Werner Alajos

WERNER ALAJOS

(Tiszakécske, 1905. július 14. – Budapest,1978. november 8.)

zeneművész, zenepedagógus



Tiszakécskén született a Bajorországból Pozsonyba áttelepült, zongoragyártásról híres Werner-család sarjaként. Pozsonyi gyermekévei és az érettségi után Győrött jelentkezett kispapnak, de vézna, légies alkata miatt alkalmatlannak tartották a szolgálatra, és elutasították. A szombathelyi Mikes János püspök azonban a papi elhivatottságán túl muzsikusi képességeire is rögtön felfigyelt, és hittudományi valamint zeneakadémiai tanulmányaiban is támogatta. 1928. június 17-én történt pappá szentelése után Géfin Gyula vicerektor javaslatára Mikes püspök Rómába küldte zenei tanulmányokra, a Gregoriana Egyetem egyházzenei tanszékére. Több megszakítással 1928-1933 között öt évet töltött Rómában, és a magyarok közül elsőként "musica sacra" dokturátussal tért haza. Közben Budapesten 1931-ben teológiai doktorátust is szerzett.

1934-ben kezdte szervezni a később nagy hírnévre szert tett kórusát, a Schola Cantorum Sabariensist. Szombathelyi és környékbeli iskolákat bejárva keresett és válogatott ki 8-14 éves jó hangú fiúkat. Istenadta pedagógiai érzékével, fáradhatatlan és szakszerű zene- és éneknevelésével egy olyan száztagú kórust hozott létre, amely hamarosan országos hírnévnek örvendett. Személyiségével, áttszellemült vezénylésével szinte megbűvölte tanítványait. Amerre jártak, a közönség lélegzetvisszafojtva hallgatta a sokszor hat-nyolc szólamú gregoriánokat. Egyéniségére jellemző, hogy a tapsot soha nem ő, hanem a kórus két legfiatalabb tagja köszönte meg. Az 1938-ban Budapesten rendezett Eucharisztikus Kongresszuson való szereplésük hozta meg kórusa számára a nemzetközi elismerést, amely a közelgő II. világháború miatt már nem teljesedhetett ki. A pápai követ, Eugenio Pacelli bíboros, aki a következő évben XII. Pius néven pápa lett, a szereplést aranyórával jutalmazta. (Werner Alajos Szombathelyre hazaérve, azt azonnal zálogházba adta, árát pedig a szegények között osztotta szét.)

Időközben, 1936-tól óraadó tanári állást vállalt a zeneakadémia egyházzenei tanszékén. A tanításon túl Harmath Artúrral, Bárdos Lajossal, Forrai Miklóssal, Kodály Zoltánnal (kinek gyóntatóatyja is volt) együtt tárták fel a magyar egyház- és népzene kincseit. Hatalmas munkabírás jellemezte: Szombathely és Budapest között ingázva sokszor a vonaton dolgozott. Éjjel utazott, mert azzal is időt takarított meg. Országszerte tartott előadásokat az egyházi zenéről, mellette publikált is.

1944-ben, professzori kinevezése után Pestre költözött, ahol rögtön megkezdte a Schola Regia-kórus építését. A munkával még a város bombázásakor sem hagyott fel: volt, hogy csak öt-hat kórustag jelent meg egy szétlőtt ház harmadik emeleti lakásában, akikkel rendületlenül gyakorolták a hangképzést, szolmizálást.

1948-ban lett a Regnum Marianum Hitoktató Központ házfőnöke. Egy évvel később megszüntették az egyházzenei tanszéket, s ezzel Werner atyát is megfosztották tanári állásától. Kántor-káplánként Máriaremetére került, ahol az általa vezetett gyermekkórus meghallgatására egész Budapestről zarándokoltak ki az emberek. A Regnum-béli fiatalok nevelésével való foglalatosságal sem hagyott fel, noha paptársaival együtt tudta, hogy tevékenységükért börtön várhat rájuk.

1961. február 6-án hatvannyolc paptársával együtt tartóztatták le. Öt év börtönre ítélték. Vagyontárgyait – zongoráját, könyvtárát, írógépét – elkobozták. Kodály Zoltán kísérletet tett a kiszabadítására, de ő állítólag a következőképpen utasította el: "Vagy mindenkit, vagy engem sem." ("Ha nem igaz is, de jellemző" - mondták az őt ismerők.) Márianosztrára, majd a Gyűjtőfogház cipészműhelyébe került.

A börtönben kórust alapított – rabokkal, börtönőrökkel. Ő öntött lelket az elítéltekbe, tartott napi rendet a társai között, és gyóntatta őket fürdés közben. 1963-ban, a Hruscsov és Kennedy bécsi találkozója kapcsán hirdetett amnesztia alkalmával engedték ki.

Miután Budapest területéről kitiltották és Celldömölkre helyezték, ott alapított kórust. Mellette hittant oktatott, felújíttatta az orgonát. 1964 decemberében tartóztatták le újra a "népi demokratikus rend elleni vétségért". 1967-ben szabadult, engedménnyel. Bár azt állította, hogy az ötévi szenvedést nem cserélné fel ötévi római tartózkodásért, egészségileg megviselték a börtönévek. Máriaremetére ment vissza, mivel az újabb ítélet szerint, rendőri felügyelet alatt állva, nem hagyhatta el Budapest területét. A Kodály által visszaszerzett zongoráján, a máriaremetei kórus vásárolta írógépen, maradék megmentett könyvei között dolgozott tovább. Még fogoly volt, amikor a II. vatikáni zsinat nyomán elkezdődött a liturgikus szövegek magyarra fordítása, amelynek munkálataiban, szabadulása után, ő is részt vett. Bárdos Lajossal népénekes-könyvet állított össze. Volt több saját műve, de elfoglaltságai miatt nem vált termékeny zeneszerzővé. Anyagi szegénység, lelki-szellemi gazdagság jellemezte. Derűs, nyugodt természetű ember volt. Mindig reverendában járt, más öltözéke nem is igen volt. Magára sajnált költeni. Honoráriumaiból gyerekeket kirándultatott, családokat élelmezett és öltöztetett.

Nem sokkal aranymiséje után, 1978-ban hunyt el szívinfarktus következtében. Lékai László bíboros, esztergomi érsek, többszáz rendtársa és többezres tömeg búcsúztatta Budapesten a Farkasréti temetőben. A közelmúltban Mariaremetén temették újra. A kegytemplom melletti kertben nyugszik. Nevét a szombathelyi székesegyház kórusa viseli.

Írásai:

A szombathelyi püspöki könyvtár zenei ritkaságai. In: Vasi Szemle, 1937. 4. sz. pp. 308-314.
Az éneklő egyház. Szombathely, 1937.
Musica sacra és a magyar kultúra. In: Magyar Zenei Almanach. Bp., 1944
Éneklő élet. Bp., 1947
Cantus cantorum. Bp., 1948.
Hozsanna! (átdolg. kiad., Bárdos Lajossal) Bp., 1973.

Irodalom:

Az Eucharisztikus Világkongresszus Emlékkönyve. 1938.
W. A. halálára. In: Új Ember, 1978. nov. 16.
Eltemették W. A.-t. In: Új Ember, 1978. dec. 1.
Gál József: Schola Cantorum Sabariensis. Szombathely, 1996. 130 p.
Veress Kata: Werner atya. In: Budai Polgár. 1996. 10. sz. (máj. 23.) pp. 16-17.
Varga László: Werner atya [újratemetéséről]

G. T. – K. J.