emlékmű avatásán érték el. Elképzelhető, hogy a történelmi háttér, a trianoni trauma hatására az emlékmű ünnepélyes avatásának pillanataiban a résztvevők többezres tömegéből milyen hatást váltottak ki a az emelvényen díszmagyarba öltözött 200 fős kórus tagjainak ajkáról Szakály Dezső beintésére három szólamban felcsendülő verssorok.

Az államosítás után, 1948-ban lett az alsósági iskola igazgatója. 1955-ben azonban ellentmondásos körülmények között leváltották. Tanítóként még maradhatott volna, de a döntés hatására távozott a pedagógusi pályáról. Ekkoriban alakult meg a legeltetési bizottság, annak pénztárosa lett. A bizottság keretében jött létre a járásra kiterjedő Mesterséges Termékenyítő Állomás, ott főelőadó lett. 1967 januárjában ment nyugdíjba.

Nyugdíjazását követően még inkább sághegyi szőlejének szentelte minden idejét. A szőlő szeretetét még gyermekkorábszakaly dezso 02ól hozta magával, szülei birtokának része volt egy 970 négyszögöles szőlő is. Nagy terve volt a hegy fajtaszerkezetének átalakítása, a főként olaszrizlingből álló szőlők helyett a Ság hegy talajához, az uralkodó széljáráshoz jól alkalmazkodó, korán, szeptemberben érő fajták meghonosítása. E célból kísérleti telepekkel is tartott kapcsolatot. Saját birtokán kivágott 10 sor szőlőt, azt különféle fajtákkal betelepítette. A tőkékről térkép készült, s minden tőkéről külön feljegyzést vezettek. Ebben külön szerep jutott konkrét feladatokra lebontva gyermekeinek, Gábornak, Áronnak és Ildikónak. A terméseredményeket és a bor jellegét is figyelembe véve kiválasztották azokat a fajtákat, amelyeket a Ság hegyi gazdáknak javasolt új telepítéshez és pótláshoz. A szőlőkultúra váltásához a legmegfelelőbbnek az ezerfürtű (a tramini és a hárslevelű keresztezéséből nemesített) szőlőfajtát tartotta. Saját konyhakertjében oltványtelepet is létesített, hogy az érdeklődő szőlősgazdákat segítse, s nem utolsósorban alacsony nyugdíját kiegészítse.

A szőlősgazda Szakály Dezső híres volt vendégszeretetéről, ennek ellenére nem volt könnyű bejutni a pincéjébe annak, aki először járt nála. A belépéshez jogot kellett szerezni. A hagyományt Szabó Péter szolgabírótól örökölte, aki előtte évtizedekig volt gazdája a szőlőnek. A szolgabíró, mikor idegen érkezett a pincéjéhez, megállította az ajtóban, teleöntött egy korsót, ún. ürgét – amely 4 dl jó sági bort tartalmazott – és felajánlotta barátságát. S ha a vendég kiitta a tartalmát, beengedte, ha nem, azt mondta: „Édes öcsém, kívül tágasabb!" Ezt a hagyományt 1937-ben Szakály Dezső a szőlővel együtt átvette. Alóla egyetlen alkalommal tett kivételt, Latabár Kálmán esetében, mikor az egy művészcsoporttal Celldömölkön járt, és a társaság részt vett a szokásos Ság hegyi ürgés vendégavatáson. A koros művész betegségei miatt nem ihatott alkoholt, így az ürgeivásra helyette Koós János vállalkozott, miután a magáét már „kicsókolta". A Szakály-pincében történt élményeikről többen is beszámoltak írásban, mint pl. Kuntár Lajos, dr. Tenk Antal egyetemi tanár vagy Káldi János vasi költő, aki tollat ragadott a látogatás emlékére.

Szakály Dezső több ízben feltűnt a Magyar Rádió és a Győri Rádió különböző szőlészet-borászattal foglalkozó műsoraiban, és gyakran szerepelt a Falurádióban is. Tagja volt a celldömölki honismereti közösségnek is, amelynek 30 éves jubileumán, 2003 októberében rá is emlékeztek.

Irodalom:

Káldos Gyula: Egy néptanító életének fő állomásai. Szakály Dezső (1903-1979). In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények. 2004/3. sz. pp. 55-84. (tovább)

K. Gy.

Módosítás: (2011. Február 25. Péntek, 16:43)