Tőke János

TŐKE JÁNOS
(Kemenesszentmárton, 1919. április 04. – Szombathely, 1987. február 25.)

Kossuth-díjas termelőszövetkezeti elnök


Szegényparaszti család ötödik gyermekeként született, szülei bérelt földeken gazdálkodtak. Származása hamar tudatosult benne. Az elemi iskolában kitűnő tanulót szülei, de főleg csendőr testvérbátyja taníttatni szerette volna: úgy tervezték, hogy a soproni evangélikus líceumba fog járni. A beajánlás azonban nem sikerült. Különböző alkalmi munkákat vállalt, majd behívták katonának. Hajmáskérre, az altisztképzőbe került. Továbbszolgálatra jelentkezett, amelynek során az őrmesteri rangig vitte. Ezután a frontszolgálat és a hadifogság időszakát élte meg. A fogságban táborparancsnoknak nevezték ki.

1947 nyarán került haza. Családjával - 1943-ban nősült - a földosztáskor kapott földön gazdálkodott. Bírónak választották, pártiskolába küldték és közölték vele, hogy a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége (DÉFOSZ) járási titkára lesz.

Kemenesszentmártonban 1949-ben alakult meg a termelőszövetkezet, amelynek tizedmagával alapító tagja lett. Az akkori celldömölki járásban elsőként ők hoztak létre tsz-t 110 hold földön. 1950. október 1-től az Úttörő Tsz elnökének választották, mely beosztását egészen nyugdíjazásáig megtartotta. 1951 őszén egy ember kivételével az egész falu belépett a szövetkezetbe. 1954 óta rendszeresen minden hónapban munkaegység előleget fizettek dolgozóiknak és ennek is köszönhető, hogy a faluban felnövő fiatalok jórésze szívesen maradt a tsz-ben. 1960-ban a szentmártoni szövetkezet 10 éves évfordulóján a Munka Vöröszászló Érdemrendet kapta a szövetkezet addig elért termelési eredményeiért. Tőke János 1961-ben a Kossuth-díj harmadik fokozatát vehette át. 1959 márciusára Kemenesszentmárton, Vönöck, Mersevát egyesülésével kialakult a nagy szövetkezet. 1967-ben hozzájuk csatlakozott még a Celldömölki Vörös Csillag Tsz. és 1974-ben Kemenessömjén, Kemenesmihályfa tsz-ei. Ezzel Vas megye egyik legnagyobb termelőszövetkezete jött létre Kemenesszentmártonban. Jó érzékkel nyúltak a fejlesztésekhez: irodaházat, üzemi konyhát, egy hatszáz férőhelyes tehénistállót építettek a meglévők mellé. 100 hold gyümölcsöst telepítettek, hozzá pedig egy 120 vagonos hűtőházat. Kialakult feldolgozó üzemeik rendszere. Tejpalackozó üzemük a járás lakossági ellátásában vállalt fontos szerepet. Boltokat, vendéglátó helyeket hoztak létre Ajkán és Celldömölkön is. Szolgáltatói szintre fejlesztették gépjavító műhelyüket. Évi átlagban 8-10 millió Ft értékű saját beruházást végeztek és végrehajtották termőterületük teljeskörű meliorációját. Az Úttörő Tsz terméseredményeiben mind a növényágazat, mind pedig az állattenyésztés terén megyei első lett. 1982-ben 6300 hektáron gazdálkodtak és a bruttó 195 millió forintos termelési érték mellett 19 milló forintos nyereséget értek el. Tőke János 1982-ben Nyisztor György-díjban, 1984-es nyugdíjazásakor pedig a Munka Vörös Zászló Érdemrend kitüntetésben részesült. 1958 után választott járási és megyei, állami és párttestületekben végzett munkát több cikluson keresztül. Emberöltőnyi szakmai és közéleti munkáját a fentieken kívül – többek között – a Munka Érdemrend arany fokozatával, a Fürst Sándor-díjjal és a Szántó Kovács János Emlékéremmel ismerték el.

“Erősek akkor leszünk, ha biztosíték van mögöttünk, ez pedig mezőgazdaság lehet” - mondotta. Tőke János a mezőgazdaság iránt elkötelezett, a fajtájához húzó, a szó nemes értelmében vett ízig-vérig parasztember volt.

Irodalom:

Hétvégi beszélgetés Tőke János Kossuth-díjas termelőszövetkezeti elnökkel, az MSZMP Vas megyei végrehajtó bizottságának tagjával. In: Vas Népe, 1964. május 10. p. 3.
Kiss Elemér: A Kemenesaljai Úttörő Termelőszövetkezet története. A mezőgazdasági termelés kialakulása és fejlődése Kemenesszentmártonban, Merseváton és Vönöckön. Szombathely, 1972. 157 p.
Barna Zsuzsa: Az ezrekből milliók lettek. Beszélgetés Tőke János Nyisztor-díjas tsz-elnökkel. In: Magyar Mezőgazdaság, 1982. 44. sz. p. 6.
Udvardy Gyula: Tőke János, a Kossuth-díjas parasztkapitány. In: Vasi Propagandista, 1986. 2. sz. pp. 129-132.
Káldos Gyula : Tőke János nyugalmazott termelőszövetkezeti elnök visszaemlékezése (kézirat). (Celldömölk, 1987. 53 p.)
Káldos Gyula: “Erősek akkor leszünk, ha biztosíték van a lábunk alatt.” Tőke János (1919-1987) In: Vasi Szemle, 1989. 3. sz. pp. 350-352.

K. Gy.