GOSZTONYI JÁNOS (Völcsej, 1925. október 21. – Budapest, 1985. január 16.)

művelődéspolitikus, országgyűlési képviselő


A Győr-Sopron megyei Völcsej községben született, de tulajdonképpen kisgyermek korától Celldömölkön, a Marcal-majorban nevelkedett. Ha érdeklődtek gyermekkoráról, akkor mindig a győri vasút és a Marcal-folyó szögletében lévő kis majorról beszélt. Amit a majori cselédek, napszámosok között átélt, sorsuk ismerete meghatározta egész életpályáját. Celldömölkön és Pápán végezte iskolát: a pápai kollégium kereskedelmi középiskolájában érettségizett. Fájdalmasan rövidre szabott élete nagyobbik felét a politikának szentelte. 19 éves korában már a Győrffy-kollégium lakójaként a NÉKOSZ szervezője. Pályáján egy levél indította el, amelyre így emlékezett: "1943. nyarán történt. Megkaptam a kollégium behívó levelét a dunavecsei felvételi táborba. E levél hangja volt reám nagy hatással. Meglepett és szinte természetellenesnek éreztem, hogy írhat nekem, egy majorban élőnek egy valóságos doktor, egy kollégiumi igazgató - Kardos László - olyan megszólítással levelet, hogy Kedves Barátom!"

Gosztonyi János tehát népi kollégista lett. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán tanult, majd a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemen tanári (1948), majd doktori (1949) oklevelet szerzett.

A földosztásnál miniszteri biztos, majd a megyei földbirtokrendező tanács tagja. A Celldömölkön 1947-ben létrejött Felsőbüki Nagy Pál Népi Kollégium központi összekötője volt. 1948-tól az Egységes Parasztifjúság Országos Szövetségének főtitkáraként éveken át irányította a baloldali ifjúsági mozgalmat. 1947-től a Nemzeti Parasztpárt színeiben lett országgyűlési képviselő s egészen haláláig Kemenesalja küldöttje volt. Ezzel s a 22 éves korában megszerzett „honatyai” titulussal különleges szerepet töltött be a Tisztelt Házban. Számos felelős posztot töltött be: 1953 és 1963 között tagja a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának; előbb 1959-től 1962 ig, majd 1969-től öt éven át a Vas Megyei Pártbizottság első titkára, majd újabb öt évet dolgozott a Népszabadság főszerkesztőjeként. 1970-től 1974-ig művelődési miniszterhelyettes, majd 1980-ig oktatási államtitkár. Vas megyei pártfunkciója alatt épült fel a gimnázium (1958), avatták fel a Kemenesaljai Művelődési Központ épületkomplexumát (1972) és meghatározó szerepe volt abban, hogy Szombathelyen 1971-ben megkezdhette működését a Tanárképző Főiskola. Az 1978-ban elindított oktatási reformok, új tantervek az ő irányításával készültek. A nyolcvanas évek első felében – ekkor már mint a Magyarok Világszövetsége főtitkára – bejárta a világot, eljutott mind az öt kontinensre. Főtitkári minőségében a magyarságtudat erősítéséért, a világban szétszórt magyarok összefogásáért dolgozott.

Bármerre járt, soha nem szakadt el szülőföldjétől, Vas megyétől és bölcsőhelyétől: a Kemenesaljától. "Ez az a hely, ahova jó visszatérni, ahol jó egy-egy kicsit megpihenni" – mondotta. 1985 februárjában örökre megpihent a celldömölki temetőben. Síremlékén – melyet Kiss-Kovácsné Tóth Emőke szobrászművész készített – ez áll : "Innen indulok a világba, de pihenni idetérek."


Irodalom:

Balázs Mihály: Emlékezés Gosztonyi Jánosra 1925 – 1985. In: Köznevelésünk évkönyve 1985. Bp. 1985. pp. 287-292.
Lőrincze Lajos: Hite és hitele volt. In: Nyelvünk és kultúránk. 1985. március (58. sz.) pp. 3-4.
Búcsú Gosztonyi Jánostól, a Kemenesalja nagy fiától. In: Vasi Szemle, 1985. 2. sz. pp. 161-165.
Dala József: A marcalmajori ház. In: Vas Népe, 1985. 302. sz. (dec. 27.) p. 5.
Berecz János: Gosztonyi János síremlékének avatásán. In: Vasi Szemle, 1987. 2. sz. pp. 273-276.
Tungli Gyula: Gosztonyi János. In: Uő: Szülőföldünk Kemenesalja. Celldömölk, 1999. pp. 104-107.

M. G. - N. T.