Haller Frigyes Gusztáv

HALLER FRIGYES GUSZTÁV
(Vönöck, 1898. július 2. – Budapest, 1954. november 07.)

fotóművész, szakíró


Hivatali munkája mellett (a Magyar Radiátorgyár igazgatója volt) kezdett fényképezni, és a fotózás szinte minden területével kapcsolatba került. 1933-tól a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének titkára. 1936-tól a Fotóművészeti Hírek szerkesztője, majd a Fotóművészet főszerkesztője. 1939-ben a magyar fotótechnikai és esztétikai oktatás fő szervezője. 1945 után ő szervezte újjá a legnagyobb magyar fotóklubot a Magyar Dolgozók Országos Művészfényképező Egyesületét (MADOME, jelenleg Budapesti Fotóklub) – melynek alelnöki tisztségét is betöltötte – és a fotóamatőr-életet. Haláláig tagja volt a Fotó szerkesztőbizottságának és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége fotószakosztályának. 1929 és 1940 között több kiállításon bemutatott képeivel számos díjat nyert.

Magyaros stílusú fotóit a brilliáns kidolgozás, a klasszikus fény-árnyék kompozíciók és az egyszerű, népéleti témák jellemzik. Olaszországi, németországi és erdélyi utazásain számos jelentőszsánerképet készített. Rendszeresen publikált a Fényképészeti Hetilapban, a Fotóművészetben, a Fotószemlében, a Fotóban és más fényképészeti szaklapokban. Szakírói tevékenységével, kritikáival sokat tett a magyar fotókultúra kialakításáért és a fényképészetnek mint művészeti ágnak az elismertetésért. Pedagógus, esztéta, kritikus, szervező és alkotó művész volt egy személyben. Az újjászervezett MADOME-ban az egy évtizedig, egészen haláláig tartott tanfolyam keretében alakult ki először Magyarországon a fotó területén a technika és esztétika rendszeres, egymásra épült oktatása. A Haller-iskola tanrendjében szerepelt először az elemző képbírálat. Egy-egy előadása külön élményt jelentett, s hallgatósága soraiban neves kiállító amatőrök mellett nem egy hivatásos fotográfus is fellelhető volt.

Főbb írásai:

Miért nincs fotóesztétikánk? In: Fotóművészeti Hírek, 1936. 9. sz. pp. 185-186.
Fény és Kép. Rákospalota. 1938. (EFA fotókönyvek 1.)
Anyagszerűség, vagy tárgyias ábrázolás. In: Fotóművészet, 1944. 7. sz. pp. 3-5.

Irodalom:

Haller F. G. In: Fotó 1955. 1.sz. p. 1.
Ábel P.: H.F.G. In: Fotó. 1971/11.sz.
Albertini Béla: Magyar fotókritika 1939-1945. Bp. 1987.


G. T. – Gy. G.