Kovács Jenő
KOVÁCS JENŐ
(Abaszéplak, 1911. május 25. - Szombathely, 2002. október 4.)
csendőrtiszt, helytörténész, jogász
Szülei, Kovács József és Tamási Amália Vas megyei parasztcsaládból származtak. Édesapja 1908-ban uradalmi ispánként került egy Kassa melletti birtokra. Az. I. világháború kitörését és az apa bevonulását követően a család a merseváti apai nagyszülőkhöz települt vissza. Kovács József 1917 augusztusában hősi halált halt a román fronton, az Ojtozi-szorosban. (1937-ben posztumusz vitézzé avatták.) Édesanyja négy gyermekkel maradt családfő nélkül.
Az elemi iskola hat osztályát Merseváton végezte, majd ezután hadiárvaként a szombathelyi árvaházba került. Két évvel idősebb volt osztálytársainál, akikkel a Faludi Ferenc Gimnáziumban tanult. Osztálytársa volt Weöres Sándor. A gimnáziumot végig jeles eredménnyel teljesítette és 1931-ben érettségizett. Lelkesen vett részt a cserkészek tevékenységében is. 1931-ben bevonult és felvették a pécsi egyetem jogi karára, amit egy évig a katonasággal párhuzamosan végzett. 1935-ben avatták doktorrá. A népi írók falukutató mozgalmának hatására diplomamunkaként „Mersevát község szociográfiájá”-t írta meg. Ezután Celldömölkön sikerült elhelyezkednie jegyzőgyakornokként.
1936-ban jelentkezett a csendőrségi diplomásokat kereső álláshirdetésre. A Ludovika Akadémia elvégzése után 1937-ben hadnaggyá, majd egy esztendő múltán, a tiszti tanfolyam elvégzését követően főhadnaggyá avatták. Először Csornára került szárnyparancsnoknak, majd számos helyen szolgált s közben 1940/41-ben a szombathelyi csendőrtiszti iskolában is tanított. Mivel Délvidéken is szolgált a vérengzések idején, ezért tevékenységét az ügyészség megvizsgálta és megállapította, hogy feladatait minden esetben szabályszerűen látta el. A Bácskában ismerte meg Márkus Juditot, későbbi feleségét. 1943 tavaszán gödöllői szárnyparancsnok lett. 1943 júniusában házasodott meg és 1944-ben született Judit nevű kislánya. A harcok közeledtével családját Szombathelyre küldte, maga pedig egységével Budapestre került. Budapest ostromát a budai Várban lévő Belügyminisztériumban vészelte át. 1945 februárjában a szovjetek elhurcolták: gyűjtőtáborokon keresztül orosz tiszti hadifogolytáborokba került, ahonnan 1950 decemberében térhetett haza Magyarországra. Itthon internálták és 1953-ig a kazincbarcikai fogolytáborban dolgozott a vegyiművek építésén. Sztálin halála után egy koncepciós perben délvidéki szerepvállalása miatt 10 év börtönt róttak ki rá. Ezt követően a csolnoki munkatáborban, egy szénbányában dolgozott. Felesége 8 év után itt látogathatta meg először férjét.
1956 októberében a váci börtönben érte a forradalom. A kapuk megnyitása után azonnal Szombathelyre ment. Mivel nem töltötte le börtönbüntetését, ezért 1957 márciusában visszavitték Vácra, ahonnan 1957 októberében került végleg Szombathelyre. Közben, 1957 áprilisában született meg Jenő nevű fia. Egy tejipari építőbrigádnál, majd asztalos üzemben sikerült elhelyezkednie segédmunkásként. A korra jellemző, hogy újra le kellett érettségiznie... 1965-től a szombathelyi gázgyár csoportvezetőjeként dolgozott és itt lett nyugdíjas 1974-ben, de 4 évig még foglalkoztatták.
A hatvanas években kapcsolódott be a honismereti mozgalomba: részt vett a honismereti akadémiákon, valamint nyelvtudományi, egyházi, ipar- és iskolatörténeti dolgozatokat készített. Később gyakran publikált a helyi lapokban (Vas Népe, Savaria Fórum), folyóiratokban (Honismeret, Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, Vasi Szemle). Magas színvonalú publikációit bizonyítja, hogy Mersevát személyneveiről szóló munkáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem jelentette meg a „Magyar személynévi adattárak” című sorozatban.
1990-től kitartóan törekedett rehabilitációjára. Kérelmeit végül siker koronázta és 1994-ben a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta és anyagilag is kárpótolták. A következő esztendőben Mersevát első díszpolgárává avatta.
Művei:
Kemenesaljai elpusztult településekről. Kézirat. Szombathely, 1974. 48 lev.
Mersevát mint a Marcal-völgy egyik átkelőhelye. Kézirat. Szombathely, 1977. 130 lev.
Adatok a Kemenesallyai- (Kis-Czelli-Celldömölki) járás településtörténetéhez. Kézirat. Szombathely, 1978. 66 lev.
Tanulmányok a Marcal folyó középső szakaszáról. Kézirat. Szombathely, 1981. 67 lev.
Mersevát személynevei. Bp. 1985. 96 p.
Weöres Sándor középiskolai diákéveiből, szombathelyi kapcsolatairól (1923-1934). In: Vasi Honismereti Közlemények, 1987. 2. sz. pp. 24-33.
A Cser krónikása. Dr. Horváth Istvánról és munkásságáról. In: Vasi Honismereti Közlemények, 1989. 1. sz. pp. 29-31.
Kovács-dosszié. [Közzéteszi Békés Márton]. In: Vasi Szemle, 2007. 2. sz. pp. 169-194.
Irodalom:
Feiszt György: Nem felejtette el származását. In: Vasi Honismereti Közlemények, 1987. 2. sz. pp. 17-19.
Káldos Gyula: Mersevát első díszpolgára sr. Kovács Jenő. In: Új Kemenesalja, 1995. 6. sz. (március 30.) p. 5.
Feiszt György: Erre születni kell! Interjú a 90 éves Kovács Jenővel. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 2001. 4. sz. pp. 22-25.
Kuntár Lajos: A kilencvenesztendős dr. Kovács Jenő köszöntése. In: Honismeret, 2001. 6. sz. pp. 86-87.
Békés Márton: A Kovács-dosszié elé. Gondolatok egy csendőrsors töredékei felett. In: Vasi Szemle, 2007. 2. sz. pp. 155-168.
N. T.