kirchner elekKIRCHNER ELEK
(Mucsfa, 1852. május 20. - Celld., 1932. október 5.)


ev. lelkész, karnagy, zeneszerző


Alap- és középfokú tanulmányait Sárszentlőrincen, majd Pozsonyban végezte. A Duna menti nagyvárosban tanult az Evangélikus Teológiai Akadémián, közben a hallei egyetem előadásait is hallgatta. Karsay Sándor püspök 1875. október 7-én avatta lelkésszé. Hazatért szülőfalujába, ahol 13 évig szolgálta híveit. A mucsfai templomban apját és nagyapját követte a szószéken.

1888-ban lemondott állásáról és a a győri evangélikus gyülekezet kántora, orgonista-karigazgatója lett. Bár éles váltás volt életében, de nem előzmények nélküli. Első zenei benyomásait a szülői háznál szerezte, hiszen apja szenvedélyes zenész volt és fiát is rendszeres zenei oktatásban részesítette. Ritka éles zenei hallásánal fogva már 7 éves korában tisztában volt az összhangzattan elemeivel. 1897-ben megszerezte a középiskolai énektanári képesítést az Országos Magyar Királyi Zene- és Színművészeti Akadémián. Jelentős szerepet kapott a Kapi Gyula által szerkesztett Korálkönyv összeállításában, sőt jónéhány korál is fűződik a nevéhez. 1915 és 1918 között a Győri Ének- és Zeneegylet férfikarát is vezényelte. Három és fél évtizedig volt a győri gyülekezet karnagya. 1922. május 20-án 70. születésnapja alkalmából a Győri Dalárda szerenádot adott a mester lakásán és a választmány részére a címzetes zeneigazgató címet adományozta.

1923-ban nyugdíjazták s ekkor telepedett le fiánál Cellben. Életútjának elismeréseként Celldömölk díszpolgárává választották. Temetésén Kapi Béla püspök búcsúztatta; a sírnál Turóczy Zoltán emlékezett rá a győri gyülekezet nevében és Bácsi Sándor celldömölki lelkész áldotta meg. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2007. március 21-i ülésén a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.


Irodalom:

Petz Lajos: Győr város zenei élete 1497-1926. Győr, 1930. 442 p.
Kirchner Elek. In: Harangszó, 1932. 42. sz. (október 16.) p. 337.
Győri életrajzi lexikon. 2. átdolg. kiad. Győr, 2003. p. 170.

N. T.