Batthyány Lajos

BATTHYÁNY LAJOS (Pozsony, 1807. február 10. – Pest, 1849. október 6.)

az első felelős magyar miniszterelnök

Édesapját korán elvesztette, könnyelmű anyja pedig nem törődött vele, ezért egy bécsi intézetben nevelkedett, majd fiatalon katonai pályára lépett. A zágrábi akadémián jogi tanulmányokat folytatott. 1831-ben átvette az ikervári birtoka irányítását. Korszerűsíteni kezdte uradalmát, közben egyre inkább bekapcsolódott a politikai életbe. 1834-ben Pozsonyban házasságot kötött a 18 éves Zichy Antóniával. 1830-tól felsőtáblai tag a reformországgyűléseken, és néhány évvel később már a főrendi ellenzék egyik vezető alakja. 1841-ben az Iparegyesület, 1847-ben az Ellenzéki Párt elnökévé választották. 1848 március elején már nem volt kétséges, hogy ha megalakulhat a magyar kormány, akkor annak vezetője csak Batthyány lehet. Március 17-én V. Ferdinánd kinevezte miniszterelnökké. Bár alkotmányos monarchista volt, a pillanat kínálta lehetőséget igyekezett azonnal kihasználni: egyik legelső intézkedéseként körlevélben utasította a hatóságokat a jobbágyfelszabadítás haladéktalan kihirdetésére – még a törvény királyi jóváhagyása előtt. Szimbolikus jelentőségű, hogy a forradalmi törvények királyi szentesítésének napján, április 11-én tette le a kormányfői esküt. 1848-ban, az első népképviseleti országgyűlésre június 23-án először a kiscelli, majd a sárvári kerület is őt választotta követnek. A kormányfő elfogadta és vissza is igazolta a kiscelli mandátumot, de Szél József megyei első alispán kérésére – aki báró Mesznil Viktor celli megválasztását helyezte kilátásba – a sárvári képviselőség megtartása mellett döntött. 

Nevéhez fűződik a nemzetőrség megszervezése, és az első tíz honvédzászlóalj felállítása. Szeptember 9-én Jelačić betört az országba, 10-én Batthyány lemondott, majd visszavonult ikervári kastélyába. Vidos József seregében harcolt. Néhány hét múlva a pesti országgyűlésre utazott. Tagja volt annak a békeküldöttségnek, amelyet az országgyűlés menesztett Windischgraetzhez.

A herceg 1849. január 8-án elfogta Batthyányt. Budán, Pozsonyban, Laibachban, majd Olmützben raboskodott. Útban Ausztria felé Jánosháza lakossága ki akarta szabadítani Magyarország volt miniszterelnökét és a többi foglyot. 1849. április 27-én Somlóvásárhely felől osztrák dzsidások által őrzött 18 szekér érkezett a településre. A szekereken élesre töltött fegyverű katonák vigyázta foglyok ültek. A jánosházi vendégfogadó udvarára gördültek be a szekerek, amelyeken a foglyok között forradalmárok voltak, köztük három gróf: Batthyány Lajos, Károlyi István, Zelenszky László. A foglyokat a vendégfogadóban szállásolták el: a grófokat egy kisebb szobában, a többieket pedig egy nagy teremben. Az esti és éjszakai órákban Jánosházán és környékén egy forradalmi jellegű, nagyszabású népmozgalom bontakozott ki a foglyok kiszabadítására. 28-án hajnalban az összegyűlt tömeg körbezárta az épületet és követelte a foglyok szabadon bocsátását. Az őket őrző katonák vezetője, Langh kapitány a tömeg értésére adta, hogy élve vagy halva, de a foglyokat tovább kell szállítania, és felkérte Batthyányt, nyugtassa meg a tömeget. Ő a fogadó tornácának korlátjához lépve, eleinte kissé remegő hangon, majd egyre magabiztosabban tett eleget a parancsnak. Kijelentette, hogy nem fél a bíróság ítéletétől, és kérte a tömeg szétoszlását. Rövid beszédét – kezét szívére téve – így fejezte be:

„Köszönöm a hazafias jóindulatot, melyet irántam és előttem többnyire még ismeretlen fogolytársaim iránt itteni ünnepélyes, de mindnyájunkra vészessé válható megjelenésükkel tanúsítottak. Isten áldja meg önöket a jóindulatért még késő unokáikban is, de éppen ennek az Istennek, a kiben mindnyájan bízunk, szent nevében kérem önöket, barátaink, hagyjanak minket, a mint eddig az ország fővárosából idáig békében jöttünk, békében vonulni tovább is. Ne kívánják halálunkat idő előtt, s ne idézzék föl, a mint már mondtam s most könyörögve újra mondom, a mit kerülni lehetetlen volna, Jánosházának végpusztulását.”

A felkelők vezetői kézszorítással búcsúztak a volt miniszterelnöktől, akinek ez volt az utolsó nyilvános szereplése. A jánosházi felkelők ezen a napon beavatkozhattak volna a magyar történelem menetébe, ha Batthyány is úgy akarta volna…

Az ellene indított felségárulási per során az olmützi haditörvényszék csak rövidebb börtönbüntetésre ítélte. Bécsi ellenségei azonban, akik mélységesen gyűlölték amiatt, hogy egy közülük való „nagyúr” ellenük szegült, rábészélték a hadbíróságot , hogy ítélje halálra, de rögtön ajánlják is kegyelemre s így Batthyány szabad lehet. Ezután hazahozták Pestre, ahol Haynau teljhatalommal rendelkezett. Október 5-én közölték vele halálos ítéletét. Sikertelen öngyilkossági kísérletét követően másnap Pesten kivégezték.

Művei:

Batthyány Lajos reformkori beszédei, levelei, írásai. Zalaegerszeg, 1998. 278 p.
Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki, hadügyi és nemzetőri iratai. 1-2. köt. Bp. 1999. 1790 p.

Irodalom:

Borus József: Népfelkelés Jánosházán : 1849. április 28. In : Vasi Szemle, 1964., II. köt. pp. 227 - 231.
Zongor Ferenc : Emlékező sorok és idézetek – "a földi jogán" – Batthyány Lajos életének utolsó évéről. [Celldömölk], 1981. 61 p.
Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Bp. 1986. 842 p.
Stéfán Ildikó: Batthyány Lajos halála és temetései. In: Sic itur ad astra, 1993. 2-4. sz. pp. 6-17.
Erdődy Gábor: Batthyány Lajos. Bp. 1998. 271 p.
Batthyány Lajos emlékezete. Szombathely, 2000. 135 p.
Urbán Aladár: Gróf Batthyány Lajos emlékezete. In: Aetas, 2000. 1-2. sz. pp. 132-158.
Erdődy Gábor: Batthyány. In: Erdődy Gábor - Hermann Róbert: Batthyány. Szemere. Bp. 2002. pp.5-164.
Átverték a miniszterelnököt avagy egy választás anatómiája. In: Új Kemenesalja, 2007. 19. sz. (okt. 12.) Batthyány-mell. pp. III-V. (tovább)

N.T.