Kotz Tivadar

kotz tivadarKOTZ TIVADAR
(Celldömölk, 1925. december 15. – Celldömölk, 2017. február 3.)

agrármérnök és agrokémikus

Édesapja Kotz Imre úri szabó volt, édesanyja Collognáth Erzsébet. 1944-ben Pápán a Kereskedelmi Középiskolában maturált. A háborús időszakot követően Keszthelyen a Magyar Agrártudományi Egyetemen tanult. Az egyetem 1949-es felszámolása után öt évnyi kényszerszünet következett. A gyakorlatban eltöltött eredményes munkája után, miniszteri elvárás alapján folytathatta tanulmányait az állattenyésztési karon, ahol 1957-ben szerzett diplomát.

A polgári iskolától a középiskolán át az egyetemi tanulmányokig olyan tanáregyéniségek oktatták, akik a gondolkodási képességét is fejlesztették. Ez tette lehetővé, hogy a biokémián túl a talajtani és agrokémiai ismereteit széleskörűen felhasználva a környezeti hatásokat a talajnál, a növényekre gyakorolt hatásában az emberi beavatkozásokat is figyelembe vehesse. Hosszabb ideig Pápán dolgozott a kutatóintézetben, majd a kenyeri TSZ főállattenyésztőjeként a környező falvak gazdaságainak is szaktanácsadója volt. Kutatási eredményeit mind a növénytermesztésben, mind pedig az állattenyésztésben óriási eredménnyel kamatoztatta. Hiába hívták 1968-ban Ausztriába, majd később a fővárosi Állatorvosi Egyetemre előadónak, hű maradt szülőföldjéhez. Doktori értekezését 1972-ben tapasztalatai és kísérletei alapján az általa két évtizede kutatott témakörrel, a mikroelemekkel kapcsolatban írta. Disszertációjának értékét és jelentőségét fokozta, hogy laboratóriumi szaktanácsadóként járta az országot a honosítás és a takarmányozási különbségek okozta élettani károsodásokkal kapcsolatban. Egész életét végigkísérte a réz kiemelkedő szerepének kutatása a biokémiai folyamatokban és a táplálkozási ökoszisztémában.

Nyugdíjasként tovább folytatta kutatásait és bekapcsolódott a Kemenesaljai Baráti Kör és a Honismereti Munkaközösség tevékenységébe, ahol több ízben megosztotta eredményeit a csoport tagjaival. Vitalitására jellemző, hogy több súlyos betegség után, nyolcvan éven túl ismerkedett meg a számítógép használatával is. Megszívlelendő gondolatai hozzáférhetőek a „Kemenesaljai Digitális Könyvtár” internetes archívumában is.

Művei:

Környezeti tényezők változása, az emberi beavatkozások hatása a növényekre és a fogyasztókra. Kézirat. [Celldömölk], 2013. 32 p.
(http://cellbibl-digit.cellkabel.hu/kotz_tivadar_kornyezeti_tenyezok_valtozasa.pdf)

Táplálkozási hiányok csökkentésének lehetséges módozatai. In: Kapu, 2014. 5. sz. pp. 88-90. (http://kapu.biz/media/online/2014_majus/)

 

Irodalom:

Völgyi László: Egy beszélgetés margójára. In: Új Kemenesalja, 2005. 2. sz. p. 9.
(http://letoltes.celldomolk.hu/ujkmalja/Kemenesalja2005%2002sz.pdf)

Gyuricza Imre: Dr. Kotz Tivadar 90 évesen is kutat. In: Új Kemenesalja, 2016. 3. sz. p. 4.
(http://letoltes.celldomolk.hu/ujkmalja/uk_16_3_kicsi.pdf)

Németh Tibor

Linka Ödön (1925-2017)

linka odonLINKA ÖDÖN
(Kemenespálfa, 1925. december 12. - São Paulo, 2017. október 4.)
bencés szerzetes, a São Pauloi Szent Gellért Monostor apátja (1989-2005)

A Kemenesalja keleti csücskében, a Kemenespálfához tartozó Martonfa pusztán született első gyermekként a családba. Földműves édesapja fiának 12 éves korában elhunyt, ezért édesanyjának papi hivatású testvérbátyja vette pártfogás alá a családot. Előbb Kőszegen a bencéseknél tanult, majd a pannonhalmi főmonostorba került. A fiatalember 1944. május 25-én öltözött be Pannonhalmán. Első fogadalmat 1946. május 25-én, örök-ünnepélyes fogadalmat 1949. április 19-én tett, áldozópappá 1949. július 10-én szentelték. 1949–50-ben fejezte be tanulmányait Pannonhalmán. 1950–53 között káplán és kántor volt Ménfőcsanakon, majd 1953-tól 1959-ig kántor Veszprémvarsányban, utána1967-ig Budapesten.

Jordán Emil perjel hívására 1967. augusztus 9-én érkezett a brazília São Pauloba a Szent Gellért Perjelségbe. Kezdetben hazai tapasztalataira támaszkodva a magyar kolóniával foglalkozott, közben a Vila Anastácio-i Szent István templomban is végzett lelkipásztori munkát. Később a Morumbi-i Szent Benedek templom második plébánosa lett. 1981-ben őt választották meg az akkorra már magyar-brazil szerzetesi közösség perjelének. Az 1981 és 1989 közötti időszak rendkívül küzdelmes volt számára. A közösségi kihívások, mint a magyar szerzetesek elöregedése, a brazil fiatalok elhivatottságának bizonytalansága arra ösztönözték, hogy szembenézzen a korábban vállalt munkaterületek átadásával vagy megszüntetésével. A szegények iránti szeretete a szociális munkáik fejlesztésére ösztönözte, különösen Paraisópolisban. Közben eljött az idő, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatát Magyarországgal és Pannonhalmi Főapátsággal. Cselekvőn vett részt az oblátus közösség megalapításában.

1989-ben a közösség a monostor első apátjának választotta. Apátként a hangsúlyt a szerzetesi élet erősítésére, a liturgia megújítására, a fiatalok képzésére helyezte. A brazil és latin-amerikai szerzetesi környezet felé való nyitása a CIMBRA (Brazil Szerzetesrendek Konferenciája) és az UMLA (Latin-Amerikai Szerzetesek Konferenciája) egyik tartóoszlopává tette őt. Munkájával megteremtette a feltételeket apátságuk megerősödéséhez, előkészítette az utat a Szent József kolostor megalapításához Itapecerica da Serraban. 16 évig végezte apáti szolgálatát. Az irányítása alatt lévő plébánia a környező öt kilométeres körzetben 200.000 lakos szolgálatát végezte. 2001-ben a Szent Imre Kollégium és 2003-ban a Szent Gellért Apátság fennállásának ötvenéves megemlékezéseit még ő vezette, de érezve életkora súlyát, 2005 májusában úgy döntött, hogy lemond apáti megbízatásáról. A közösség munkájában továbbra is részt vállalt, ereje fogytával azonban teljesen visszavonult. Sokak lelki támasza volt még fogyatkozó erővel is. 2017 májusában a vizitáció során még tudomásul vette második apát-utódja megválasztását és szeretettel köszöntötte magyarországi rendtársait és barátait. A brazíliai magyar közösség szeretett Dom Ernestója október 4-én, életének 92., szerzetességének 74. évében csendesen hazatért a Mennyei Atyjához. Temetése 2017. október 5-én volt São Pauloban a Szent Gellért Apátság templomában bemutatott gyászmisét követően az apátsági templom kriptájában.


Műve:
Linka Ödön - Magyar Szervác: Brazil utakon. Bakonybél, 1999. 192 p., [8 t.]


Irodalom:
Dom Ernesto, a magyar misszionárius Sao Paulóban. In: Magyarok a nagyvilágban. Bp. 2009. p.
184.

Video: Bencés portrék 1. Dom Ernesto. 2015. 41 min. (Letöltés: 2019. január 3.)

N. T.

Bartos Attila István (1938-2000)

bartos attila istvanBARTOS ATTILA ISTVÁN
(Sárvár, 1938. szeptember 7. – Keszthely, 2000. március 4.)
agrármérnök, matematikus, egy. tanár

Édesapja: Bartos Lajos pénzügyőr hadnagy, édesanyja Pécsi Rozália. 1956-ban érettségizett a celldömölki Gábor Áron Gimnáziumban. 1960-ban szerzett mezőgazdasági mérnöki oklevelet Keszthelyen a Mezőgazdasági Akadémián. 1966-ban az ELTE matematika–ábrázoló geometria szakának levelező tagozatos elvégzése után tanári oklevelet kapott. 1968-ban a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen doktorált, 1978-tól a mezőgazdasági tud. kandidátusa lett. Keszthelyen a Mezőgazdasági Akadémia, később Agrártudományi Egyetem, majd PATE Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kara Gazdaságmatematikai Tanszék tanársegédeként, később adjunktusaként (1960–68), főiskolai ill. egyetemi docenseként (1968–72), tanszékvezetőjeként (1972–97) dolgozott. Vendégtanárként a Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári Állattenyésztési Karán is oktatott (1967–74).

1971-ben vette feleségül Dallos Georgina gondnokot. Négy gyermeke született: Judit (1965), Noémi Katalin (1973), Georgina (1974) és Attila László nevű fia (1975).

Külföldi tanulmányútjai során járt Németországban, Angliában, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában és Belgiumban. A mezőgazdaságban alkalmazható matematikai módszerekkel, biometriával, operációkutatással, számítógépes megoldási feladatokkal és modellezéssel foglalkozott. Ezen túl fontosnak tartotta a matematikai módszerek alkalmazásainak lehetőségeit az orvosbiológiai kutatásokban. Angol nyelvű dolgozatai eljutottak Ausztráliába és Amerikába is.

Tevékenységének elismeréseként számos rangos bizottság munkájában vehetett részt. 1960-tól a Bolyai János Matematikai Társulat, 1978-tól az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság Agrárökonómiai Szakbizottsága, a Matematikai és Számítástudományi Szakbizottsága, továbbá az MTA Agrárközgazdasági Bizottságának tagja. 1984-től az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Matematikai és Számítástechnikai Szakbizottság Operációkutatási Munkabizottságának elnöke. 1995-től a New York-i Tudományos Akadémia tagja. 1972-ben és 1982-ben Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést kapott.

Egyik alapító tagja volt a Celldömölki Öregdiákok Körének, majd a Kemenesaljai Baráti Körnek. Állandó vendége volt a találkozóknak, amelyeken az utolsó időszakban már betegen vett részt.

A Veszprémi Egyetem és a Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar saját halottjának tekintette és 2004. március 10-én búcsúzott tőle a keszthelyi Új temetőben a tisztelők tömege. Az egyetem vezetése mellett Dr. Horváth Jenő a Celldömölki Öregdiákok és a Kemenesaljai Baráti Kör nevében, valamint az agráregyetemek matematikusai nevében vett végső búcsút tőle.


Műveiből:
Mezőgazdasági alkalmazott matematika. Kaposvár. 1970. 153 p.
A matematika alapjai. Egyetemi jegyzet. Keszthely. 1987. 305 p.
Operációkutatás a mezőgazdaságban. Gödöllő. 1987. 160 p. (Matematika és számítástechnika; 2. köt.)
Operációkutatási módszerek agrárgazdasági példákkal. Egyetemi jegyzet. Keszthely, 1997. 182 p.


Irodalom:
Horváth Jenő: Dr. Bartos Attila 1938-2000. In: KBKH, 2000. 1. sz. p. 8.
Csete László – Szabó Ferenc: Bartos Attila 1938-2000. In: Gazdálkodás, 2000. 2. sz. p. 89.
Dr. Bartos Attilára emlékezünk. In: ÚK, 2000. 13. sz. (április 6.) p. 5. [Dr. Horváth Jenő gyászbeszéde]

N. T.

Banyó Gyula (1944-2013)

banyo gyulaBANYÓ GYULA
(Sömjénmihályfa, 1944. április 19. – Celldömölk, 2013. szeptember 26.)
festőművész, pedagógus

A tehetségesen rajzoló jól tanuló fiút az általános iskolát követően tanárai a budapesti képzőművészeti gimnáziumba javasolták. Bár felvették, de kollégiumot nem kapott, családja pedig nem engedhette meg az albérleti költségeket. Mestere, Rács Reich Imre mellett korán rátalált a címfestés és a templomfestés szépségére. Dénes Lajos Szilveszter szakkörében tovább gyarapíthatta ismereteit, finomíthatta technikáját a festés és a rajzolás területén. A szobafestő szakmunkásvizsga után alig két évvel, külön engedéllyel 1966-ban tette le a mestervizsgát. 1968-tól óraadóként, 1972-tól pedig főállásban szolgálta a celldömölki szakképzést. Közben 1971-ben letette a gimnáziumi érettségit, majd 3 éves pedagógiai tanfolyamot végzett el.. A pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola műszaki tanári diplomájának megszerzését követően 1981-től 23 éven át a helyi szakképző gyakorlatioktatás-vezetője volt. Munkáját 1986-ban „Kiváló pedagógus” kitüntetéssel ismerték el. Szakmai alapossága és tudásközvetítő egyénisége népszerűvé tette kollégái és diákjai körében is. 2004-es nyugdíjazását követően még több évig segítette az iskola munkáját.

1987-ben alapító tagja volt a Kemenesaljai Alkotó Körnek. Munkáit számos közös tárlat mellett több egyéni kiállításon mutatta be a közönségnek Celldömölkön és Vas megye több településén. Művei eljutottak Ausztriába, Belgiumba, Görögországba és Olaszországba is.

Többnyire olajjal dolgozott, kezdetben farostlemezzel, aztán vászonra festett. Emellett kipróbált más technikákat is, például selyemfestészettel is foglalkozott egy rövid ideig. Aztán belekezdett az akrilfestészetbe is utolsó években, így 2011-től 2013-ig többnyire akril és vegyes technikákkal foglalkozott. Tájképeinek hangulatát meghatározta a Kemenesalja és a dunántúli táj szelíd szépsége, Ság hegy-ábrázolásait az érdeklődésen és az alkotói kíváncsiságon túl az érzelmi kötődés is tovább árnyalja.

2014 januárjában Celldömölk várossá avatásának 35 éves jubileumán posztumusz Celldömölk Városért Érdemérem elismerésben részesült. 70. születésnapja alkalmából életműtárlata 2014 áprilisában nyílt meg a művelődési központ Móritz Sándor galériáján.


Irodalom:
Budai Rózsa: A celldömölki szakmunkások nevelője. In: VN, 1986. 135. sz. (június 10.) p. 5.
Sipos Tibor: Szűkült a Kemenesaljai Alkotó Kör... Az elhunyt Banyó Gyula emlékére (1944-2013). In: ÚK, 2013. 16. sz. (október 25.) p. 7.
70 év – 70 kép. In: ÚK, 2014. 8. sz. (május 2.) p. 9.

N. T.

Szabó Károly

szabo karolySZABÓ KÁROLY
(Kemenesmihályfa, 1925. augusztus 19. - Budapest, 2012. május 3.)

villamosmérnök

 

Az elemi iskolát követően 1936-tól 1944-ig a Pápai Református Kollégium 8 osztályos gimnáziumában végezte középiskolai tanulmányait. A zaklatott háborús körülmények következtében a szokásos tanévi időrendnél korábban, 1944. április 26-án szerezte meg az érettségi bizonyítványt. Villámgyorsan bevonultatták és hamarosan a fronton találta magát, ahol 1944 nyarán Olaszországban hadifogságba esett.

Hazatérve 1946-tól a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult és szerzett 1951-ben villamosmérnöki oklevelet. Az egyetemen 1950 és 1957 között működő Hadmérnöki Karon bekapcsolódott az oktatómunkába. 1957-től nyolc éven át a nagy hírű Beloiannisz Híradástechnikai Gyár (BHG) mikrohullámú fejlesztési részlegén részt vett a rádiórelé hírközlő berendezések rendszervezérlő, valamint automatizált felügyeletet biztosító áramköreinek a kidolgozásában. Első találmányáért 1963-ban Munka Érdemérmet kapott: digitális rádióösszeköttetés alkalmazása egyszerű áramkörök felhasználásával (fázismodulátor, frekvenciademodulátor, Schmitt-trigger áramkörökl), tehát a legegyszerűbb eszközökkel, melyet a katonai hírközlésben használták elsőként. A szabadalom a vezeték nélküli, mikrohullámos összeköttetésű rádióadók működési elvét tartalmazza, azaz a mai mobiltelefonok működési elvét!

A következő évtizedekben a technikai fejlődés révén és a kereskedelmi lehetőségek bővülésével a hírásdástechnika mellett a számítástechnikai eszközök (adatátviteli modemek, monitorok, display készülékek stb.) kidolgozását, majd később gyártását is elkezdték. 1985 végén történt nyugdíjazásáig a számítástechnikai terület fejlesztését irányította főmérnökként. 1983-ban Jánossy-díjat kapott másik jelentős szabadalmáért, az M&X mágnesszalagos tárolóegység kifejlesztéséért.

További kitüntetései: Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1956), Kiváló Feltaláló arany fokozat (1970), Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozat (1981), Kiváló Munkáért (1985).

A Műszaki Egyetem Tanácsa 2001-ben Aranydiplomával, 2011-ben pedig Gyémántoklevéllel ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.

Életét a műszaki innovációnak szentelte és ez jelentette a hobbiját is, hiszen balatonföldvári nyaralójukban mindig „bütykölt” valamit...


Irodalom:

Arany-, Gyémánt-, Vas-, Rubin- és Platinadiplomások 2011. Villamosmérnöki és Informatikai Kar. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Bp. 2011. p. 39. (Internetes elérhetőség: https://www.vik.bme.hu/files/00008880.pdf [Letöltés: 2016.12.21.])

Finta Krisztián

Szenes Béláné

szenes belaneSZENES BÉLÁNÉ
(Jánosháza, 1896. június 22. - Izrael, 1992. június ?)

Szenes Hanna, Izrael és Nagy-Britannia nemzeti hőse édesanyja

NV: Salzberger Katalin


Édesanyját, a Sopron megyei Bősárkányban született Apfel Jozefint, Salzberger Pál jánosházi kereskedő vette feleségül. Négy leánygyermekük közül harmadikként jött világra Katalin. A környék legkedveltebb gabonakereskedője hetente utazott a bécsi tőzsdére, háza pedig a község zsidó intelligenciájának központja lett. A művészetek iránt is fogékony apa gyerekeit a klasszikus polgári nevelésben részesítette: a helyi zsidó elemi iskola után magánúton elvégezték a polgári iskolát, és angolul, németül és franciául, valamint zongorázni tanultak. 1905-ben váratlanul elhunyt a családfő. Az özvegy 1913-ban feladta üzletét, és az egymillió koronás vagyonból biztosította a család jövőjét. A sok megpróbáltatás megviselte a szívét, ezért 1914 nyarát Balatonfüreden töltötte. Itt ismerkedett meg Kató egy Szenes Béla nevű újságíróval. A következő évek sűrű levélváltásban teltek közöttük, majd 1919-ben összeházasodtak.

Szenes Anikó (Hanna) asszimilált zsidó családba született. Mindössze 6 éves volt, amikor édesapja elhunyt, így György nevű testvérével együtt édesanyja nevelte fel. Hanna egy református lányok számára létesített magániskolába, a Baar-Madasba járt, mely (magasabb tandíjért cserébe) katolikus és zsidó tanulókat is felvett. Itt kitűnő eredménnyel tett érettségit, de továbbtanulását megakadályozták a zsidótörvények és 1939 szeptemberében kivándorolt Palesztinába. Csatlakozott a Haganához, a zsidó fegyveres védelmi szervezethez. Egyike volt annak a 17 magyar zsidónak, akit a brit mandátum területén az angol hadsereg kiképzett, hogy Jugoszláviába ejtőernyővel ledobva őket megkíséreljék megakadályozni a magyar zsidók deportálását. 1944 márciusában értek földet, de csak májusban lépték át a magyar határt. Szenes Hannát egy csendőrjárőr elfogta, a Margit körúti fogházba került, kínozták, majd a nyilas hatalomátvétel után a fogház udvarán agyonlőtték. Amikor édesanyja megtudta, hogy lányát kivégezték – így fogalmazott: "Tudom, hogy lányom Isten és Ember előtt ártatlan, ami ma bűnnek számít, az a jövőben majd érdem lesz."

Hanna 1944-es mártírhalála után Szenes Béláné élete második felét leánya emléke ápolásának szentelte. Hanna hamvait 1950-ben Izraelbe szállították és nemzeti hősként temették el a jeruzsálemi Herzl-hegyen. Szenes mama vagy ahogy Izraelben nevezték: „Imá Szenes” 1992 nyarán hunyt el. 2007 novemberében állították fel Szenes Hanna síremlékét, amelyre még édesanyja adott megbízást évtizedekkel korábban. A sírkövet - amely egy Szenes-költeményben szereplő nőalakot ábrázol - a védelmi minisztérium támogatásával, katonai tiszteletadással avatták fel a Szenes Hanna-emlékház mellett. A Szdot Jam kibucban kialakított emlékhelyet évente 15 ezer zarándok keresi fel.


Filmográfia:

Szenes Hanna – Anikó. 1999. 70 perc. Rendező: Dénes Gábor.
Boldog a gyufaszál – Szenes Hanna élete. 54 perc. 2008. Rendező: Roberta Grossmann.


Irodalom:

Magyar asszonyok lexikona. Bp. 1931. h. 909.
Szenes Hanna: Napló - Levelek - Versek - Szépirodalmi kísérletek - rövid írások. Bp. 1991. 590 p.
Szenes Hanna : egy igazi Mensch. Bp. 2014. 35 p.
Németh Nóra: Szenes Hanna emlékest. In: ÚK, 2014. 21. sz. (november 21.) p. 5.

N. T.

Simonffy András

simonffy andrasSIMONFFY ANDRÁS
(Szeged, 1941. augusztus 6. – Ajka, 1995. december 16.)

író

NV: Simonffy-Tóth András


Budapesten érettségizett, majd a tervezőiskola elvégzése után kirakatrendezőként dolgozott. 1964-től 1968-ig az Egyetemi Lapok munkatársa volt, közben – Váci Mihály segítségével, egyéni levelezőként – a budapesti tudományegyetem olasz–magyar szakát végezte. 1968–1969-ben az Esti Hírlap munkatársaként működött, 1969 és 1973 között szabadfoglalkozású író. 1973-tól 1976-ig az Új Írás rovatvezetője lett, közben egyidejűleg 1973–1974-ben a Mozgó Világ főszerkesztője. 1976-tól 1989-ig ismét szabadfoglalkozású író. 1989-től az Életünk főmunkatársa, 1992-től pedig a Hitel főszerkesztője. Első kötetében a hatvanas évek végén kibontakozó új nemzedék lázadó előfutára, a későbbiekben a kiábrándulás jellemezte. Számos műfordítás fűződik a nevéhez az olasz irodalomból. Műveiből televízió- és rádióműsorok készültek.

A történelmi kollázsregényként definiált „Kompország katonái” először folytatásokban az „Életünk”-ben jelent meg. E forrásértékű könyvében az 1944-45-ös időszak eseményeit édesapjának, a Horthy-hadsereg vezérkari tisztjének sorsán keresztül idézte fel számos első ízben itt közölt dokumentum, vallomások és tárgyilagos hangvételű kommentárok segítségével. A kötet népszerűségét bizonyítja, hogy alig 3 éven belül újabb kiadása látott napvilágot. „Rozsda ősz” című művében önéletrajzi töredékek alapján számol be a forradalom eseményeiről.

Életének utolsó évtizedében Dukára költözött és Devecserben élő családját innen látogatta meg hetente kétszer. Döntésében két tényező játszott szerepet. Egyrészt Németh Gyula segítségével itt tudott kialakítani egy olyan polcrendszert, amely könnyen kezelhetővé tette számára az évtizedek folyamán felgyülemlett jegyzeteit, másrészt Dukai Takács Judit emlékének ápolására és a kúria felújítására. Feleségével, Árvai Anikóval a vasi kastélyprogramhoz kapcsolódva 1984 szeptemberében írták alá Vas Megye Tanácsa illetékeseivel azt a haszonbérléti szerződést, amely 50 évre az új lakóknak adta át a késő barokk stílusú dukai Takách Kúriát. Az általa kialakított emlékszoba – amelyet több kis részre szétfalazva örökölt – Dukai Takách Judit második házasságából származó eredeti bútorait, valamint szülő- és halálos ágyát, továbbá a költő fiának néhány bútordarabját ölelte fel. Utolsó két kötete már ebben az irodalmi műhelyben született. Szellemi találkahellyé szerette volna emelni lakhelyét: elképesztő energiákat ölt a kulturális és a kézműves örökség megőrzésébe – egy alapvetően más értékek felé forduló világban. Grúz, lengyel, amerikai és kínai írókat látott vendégül. 1992 decemberében új szerződés született: az önkormányzat vállalta a kúria teljes felújítását, megtartva annak eredeti jellegét. Élete végéig itt lakhatott, de örökösödési joga megszűnt.

Elhunytát követően 1995. december 28-án református szertartás szerint búcsúztatták Kisorosziban. Halála után a múzeumok visszavették az emléktárgyakat, az épület pedig külföldi magántulajdonba került...

Kitüntetései: József Attila-díj (1974, 1982) ; Gáll István-díj (1986), Artisjus Irodalmi Díj (1988), Művészeti Alap Irodalmi Díja (1994).


Művei:

Lázadás reggelig. Bp. 1965. 107 p.
Egy remek nap. Bp. 1973. 207 p.
Idegen városban. Bp., 1976. 195 p.
A világnagy zsíros kenyér. Bp. 1977.
Kompország katonái. Bp. 1981. 529 p.
Rozsda ősz, emlékezés. Bp. 1990. 202 p.
Várunk rám. Bp., 1990. 365 p.
Dániel és Judit. In: Kortárs, 1992. 7. sz. pp. 79-83.
Dukai Takács Judit 1795 – 1995. In: Életünk, 1995. 12. sz. pp. 1127-1132.
A zenélő gondola. Válogatott novellák 1965-1977. Bp. 2001. 256 p.


Irodalom:

Dala József: Milyen utak visznek Dukára – Interjú Simonffy Andrással. In: VN, 1987. 8. sz. (január 10.) p. 9.
Dala József: „Meneküljetek a fénybe”. Interjú Simonffy Andrással. In: ÚK, 1990. 7. sz, (július) pp. 6-7.
Pósfai János: Térdig gazban a medveölő fia. Látogatóban Simonffy Andrásnál. In: 1991. 162. sz. (július 12.) p. 1., 7.
Pardi Anna: A megharcolt harmóniáért – Látogatóban Simonffy András írónál. In: Új Mo., 1991. 167. sz. (november 9.) p. 10.
Csirkovics Katalin: Meneküljetek a fénybe! Simonffy András bemutatása és a Rozsda ősz című műve. Kézirat. Duka, 1993. 13 lev.
Ambrus Lajos: Szókalauz. „Felépül végül a házunk”. In: VN, 1993. 65. [!66. sz.]. (március 20.) p. 6.
Ölbei Lívia: „Ő volt a kapunyitó”. Pete György, az Életünk főszerkesztője – Simonffy Andrásról. In: VN, 1995. 300. sz. (december 22.) p. 7.

N. T.

Mesterházy Gábor

mesterhazy gaborMESTERHÁZY GÁBOR 
(Székesfehérvár, 1937. április 24. – Ostffyasszonyfa, 2010. június 12.)

orvos


Szüleivel szülőhelyéről rövidesen Budapestre költözött és gyermekkorát a fővárosban illetve Szabadszálláson élő nagyszüleinél töltötte. Büszkeséggel szokta emlegetni, hogy negyedrészben kun származású. A II. világháború alatt mozgalmasan teltek ifjú évei: Budapest után Ausztriába került, ahol a szovjetek elől menekülő katonatiszt édesapja Klagenfurtban egy 5000 fős magyar tábornak lett a parancsnoka. Hazatérve a Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett. Két ízben is felvételizett az orvosi egyetemre (Budapestre és Pécsre), de – bár alig maradt el a maximális felvételi pontszámtól – hely hiányában elutasították. 1957-ben a disszidált hallgatók helyére azonban már be tudott iratkozni Pécsre és 1962-ben szerezte meg a diplomát. 

Pár évig a vasi megyeszékhelyen praktizált: dolgozott belgyógyászként, Oladon körzeti orvosként és a megyei kórház hematológusaként is. Az átpolitizált környezetből vidékre vágyott. 1968-ben került Kemenesaljára: Nagysimonyi körzeti orvosa lett, majd 6 évvel később került utolsó állomáshelyére, Ostffyasszonyfára. 35 esztendeig szolgált nem csak székhelyén és a csöngei társközségben, hanem ügyeletes orvosként vagy helyettesítőként Kemenesalja szinte minden településén. A test és a lélek gyógyítását a szeretet jegyében egységként kezelte. Négy és fél évtizedes áldozatos gyógyító tevékenységéért 2008-ban „Vas Megye Szolgálatáért Egészségügyi Tagozata” kitüntetésben részesült. A díj átvételekor Shakespeare 66. szonettjének néhány sora lapult a zsebében: „Fáradt vagyok, ringass el, ó , halál:/ Az érdem itt koldusnak született/ És hitvány Semmiségre pompa vár...” Szinte szimbolikus jelentőségű, hogy a napnyugtával órára, percre azonos időben ment el...

A szenvedélyesen végzett gyógyító munkája mellett szeretett főzni és barkácsolni. A történelem iránti érdeklődése és lelkesedése kiapadhatatlan volt. Ennek egyik közösségi eredménye, hogy ő tervezte Ostffyasszonyfa 1995 júniusában felavatott címerét. A következő évben Csönge címerét is elkészítette. Életének utolsó évtizedeit meghatározták régészeti és művészettörténeti kutatásai, amelyek a falu határában talált különleges kövekhez kapcsolódtak. Az évezredes kavicsok hite szerint olyan többrétegű, mikroszintű ábrázolásokat és anyagokat (pl. a mai űrtechnikában használatos miobium) tartalmaznak, amelyek egyedinek számítanak a ránk maradt régészeti leletek sorában. Kutatási eredményeit számos kiállításon (Kőszeg, Zalaegerszeg, Répcelak) mutatta be az érdeklődőknek.

 

Műve:

Homo hungarosapiens... csengeensis...: a csöngei paleolit leletek. Ostffyasszonyfa, 2001. CD-ROM

 

Irodalom:

Németh Tibor: A világ legérdekesebb köve? In: Új Kemenesalja, 1991. 2. sz. p. 6.

Rozmán László: Dr. Mesterházy Gábor – a polihisztor orvos. In: Új Kemenesalja, 2008. 7. sz. (április 4.) p. 7.

Gecse József: In memoriam – Dr. Mesterházy Gábor (1937-2010). In: Offai Hírmondó, 2010. 1. sz. (június 26.) p. 3.

Rozmán László: „Az orvosi munka … levegője a szeretet.” In memoriam Mesterházy Gábor. In: Új Kemenesalja, 2010. 13. sz. (július 2.) p. 7.

Magyar Melinda – Magyar Balázs Márk: hazatérek Csöngére. Csönge, 2011. pp. 103-104.   

N. T.

Bedy Zoltán

bedy zoltanBEDY ZOLTÁN 
(Szombathely, 1925. április 15. - Celldömölk, 2003. október 5.)

erdőmérnök, helytörténész

 

Bedy Kálmán pórládonyi kisbirtokos és Horváth Terézia fia az elemi iskola után 1937 és 1945 között a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum hallgatója volt. Alig tette le az érettségit, 1945. május 8. és szeptember 9. között a bevonuló szovjetek kényszermunkára hurcolták el. 1946 szeptemberében kezdte el soproni erdőmérnöki egyetemi tanulmányait, amit 1950 szeptemberében fejezett be. Számos diplomás társához hasonlóan nem szűken vett szakmájában, hanem a MÁV alakulóban lévő építőiparában keresett munkahelyet. Egy 3 hónapos szakmai tanfolyam elvégzése után Celldömölkre helyezték, ahol egy ideig az egész Dunántúlra kiterjedő tevékenység folyt. 1952. május 10-én tompaládonyi lakosként kötött házasságot a nagygeresdi Dénes Etelkával, amelyből két fiú (Csaba és Zsolt) született.

A család Celldömölkre költözött, mert idővel egyre több feladat hárult a fiatal mérnökre, aki biztos egzisztenciális hátteret alakított ki. Tevékenysége kiterjedt a szombathelyi MÁV Igazgatóság és a GYSEV hálózatára is. Feladataihoz tartozott a csomópontok és a köztes állomások kontúrjainak megtervezése, valamint a vonalak tengelynyomás és sebesség emeléssel történő átbocsátó képességének növelése. E komplex fejlesztés évente 30-40 km felépítménycserét és 60-80 csoport kitérő építését jelentette. Munkahelyi előmenetelét folyamatos előrelépés jellemezte: előbb kitűző mérnök, majd építésvezető, utóbb főépítésvezető, 1968-tól 1971-ig pedig műszaki főcsoportvezető vezető beosztást kapott. 35 esztendei aktív munkájából az utolsó 15 évet 1971. július 1-től főmérnökként teljesítette. Nyugdíjazását követően még 5 évet töltött a Betonútépítő Vállalatnál. Munkásságát a nyolc ízben is kiérdemelt „Kiváló dolgozó”, a „Miniszteri elismerés”, a „Kiváló vasutas” illetve a „Munka Érdemrend” ezüst fokozata kitüntetésekkel ismerték el. 2000-ben egyetemi oklevelének fél évszázados évfordulóján a képző intézmény jogutódja „Aranyoklevél tiszteletdiplomá”-ban részesítette.

Felelősségteljes munkája mellett családfa-kutatással is foglalkozott, az 1600-as évekig visszamenőleg sikerült a család történetét feldolgoznia. 5 unokáját a lelkiismeretes munkára, az irodalom és a zene szeretetére nevelte. Gyakran idézett magyar költők verseiből, gyűjtötte és továbbadta az ókori filozófusok latin mondásait, bölcsességeit. 

A Vasi Evangélikus Egyházmegye ügyeinek intézésében több éven keresztül - egyházmegyei felügyelőként - aktív szerepet vállalt. Szívügyének tekintette a celldömölki evangélikus templom felújítását amelynek munkálatait tervezte, szervezte és irányította. Nyugdíjasként bekapcsolódott a celldömölki Honismereti Munkaközösség tevékenységébe és  kutatta a celldömölki evangélikus gyülekezet történetét. A nemesdömölki templom 250 éves jubileumára az Apáczai Kiadó gondozásában összefoglalta a helyi evangélikusság históriáját. A Kresznerics Ferenc Könyvtár és a Honismereti Munkaközösség Magyar Millennium tiszteletére kiírt helytörténeti pályázatára 7 évi munkával, példamutató alapossággal feldolgozta 32 kemenesaljai település 14 ezer születési, keresztelési és temetési adatát az 1731 utáni 50 esztendő alapján. A tőle megszokott mérnöki precizitással az első kötetben közölte az összegyűjtött adatokat, a másodikban pedig elemző értékelést adott róluk.

 

Művei:

Befejeződött a balatonedericsi vonalkorrekció. In: Vasút, 1973. 1. sz. pp. 30-31.

A celldömölki evangélikus gyülekezet története. Celld., 1994. 47 p.

A nemesdömölki artikuláris gyülekezetben végzett keresztelések és esketések 1731-1781. 1-2. köt.  Kézirat. Celld., 2000.

 

Irodalom:

Németh Ibolya: Elismerés a Honismereti Kör pályázatán. In: ÚK, 2001. 17. sz. (május 3.) p. 4.

N. T.

Bakonyi Károly

bakonyi karolyBAKONYI KÁROLY
(Csopak, 1921. dec. 22.–Zalaegerszeg, 2010. máj. 26.)

kertészmérnök, szőlőnemesítő


Édesapja Bakonyi István, egy híres szőlőbirtok vincellérje volt. Kilencéves korában apját kinevezték a keszthelyi Georgikon cserszegtomaji szőlészetének vezetőjévé. 1941-ben a Balatonarácsi Szőlészeti és Borászati Szakiskolában, majd egy esztendővel később a Budafoki Borászati Szakiskolában végzett. Frontszolgálata után 1942-ben hadifogságba került és csak közel 5 esztendő múlva szabadult. Hazatérve átvette apjától a cserszegtomaji telep szakmai irányítását és levelező tagozaton a budapestii Kertészeti Főiskolán 1959-ben kertészmérnöki diplomát szerzett, 1964-ben pedig már doktori oklevelet kapott. 1947 és 1981 között technikusként és tudományos főmunkatársként dolgozott a keszthelyi Agrártudományi Egyetem Kertészeti Tanszékénél, majd 2000-ig szaktanácsadó volt. Több mint 20 évig oktatott szőlőtermesztést és borászatot. 1960-tól a TIT, 1992-től a Magyar Növénynemesítők Egyesülete, 1996-tól pedig a Kertészeti Tudományos Társaság tagja. 1985-től a Balatonvin–Csopak Borrend, 1997-től a Bogácsi Szent Márton Borrend tiszteletbeli tagja. 1982-től a Keszthelyi Választási Bizottság, 1991-től a Zalai Borosgazdák Egyesületének elnöke. Borversenyek sokaságának elnöke és bírálóbizottsági tagja volt. Előadásokat tartott, részt vett borfesztiválok, tudományos napok rendezésében. 2000. május 25-én az általa nemesített Cserszegi Fűszeres és a Nemes Olaszrizling szőlőfajtáiról bélyeg jelent meg. A cserszegi fűszeres napjainkra a harmadik legelterjedtebb magyar szőlőfajtává vált.

A hetvenes évek közepén Dala József és Káldos Gyula meghívását elfogadva jutott el a Ság hegyre. Korábban érő szőlőfajták telepítését javasolta: a személyes kapcsolat mellett a Kertészet és Szőlészet 1975. évi 24. számában tudományos szakcikket publikált „Szőlő a Ság hegyen” címmel. 1994-ben fiával, dr. Bakonyi Lászlóval együtt lelkesen támogatta a Ság hegyi fajtakísérleti telep létrehozását, melyben nyolc, általa keresztezéses nemesítéssel előállított új szőlőfajta kísérletbe állítását segítette elő azáltal, hogy e fajták oltványait Fehér Tamás szőlősgazda rendelkezésére bocsátotta. A kísérleti szőlők fejlődését nagy figyelemmel kísérte és ellátta termelőket hasznos gyakorlati tanácsokkal. 1997-től kezdve 12 éven át tartott érés előtti fajtabemutatókra mindig eljött és határtalan lelkesedéssel beszélt az új fajtákról 60-80 főt is elérő érdeklődőknek. Boldog volt, hogy hogy 2001 decemberében a 80. születésnapja alkalmával rendezett országos borversenyen egy Ság hegyen termett szőlőből készült cserszegi fűszeres bor kapta a legmagasabb pontszámot, s nyerte el a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa különdíját.

Díjaiból és kitüntetéseiből: Miniszteri Dicséret (1960), Munka Érdemrend bronz fokozata (1972, 1982), Rácz Sándor Emlékplakett (1976), Kocsis Pál Emlékplakett (1984), Mathiász János Emlékplakett (1984, 1988), Keszthely Város Díszpolgára (1994), Magyar Gyula Nemesítő Nagydíj (1994, 1995), TIT Aranykoszorús jelvény (1996), Fleischmann Rudolf-díj (1996, 1997), Csopak Községért Érdemérem, (1999), Zala Megye Alkotó Díja (2000). Több mint félszáz tudományos- és népszerűsítő cikke, valamint értekezése jelent meg kertészeti és szőlészeti szakfolyóiratokban. Süttői mészkőből készült mellszobra, Orr Lajos szobrászművész alkotása 2012 óta Keszthelyen látható.

A keszthelyi Szent Miklós-temetőben nyugszik. Gyászszertartására zászlóik alatt vonultak fel 13 hazai és határon túli borlovagrend tagjai, hogy eleget téve végakaratának három legkedvesebb szőlőfajtájából, a Cserszegi fűszeresből, a Nektárból és Pátriából készített és házasított borral meglocsolják koporsóját.


Művei:

Olasz rizling szőlőfajta klónszelektálása és klónjainak értékelése. Keszthely, 1968. 43 p.
A korszerű szőlőtermesztés alapjai. (Társszerző.) Bp., 1975. 329, XXIV p.
A szőlőalany nemesítés és eredményei hazánkban. (Társszerző). In: Kertgazdaság, 2006. 3. sz. pp. 25-32.


Irodalom:

Kiss Veronika: Fajtabemutató a Ság hegyen. IN: VN, 1998. 229. sz. (szeptember 30.) p. 12.
Bakonyi Károly szőlőnemesítő élete és munkássága. Keszthely, 1999. 59 p. (Georgikon Kiskönyvtár 9.)

Dala József: Dr. Bakonyi Károly ünnepei. In: ÚK, 2001. 25. sz. (július 5.) p. 5. 
Fehér Tamás: Dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítőre emlékezünk. In: ÚK, 2010. 13. sz. (július 2.) p. 6.
Bozzai Zsófia: Akinek a cserszegi fűszerest köszönhetjük : Dr. Bakonyi Károly. In: Bor és Piac, 2010. 3-4. sz. pp. 8-11.

F. T.

Ács Mihály

ÁCS MIHÁLY
(Kemenesszentmárton, 1672. február 28. - Kassa, 1710. április 28.)

ev. lelkész, teológus


A győri rektoriából vallása miatt elűzött apa, id. Ács Mihály evangélikus lelkész családjával valószínűleg a kis kemenesaljai faluban húzta meg magát bujdosása idején. [A névazonosság miatt a szakirodalom gyakran összekeveri a két Ács Mihály személyét]. A fiú Győrött tanult, s itteni tanulmányait 1695-ben elvégezve, a magasabb tudományok megszerzése érdekében külföldre ment. Strassburgba iratkozott be 1699-ben, majd Wittenbergben folytatta tanulmányait 1700 júniusától. Fél év elteltével Tübingenbe megy és ott tölt el egy évet. Itt tamulótársa az a Czvittinger Dávid, aki a magyar irodalomtörténet-írás megalapítója lett. Ezt követően 1702-ben újra Strassburgban hallgatta a tudományokat. Amikor peregrinációjából hazatért - akárcsak apja -, Győrött lett az evangélikus latiniskola rektora majd ugyanitt a gyülekezet másodlelkésze 1703-ban. Vélhetően az is közrejátszott győri állomáshelyének választásában, hogy az ottani evangélikus gyülekezetnek nagyobb összeggel tartozott, melyet tanulmányainak folytatásához kölcsön kapott azzal a feltétellel, hogy majd ledolgozza.

Több forrás bizonyítja, hogy 1703 nyarától 1704 tavaszáig szülőfalujában működött. Ezután Vadosfára távozott, ahol megnősült. 1705 tavaszán II. Rákóczi Ferenc udvarában az evangélikusok udvari káplánja lett. Rozsnyón diakónus 1707 tavaszától, de már 1708 őszén Bártfán rektori állásban működött 1709-ben. Újjászervezte a gimnázium irányítását és kinyomtatta a bártfai iskola tantervét. A helyi nyomda révén élénk irodalmi és kiadói tevékenységet fejtett ki. Vallásos műveiben korának pietista felfogása érvényesült. Rövidesen, 1710 tavaszán Kassára hívták rendes lelkésznek, de a pestis következtében 1710 elején elhunyt.


Irodalom:

Sólyom Jenő: A két Ács Mihály életrajzához. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 1963. 1. sz. pp. 55-58.
Jakus Lajos: Két 17. századi prédikátor : a Vas megyei születésű idősb és ifjabb Ács Mihály. In: vasi Szemle, 1990. 2. sz. pp. 225-245.
Kriedemann, Theresa: Ifjabb Ács Mihály Bártfán. In: Magyar Könyvszemle, 1993. 3. sz. pp. 333-337.
Csepregi Zoltán: A magyar pietizmus 1700-1756. Bp. 2000. 320 p.

N. L.

Varga László Csaba

varga laszlo csabaVARGA LÁSZLÓ CSABA
(Celldömölk, 1957. július 3. - Celldömölk, 2007. június 7.)

gépészmérnök, Celldömölk alpolgármestere (1990/94)


A Savaria Szakközépiskolában érettségizett Szombathelyen, majd Miskolcon a Nehézipari Egyetemen tanult tovább. Gépészmérnöki diplomájának kézhezvételét követően a Tatabányai Szénbányáknál helyezkedett el. 1983 októberében a celldömölki gázprogram indulásakor tért vissza Kemenesaljára és az ÉGÁZ munkatársa lett. A kirendeltség vezetőjeként koordinálta és szívügyének tekintette Celldömölk és Jánosháza gázművesítésének fejlesztését. 1987-ben kötött házasságot Kovács Marietta gimnáziumi testnevelő tanárral és három gyermekük (Csaba, Réka és Marietta) született. A rendszerváltást követő első önkormányzati választáson független jelöltként a legmagasabb, 62.67%-os támogatottsággal lett a celldömölki helyhatóság tagja. A testület megválasztotta alpolgármesternek és egyúttal Alsóság részönkormányzat-vezetői feladatait is ellátta.

Személyesen is sokat tett a Sághegy lábánál fekvő városrész érdekében és büszke volt az elért eredményekre. A ciklus során épült meg a tornacsarnok, átadták az iskola konyháját és a ravatalozó épületét és elkészült a II. világháború áldozatainak emlékműve. Szívügyének tekintette a hegyen a Bányász Emlékmű felállítását és fontos érdemeket szerzett a geológiai tanösvény megvalósításában. Ebben az időszakban indult el az Alsósági Tavaszi Napok máig tartó rendezvény-sorozata. Közreműködött az olaszországi Pagnaccoval való testvérvárosi kapcsolat kialakításában.

1993-tól négy évig egyéni vállalkozóként működött: 1995-ben újraindította a felesége révén családi vállalkozásnak számító egykori Csoma Sütödét, majd megvásárolta a Jánosházi Sütőipari Kft.-t. A pékség fénykorában celldömölki, jánosházi és sárvári üzemekben is készült a Nyugat-Dunántúlon márkanévvé emelkedett „jánosházi kenyér”. Filozófiája szerint a hagyományos technológiájú, adalékmentes és minőségi alapanyagokat felhasználó gyártási folyamat jelentette a siker kulcsát. Tevékenységének elismeréseként a Vállalkozók Országos Szövetsége a „2006. év vállalkozója” elismerésben részesítette.

Az 1990-es években a Kemenesaljai Ipartestület elnöki feladatait is lelkiismeretesen végezte. 1997-től haláláig a Celldömölk határában épült stratégiai olajtárolót működtető IPR Rt. munkatársa volt. Fiatalon, korunk gyógyíthatatlan betegségében hunyt el.


Irodalom:

Burkon László: Bemutatjuk Celldömölk új vezetőit – Varga László Csaba alpolgármester. In: ÚK, 1990. 12. (november) p. 3.
Rozmán László: A 2006. év vállalkozója – Varga László Csaba. In. ÚK, 2007. 1. sz. (január 12.) p. 10.
Uő.: Varga László Csabára emlékezünk. In: ÚK, 2007. 13. (június 29.) p. 5.

N. T.

Szomraky Zoltán

szomraky zoltanSzomraky Zoltán
(Szombathely, 1889 - Celldömölk, 1938. január 18.)

sebész

Névváltozat: Szumrák Zoltán


1913-ban a szombathelyi Fehér Kereszt Egyesület gyermekkórházában dolgozott. Az I. világháború alatt sorhajóorvos volt. Sebészi szakképesítését a debreceni egyetemen szerezte. A világégést követően Vasmegye és Szombathely Város Közkórházában 4 esztendeig alorvosként praktizált. 1923-ban került Celldömölkre, ahol haláláig igazgató-főorvosként dolgozott.

Valóságos virtuóza volt az ún. kis sebészetnek és a baleseti sebészetnek, de műtéti repertoárja elsősorban a féregnyúlvány eltávolításra és a sérvműtétekre korlátozódott.

Egészségügyi menedzserként is jól működött, hiszen a harmincas évek gazdasági válsága ellenére anyagilag és szakmailag is stabilizálta az intézményt, majd fejlődési pályára állította. Az intézet 1930-ban 12000 pengő értékű röntgen készüléket kapott és a harmincas évek közepén évi átlagban 400-500 műtétet is végeztek. A kórház kertjében 1935 folyamán új pavilont húztak fel, amelyben hullakamra, fertőtlenítő helyiség, elmebeteg-megfigyelő és kötszerraktár is kialakításra került. Az ennek révén felszabadult részbe → Maráczi Jenő alorvos belosztálya került elhelyezésre, ahol már rövidhullám, kvarc és EKG is szolgálta a gyógyítást. A laboratóriumban évente 1200 röntgen, 1500 laboratóriumi vizsgálat, 500 quarz és 270 rövidhullám kezelés történt. A sebészet átalakítása során új mozaikpadlót fektettek le, a villanyvezetékeket a falba süllyesztették és a régi röntgen helyén szülőszobát alakítottak ki. Agilis kórházépítő tevékenységének és sikeres sebészi munkásságának is köszönhető, hogy 1935-ben választott tagja lett a celldömölkii képviselő-testületnek.

Végakaratának megfelelően Maráczi Jenő a szívét kioperálta és a kórház számára szent ereklyeként megőrizte. Az ezt őrző urna feliratát is ő fogalmazta meg búcsúbeszédében: ez a szív „mindig ezért a házért dobogott” - „Pro hac domo palpi tabat”. Celldömölkön egy kórház közelében fekvő utca elnevezése is őrzi emlékét.


Irodalom:

Széll Kálmán: Celldömölk és környéke egészségügyének története. Kézirat. Szombathely. 1987. 226 lev.
Az egészségügy története. Celldömölk, 1996. 170 p.

N. T.

Szabó Lajos

szabo lajosSZABÓ LAJOS
(Ukk, 1929. augusztus 27. - Celldömölk, 1999. május 2.)

belgyógyász


Szülőfalujában végzett elemi iskolai tanulmányai után a sümegi 8 osztályos gimnáziumban tanult tovább, ahol 1949-ben érettségizett. A budapesti orvostudományi egyetem elvégzése után 1955. szeptember 16-án kezdte szakmai pályafutását a celldömölki kórházban. 1959. október 25-én szerzett belgyógyász szakorvosi képesítést. 1960. február 21-én kötött házasságot Kristóf Margit gyógyszerésszel, aki hű társa és biztos támasza volt élete során. 1964 októberében nyert belgyógyász főorvosi kinevezést a nagyközség rendelőintézetében. Szakmáját magas szinten művelő és szerető, példamutatóan kollegiális orvos volt. Munkatársai és betegei a gyógyító szakember tudása mellett mindig érezhették a karizmatikus, hívő ember erejét is. Közel négy és fél évtizedes szolgálat után 1989. december 1-jén vonult nyugdíjba. Utolsó kórházi ügyelete során imádsággal adott hálát a Mindenhatónak, hogy felelősséggel járó ügyeleteiben megsegítette.

Ezt követően sem szakadt el a gyógyító intézményektől és gyakran meglátogatta egykori kollégáit. A rendszerváltást követően 1990-től 1994-ig a Kereszténydemokrata Néppárt színeiben vett részt a celldömölki önkormányzat munkájában. Az egészségügyi és szociális bizottság elnökeként is igyekezett szakmai tapasztalatait és emberi értékeit ezen az új terepen is a közösség javára kamatoztatni. A ciklus során valamennyi tiszteletdíját a celldömölki kórház támogatására létrehozott alapítvány számára ajánlotta fel.

1998 júliusában olyan betegség érte el, amely után a külvilág elveszett számára. Hosszú hónapokig a lét és nemlét határán időzve a lélek csatornáin keresztül bizonyára érezte házastársának és rokonainak reménykedését, valamint az érte aggódók fohászait...


Irodalom:
In memoriam dr. Szabó Lajos. [Dr. Marek József gyászbeszéde]. In: ÚK, 1999. 10. sz. (május 20.) p. 3.

N. T.

Maráczi Jenő

maraczi jenoMARÁCZI JENŐ
(Miske, 1901. szeptember 29. - Celldömölk, 1948. november 8.)

belgyógyász


Régi kemenesaljai kisbirtokos családban született. Az elemi népiskola 1-5. osztályát szülőfalujában, a gimnázium 8 osztályát pedig a felsőlövői Evangélikus Főgimnáziumban végezte. Az utolsó magyar évfolyam tagjaként 1921-ben érettségizett. Orvosegyetemi tanulmányait Budapesten kezdte, Debrecenben folytatta, végül Budapesten fejezte be. Közben 1924 szeptember 1-től 1927. október 4-ig tanulmányai folytatása mellett a II. sz. Kórbonctani és Kórszövettani Intézetben gyakornokoskodott. Az egyetemen olyan kitűnő és híres tanárai voltak, mint pl. dr. Lenhossék Mihály és dr. Krompecher Ödön. 1928. január 13-án avatták orvosdoktorrá. Közép és felsőfokú tanulmányai alatt szülei szegény helyzete miatt lakásért és ellátásért gyermekeket tanított.

1928. február 1-jén állt a celldömölki kórház szolgálatába, mint helyettesítő segédorvos. A →Szumrák (Szomraky) Zoltán vezette kórház az igazgató-főorvoson kívül mindössze egy, „nem véglegesített”, 2-2 esztendőnként újra kinevezett segédorvost tudott alkalmazni. A szabályzat szerint köteles volt a kórházban lakni. Feladatai közé tartozott egyebek mellett, hogy a kórházban fekvő betegeket vasár- és ünnepnapokon is a reggeli és a délutáni órákban meglátogassa, a műtéteknél asszisztáljon, a szüléseknél és abortuszoknál jelen legyen. Vezette a kórlapokat, végezte az összes laboratóriumi és röntgenvizsgálatokat, a boncolásokat és mindezek adminisztrációját. Egy idő után bensőséges kapcsolat alakult ki a segédorvos és a főorvos között.

1933. február 15-től kétévi fizetés nélküli tanulmányi szabadságot kapott a vármegye alispánjától, hogy szakmailag továbbképezhesse magát. Másfél esztendőt töltött el díjtalan gyakornokként a budapesti II. sz. belklinikán, közben egy hónapig a budakeszi tüdőszanatóriumban tüdőgyógyászati továbbképzésben is részesült, majd báró dr. Kétly László egyetemi tanár ajánlásával fél esztendőn át Berlinben Gustav von Bergmann professzor belklinikáján gyakornokoskodott.

Új ismeretekkel felvértezve, kitűnő ajánlólevelekkel és számos szakkönyvvel tért vissza 1935 februárjában Celldömölkre továbbra is nem véglegesített segédorvosnak. Élete nagy álmához, a belgyógyászati osztály felállításához egyre közelebb érezte magát. Főnöke, akit egyre elhatalmasodó betegsége miatt többször is helyettesítenie kellett, mindenben mellette állt és támogatta. Barátai kapcsolata és összeköttetései révén sikerült kiutaltatnia a belügyminisztériumtól a kórház számára egy nagyobb pénzösszeget. Tevékenységének elismeréseként 1935 szeptemberében tiszteletbeli főorvosi címmel ruházták fel. Bár a belgyógyászati osztály a gyakorlatban már 1935 őszétől működött, a hivatalos engedélyeztetés csak hosszas huzavona után történt meg és Maráczi Jenőt 1937. március 27-én nevezték ki az osztály élére végleges osztályvezető alorvossá. Közben 1935 decemberétől rábízták a celldömölki tüdőgondozó intézet vezetését is: a gondozási munkát gyökeresen átszervezte és a tuberkulózist látványosan visszaszorította.

1938 januárjában elhunyt dr. Szomraky Zoltán. Utóda, dr. Jósa László a kiírt pályázat alapján Maráczi Jenőt nevezte ki belgyógyász főorvossá 1939. június 3-án.

Színvonalas tevékenysége Kemenesalja elismert és megbecsült orvosává vált. Elegáns és igényesen berendezett lakást bérelt és magánrendelőt is nyitott. A Sághegyen létrehozott gazdasága a hegy szőlő- és borkultúrájának élvonalához tartozott. Tudományos dolgozatai jelentek meg szakfolyóiratokban és ő lett a csendőrség és az Állami Méntelep orvosa, majd a GySEV pályaorvosa és a MÁV-betegek belgyógyász szakorvosa is. 1943. január 3-án vette feleségül Tasch Edit soproni tanítónőt, akivel egy tragikus vasúti baleset kapcsán ismerkedett meg. Házasságukból három leány született.

1944 decemberében kinevezték a celldömölki kórház élére, amit – munkájának elismeréseként – 1945 nyarán az új hatalom is megerősített. Személyes áldozatvállalásával és éjt nappallá tevő munkával emberek és betegek százait mentette az ellátási hiányoktól, ukrán inváziótól és tífuszjárványtól szenvedő kórházban, amely egy ideig a celldömölki hadifogoly kórház munkáját is segítette. A nehéz időszak közepette is kereste a fejlesztés lehetőségeit. Terveket készített a kórház harmadik osztályaként a szülészet-nőgyógyászat illetve negyedikként az ideg- és elmeosztály létrehozására. Ez utóbbi céljára az intapusztai kastély épületét tartotta alkalmasnak, amely ápolási bevételeivel és gazdasági tevékenységével a kórház gazdasági alapját is megteremthetné. Ezzel egy olyan korszerű modell működési elveit dolgozta ki, amely napjainkban is meghatározó a Kemenesaljai Egyesített Kórház tevékenységében.

Fiatalon, 47 éves korában távozott az élők sorából: az 1959-ben elhunyt hitvese földi maradványait is őrző családi sírbolt márványtábláján az alábbi felirat szerepel: „Laborantes sunt extincti” - „A munka volt az életük”.


Művei:

A világrahozott szívbajok kórjelzési lehetőségei. Bp. 1935. 5 p.
Van-e szükség gyógysavóra a járványos agy- és gerincvelőburok-gyulladás kezelésében?. Bp. 1941. 8 p.


Irodalom:

Fehér Tamás: A celldömölki hadifogolykórház története. 1-4. rész. In: VN, 1989. 306-308. (december 28-30.) pp. 2-3.; 1990. 1. sz. (január 2.) pp. 2-3.
Fehér Tamás: A munka volt az élete. Ötven éve halt meg dr. Maráczi Jenő. 1-2. rész. In: ÚK, 1998. 21. sz. (november 5.) p. 11.; 22. sz. (november 19.) p. 11.

F. T.

Kustos Lajos

kustos lajosKUSTOS LAJOS
(Kemenesmagasi, 1929. március 14. - Zalaegerszeg, 2009. november 24.)

Zalaegerszeg tanácselnöke (1965-1990)

 

Édesapja Kustos György ipari dolgozó, édesanyja Szényi Jolán kiskereskedő volt. Alapiskoláit szülőfalujában illetve 1940 és 1944 között a celldömölki Polgári Fiúiskolában végezte. 1948-ban a Pápai Református Kollégiumban érettségizett. 1949-től a Zala Megyei Állami Építőipari Vállalat főelőadója volt, majd 1952-től a Zalaegerszegi Ruhagyárban dolgozott, 1956-tól közel egy évtizeden át számviteli osztályvezetőjeként. Fiatalon, 36 évesen lett a zalai megyeszékhely tanácselnöke és negyedszázadon keresztül töltötte be ezt a tisztséget. 1979-ben az Államigazgatási Főiskola állam-vezetéstan szakán szerzett felsőfokú diplomát és 1982-ben ugyanitt doktorált. Első felesége Kiss Piroska volt, akivel 1949-ben kötött házasságot és három gyermeket: Lajost (1950), Katalint (1951) és Lászlót (1953) neveltek fel. Nejének halála után 1986-ban házasodott újra Simonffy Zsuzsanna pedagógussal.

Kiemelkedő szerepet játszott Zalaegerszeg egészségügyi, kulturális, oktatási és szociális intézményrendszerének létrehozásában, az ipartelepítéshez szükséges ösztönző környezet megteremtésében. Az 1960-as és 70-es években lebonyolított városközpont rehabilitáció meghatározta a város arculatának kialakítását. Abban, hogy tízezres nagyságrendből hatvanezres várossá nőtte ki magát, de megmaradt élhető településnek Kustos Lajosnak elévülhetetlen érdemei voltak. A város falain kívüli tekintélyét bizonyítja, hogy 1980 és 1990 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Településpolitikai Bizottságának illetve 1988-ban a Minisztertanács Tanácsi Kollégiumának tagjaként tevékenykedett. Nyugdíjba vonulása után is évekig aktívan részt vett a város közéletében, egyesületek és alapítványok munkáját segítve. Városépítő tevékenységének elismeréseként számos kitüntetésben részesült: Hild József Emlékérem (1975), Pro Urbe Zalaegerszeg Díj (1985), Zala Megyei Díszpolgára (2000).


Művei:

Zalaegerszeg fejlődése 1945-1960 között. In: Fejezetek Zalaegerszeg történetéből. Zalaegerszeg, 1970. pp. 111-118.
Zalaegerszeg közlekedési helyzete és közlekedés-fejlesztési terv. In: Városi Közlekedés. 1975. 6. sz. pp. 464-470.


Irodalom:

Halassy Gábor: A megye díszpolgára : Kustos Lajos. In: Zala Megyei Vasárnap, 2001. 4. sz. (január 28.) p. 1.

N. T.