mercz gaborMERCZ GÁBOR
(Bp., 1974. február 17. - Ajka és Bakonygyepes között, 2006. május 24.)


asztaliteniszező

Tehetségét már fiatalon bizonyította azzal, hogy serdülő magyar bajnoki címet szerzett. Pályafutását Sidó Ferenc tanítványaként a Budapesti Spartacusban kezdte, majd a Postás SE, a Győri Elektromos, a Kiskunfélegyháza, a Wiener Neudorf, majd újfent a Ceglédi VSE csapatait erősítette. Sportszerűséggel párosuló eredményessége és nagyszerű emberi tulajdonságai miatt nemcsak a honi élcsapatok versengtek érte, hanem külföldre is csábították. 2004 tavaszán mégis a CVSE-Mávépcell csapatához igazolt, és rögtön az első szezonban 84%-os teljesítményével oroszlánrészt vállalt abban, hogy gárda bronzérmet szerzett. A 2005/2006-os szezon még ennél is fényesebbre sikeredett. Nagyrészt az ő 93%-os eredményességének köszönhetően a csapat bejutott a bajnoki döntőbe. Egyéniben a magyar bajnokságon 1994, 1995, 1996 és 1998-ban az 5-8. helyen végzett, 1998-ban pedig párosban harmadik lett. Felnőtt TOP 12 bajnokságon ötödik helyezett volt 1996-ban. Igazi közösségi ember volt: a csapatversenyben egyesületeivel hatszor végzett dobogós helyen a magyar bajnokságban. A Cegléd játékosaként 1995-ben és 2000-ben szerzett csapatbajnoki ezüst volt legnagyobb sikere. Válogatott kerettag volt mind ifjúsági korosztályban, mind felnőttként.

2006. május 25-én legnagyobb sportsikerére készült Celldömölk, mert délután rendezték volna az asztalitenisz extraliga döntőjét, melyen lépéselőnyben volt a Celldömölk csapata a Kecskeméti Spartacussal szemben, mivel a döntő első mérkőzésén 10-7-re győztek. Ünnepelni akart az egész város, de a reménykedést felváltotta a gyász. Előző nap vidáman, izgatottan indult el otthonából a 3 celldömölki játékos: ifj. Kovács János, Szabó Krisztián, és Mercz Gábor, hogy a másnapi döntőn pihenten állhassanak asztalhoz. Az esti órákban a 8-as számú főúton Veszprém felől haladva Ajka határában a hármas leágazónál a vizes, csúszós úton autójuk egy lejtős, balra ívelő szakaszon nekiütközött a szalagkorlátnak, majd a bal oldali forgalmi sávba átsodródott és egy szemből jövő kisteherautó oldalát találta el. Az autóba egy másik személygépkocsi is belehajtott. A jobb hátsó ülésen utazó Mercz Gábor a helyszínen szörnyethalt, a másik két játékost súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség felajánlotta a csapatnak, hogy a döntőt egy későbbi időpontban - ha már a játékosok felépülnek - lejátszhatják, de ők nem kívántak élni ezzel a lehetőséggel. Bár az évkönyvek a kecskemétieket tüntetik fel bajnokként, a szövetség elnökségének döntése értelmében az aranyérmet a celldömölki csapat is megkapta, így Mercz Gábor posztumusz bajnok lett...

A ceglédi sportolót a legbecsületesebb asztaliteniszezőként tartották számon azok, akik megfordultak az asztalok környékén. Imádta feleségét, Csillát, négyéves kislányát, Dorinát és választott sportját, az asztaliteniszt. Tiszteletére minden évben Celldömölkön rendezik meg a Mercz-emlékversenyt.


Irodalom: 

Mercz Gábor emlékére. Internet: http://cvse.gportal.hu/gindex.php?pg=14771797 [Letöltés: 2014. december 27.]
Tulok Gabriella: Gyász, posztumusz bajnoki cím + In memoriam. In: ÚK, 2006. 11. sz. (június 9.) p. 11.

N. T.