Molnár Dezső

MOLNÁR DEZSŐ (Alsóság, 1911. május 26. – Celldömölk, 1987. május 30.)

helytörténész, karnagy, zenepedagógus


1911. május 26-án született Alsóságon kisparaszti családból Molnár Bálint és Búzás Lídia gyermekeként. Szüleitől örökölte az ének és a zene szeretetét, kitűnő hallását és hangját. Az elemi iskola hat osztályát Alsóságon, a négy polgárit Celldömölkön végezte. Hegedűlni Somogyi Mihály tanítótól tanult, klarinétozni pedig Pápán, a tanítóképzőben. Tehetségét bizonyítja, hogy a tanítóképző zenekarának első hegedűse volt. 1932. július elsején kapta meg jeles népiskolai tanítói oklevelét és egyházzenei karnagyi diplomáját a Pápai Állami Tanítóképzőben.

Pedagógusi munkáját 1932. szeptember elsején kezdte Kisköcskön a hat osztályos evangélikus "törpeiskolában". 1936. szeptember 20-án Csöngén megválasztották evangélikus kántortanítónak. A helyi lelkész leányát, Kovács Eszter Évát 1942. október 25-én vette feleségül. Két gyermekük született: Zsuzsanna és Csongor. A kis kemenesaljai községben hatvan tagú kórust szervezett, amellyel a helyi és környéki népdalkincs mellett Kodály, Bartók, Palestrina, Händel műveket szólaltatott meg. A magasszintű énekkari kultúra mellett sok-sok színdarab, a szó igazi értelmében vett népművelés, ifjúsági munka jellemezte csöngei néptanítói tevékenységét. A II. világháború őt is az orosz frontra sodorta, ahonnan súlyos gerinclövéssel került haza. Felgyógyulása után még rövid ideig Kőszegen katonáskodott, ahol egy hónapig Jurisics késői utódaként a vár parancsnoka is volt. A háború befejeztével viszakerült Csöngére, ahol tanítói és kórusvezetői munkája mellett a népi kultúra igazi értékeinek felkutatása már az elkövetkezendő évtizedek helytörténészi tevékenységét készítette elő. Meleg, baráti viszony fűzte csöngei évei alatt Weöres Sándorhoz, akitől megtanulta a szellemi alkotás örömét.

1951. február 2-án áthelyezték a celldömölki leányiskolába, ahol folytatta pedagógiai és kulturális tevékenységét. Celldömölkön pezsgő zenei életet indított el, sok közszereplést és társadalmi tevékenységet vállalt. Vas megyében másodikként hozott létre úttörőzenekart, megalakította a pedagógus kórust, a városi vegyeskar elődjét. Újjászervezte és átvette a fúvószenekar vezetését is, s egyik elindítója volt az első kráterhangversenyeknek is. Közben a Pécsi Pedagógiai Főiskolán tanári oklevelet szerzett történelem-magyar-ének szakon, s elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola rézfúvós karmesterképzőjét. Tanulmányait mindig jeles bizonyítvánnyal koronázta meg, ezért szűk baráti körében csak „csöngei bölcs”-nek nevezték. Zenei munkássága 1952-től a celldömölki munkacsoport megszervezésében, majd 1964-től 1975-ig az állami zeneiskola (ma: Ádám Jenő Zeneiskola és Művészeti Alapiskola) igazgatójaként teljesedett ki.

Munkássága kiemelkedő a helytörténeti kutatás, a néprajz területén is. Rendszeresen részt vett helytörténeti, honismereti pályázatokon, valamint a Veszprémi Akadémiai Bizottság nyelvészeti és irodalmi pályázatain. Megírta "Szótár Kemenesalja nyelvéhez" című munkáját, amelyben mintegy ezer oldalon magyarázza szűkebb hazánk nyelvi sajátosságait. Ezzel a munkájával országos első díjat nyert. Emellett több megyei és országos pályázaton elnyert második, harmadik díj fémjelzi munkáját. Többek között 17 vaskos, zöld bőrkötéses kötet őrzi tudományos kutatásainak eredményeit. A néprajz, a helytörténeti kutatás és a zene mellett a közéletből is kivette a részét: négy cikluson át volt tanácstag, egyúttal a művelődési állandó bizottság elnöke és az ifjúságvédelmi bizottság vezetője.

Súlyos betegsége 13 évre tolókocsiba kényszerítette (mindkét lábát amputálni kellett), de szellemi frisseségét 1987-ben bekövetkezett haláláig nem veszítette el.

Művei:

A celldömölki járás hadtörténete. Celldömölk, 1958. 29 p.
A celldömölki járás felszabadulása. In: Vasi Honismereti Közlemények, 1975. 1. sz. pp. 110-114.
Babonák, kuruzslások, hiedelmek Kemenesalján. Celldömölk, 1978. 79 p.
A címer : Kemenesalja adományos és armális nemessége. Celldömölk, 1978. 85 p.
Kemenesalja történelmi földrajza. Celldömölk, 1978. 182 p.
Csöngei regülés. In: Honismeret, 1978. 1. sz. pp. 42-46.
Adalékok Kemenesalja nyelvjárásához. Celldömölk, 1979. 75 p.
Kemenesalja elpusztult és mai is virágzó településeinek etimológiai magyarázata. Celldömölk, 1979. 32 p.
Kemenesalja összes dűlőneve etimológiai magyarázatokkal. Celldömölk, 1979. 80 p.
Csöngei tájszótár. Celldömölk, 1980. 106 p.
Ruházkodásunk, viseletünk (Celldömölk) szókincse. Celldömölk, 1980. 99 p.
Adalékok Kemenesalja nyelvéhez. Celldömölk, 1981. 90 p.
Lakodalmak Ságon a századfordulón. Celldömölk, 1981. 82 p.
Szótár Kemenesalja nyelvéhez. Celldömölk, 1981. 1031 p.
Babonák, hiedelmek, kuruzslások Kemenesalján. Celldömölk, 1982. 124 p.
A karakói várispánság története. Celldömölk, 1982. 49 p.
Adalékok az Őrség és az őrök történetéhez. Celldömölk, 1983. 48 p.
Hahótok – Buzádok – Ákosházi – Sárkányok : Birtokaik. Celldömölk, 1983. 33 p.
Szójegyzék. Celldömölk, 1984. 792 p. [Sághegy környéki települések szójegyzéke]
Csönge nyelve. Celldömölk, 1986. 90 p.

Irodalom:

Budai Rózsa: Molnár Dezső Kemenesalja népéről, nyelvéről. „A Sághegyet körüldolgoztam”. In: Vas Népe, 1981. 245. sz. p. 5.
Oszkó Zoltán: Molnár Dezső (1911-1987). In: Vasi Honismereti Közlemények, 1987. 1. sz. pp. 67-70.
Dala József: Molnár Dezső emlékére. In: Vas Népe, 1987. 136. sz. p. 8.

M. G. – N. T.