Martonfalvay Imre
MARTONFALVAY IMRE
(Martonfalva, 1510 – Pápa, 1591 után)
az egyik legkorábbi magyar emlékirat szerzője
Névváltozatok: Lacza Imre ; Lukács Imre
A Martonfalvai család a Vas megyei Martonfalváról (ma Kemenespálfa része) származott és első írásbeli említésük az 1440-es évekre esik. Martonfalvay Imre a régi vasvármegyei nemesi család sarjaként az 1520-as évek elején diákként Török Bálint szolgálatába szegődött. Alig lehetett húsz esztendős, amikor elnyerte a számtartói tisztséget Somogyvárott. Kulcsárként, majd sáfárként említik, sőt egy 1591-ben kelt levél is Török Bálint unokájának, Török Istvánnak primarius familiarisaként, "főember szolgájának" nevezi. Egy ideig Vas vármegye alispánja, majd 1543-től Pápa várnagya is volt és nevéhez fűződik Szigliget várának (kép) erődítménnyé történő kiépítése. Gazdag tapasztalatait öntötte formába emlékiratában, amely – bár dátumot nem tartalmaz – az 1528-1585 közötti időszak eseményeinek leírása.
Az emlékirat első öt lapja idegen kéz írása, a többit azonban maga a szerző rótta a papírra. A magyar nyelvű kézirat utolsó feljegyzése Pápán, 1585. november 29-én íródott. Az emlékirat majdnem 300 évig lappangott. Érdekes kemenesaljai vonatkozása van megtalálásának: Horváth Elek csöngei földbirtokos bukkant rá Felsőbüki Nagy Sándor sitkei családi levéltárában a Dunántúli Történetkedvelők 1866-os vándorgyűlésén. Ugyanekkor került elő Martonfalvay Imre 15 lapnyi naplótöredéke, amely valószínűleg az 1555-ös esztendő krónikája. Ez az év személyes életében is jelentős, mert Török János és Ferenc ekkor fosztották meg – nem tudni mi okból – a korábban neki adományozott acsádi és köveskúti birtokaitól.
A már beteges Imre deák tulajdonképpen egy kérvény "mellékleteként" sorolja fel indoklás gyanánt a Török családnak, az ország egyik legbefolyásosabb főúri dinasztiájának tett szolgálatait. Célja az, hogy a neki már régebben beígért birtokokat meg- vagy visszaszerezze családja számára.Éppen ez a személyesség, az öreg és beteg ember segélykiáltása emeli ki a korabeli, humanista sablonokkal feldíszített, latin nyelvű visszaemlékezések köréből.
A szemtanú hitelességével ábrázolja az ország három részre szakadását hozó század általa megélt történéseit. 65 nyomtatott lapon foglal össze 65 esztendőt, s ez eleve korlátozza leírásának részletességét. A gyors iramú, nagy időbeli ugrásokat tartalmazó elbeszélés csak ritkán tesz lehetővé dinamikus ábrázolásmódot. Ennek ellenére meggyőzően számol be Buda elfoglalásáról és Török Bálint elfogásáról, valamint idézi fel a török elleni harcok hétköznapjait. Pápa török ostromának leírása "vérbeli" írói teljesítmény a deák tollából. Az "Emlékirat" rendkívül értékes és érdekes kortörténeti, szociológiai, műfaj- és irodalomtörténeti, s nem utolsó sorban nyelvtörténeti dokumentum. A művet Szopori Nagy Imre adta ki először a „Monumenta Hungariae Historica, Scriptores" sorozatban „Martonfalvay beteges Imre deák szolgálatjárul rövidedőn való emlékezet" címmel.
Műve:
Török Bálint deákjának Martonfalvay Imrének naplótöredéke és emlékirata, 1555, 1585 : A kézirat hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel. Bp. 1986 [!1987]. VII, [74], 74 p. (A magyar nyelvtörténet forrásai ; 1.)
Elektronikus verzió: In: Magyar emlékírók. 16-18. század. Bp., 1982. pp. 77-114. (Forrás: http://mek.oszk.hu/06100/06187/html/mei16_180010040001/mei16_180010040001.html)
Irodalom:
Nagy Imre: Egy magyar emlékirat a XVI. századból. In: Századok, 1867. 1. sz. 47-53 p.
Bitskey István: História, emlékirat, önvallomás. In: Irodalom és ideológia a 16-17. században. Bp. 1987. 61-89 p.
Szávai János: Magyar emlékírók. Bp. 1988. 71-74 p.
N.T.
Módosítás: (2018. szeptember 26. Szerda, 16:40)