Beszélgetés Káldos Gyulával, a városi könyvtár nyugdíjba vonult igazgatójával

munkat-kaldos

- Először pillantsunk a múltba, hiszen Ön egyetemi szakdolgozatát Kemenesalja könyvtártörténetéről írta. Milyen előzményekre, hagyományokra támaszkodhatott a környék könyvtárügye az 1945 előtti időszakból?

- Egyrészt a szakdolgozatírás kötelezettségéből, másrészt helytörténeti érdeklődésemből fakadt a témaválasztás. Személyes élményeim is voltak, mert szülőfalumban, Kemenespálfán két egyesület működött az 1930-as évek végén. Elemistaként használtuk az egyesület könyvtárát, amely az iskolában működött. A „könyvtár” anyagának rendezésével a tanító úr több alkalommal is engem bízott meg. Az egyesület kulturális életébe egészen fiatalon belepillanthattam, hiszen évenként 2-3 színdarabot is előadtak. Apám cipész volt, több hangszeren is játszott, zenével kísérte a műsort, így családunk ingyen vehetett részt az előadásokon.

- A művelődéstörténethez visszatérve: Az egyesületek az 1870-es évektől kezdve gombamódra szaporodtak a Kemenesalján. Felekezeti alapon /általában katolikus és evangélikus/ működtek s szinte minden községben létrehoztak egy-egy olvasókört. Számos dokumentumot tanulmányoztam ezzel kapcsolatban. E források azért jelentősek, mert irattári anyaguk nem került a levéltárakba. Az 1950-es években megszüntették őket, mint nem kívánatos művelődési formákat, a még meglévő irattáraikat elégették. Szakdolgozatomban megállapíthattam, hogy az egyesületek Celldömölkön és valamennyi községben a nevelés fontos eszközei és a közélet fórumai voltak. Újabb kutatásaim alapján sikerült bizonyítani, hogy Kis János és köre a XIX. század elején már gyakorlatilag olvasóegyletként működött.

- Vissza tudna Ön emlékezni arra a pillanatra, amikor elhatározta, illetve eldöntetett, hogy könyvtáros lesz?

- Elemi iskolában kitűnő tanuló voltam. Az akkori rendszernek megfelelően minden év végén vizsgát kellett tenni a tanító úr, a lelkész és a presbitérium előtt. Garam Zoltán „nagytiszteletű úr” két bizonyítványt kivett a többi közül és elvitte Jánosházára azzal, hogy ezeket a gyerekeket be kell íratni polgári iskolába. Így lettem 1943-ban polgári iskolai diák. Amikor végeztem 1947-ben éppen indult a celli gimnázium, amelynek különbözeti vizsgával válhattam tanulójává. Ha a lelkész úr nem emeli ki a bizonyítványomat, valószínűleg egészen máshogy alakult volna a sorsom…

- Kor- és kórtörténeti adalék felvételi kálváriám. 1951-ben érettségiztem, s nem tűnt túl nehéznek, hogy bejussak az egyetemre. A gondot az jelentette, hogy sokakat – népgazdasági érdekre hivatkozva – nem oda vettek fel, ahova szeretett volna menni.

- A tervgazdasághoz szorosan kapcsolódva „előirányozták” a felvételiket…

- Amit az iskolaigazgató megtehetett: megpróbálta az ismerős intézményekkel egyeztetni a felvételizők diszpozícióját. Én a Veszprémi Nehézipari Műszaki Egyetemre felvételiztem, áttették a papírjaimat az ELTE matematika-fizika szakára. Megírtam, hogy ez nekem nem felel meg. Jött egy másik levél, hogy Pécsre, a jogi karra felvételt nyertem. Erre már nem is válaszoltam, csak nem mentem el… Annak idején három helyre is mehettem volna, később nagyon kellett igyekeznem, hogy 1968-ban felvegyenek az ELTE történelem-könyvtár levelező szakára, ahol 1974-ben végeztem.

- Az, hogy könyvtáros lettem, tulajdonképpen a véletlenen múlt. 1954 decemberében az egyik katonatársam (akinek falubelije a celld.-i járási könyvtárban dolgozott) üzenetet kapott, hogy szükség volna egy fiatalemberre a könyvtárban, próbáljon szerezni valakit. Őri Dezső engem javasolt. Bementem a művelődési osztályra, ahol Kapiller László osztályvezető kedvesen fogadott. Örült, hogy végre van jelentkező az állásra. Két feltételt szabtak: legyen érettségije - mivel segédkönyvtárosi (módszertanos) státuszba kerültem – tudjon kerékpárt vezetni. Fizetésem 960 Ft lett, amely nem lebecsülendő összeg volt akkortájt. A könyvtár a ma „Füstös”-nek nevezett presszó helyén állt. Amikor beléptem olyan szép rendet találtam a könyvek között, s annyira megragadott a látvány, hogy rögtön elfogadtam az állást.

- Az ötvenes évek a könyvtár- és könyvtárhálózatszervezés, a „jó könyv” szocializmust építő erejébe vetett hit időszaka. Hogyan élte meg ezt a kort ifjú könyvtárosként?

- A járási könyvtárat 1953. február 8-án avatták fel 1.524 kötetnyi állománnyal. Sajnos, ebbe nem sikerült beépíteni a korábban megszűnt egyesületi könyvtárakat és a nagyon jelentős apátsági könyvtárat, amely a háború idején elpusztult. Az első évben olyan állapotok uralkodtak, hogy a megyei könyvtár 1953-as jelentése szerint: „a személyi nehézségek oka a helytelen káderpolitika, sógorság-komaság. A vezető betegsége miatt a dukai népkönyvtárost, Boros Ernőt állították be, akinek odaadó munkája, fiatalos lelkesedése indította meg a celldömölki járás könyvtári életét.” Boros Ernő 1953-ban már a harmadik vezető volt az intézmény élén. A jelentést író bátorságát jelzi, hogy az összefonódásokra rámutatott (az egyik könyvtáros hölgy egy magas beosztású állami funkcionárius felesége volt), s ez nem volt divat az akkori időkben.

- 1955-ben a járási könyvtár háromszemélyes volt: vezető, segédkönyvtáros és kölcsönző könyvtáros. Közülük az elődöm katona lett, a két hölgy egyike hosszabb ideig beteg volt, a másik pedig éppen szült. 1955. január 24-én kerültem oda és néhány nappal később nekem kellett megírnom az 1954-ről szóló beszámolót. Ez ma is megtalálható és nem is kell röstellkednem miatta. Csak azon csodálkozom: hogy tudtam úgy megírni?!

- A könyvtári munka alapelemeiről szóló ún. „minivizsga” letétele után álltam munkába. Erre az időszakra kialakult a járási könyvtár hálózati alközpont szerepe, s már csak az utolsó simításokat kellett elvégeznem. Köcsk II. községi könyvtárának átadásával minden faluban működött kölcsönzőhely. 1958-ban az OSZK szervezésében kétéves középfokú könyvtárosi tanfolyamot végeztem el a megyei könyvtárban. 1953-ban még a Népkönyvtári Központ látta el a településeket állománnyal. A járási könyvtár először 1954-ben kötött szerződést a Könyvértékesítővel és ettől kezdve beszélhetünk tervszerű állománygyarapításról. Ezzel egy időben meg kellett tisztítani a könyvtárakat attól a sok felesleges könyvtől, amit felhalmoztak bennük.

- Milyen jellegű kötetek tartoztak ebbe a körbe?

- Azsajev „Távol Moszkvától” és ehhez hasonló sematikus irodalom, valamint a „Természettudományos Kiskönyvtár” sorozat tagjai: pl. „Minden kocától 21 malac” stb. Kis túlzással a kivonások után a járási könyvtár állománya néhány ruháskosárban elfért volna. Talán itt érdemes megemlíteni azt is, hogy a 60-as évek elején kezdtük el a mezőgazdasági oktatásokat: részben a lakosság, részben a nagyüzemek vezetői számára. Emlékezetes maradt, amikor az egyik előadó dániai élményeiről beszámolva elmondta, hogy 30 mázsás termésátlagot értek el búzából. Ott senki sem szólt, de másnap a helyi agronómus bement a járási párttitkárhoz, hogy állítsák le ezt az embert, mert megzavarja a dolgozókat!

- Az állomány selejtezése gyakran járt könyvtárátadásokkal is a falvakban. Érdekességként megemlítem, hogy akkoriban azok a könyvtárosok, akiknek hiányuk volt az alábbi összegeket fizették be a jegyzőkönyvek tanúsága szerint: Keléd 828 Ft, Izsákfa 1.062 Ft. Ezek az emberek munkájukért akkor még nem kaptak egyetlen fillért sem…

- Próbáljuk meg felidézni az ún. könyvtári hőskorszak mindennapjait!

- Mikor idekerültem rögtön egyedül maradtam, s ez később is többször előfordult. Ilyen esetben reggel 6 órakor, miután beért a vonatom, bejöttem a könyvtárba. 8-kor elmentem a postáért, s ha kellett, elhoztam a könyvcsomagot is. Majd beleltároztam, motorra tettem és kivittem a községekbe. 1 órára visszaértem és 6-ig kölcsönöztem a város lakosságának. (Kétkártyás kölcsönzési rendszerrel dolgoztunk akkoriban, amelynek sok előnye is volt az adminisztrációs többlet mellett.)

- Ha tél volt és mindhárman dolgoztunk, akkor másképp alakult a munka. Buszjárat vidékre csak hajnalban ment és este későn jött vissza. Összeállítottunk 5-6 csomagot és megbeszéltük a postásokkal, hogy vigyék el őket. Mi pedig a buszról leszálltunk és egyik falutól a másikig gyalogolva felvettük a postán a könyveket és elvittük a községi könyvtárosnak. Abban a faluban, ahol éppen végeztünk, felszálltunk az esti buszra. Nem volt ritka, hogy 12 órát dolgoztunk, de eszünkbe se jutott, hogy emiatt méltatlankodjunk.

- 1956 forró őszének politikai indulatai mennyire érintették a könyvtárat?

- A járási könyvtár a zavaros időkben folyamatosan működött. A közlekedés viszont rendkívül nehéz volt s ezért Pálfáról beköltöztem Celldömölkre. Akadt néhány község, (pl. Kissomlyó, Nemeskeresztúr, Pápoc) ahol a könyvek jelentős részét elégették, de a legtöbb helyen a könyvtár változatlanul végezte a dolgát.

- Nagyon kevesen mondhatják el magukról hivatásunkban, hogy három évtizedig irányították egy járás-városkörnyék könyvtárügyét. E hosszú időt hogyan lehetne szakaszolni? A könyvtárügyi változások miként hatottak a celli városi könyvtárra?

- Bizonyára meglepő, de 1953 óta én már a kilencedik vezetője vagyok az intézménynek. 1955-ben Berki Imre friss egyetemi diplomával a zsebében került ide, majd utóda, Nagy Zsuzsanna főiskolai könyvtári végzettséggel vezette a könyvtárat. Mindketten családi okok miatt távoztak. 1961. április 1-től bíztak meg az intézmény irányításával. Akkor a megyei művelődési osztály nevezte ki a járási könyvtárak vezetőit, a megyei könyvtár igazgatójának véleménye alapján. A megbízási papíromnak külön érdekessége, hogy 25 év után jutottam jogos tulajdonomhoz, mert a hivatal irattárának legutóbbi selejtezésekor derült ki, hogy az iratnak négy példányát „birtokolták”, csak az illetményhivatalé került az illetékesekhez.

- A legelső jelentős ténykedésem a szabadpolcos kölcsönzésre való áttérés volt. Ehhez mindössze a három, szobányi nagyságú teret kellett egybenyitnunk. Ezután nagy munkaként a korábban letéti ellátásban részesülő könyvtárak tanácsi kezelésbe adása következett. Később kiderültek az önállóság hátrányai is, ezért a körzeti ellátás, majd az ebből kifejlődő központi ellátórendszerek lettek az újra meginduló átszervezések eredményei. Városi vonatkozásban a fiókkönyvtári leépülése illetve önállósodása (Alsóság) figyelhető meg. Vidéken ma annak vagyunk tanúi, hogy az ellátórendszerből kiválva a községek egy része újra az önálló állománygyarapítás útjára lépett.

- Talán ez abból is adódhat, hogy az egyen-megoldások (csak önállóság vagy csak központi ellátás) igazán sosem jók mindenki számára. Az egyedi feltételektől függően – ugyanúgy minta a piacgazdaság területén a vegyes tulajdon esetében – lehet az ellátási formákat kialakítani, amelyben a városi könyvtárnak a szervező-szolgáltató szerepe a hangsúlyos. Visszatérve a történeti vonalra: bizonyára mérföldkőnek számított az új könyvtárépület átadása 1972-ben.

- Már a tervezés időszakában sok probléma felmerült. Az 1968-ban elkészült terven már nem lehetett változtatni, pedig szerettünk volna alagsori raktárakat kialakítani. Akkor ugyan pénzhiányra hivatkoztak, de abban az időben ezt nem kellett komolyan venni… Az új építési normák nem sokkal később jelentek meg. Lehet, hogy ha egy évet csúszik a könyvtár építése, ma sokkal kedvezőbb körülmények között folyhatna a munka.

- Milyen személyi feltételekkel rendelkezett a könyvtár ezekben az évtizedekben?

A három fős könyvtártól folyamatosan növekedve eljutottunk oda, hogy 12 könyvtáros dolgozott az új könyvtárban az 1970-es évek közepén. A létszám emelkedése mindig egyúttal feladatmódosulást is jelentett: pl. a gyermekkönyvtárat választottuk le, majd a feldolgozói munkakör megteremtésével hozzákezdtünk az állomány feltárásához. E hosszú időszak alatt nagyon sok könyvtárossal dolgoztam együtt vidéken és helyben egyaránt. Közülük többen 20-25 év óta végzik áldásos tevékenységüket. Szeretném nekik megköszönni azt a támogatást, amit évtizedeken keresztül tőlük kaptam.

- Három évtized távlatából visszatekintve: a városi könyvtárnak sikerült-e szolgáltatásai révén szervesen beépülnie a helyi társadalomba?

- Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy a könyvtár mindig a város életének egyik központja volt. Az itt dolgozó emberek a helyi közélet aktív szereplői, formálói voltak. A beiratkozott olvasók száma jelentősen megnövekedett és a könyvtárhasználók köre minőségileg kibővült az új könyvtár átadása után. 1973-ban az olvasók száma 2.000 fölé emelkedett s ez immáron lassan két évtizede állandónak mondható.

- Szabadidejében Ön mivel foglalkozott a legszívesebben?

- Három területet szeretnék kiemelni. Közel 30 éve gyűjtök bélyeget, s ha fáradt vagyok, pihenésként gyakran szoktam rendezgetni-nézegetni őket. A másik érdeklődési köröm a honismereti-helytörténeti kutatás és annak szervezése. Büszke vagyok arra, hogy 1973 óta rendszeresen működik a helytörténeti munkaközösség, amelynek a könyvtár ad helyet. A harmadik, időrabló tevékenység a szőlőtermesztéshez kapcsolódik. Már gyermekkoromban szerettem nagyanyám szőlőjében lenni a Somló-hegyen, s mindig elvarázsolt a szőlő művelése. Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd nekem is részem lehet a Sághegy arculatának alakításában. A könyvtár az évek folyamán nagyon sok népszerű előadásnak adott teret, amelyeken a szőlősgazdák mindig szép számban megjelentek. Ha valami „korán megtérülő” eredményt mondhatok – mivel az olvasás lassabban hat -, akkor a szőlőművelés, a fajtakiválasztás az, amihez az előadások révén hozzájárulhattam.

- Tudom, hogy nagyon nehéz röviden megfogalmazni, de mégis fel kell tennem a kérdést: mit üzenne utódjának?

- Vannak elhelyezési problémák, de az utód egy szakmailag jó állapotban lévő könyvtárat vehet át, amibe természetesen beleértendő az itt dolgozó könyvtárosok szakmai tudása és az a sok-sok apró munka, amelyet évtizedek alatt közösen elvégeztünk. Vallom, hogy értéket csak munka teremthet.

- Köszönöm a beszélgetést! Jó egészséget és boldog nyugdíjas éveket kívánok!

Németh Tibor

Megjelent: Vas Megyei Könyvtárak Értesítője. 1991. 3. sz. p. 27-32.