mega888 Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár KRESZNERICS FERENC KÖNYVTÁRA

Laky Rezső

LAKY REZSŐ
(Nagybiccse, 1914. november 22. - Szombathely, 1985. december 10.)

pedagógus, népművelő, megyei honismereti szakfelügyelő

Apja Laky István, anyja Lőrincz Szidónia. Apja az első világháborúban meghalt, ezért a család 1918-ban visszaköltözött a nagyszülők falujába. Így a Zala megyei Batyk községben nevelkedett: itt végezte el az elemi iskola öt osztályát, a négy polgárit pedig már Zalaegerszegen. Szülei Csurgóra iratták be a tanítóképzőbe, de az intézet 1933-as megszűnése miatt Jászberényben (ma: Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészettudományi Kar) fejezte be tanulmányait. 1935. június 28-án szerzett tanítói és kántori oklevelet kitűnő minősítéssel.

Megpályázta és el is nyerte Bazsi kántori állását, de nem foglalhatta el, mert az akkori rendeletek értelmében három évig nem volt jogosult pályázni. 1935. október 25-én behívták katonának és a nagykanizsai Károly Laktanyában szolgált 1937. szeptember 20-ig. Karpaszományos hadapród őrmesterként szerelt le, később a századparancsnoki vizsga letétele után 1942-ben tartalékos hadnagyi rangot kapott. 1943. január 17-től 1945. június 22-ig frontszolgálatot teljesített az orosz harctéren és rövid ideig Csehország területén amerikai fogságban is volt.

1937-től 1941-ig a Zala megyei Kemendollár Ollár részében kezdte tanítói pályáját. 1941 őszén házasságot kötött De Rivó Máriával és elnyerte a Hosszúperesztegen meghirdetett kántortanítói állást. Elemi erővel robbant be a falu oktatási és kulturális életébe: énekkart, paraszt önképzőkört, ifjúsági és felnőtt egyesületeket szervezett és vezetett. Egyházi tisztségéből adódó feladatai teljesítése során is pezsgő szellemi életet teremtett a faluban. Mindezt a szegényes oktatási körülményeket messze meghaladó színvonalú, saját maga által készített eszközökkel (rádió, vetítő) kiegészített tanítói munkája mellett végezte.

Három gyermekük született Hosszúperesztegen: Rezső (1942) az orvostudományok kandidátusa, a Zala Megyei Kórház traumatológiai osztályának vezetője és a helyi Egészségügyi Főiskola tanszékvezető tanára; Marietta (1944) rajztanár Svédországban; Ferenc (1946) a Vas Megyei Bíróság elnöke.

Az amerikai hadifogságból hazatérve Laky Rezső folytatta népnevelői tevékenységét Hosszúperesztegen. Politikai habitusát a mértékletesség, a szélsőségektől való tartózkodás jellemezte, de hivatása igazáért szenvedélyesen tudott harcolni. 1948. március 15-én a négy koalíciós párt összefogásával centenáriumi ünnepséget rendezett: ifjúsági parkot építettek és Petőfi-emléktáblát avattak a község közepén, amelynek anyagi fedezetét a műkedvelő színjátszás bevételeiből teremtették elő. Az iskolák államosításának időszakában azonban a kántorkodást nem lehetett összeegyeztetni az állami iskolában történő tanítással. Helyzetét súlyosbította, hogy felesége szülei jómódú embereknek számítottak és felkerültek a „kuláklistára".

1949 márciusában - családjától elszakítva – tanév közben Ostffyasszonyfára helyezték. A Petőfi Sándor emlékét őrző település tág teret biztosított számára a költő kultuszának felkeltésére, a hagyományok ápolására és az ismeretterjesztő munkára. 1952-ben nyílt lehetőség számára, hogy áthelyezéssel a jó közlekedési adottságokkal rendelkező Nagysimonyiba mehessen. Népművelési ügyvezetőként színdarabokat rendezett, ismeretterjesztő és honismereti előadásokat tartott és szervezett. Jutott ideje a tanítás mellett arra is, hogy az iskolában mintakertészetet hozzon létre, amelynek terméséből az iskolai étkeztetést olcsóbbá és egészségesebbé tették. Az 1956-os forradalomban tudta és beleegyezése nélkül megválasztották a Nemzeti Bizottság elnökhelyettesének. Nem fogadta el a tisztséget, de a hatalom későbbi retorziójaként megfosztották tartalékos tiszti rendfokozatától.

1957 novemberétől előbb félig függetlenített, majd 1960-tól teljes állásban a celldömölki járás népművelési felügyelője lett és 1975-ös nyugdíjazásáig lelkesen dolgozott a népművelés, az ismeretterjesztés és a honismeret élén. Működése alatt a járás 29 községe közül 18 helyen új kulturális intézmény épült. Ugrásszerűen megnőtt az öntevékeny művészeti csoportok száma: egymást érték a kulturális rendezvények a járás területén. A járási tanács akkori vezetőivel összefogva szabadtéri hangversenyteremmé alakították át a Ság hegy kráterét, ahol azóta is tartanak hangversenyeket rangos hazai és külföldi zenekarok közreműködésével.

Nyugdíjazását követően Szombathelyre költözött, ahol Vas Megye Tanácsa kinevezte tiszteletdíjas megyei honismereti szakfelügyelőnek. Lelkes szervezője volt a velemi honismereti táboroknak.

Számos megyei és országos kitüntetésben részesült: Szocialista Kultúráért Emlékérem, TIT Aranykoszorús jelvény, Országos Béketanács Aranyjelvénye, Ortutay Gyula Emlékérem, Tanácsi Munkáért Emlékérem.

Munkái:

A celldömölki járás körzeti művelődési otthonának működése. In: Vasi Népművelés, 1966. pp. 15-22.
Az ostffyasszonyfai fogolytábor és temető története. Kézirat. Celldömölk, 1971. 31 lev. (tovább)
A falusi színjátszás története a celldömölki járásban. Kézirat. Celldömölk, 1972.
Mi indított a gyűjtőmunkára? In: Vasi Honismereti Közlemények, 1974. 1. sz. pp. 21-26.
A községekben folyó közművelődési tevékenység irányítása (a celldömölki járásban). In: Módszertani Füzetek, 1974. 2. sz. pp. 7-12.
Irányított krónikaírás a celldömölki járásban. In: Honismeret, 1976. 2-3. sz. pp. 95-96.
Kisfaludy Károly Vas megyében. In: Vas Népe, 1978. (23 évf.) febr. 5. (31. sz.) p. 5.
„Százszorszép Kemenesalja". Kézirat. Szombathely, 1981. 55, 31 p.
Vas megye földrajzi nevei. Szombathely, 1982. 839 p. (Csönge, Kenyeri, Köcsk, Szergény anyaggyűjtése; a celldömölki járás anyagának közzététele)
Honismereti munkánkról. In: Vasi Honismereti Közlemények, 1984. 1. sz. pp. 13-18.

Irodalom:

Dömötör Ákos: Kemenesaljai falucsúfolók. In: Vasi Szemle, 1973. 2. sz. pp. 287-292.
Oszkó Zoltán – Káldos Gyula: Laky Rezső. 1914-1985. In: Vasi Honismereti Közlemények, 1985. 1-2. sz. pp. 60-61.
Laky Rezső emlékezete. In: Vas Népe, 1985. (30. évf.) 296. sz. (december 18.) p. 5.
Szabó József: Laky Rezső. In: Honismeret, 1986. 3. sz. pp. 67-68.

O. Z.

Módosítás: (2011. Február 25. Péntek, 16:56)