Németh Andor
NÉMETH ANDOR
(Celldömölk, 1891. december 28. – Budapest, 1953. november 13.)
író, költő, kritikus
Ősei között akadtak jómódú elődök (Grünfeldek, Pickek), de szülei már szegénynek számítottak. Családja Szombathelyre költözését követően a gimnázium első hat osztályát a premontreieknél végezte el. Az utolsó két osztályt Kolozsvárott tette le, ahol az önképzőkörben korán megnyilvánult költői tehetsége. Érettségi után, 1909-ben a "Kolozsvári Újság"-nál fizetés nélküli újságíró lett. Ekkor kötött személyes ismeretséget Osvát Ernővel és Adyval is. 1910 nyarán pár óra alatt írta meg "Veronika tükre" című egyfelvonásos legendáját. Rövid szolnoki tanárságot követően a művet 1913-ban a Galilei Kör mutatta be, amelynek Németh Andor alelnöke volt. A következő esztendőben Párizsba utazott, hogy megismerkedjen az új francia líra vonulatával és közvetlen érintkezésbe lépett Apollinaire-rel. Az első világháború kitörése után egy francia szigetre internálták, ahol négy keserves esztendőt húzott le. 1919-ben a Tanácsköztársaság követségi titkára Bécsben, később pedig a "Bécsi Magyar Újság" és a "Diogenes" munkatársa. Avantgarde hangvételű lírája révén közel került Kassák köréhez, a "Ma című folyóirathoz. Emigrációja idején ismerkedett meg József Attilával és Déry Tiborral, akikhez élete folyamán szoros barátság fűzte. Megérintette József Attila személyiségének varázslatos ereje, és az idősebb barát gyöngéd szeretetével vette pártfogása alá – az életmű két versében a Németh Andornak is emléket állító – költőt. József Attila költői érzékenysége azonnal rátapintott a Németh Andorban bujkáló melankóliára, s biztatását verssé formálta "Németh Andor" című költeményében:
"Egy nagyon tiszta vízcseppet
dörgöljetek a szemire -
harminchat éve várja már
térden a kékpúpú teve. Lidi, főzz neki húslevest,
rabbi, mondj neki kabbalát,
vegyetek békákat neki,
hogy legyen népe legalább. Vad ágyúszóval vágtatott
gyöngyház-korán a tenger át
két fürtjén őrzi a leölt
halacskák szürke sóhaját."
1926-ban tért vissza Magyarországra, de a tizenkét évi távollét olyan messze sodorta őt a "Nyugat" nagy íróitól, hogy – bár Babits és Kosztolányi is sokra becsülte – a "Nyugat"-tal polemizáló folyóiratokban (A Dokumentum, A Toll, Literatúra, Szép Szó) vélte megtalálni szellemi otthonát.
A magyar irodalom nagy magányosai közé tartozott, aki egész élete folyamán nem lelte meg gondolatainak irodalmi kifejezési formáját. A vers, a dráma és a regény területén egyaránt csak ígéretes töredékek jelzik a pályaívet. Irodalmi szegénylegényként tengődött a kávéházakban, akit belülről feszített az önkifejezés, az alkotás igénye – s egyúttal félelme. Arthur Koestler találóan jellemzi alakját: "Budapesti tartózkodásom alatt, később pedig Svájcban és Párizsban mindvégig elválaszthatatlanok maradtunk, s közös barátaink csak úgy neveztek bennünket: a cég. (…) Németh volt a leginkább barokk személyiség, akivel valaha találkoztam. Fiatalkorában nemzedéke legkifinomultabb prózaírójaként tartották számon Magyarországon. Az volt a tragédiája, hogy orvosolhatatlan lustasága, a maga elé állított túlságosan magas mérce és az ismertség iránti teljes közönye következtében soha egyetlenegy regényét sem fejezte be." (Arthur Koestler: A láthatatlan írás. Bp. 1997. 187 p.)
Németh Andor egyike volt a legmodernebb nyugati áramlatok csatornáinak és esszéiben, filozófiai alapozású kritikáiban Kafka, Joyce, Tzara és Cocteau értékeit közvetítette. Irodalomtörténetileg különösen értékesek József Attilához fűződő közeli barátságából fogant tanulmányai, a költő tragikus halála után ő rendezte sajtó alá összes verseinek első gyűjteményes kiadását.
1939 nyarán Franciaországba utazott. A háború kitörésének híre Párizsban érte – ugyanúgy, mint negyedszázaddal korábban. 1947-ben tért haza és elvállalta a népfrontpolitika égisze alatt induló, de egyre inkább a Kommunista Párt által irányított "Csillag" főszerkesztői állását. Tétova kísérletet tett a sematizálódó irodalompolitikához történő alkalmazkodásra, de képtelen volt átvenni az új rend "egyhangú" ritmusát. Nyugdíjazása után súlyosan megbetegedett, és 397 forintnyi rokkantsági segélyből élt társbérletben. Halála után jelent meg Tótfalusi Kis Miklósról írt biográfiája ("A betű mestere"), amelyben mintegy saját hányattatásait és önnön pályájának mérlegét vonta meg. 1953 novemberében, halála előtt három nappal keserű és kegyetlen számvetésként tör fel belőle "Távolság" című vallomása:
"Nem érdekelnek a velem egyívásuak
és nem érdekelnek az utánam következők.
Én egy magányos fa vagyok,
egy hirtelen és rosszul összetákolt keresztfa a Golgotán."
Németh Andor kéziratos hagyatéka a Petőfi Irodalmi Múzeumban található. Halálának 50. évfordulója alkalmából az MTA Irodalomtudományi Intézete konferenciát rendezett életművének értékelése céljából. 2005 októberében, a József Attila-emlékévben Celldömölkön a Kresznerics Ferenc Könyvtárban tartottak konferenciát emlékére és szülőhelyén, a vasútállomás épületében emléktáblájának felállítására is sor került.
Főbb művei:
A betű mestere : Tótfalusi Kis Miklós életregénye. Bp. 1954. 329 p.
A császár diktátor. Bp. 1939. 187 p.
Egy foglalt páholy története. Bp. 1942. 168 p.
Előhang negyvennyolchoz. Bp. 1948. 219 p.
József Attila. Bp. 1942. 222 p.
József Attiláról. Bp. 1989. 478 p.
József Attila. 2. jav. kiad. Bp. 1991. 273 p. (Egyéniség és alkotás)
A kegyenc : Gróf Teleki László élete. (Horváth Zoltánnal). Bp. 1936. 227 p. (Sorsok és emberek)
Mária Terézia. Bp. 1938. 236 p. [2. kiad. Bp. 1996. 301 p.]
Metternich vagy A diplomácia magasiskolája. Bp. 1939. 262 p. [2. jav. kiad. Bp. 1999. 307 p.]
Nagyvárosi történetek. (Arthur Koestlerrel). Bp. 1997. 255 p.
A párisi kommün (1871). Bp. 1932. 258 p. (Sorsok és emberek)
A szélén behajtva. Válogatott írások. Bp. 1973. 779 p.
Veronika tükre. Bp. 1913. 231 p. (Modern könyvtár)
Irodalom:
Németh Andor. In: Komlós Aladár: Táguló irodalom. Bp., 1967., pp. 254-257.
Lírai emlékezés Németh Andorról. In: Horváth Zoltán: Irodalom és történelem Bp. 1968. pp. 41-52.
Németh Andor. In: Réz Pál: Kulcsok és kérdőjelek. Bp. 1973. pp. 205-251.
Németh Andorról. In: Déry Tibor: Botladozás. 1. köt. Bp. 1978. pp. 668-675.
Az átutazó. In : Pomogáts Béla: Sorsát kereső irodalom. Bp., 1979., pp. 70-87.
József Attila és Németh Andor. In: Tverdota György: Ihlet és eszmélet. Bp., 1987., pp. 182-203.
Deréky Pál: Németh Andor és Kassák Lajos irodalomeszménye a húszas években. In: Acta historiae litterarum Hungaricarum. 1990. pp. 133-148.
József Attila: Németh Andor: "Elvarázsolt" portré és profán ima. (Versértelmezési kísérlet három szinten): In: "A hetedik te magad légy!" : Újabb József Attila-versértelmezések. Szerk. Szabolcsi Miklós. Bp. 1991. pp. 49-71.
Németh Andor - 1927. In: Deréky Pál: A vasbetontorony költői : A magyar avantgárd költészet a huszadik század második és harmadik évtizedében. Bp. 1992. pp. 129-136.
Nagy Sz. Péter: "Óvakodj az irodalmároktól!" Németh Andor szürrealista pillanata. In: Holmi, 1996. 1. sz. pp. 110-117.
Beney Zsuzsa: Németh Andor és József Attila. In: A határ és határolt : töprengések a magyar-zsidó irodalom létformáiról. Bp. 1997. pp. 337-348.
Szigeti Lajos Sándor: "-térden a kékpúpú teve". Kuncz Aladár, Németh Andor és József Attila szövegköztessége. In: A próza intertextualitásának retorikája és pragmatikája. Miskolc, 2001. pp. 67-76.
Lengyel András: A pszichoanalitikus gyakorlat - a páciens szemszögéből. Németh Andor és Rapaport Samu. In.: Kortárs, 2001. 2-3. sz. pp. 65-71.
Tverdota György: Németh Andor és a francia egzisztencializmus. In: Literatura, 2001. 2-3. sz. pp. 309-319.
A kékpúpú teve hátán : Németh Andor idézése. Bp. 2004. 191 p. (Európai kulturális füzetek ; 16.)
Tverdota György: Kerülő utak. In: Kortárs, 2005. 4. sz. pp. 57-68. (József Attila: Németh Andor című versének címszereplő általi értékeléséről.)
Tverdota György: Németh Andor : egy közép-európai értelmiségi a XX. század első felében 1. köt. Bp. 2009. 247 p.
N. T.