Seregély Pál (1920-1989)

seregely palSEREGÉLY PÁL
(Celldömölk, 1920. június 30. - Veszprém, 1989. január 30.)

laboratóriumi szakorvos, a Veszprém Megyei Kórház igazgatója

Édesapja Seregély Pál körorvos, édesanyja Klasna Leopoldina volt. Alapfokú tanulmányait Celldömölkön végezte, érettségi bizonyítványt pedig Pápán szerzett 1940-ben. Beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára, de szigorló orvosként 1945 januárjában félbe kellett szakítania a képzést, mert az egyetemi zászlóaljjal Halléba vitték. Hosszas kálváriát követően, a fogságból hazatérve folytathatta tanulmányait és 1950. március 24-én avatták orvossá.

1950. május 26-tól az Országos Közegészségügyi Intézet szombathelyi állomásán kapott állást és a több mint 3 éves itteni időszaka alatt laboratóriumi szakképesítést szerzett. 1953. október 1-től a Veszprém Megyei Kórház Központi laboratóriumának osztályvezető főorvosa lett. Megbízatását több mint 3 évtizeden keresztül, 1984-es nyugdíjba vonulásáig töltötte be. A kórházban ő volt az első, aki főállásban vezethette a laboratóriumot. Fontos szerepe volt a megyei jellegű új diagnosztikai eljárások és módszerek alkalmazásának bevezetésében. Széles körű tapasztalataira alapozva részt vett az egészségügyi szakdolgozók és a laborasszisztensek képzésében.

Nem véletlen, hogy az osztályvezetés mellett két időszakra is (1970. február 1-től december 31-ig illetve 1974. március 16-tól 1975. október 31-ig) megbízták a kórházigazgatói teendők ellátásával, hiszen 1969 és 1980 között a mindenkori kórházigazgató állandó helyettese volt. Aktív tevékenységet fejtett ki az Egészségügyi Szakszervezetben, valamint az Orvosetikai Bizottságban is.

Számos kitüntetéssel ismerték el magas színvonalú munkáját: Érdemes Orvos (1957), Egészségügy Kiváló Dolgozója (1965), Veszprém megyéért arany fokozat (1972), Munka Érdemrend arany fokozata (1988).

Bár Veszprémben hunyt el, hamvait szülőföldjén, a celldömölki temetőben helyezték örök nyugalomra.

Irodalom:

Hogya György: Veszprémi főorvosok. Veszprém, 1999. pp. 108-109.  

N. T.

Zrínyi Miklós (1620-1664)

zrinyi.miklos.portreZRÍNYI MIKLÓS
(Csáktornya, 1620. május 3. - Zrínyifalva, 1664. november 18.)

horvát bán, költő, nagybirtokos, politikus, tábornok

Nem csak halálát övezi rejtély, hanem születésének időpontja is sokáig bizonytalan volt. Az eddig ismerthez képest két nappal később, május 3-án született Csáktornyán horvát főnemesi családban. Anyja, Széchy Magdolna 1621-ben testvére, Zrínyi Péter születése után gyermekágyi lázban elhunyt. Apja, Zrínyi György horvát bán 1626-ban halt meg. A korán árvaságra jutott gyermekek előbb apjuk unokatestvére, Batthyány Ferenc németújvári udvarában nevelkedtek, majd a király megszüntette az ötös gyámságot és Pázmány Péter bízta meg a neveléssel. Zrínyi Miklós a grazi jezsuita kollégium után Bécsben, majd Nagyszombatban képezte magát. Meghatározó volt fejlődésére 1635-37-ben tett itáliai tanulmányútja. Hazatérését követően 1637. december 30-án III. Ferdinánd császár kamarása lett a 17. század magyar főméltóságai közül legfiatalabbként. A hagyományoknak megfelelően a családi örökség védelmében állandó harcot folytatott a törökökkel. Saját költségén felállított sereggel 1642-től részt vett a harmincéves háború küzdelmeiben. Hazatérve 1645 júniusában feleségül vette régi szerelmét, Draskovich Mária Euzébiát. A sors rövid időt szabott számukra, neje 1651-ben elhunyt és frigyüket gyermekáldás sem kísérte.

Szolgálatai jutalmául 1646-ban vezérőrnagyi címet elnyerve az első magyar arisztokrata császári tábornok lett. 1647-ben az uralkodó az alig 27 éves ifjút Horvátország bánjává és főkapitányává nevezte ki. 1652 áprilisában Bécsben újra nősült és feleségül vette Löbl Mária Zsófiát, akivel négy gyermekük született (kettő közülük alig ért pár évet). Házassága a monarchia elitjéhez kötötte, hiszen apósa a császárváros helyőrségének parancsnoka volt. Zrínyi katonai sikerei elméleti tájékozottságán alapultak és egyedülálló művei alapján a magyar hadtudományi irodalom megteremtőjének tekinthetjük. E téren legismertebb művének („Az török áfium ellen való orvosság”) jelmondattá vált mottóját [Ne bántsd a magyart!] 1848-49-es szabadságharc ágyúira öntette a forradalmi kormány. Kevéssé ismert tény, hogy 1659 végétől Zrínyi titkos tanácsosként tagja lett a Habsburg Monarchia legfelső tanácsadó testületének.

Ezen a ponton kell figyelmünket dömölki mezőkre összpontosítanunk, amelyeken 1663. szeptember 17-18-án Zrínyi életének nagy napja zajlott. Pálffy Géza kutatásaiból tudjuk, hogy a hadtörténeti szakirodalomban „vati hadimustra”-ként aposztrofált szemlére Mersevát és Dömölk között került sor, amely századokon keresztül fontos katonai táborhely volt. Több mint 5000 lovas és 3000 gyalogos vonult fel az ország legfőbb közjogi méltóságai: Wesselényi Ferenc nádor, Nádasdy Ferenc országbíró és Zrínyi Miklós horvát-szlavón bán előtt. A korabeli magyar hatalmi elit ilyen megjelenésére csak kivételes alkalmakkor kerülhetett sor vidéken. Illusztrációként mellékeljük azt az oltalomlevelet, amelyet a szemle napján Batthyány Kristóf dunántúli főkapitány állított ki a táborban Nagydömölk lakói számára. A nádor katonai hatáskörével eljáró országos főkapitány, Zrínyi Miklós e hétfői napon ereje teljében, az impozáns seregletet nézve bizakodva tekinthetett a jövőbe és nem sejthette, hogy alig 14 hónapja van hátra…

 

zrinyi.oltalomlevel.domolknek

A felkészülést követően került sor legnagyobb haditettére, az 1664 január-februárjában lebonyolított téli hadjáratra. A lehetetlen küldetésnek tekintett előretörése során 20000 fős seregével 240 km-re behatolt a török területre és felégette a török utánpótlás szempontjából kulcsfontosságú eszéki Dráva-hidat. Sikereire Európa is felkapta a fejét és a spanyol király például aranygyapjas renddel tüntette ki. Zrínyi hadi eredményeit a törökök kiűzése felé vezető út elejének tekintette. Mérhetetlen csalódást okozott számára, hogy 1664 augusztusi szentgotthárdi győzelme után Lipót császár a vasvári békében az inkább törökök számára előnyös status quo fenntartását deklarálta.

A közvélemény ebben a helyzetben nehezen fogadta el, hogy 1664. november 18-án a Csáktornya melletti kursaneci erdőben vadászat során egy vadkan halálosan megsebesítette a hős hadvezért. Perdöntő bizonyíték nincs sem a vadászbalesetre, sem pedig merényletre…

Pályaképe torzó maradna irodalmi tevékenysége nélkül, amit azonban mindig mellékesnek tekintett. Ennek ellenére a 17. századi magyar barokk irodalom legkiemelkedőbb képviselőjeként tartjuk számon. Lírai művei közül az első felesége emlékére írt „Adriai tengernek Syrenája” elsősorban szerelmi lírájának gyöngyszemeit tartalmazza. Fő művében a „Szigeti veszedelem” című eposzban (1651) dédapjának, a szigetvári vértanúnak állít örök emléket.

A politikus, katona és költő-író Zrínyi Miklósban tragikusan korán kettétört élete ellenére különféle lojalitásainak, tisztségeinek, házasságainak és birtokainak köszönhetően Közép-Európa közös hősét tisztelhetjük. „Sors bona nihil aliud” - „Jószerencse, semmi más” - szólt a híressé vált jelmondata. Terveinek megvalósításához talán csak a jószerencse hiányzott, semmi más…

Irodalom:

Klaniczay Tibor: Zrínyi Miklós. 2. átd. kiad. Bp. 1964. 852 p.
Bene Sándor – Borián Gellért: Zrínyi és a vadkan. Bp. 1988. 138 p., [16] t.]
Perjés Géza: Zrínyi Miklós és kora. 2. bőv. kiad. Bp. 2002. 436 p.
Zrínyi-szótár. Szerk. Beke József. Bp. 2004. 948 p.
Kovács Sándor Iván: Az író Zrínyi Miklós. Bp. 2006. 304, [18] p.
Pálffy Géza: Zrínyi Miklós nagy napja - Az 1663-1664. évi török háború egyik meghatározó eseménye: a vatihadimustra 1663. szeptember 17-én. - 2. jav. kiad. - Budapest - Pápa: MTA BTK Történettudományi Intézet - Jókai Mór Városi Könyvtár, 2016. 58 p.
Laczházi Gyula: Zrínyi Miklós költészete. Bp. 2018. 116 p.

Németh Tibor

Sík Csaba (1934-1997)

sik csabaSÍK CSABA
(Celldömölk, 1934. július 9. - Bp., 1997. november 25.)

könyvkiadó, kritikus, művészettörténész, szerkesztő

Gimnáziumi tanulmányait Kőszegen és Celldömölkön végezte és a celli Gábor Áron Gimnáziumban érettségizett 1952-ben. 1956-ban a budapesti tudományegyetemen magyar-történelem szakos tanári oklevelet szerzett. 1956-ban munkanélküli volt, majd néhány hónapig nevelőtanárként dolgozott egy rákoskerti általános iskolában. 1957-től négy évtizeden át a magyar könyvkiadás ügyét szolgálta. Előbb a Magvető Könyvkiadó lektora és szerkesztője volt, majd 1966-től főszerkesztője, 1972 és 1977 között pedig irodalmi vezetője. 1977-től egy másik patinás műhely, a Móra Ifjúsági Könyvkiadó Kozmosz Fantasztikus Könyvek szerkesztőségének irányítójaként tevékenykedett. 1988-ban önálló kiadót alapított Holnap Könyvkiadó néven, amelynek 1988/89-ben igazgatója volt.

Publikációiban főleg a XX. század irodalmával és képzőművészetével foglalkozott. Szakírói munkássága a klasszikus avantgárd és az 1960-as évek neoavantgárd képzőművészetét ölelte fel. Jelentős tanulmányokat tett közzé – többek között – Nicolas Schöffer, Étienne Hajdu, Henry Moore, Kassák Lajos és Vilt Tibor munkásságáról. Meghatározó írásokat jelentetett meg a kubizmusról, az absztrakt expresszionizmusról, a pop-artról, valamint érzékeny elemzője és népszerűsítője volt az ún. Iparterv-generáció tevékenységének. Széles körű szerkesztői tevékenységet folytatott: számos antológiát állított össze és 1973-tól 1978-ig ő válogatta a Körkép című reprezentatív éves, elbeszéléseket tartalmazó gyűjtemény népszerű köteteit.  

Munkásságát 1988-ban József Attila-díjjal ismerték el.

Műveiből:

Rend és kaland. Bp. 1971. 271 p.
Egy önérzet története. Kísérlet egy regény régészeti feltárására. In: Irodalomtörténet, 1978. 4. sz. pp. 956-980.
„Nem harcoltam csak nézelődtem”. (A regényíró Móra Ferencről). In: Irodalomtörténet, 1979. 2. sz. pp. 213-230.
A Parthenon lovain innen és túl. Bp. 1979. 342 p.
Ars poeticák a XX. századból. (Vál. és szerk. Sík Csaba). Bp. 1982. 418 p.
Sem kő, sem bronz, sem vászon. Bp. 1985. 246 p.
Picasso. Bp. 1985. 58 p.
Az értelem bilincsei. Esszék a XX. századi művészetről. Bp. 1987. 346 p.
Az öreg festő és a világ. Picasso 347 erotikus rajza. In: Nagyvilág, 1988. 9. sz. pp. 1373-1385.
Örök törvény, új világ. Békéscsaba, 1993. 161 p.

Irodalom:

Tandori Dezső: A csöndesen izzó értés. Sík Csaba művészettörténési munkáiról. In: Műhely, 1986. 5. sz. pp. 68-71.
Vekerdi László: Sík Csaba: Sem kő, sem bronz, sem vászon. In: Forrás, 1986. 6. sz. pp. 75-78.

N. T.

Reicher István (1881-1962)

reicher istvanREICHER ISTVÁN
(Uszor, 1881. július 15. - Sárvár, 1962. október 28.)

pedagógus, a Polgári Fiúiskola igazgatója (1926-1945)

Pozsony megyei vasutas családban született. 1901-ben érettségizett a Pozsonyi Királyi Katolikus Főgimnáziumban. Budapesten a Királyi Magyar Tudományegyetemen szerzett bölcsészkari végbizonyítványt 1906-ban. Valószínűleg anyagi okok miatt nem tette le a tanári vizsgát. 1905 óta tagja volt a Királyi Magyar Természettudományi Társaságnak.1915-ben Bp.-en polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Ezt követően előbb a gróf Csáky (1905-1906), majd a gróf Vay családnál (1906-1915) helyezkedett el nevelőtanárként, illetve Bars megyei Újbányán (1915-1917) tanított a polgári fiú és leányiskolában. Ebben az időszakban ismerte meg leendő feleségét, az ír származású Scharpe Augustát: házasságukból két leány és egy korán elhunyt fiú született. Az I. világháborúban népfelkelő önkéntesként 10 hónapot szolgált a 72. gyalogezredben, de iskolai nélkülözhetetlensége miatt hivatalból felmentették.

1917-ben került Celldömölkre: a Gyömörey György Állami Polgári Fiúiskolának 1926-1927-ig megbízott, 1927-1945-ig kinevezett igazgatója volt. Érdekesség, hogy hosszú pedagógusi időszaka alatt háromszor tett hivatali esküt: 1918-ban Celldömölkön, 1923-ban Szombathelyen és 1945-ben újra Celldömölkön. Képesítése mennyiség és természettudományi szakcsoportra szólt. Ezen kívül tanított – végzettsége alapján – latint, németet, történelmet és rajzot. Németül, angolul tökéletesen, de franciául is jól beszélt. Emellett a Celldömölki Községi ipartanonc iskola igazgatója és óraadó, az Ifjúsági Segítő Egyesület ügyvezető elnöke, a helyi testnevelési bizottság kinevezett tagja, a Magyar Vöröskereszt egylet helyi megbízottja volt. Igazgatói beosztásából vélhetően 1945. december 31-én, tanítói állásából 1946. október 1-től mentették fel. A szerveződő celldömölki gimnázium indulása előtt polgári iskolát végzett hallgatóknak különbözeti vizsgát kellett tenniük.  Nádasdy Lajos ref. lelkész felkérte, hogy matematikából készítse fel a jelentkezőket. A gimnázium induló V. (az átszervezések utáni I.) osztályában ő tanította a matematikát. A következő időszakban a reáltagozatú osztályok tanulóit heti 2 órában ábrázoló geometriára oktatta.

Az 1950-es évek végén romló egészségi állapota miatt Sárvárra költözött kisebbik lányához. Szellemi frissességét bizonyítja, hogy utolsó éveiben unokájának matematikai egyetemi tanulmányait segítette. Bár Sárváron hunyt el, a celldömölki római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.

Irodalom:

Dr. Horváth Jenő: Reicher István (1881-1962). In: Velük kezdődött. A celldömölki gimnázium tanárai 1946-1953. Celldömölk, 2011. pp. 51-54.    

N. T.

Nádasdy Lajos (1913-2014)

nadasdy lajosNÁDASDY LAJOS
(Felsőkelecsény, 1913. január 28. - Szombathely, 2014. április 19.)

helytörténész, református lelkész

Az apai ág révén Enyingen, az anyai ág kapcsán Pápán végezte elemi iskoláit, majd az ősi pápai református kollégiumban érettségizett 1932-ben. Ugyanitt végezte el a teológiát, az utolsó félévet a bécsi egyetem teológiai fakultásán téve le. 1937-ben teljesítette a lelkészképesítő vizsga követelményeit. 1938 és 1941, majd 1945 és 1948 között segédlelkész Celldömölkön. 1941-ben kötött házasságot Csepregi Rozáliával, aki 6 évtizeden keresztül, 2002-es haláláig viselte gondját és támogatta áldozatos munkájában. A Nemzeti Paraszt Párt helyi titkári funkciójától eljutott a párt országos választmányi tagságáig, és elnöke lett a Nemzeti Bizottságnak. A helyi gimnázium létesítése érdekében meghívta Celldömölkre az akkori kultuszminiszter Keresztury Dezsőt, ahol a miniszter egy népgyűlésen találta magát. A miniszter a transzparenseket és a tömeget látva, ígéretet adott a gimnázium megépítésére. 1948 után Veszprém megyében: Nagyvázsonyban, Zánkán, majd Nemesvámoson szolgált. Zánkán a község lakossága 1954-ben megválasztotta tanácstagnak, amit a járási pártbizottság és a megyei egyházi vezetés sem nézett jó szemmel. Nem volt hajlandó lemondani, hanem segítséget kérő levelet írt Nagy Imre miniszterelnöknek, aki válaszában támogatásáról biztosította. 1969 és 1991 között megbízott lelkész lett Sárvárott. 54 évet töltött szószéki szolgálatban. Közben Pápán 1970-től 1973-ig, majd 1981-től 1995-ig a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek könyv- és levéltárosa lett. A 70-es évek elején több évi áldozatos munkával elvégezte a könyvtár első teljes körű, minden további szolgáltatás alapjának számító állomány-ellenőrzését.

1973-as nyugdíjazása után kezdett el foglalkozni a helytörténeti-honismereti kutatással. Dolgozataival 21 pályadíjat nyert el, köztük többet az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottságának kiírásain. Jó néhány kötete és több száz cikke és tanulmánya jelent meg nyomtatásban. Munkássága Vas és Veszprém megye tág értelemben vett művelődéstörténetéhez kapcsolódott. Számos alkotása foglalkozott Celldömölk és Kemenesalja történelmével: így az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, az 1956-os eseményeket dokumentáló munkája, a helyi lapok szerkesztése, Thália szekerező papjairól írott könyve, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy múltunk fontos állomásai meg legyenek örökítve az utókor számára.

Egyházi szolgálatáért és helytörténeti kutatásaiért számos rangos kitüntetésben részesült: Ortutay Gyula-emlékérem (1980), Pável Ágoston Emlékplakett (1986), Bél Mátyás Emlékérem (1995), Pápa Város Díszoklevele (1996), Celldömölk Városért Emlékérem (1997), Pro Comitatu Veszprém (2008), Vas Megye Közgyűlése Elnökének Emlékérme (2008), Kresznerics Ferenc-díj (2009).

A rubindiplomáját 2006-ban átvett Nádasdy Lajos így vallott életútjáról: „Hálás vagyok Istennek, hogy vállalt szolgálatomat, úgy az egyház, mint a nemzet, az egyetemes magyar kultúra javára végezhettem, az Ő Kegyelme hordozott és újított meg mindenkor a szükséges mértékben, és még most is – átlépve a bibliai korhatárt – éltet, hordoz, újít, s végezhetem napról-napra a Tőle nyert erővel a vállalt szolgálatokat.”

A Megváltó 101 esztendős korában, nagyszombaton hajnalban szólította magához hű szolgáját.

 

Kemenesaljai vonatkozású műveiből:


A Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium alapítása története. Kézirat. Celldömölk, 1975. 54 lev.
Zádor György emlékezete. In: Vasi Szemle, 1975. 4. sz. pp. 593-601.
Adatkiegészítések Kis-Mária Czell történetéhez nagyközséggé fejlődéséig 1739-1872. Kézirat. Celldömölk, 1977. 41 lev.
Pórdömölktől Celldömölkig. Kis-Czell szabadalmas mezőváros településtörténete. Kézirat. Celldömölk, 1978. 102 lev.
A kézműipar és céhszervezetek kialakulása Kemenesalján 1526-1872. I-III. rész. In: Vasi Szemle, 1980. 2. sz. pp. 250-269.; 1980. 3. sz. pp. 368-389.; 1980. 4. sz. pp. 568-594.
Vízimalmok Kemenesalján. Kézirat. [Celldömölk], 1981. 58 lev.
Kemenesalja céhes malomipara és annak alakulása a céhek megszűnése után. I-II. rész. In: Vasi Szemle, 1983. 2. sz. pp. 261-280.; 1983. 3. sz. pp. 375-402.
A nemesdömölki iskola a 18. században. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1986. 1-2. sz. pp. 53-60.
Hév napok hőse – Kis Czell díszpolgára. In: Vas Népe, 1989. 63. sz. (március 15.) pp. 4-5. [Széll József 48-as honvéd őrnagyról]
Az ősi dömölki kegyszobor nyomában. In: Vasi Szemle, 1992. 3. sz. pp. 425-430.
A közösség javát munkáló szeretet embere. Mesterházy Sándor (1907-1992). In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1993. 1. sz. pp. 75-78.
Celldömölk fejlődéstörténete a kiegyezéstől a városi rangig, [1867-1979]. Kézirat. Celldömölk, 1994. 40, [5] lev.
Legenda vagy valóság Dugovics Titusz simonyi származása?. In: Új Kemenesalja, 1994. 10. sz. (május 26.) p. 5.
Kis-Czell fejlődése és színikultúrája a 19. században. Celldömölk, 2003. 132 p.
Celldömölk forradalmi napjai 1956. Celldömölk, 2006. 72 p.
Dömölk és apátsága az Árpád-házi uralkodók korában. Celldömölk, 2009. 72 p.

 

Irodalom:

 

Szabó József: Az egyetemes magyar kultúra szolgálatában : Nádasdy Lajos munkássága. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1986. 1-2. sz. pp. 25-28.
Istennek, Hazának, Tudománynak : tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére. Pápa, 2008. 296 p. (A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai ; 19.) [Életút-interjú a kötet 9-32. oldaláról]

Káldos Gyula: Út és szolgálat. Nádasdy Lajos helytörténész köszöntése. In: Honismeret, 2010. 3. sz. pp. 91-93.

Köntös László: In honorem Nádasdy Lajos. In: Acta Papensia, 2013. 1. sz. pp. 1-3.

Gyuricza Imre: Századik születésnapját ünnepelte Nádasdy Lajos. In: Új Kemenesalja, 2013. 2. sz. (február 22.) p. 6.

Németh Tamás: Nádasdy Lajos (1913-2014). In: Új Kemenesalja, 2014. 9. sz. p. 10.

 

N. T.

Tóth II. József (1929-2017)

toth II jozsefTóth II. József
(Mersevát, 1929. május 16. - Budapest, 2017. október 9.)

világbajnoki ezüstérmes és magyar bajnok, 12-szeres válogatott labdarúgó,
az Aranycsapat tagja

Külsővati származású édesapja, Tóth József vasutasként dolgozott Celldömölkön, édesanyja Szabó Karolina mersei illetőségű volt. Érdemes megemlíteni, hogy anyai ágon rokona Szabó Ferenc, aki a Ferencváros, a Haladás és a Rába ETO egykori kiváló centereként focizott az élvonalban. Szülei a jobb megélhetés érdekében a csepeli Weiss Manfréd Gyárban dolgoztak és csak a szülés idejére mentek vissza Mersére, hogy fiúk nyugodt körülmények között születhessen meg. Édesanyja hamarosan visszatért Csepelre dolgozni, a kisfiú pedig nagyszülei gondoskodása mellett élete első évtizedét töltötte a faluban. Az iskola első két osztályát Takáts Károlyné tanító keze alatt végezte, akinek fia, Takáts Árpád később Győrben híres sportriporter lett. Tóth József tíz esztendősen költözött Csepelre és ezután már csak a nyarakon volt nagyszülei vendége. A labdarúgás szenvedélyét a falu környéki mezők "grundjain"szívta magába.

1953. október 4-én volt először A-válogatott a Szófiában 1:1-re végződött Bulgária elleni mérkőzésen. Balszerencséjére több rokona is Nyugatra disszidált, ezért nem vehetett részt a helsinki olimpián illetve az Anglia elleni 6:3-as Wembley-beli "évszázad mérkőzésén". A történelmi győzelem visszavágóján 1954. május 23-án a Népstadionban a 7:1-es kiütéses diadal 5. magyar gólját ő szerezte. Kislánya megszületése után lett biztos a helye az 1954-es világbajnokságra készülő válogatottban. A vébén a későbbi győztes németek elleni 8:3-as csoportmérkőzésen a hetedik találat fűződik a nevéhez. A brazilok ellen negyeddöntőn súlyosan megsérülve is végig a pályán maradt, de több szerep nem juthatott számára a későbbi döntős csapatban. 1955-ben az utolsó válogatott mérkőzés az Olaszország elleni derbi volt, akiket több mint 3 évtizede nem győztünk le hazai pályán. A 80. percben Tóth II. mértani pontosságú beadásából Puskás szerezte meg a vezetést, majd 3 perccel később már ő maga adta meg a kegyelemdöfést az olasz gárdának.

A klubhűség mintapéldájaként végig a Csepel színeiben futballozott és nagyon büszke volt arra, hogy a sztár klubok előtt az ő irányításával 1959-ben sikerült elhódítaniuk az egyesület történetében negyedszer a magyar bajnoki címet. 1961-ben akasztotta szögre a futballcsukát. Jellemző szerénységére, hogy válogatottként is esztergályos volt a csepeli üzemben. Címeres mezben 12 alkalommal lépett pályára és 5 gólt szerzett, az élvonalban pedig 296 klubmérkőzésen 78 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. Visszavonulása után Kaposvárott, majd Pápán edzősködött.

1989-ben ment nyugdíjba és visszavonultan élt, mert az Aranycsapat ikonjai mellett alig jutott rá figyelem. Idős korára utolsó mohikánként egyedül ő maradt a legendás, világverő gárdából. Ekkor már sorra érték az elismerések, amelyek egyikeként a 2015-ös merseváti falunapon a település sportpályáját róla nevezték el. A Magyar Labdarúgás Napján, 2017. november 25-én avatták fel a Tóth II. József és Czibor Zoltán pályafutásának emléket állító egész alakos bronz szoborpárt a Csepel Stadion bejáratánál. "Bozsi" - ahogy barátai becézték - nem volt sztár, de a merseváti származású csepeli melós mégis a magyar labdarúgás arany lapjainak felejthetetlen alakjai közé emelkedett...

Kitüntetései:
Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1955)
Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Sport Tagozata (2006)
Csepel díszpolgára (2011)
Budapest díszpolgára (2014)
Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2015)

Irodalom:
Németh Tibor: Puskás - testközelből. Tóth II. József emlékei a focilegendáról. In: Új Kemenesalja, 2007. 1. sz. pp. 12-13. 
Temesi László: Csepeli esztergályos az Aranycsapatban. In: Magyar Nemzet, 2011. július 5. p. 23.
Gál László: Az Aranycsapat elfeledett legendái. Tóth II. József és Várhidi Pál élete. Bp. Aposztróf Kiadó, 2015. 191 p. (Halmay könyvek; 7.)
Horváth Erika: Tóth II. József sportpálya. Névadó ünnepséget rendeztek a merseváti falunapon. In: Vas Népe, 2015. augusztus 18. p. 9. 
Sinkovics Gábor: "Elfáradtam, fiam..." In: Nemzeti Sport, 2017. június 4. p. 20.
Tóth II. József - Mersevátról a Csepel bajnokcsapatába [2018] (Letöltés: 2020. június 16.)

Németh Tibor

Szerdahelyi Pál (1922-1999)

szerdahelyi palSZERDAHELYI PÁL
(Szombathely, 1922. július 22. – Szombathely, 1999. december 10. előtt)

ev. lelkész, helytörténész

Egy evangélikus (Gyurátz Ferenc) és egy katolikus püspök (István Vilmos) családjából származik. Gyermekkorában szülei Rohoncon taníttatták, hogy kiválóan tudjon németül. Középiskolai tanulmányait a Faludi Reálgimnáziumban végezte, így amikor 1940-ben beiratkozott a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karára Sopronba, pótolnia kellett az ógörög alapvizsgákat és kollokviumot kellett tennie az újgörög illetve héber nyelvekből. 1944. május 14-én szentelték fel és segédlelkészként Vadosfára került. Amikor 1944 decemberében Szombathelyen lett tábori lelkésznek és hadtestét nyugatra vitték, akkor megtagadta a távozást. A kitelepítés megakadályozásának indokaként ekkor felhozhatta friss házasságát is, amelyre 1945. január 6-án került sor. A frontvonal mozgásának következtében állandóan változott kijelölt szolgálati helye is. Végül Olcsvára került missziós lelkésznek, amelyhez nagy térség tartozott olyan jelentős településekkel, mint Mátészalka, Tarpa, Vásárosnamény. 1949-ben került vissza a Dunántúlra, ahol a német nemzetiségiek lakta Somogydöröcske lett a következő állomáshelye. Nem sejtette, hogy a nagy vándorlás után két évtizedig e táj lesz az otthona. A hazai, háborús kollaboránsnak minősített németség rendkívül hátrányos helyzetben volt és a filiákkal együtt 2400 fős közösségből 600 főt tudtak megőrizni az egyház kebelében.

Fél évszázad alatt mintegy 200 publikációja jelent meg hazai és külföldi lapokban. Önálló novellái mellett olyan mesterek műveit fordította, mint Bertolt Brecht, Friedrich Dürrenmatt és Stefan Zweig. 1960 és 1970 között rendszeres szereplője és munkatársa volt a Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi adásainak. A somogyi régi német népdalok felkutatása és betanítása révén elévülhetetlen érdemeket szerzett e népdalkincs átörökítésében. Ez már át is vezetett a helytörténeti tevékenységhez. Komoly kutatómunka révén megírta Somogydöröcske monográfiáját és község legújabb kori, 1945 és 1970 közötti történetét is. Somogydöröcske földrajzi neveiről írott munkájával első díjat nyert a megyei honismereti pályázaton. (A második díjat a feleségével közösen írt döröcskei személynév monográfia kapta...)

1970-ben került haza a vasi tájra, elfogadva a csöngei gyülekezet hívását. Itt bontakozott ki igazán honismereti aktivitása. Egy évtized alatt felfedezte Petőfi Sándor csöngei emléknyomait, beszámolt Weöres Sándor gyermekéveiről és neki köszönhető Tessedik Sámuel csöngei akácfájának identifikálása is. A csöngei lelkészlakból Berlin, Eisenach, München és Stuttgart jegyezték az írásait. 1980-ban Körmendre, felesége szülőhelyére került. A nemzetiségek kutatójának vallotta magát: Somogyban a németség, Csöngén a magyarság, Körmenden pedig a szlovénok történetének, kapcsolatainak és hagyományainak feltárójává vált. 1987-ben vonult nyugdíjba és költözött Szombathelyre.

Kitüntetései:
Honismereti Munkáért Emléklap (1993)
Pável Ágoston Emlékplakett [posztumusz] (2007)

Műveiből:
Csöngei mozaikok Weöres Sándor gyermek- és ifjúkori éveiből. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1974. 1. sz. pp. 145-158.
„... ámul széles ország, büszke lehet Csönge”. In: Életünk, 1978. 3. sz. pp. 201-212.
Csöngei pap a vasi népfelkelők seregében. In: Vas Népe, 1990. 60. sz. (március 11.) p. 5.
Kisfaludy Károly Kemenesalján. In: Vas Népe, 1990. 205. sz. (szeptember 1.) p. 10.
Küzdelem egy irodalmi emlékházért. In: Életünk, 1994. 12. sz. pp. 1093-1098.
Irodalmi emlékek a Vas megyei Csöngén. In: Honismeret, 1997. 5. sz. pp. 9-15.
A magyar irodalom zarándokhelye Vas megyében. Irodalmi emlékek Csöngén. In: Életünk, 1998. 11-12. sz. pp. 1053-1061.
Evangélikusok Vas megyében. In: Vasi Szemle, 1999. 2. sz. pp. 183-198.

Irodalom:
Bariska István: Szolgálat megalkuvás nélkül. Szerdahelyi Pál portréjához. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1989. 1. sz. pp. 24-28.
Elhunyt Szerdahelyi Pál. In: Vas Népe, 1999. 288. sz. (december 10.) p. 13.

N. T.

Magasi Artúr Ernő (1903-1959)

magasi arturMAGASI ARTUR ERNŐ
(Kiscell, 1903. szeptember 28. - Budapest, 1959. június 10.)

bencés szerzetes, irodalomtörténész, költő, pedagógus
Álnév: Somogyi Ernő

Féléves korában - apja elhelyezésének következtében - elkerült szülőhelyéről. Bencés gimnáziumi tanulóként lépett a rendbe, s már 1919 októberében egyszerű fogadalmat tett. Ünnepélyes fogadalomtétele 1922-ben, áldozópappá szentelése pedig 1927. június 29-én történt. Ezután Győr, Pápa, Esztergom és Sopron bencés gimnáziumaiban tanított. Gimnazista diákok százait nevelte a dolgos életre, a szép meglátására, s legfőképp a szépirodalom élvezetére. Az ifjúság pallérozása volt igazi hivatása.

Verseinek első kötete "A Vígság szekerén" címmel győri tanársága idején 1928-ban, míg a második "A kristály és kaméleon" címen Pápán jelent meg 1932-ben. Költeményei a lélek mélyéről feltörő gondolatok és érzelmek igaz tolmácsolói. Ezerszínű álmok szólalnak meg lírai hangvételű dalaiban. Nem kevés versében elégikus hangulatot sugallva közelített az életük értelmét kereső, megnyugvásra vágyó széplelkekhez. Adta a receptet, a kezelés medicináját is: "Építsük meg az aranyhidat... egy-egy csavarral segítsük felnőni a szeretet hídját..." Sajnos az általa tervezett "aranyhíd" máig sem épült fel. Sok csavar kellene még hozzá!

Magasi mindennapjaira visszatérve azt látjuk, hogy tanári pályáján egy "ütközőbakos" kitérő is volt... 1939/40-ben egy esztendőt hitoktató segédlelkészként szülőhelyén, Celldömölkön töltött, ahol a köteles munkán kívül nagy erőbedobással kapcsolódott be a kulturális munkába. A Katolikus Legényegyletben hetenként tartott ún. legényesteken a magyar nyelv ékességeinek számító szólások kimeríthetetlen kincsesbányájából válogatta előadásainak anyagát, s az anyanyelv mellett a haza szeretetére is nevelt. Ittléte alatt volt a helyi búcsújárás 200 éves jubileuma. Ekkor írta a "Kiscellben Máriánál" című versét, amelyben a kérges kezű embereknek esdette az ég áldását, s a kegyelem tallérjait. Ráérzett arra is, hogy a celliekben munkált nem csak a kenyér, de a Szó és a Szép éhe is, ezért műkedvelő színjátszók közreműködésével színpadra állította Hevesi Sándor „Császár és komédiás” című drámáját. Remekeltek a szereplők, de a rendezőnek sem kellett szégyenkeznie.

A celldömölki év után 1940/41-től ismét tanárként dolgozott Pápán és Győrben. Az államosítás után két évig Pannonhalmán volt könyvtáros. 1950. október 31-én szentszéki engedéllyel laicizált, és utána Székesfehérváron tanított. 1959. június 10-én Csepreghy Ignác zuglói plébánosnál, volt tanítványánál vendégeskedett, amikor váratlanul elhunyt. Volt rendje temette el a budapesti Új Köztemetőben.

Főbb művei:
[Somogyi Ernő]: A vígság szekerén. Győr, 1928. 93 p.
Harsányi Lajos. Esztergom, 1933. 24 p.
A kristály és a kaméleon. Bp. 1932. 139 p.

Irodalom:
Hein Tádé: Magasi Artur. In: Vasi Szemle, 1936. 5-6. sz. pp. 346-364.
Horváth Lajos: Egy költőre emlékezünk: Dr. Magasi Artúr, Celldömölk szülötte. In: Új Kemenesalja, 1989. 4. sz. (szeptember) p. 4.

Horváth Lajos

Gyömörey György (1873-1949)

gyomorey gyorgyGYÖMÖREY GYÖRGY
(Sümeg, 1873. december 27. - Gógánfa, 1949. augusztus 19.)

főispán, gépészmérnök, ogy. képviselő

Ősi zalai köznemesi családban született. Szülei: Gyömörey Vince zalai főjegyző és Blaskovits Izabella. A nagykanizsai piarista gimnázium után a Műegyetemen és Charlottenburgban végezte felsőfokú tanulmányait. Gépészmérnöki oklevelét 1895-ben kapta, majd egy esztendeig a Műegyetem Gépszerkezettani tanszékén tanársegéd volt. Előbb a Danubius Hajóépítő gyár, majd a MÁV Gépgyárának mérnöke lett. 1903-ban vette feleségül Károlyi Rózát, aki három fiú és egy leány gyermekének édesanyja lett. Kréta blokádjában mint a pólai tengerésziskola önkéntese vett részt. A MÁV-tól rendelték be a Kereskedelemügyi Minisztériumba, a Vasúti és Hajózási főfelügyelőséghez, ahol a vasúti osztály főnöke lett.

Birtokkal rendelkezett Ukk térségében és egy nagyobb birtokot bérelt Intaházán is. Bérleti szerződése az intai uradalom erdőkön kívüli 1675 holdjának használatára szólt. Bérleti díjként holdankénti évi 85 kg bp.-i tőzsdei szabványú 77 kg fajsúlyú búza árát kérték, amit évi két összegben kellett a bérlőnek megfizetni. A kommün bukása után 1920-ban Keresztény Nemzeti Egyesülés párti programmal képviselővé választották Celldömölkön. A Tisztelt Házban a közlekedési bizottság elnökévé választották. Később Klebelsberg Kunó gróffal együtt megalapította a disszidensek pártját. A politikától 1922-ben vonult vissza és Inkepusztán gazdálkodott. 1926-ban Zala vármegyei főispánná nevezték ki és 1935-ig töltötte be a tisztséget. A második Gömbös-kormány bemutatkozása után az összes megye közül egyedül Zalában a megyegyűlés leszavazta ~ bizalmi indítványát. Az ellenindítványt Mindszenty József jegyezte... A főispán távozása után a vármegyei törvényhatósági bizottságnak továbbra is tagja maradt. Megszervezte 1932-ben a Gyümölcstermelők Országos Egyesületét, amelynek elnöke funkcióját is ellátta.

A Celldömölkön 1913 őszén hosszas előkészítés után megnyílt államilag segélyezett polgári fiú iskola 13 évig különböző bérházakban működött. Az elhelyezés tartós megoldatlansága veszélyeztette az iskola létét és fejlődését. Jándi Bernardin apáttal és Pletnits Ferenc kormányfőtanácsossal összefogva megszerezte Schwöder Ervin államtitkár és Dulovits Árpád min. tanácsos támogatását, javaslatukra Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1923-ban állami kezelésbe vette a polgári iskolát. Még az év őszén letették az iskola alapkövét, 1926. október 23-24-én pedig a hivatalos átadás is megtörtént, amelynek keretében az iskolát Gyömörey Györgyről nevezték el. A tanintézmény két évtizeden keresztül, 1946-ig viselte a politikus nevét.

Irodalom:
Nemzetgyűlési almanach 1920-1922. Bp. 1921. p. 56.
Oszvald Sándor: A celldömölki m. kir. állami Gyömörey György polg. fiúiskola új épületének felavatásával kapcsolatos ünnepségek lefolyása. In: Kemenesalja, 1926. 44. sz. (okt. 31.) pp. 1-2.
Káldos Gyula: Díszpolgáraink. In: Új Kemenesalja, 2004. 4. sz. (február 27.) p. 9.

N. T.

Gersei Margit (1310? - 1372.05.24. után)

gersei margitGERSEI MARGIT
(1310? - 1372.05.24. után)

a pápoci prépostság alapítója
Névváltozat: Magyar Pálné; Gersei Pethő Margit

A XIV. század elején, az oligarchák szabdalta országban a Gerseiek a király hűségére tértek vissza, ezért a lázadó Németújváriak Vörös Salamon vezetésével bosszúálló csapatot küldtek Gersére a megbüntetésükre. A vérszomjas támadást dajkája segítségével egyedül az akkor 5-6 éves Margit élte túl... Az árva kislány neveléséről és ellátásáról anyai nagybátyja, Köcski Sándor országbíró gondoskodott.

Erzsébet királyné benső udvarhölgyeként ismerkedett meg a nála bő 25 évvel idősebb Magyar Pál gimesi várnaggyal, az első magyar kincstartóval. Az egy házasságon már túl lévő rangos tisztségviselő megkérte a kezét, Károly király pedig 1332. november 8-án fiúsította Margitot, aki így hozzájuthatott atyai örökségéhez. A magyar jogtörténet az első hazai fiúsításnak ezt az oklevelet tekinti. A dokumentum Margit asszonyt "cubiculari"-nak, azaz kamarásnak nevezi. Frigyüket a sors két gyermekkel: egy László nevű fiúval és egy Erzsébet nevű lánnyal áldotta meg. Az uralkodói pár kedvelte őket, így folyamatosan gyarapították birtokaikat. Köcski Sándor mindig hozzájuk fordult, ha kölcsönre volt szüksége és birtokainak egyre nagyobb része került zálogba Margitéknál. Az országbíró halála után a vagyon jó része végleg átszállt Magyar Pálékra és ekkor került tulajdonukba pl. Köcsk és Pápoc is.

Fiának és férjének halála lelkileg megtörte Margitot, akiben megérlelődött régi vágya: Pál remetéi számára kolostort kívánt alapítani. Birtokai zömét elajándékozta és eladta, majd Pápocot szemelte ki terve megvalósítására. Leányát is elveszítvén már csak az éltette, hogy bőkezű adományaival létrehozhassa a templomot és a kolostort A Legszentebb Megváltóról elnevezett prépostság alapító levelét 1365. május 1-jén állították ki, amely tartalmazza, hogy a prépostot mindig a győri püspök nevezi ki a győri káptalan tagjai közül. Margit súlyos betegen 1368-ban úgy rendelkezett, hogy a prépostság Pápoc kétharmadát kapja, a pálosok pedig egyharmadában részesüljenek. 1372. május 24-én még bizonyosan élt, azt követően azonban nincs nyoma az okiratokban... Valószínűleg az óbudai klarisszák templomába, az általa alapított oltár elé temették.

A kolostor és káptalan halála után mintegy két évszázadig, a török hódításig működött. A Legszentebb Megváltóról elnevezett pápoci préposti címet azonban kegyeletből napjainkig megőrizték és használják. A magyar "trecento" sikeres asszonya volt a reneszánsz kifejezés valódi értelmében. Tragédiákkal keretezett sorsa ellenére a közjó szolgálatában kifejtett tevékenysége a középkorban egyedülállónak tekinthető.

Irodalom:
Pór Antal: Nemes Magyar Pálné asszony (1310-1372). In: Katholikus Szemle, 1889. 4. sz. pp. 465-486.
Bedy Vince: A pápoci perjelség és prépostság története. Győr, 1939. 124 p.
Fülöp László: Gersei Margit, a pápoci prépostság alapítója. In: Vasi Szemle, 2010. 4. sz. pp. 463-469.
Csiszár Zoltán: Margaretha cubiculari. Gelsei Margit (?-1372). In: Vasi Szemle, 2019. 2. sz. pp. 178-193.

Németh Tibor

Dorffmeister István (1729-1797)

DORFFMEISTER ISTVÁN
(Bécs, 1729 – Sopron, 1797. május 29.)

festőművész

A családra erős művészi hajlam volt jellemző. Apja műöntő volt, testvére György neves szobrász, a Bécsi Akadémia tagja. Első hiteles adat életével kapcsolatban 1751. október 13-a, amikor beiratkozott a Bécsi Képzőművészeti Akadémia festőművész szakosztályára testvérével együtt. 1764-ben telepedett le Sopronban.

Egész munkássága Magyarországhoz köti, külföldi kapcsolatairól és megrendelésekről nem tudunk. Évtizedeken át mint soproni festő a Dunántúl templomait, kolostorait és kastélyait díszítette alkotásaival. Kétszer nősült: első felesége Francz Anna, a második Csilling Katalin. Nagyon népes családja volt. Talán ez volt az egyik oka, hogy igen szegény maradt élete végéig, mert amikor meghalt, akkor egy-két képen és adósságon kívül mást nem hagyott második feleségére. Szegénységének másik eredője, hogy víg kedélyű lévén neve sokszor szerepelt a soproni kihágási naplóban éjszakai rendbontás és mulatozás miatt. Rendkívül termékeny művész volt, az általa szignált művek sokaságát másképp megérteni nem tudjuk, minthogy munkájában fia - István? - és tanítványai is segítségére voltak.

Életművének főbb állomásai és legkiemelkedőbb alkotásai a következők: 1760-ban a csornai prépostságon dolgozott. 1762-ben készült a soproni színház mennyezet képe és galériája és a sárvári Nádasdy kastély freskódísze. Időközben gyakorlata, tudása folyamatosan növekedett. 1770-ben a kismartoni ferencesek és a gutatöttösi plébánia templom, 1771-72-ben a mesztegnyői ferences templom és a soproni fiú árvaház jelentették a fejlődés állomásait. 1771-ben a mosonmagyaróvári ferences templom főoltárának képét festette meg. 1775-76-ban jött létre egyik legsikerültebb alkotása, a Komárom megyei Császár plébánia templomának freskó dísze. 1779-ben Szili János püspök megbízásából készítette el a székesegyház kupoláinak mennyezeti freskóit. 1780-82-ből Sopronban találhatók művei. 1784-ben jött létre a szentgotthárdi cisztercita templom oltárképe, melyen a szentgotthárdi csatát örökítette meg. 1787-ben székhelyétől távol, Pécsett dolgozott. 1788-ban festette élete egyik legjelentősebb alkotását: a szigetvári plébániatemplom mennyezeti képét. Későbbi képein egyre érezhetőbbé vált a fáradtság és stílusának megöregedése is. Ide tartoznak a Szombathelyi Székesegyház oltárképei, és a Szombathelyi Szemináriumi Könyvtár mennyezet képei.

Általunk ismert kemenesaljai művei a következők: 1769-ben készült a celldömölki római katolikus Nepomuki Szt. János oltárképe, amely lendületes barokkos alkotás. 1774-ben felsőbüki Nagy György özvegyének - Niczky Borbálának megbízásából a nagysitkei templom számára festett egy monumentális képet (5x2 m), mely a Szentháromságot ábrázolja. 1779-ben festette a kenyeri templom mennyezet és fali képeit. A mennyezet freskón a Szentháromság diadalát, az oltárképen Mária látogatását Erzsébetnél, az oldalfreskón Szt. József halálát és Szt. Borbála utolsó óráját a börtönben örökítette meg. A freskókon a barokknak szinte minden jegye leolvasható. Az oltárkép lendületes, mozgalmas alkotás. Nagyon gazdagon festettek az architektonikus elemek. 1779-ben a kemenesszentpéteri templom szentélyén dolgozott. 1785. augusztusában Szily püspök megbízásából a kemenesmihályfai templom szentélyének mennyezetképét és oltárképét készítette. Az oltárképen Szt. István megkövezése, a szentély mennyezetének freskóján Izsák feláldozása látható. A főoltár két oldalán Szt. László és Szt. István található. Mindkettő szoborszerű aranyozott freskó.

dorffmeister kenyeri
a kenyeri templom

Műveivel, egész életútjával a magyar barokk szellemet szolgálta. A nemzetközi barokk festészet vívmányait a hazai szükségletnek megfelelően alkalmazta. A freskók világos és derűs színadása, élénk és dinamikus kompozíciója bravúros illuzionizmussal párosulva bizonyítja a nagyszabású gyakorlatot, amely a művészt a monumentális festészet terén jellemzi. Jelentőségét sokféleképpen ítélik meg, helytörténeti jelentősége kétségkívül nagy. Ha a neve nem is tündököl úgy, mint a barokk nagymestereké, nekünk vasiaknak mégis óriási érték, hiszen a műemlékekben meglehetősen szegény vidék féltett kincsei ezek a kis falusi templomok.

Irodalom:

Fábián Mária: Dorffmeister művészi munkássága a szombathelyi egyházmegyében 1-2. rész. In: Vasi Szemle, 1935. 5-6. sz. pp. 296-316. ; Vasi Szemle, 1936. 1-2. sz. pp. 16-36.
Szabó Annamária: Dorffmeister István élete és munkássága a kemenesaljai rk. templomokban. Kézirat. Pécs, 1983. 46 lev.
Dorffmaister István emlékkiállítása. Szombathely, 1997. 350 p.
Budai Rózsa: Idegenforgalma lehetne : a Dorffmeister-freskók több restaurálást, beázást is megértek. In: Vas Népe, 2001. 225. sz. (szeptember 26.) p. 8.

S. Zs.-né

Sükösd József (1928-2013)

sukosd jozsefSÜKÖSD JÓZSEF
(Budapest, 1928. szeptember 27. - Szombathely, 2013. április 26.)

helytörténész, játékvezető, vizsgáló főkalauz

Szülei szegények voltak és pár évi együttlét után elváltak. Fiúk nevelését 7 esztendős korától Dömölkön élő anyai nagyanyja végezte. Elemi és polgári iskolai tanulmányait Cellben végezte és tanítói közül különösen Horváth Lajos volt rá nagy hatással. 1945. szeptember 3-án állt a MÁV alkalmazásába. 1955-ben kötött házasságot, amelyből két leánya született, akik édesanyjuk óvónői hivatását választva találták meg helyüket az életben. 1961-ben érettségizett a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. Imádta a sportot és hosszú évtizedekig labdarúgó játékvezetőként is hódolt a szenvedélyének. Egész életét a vasútnak szentelte és kiapadhatatlan tudásvágya, szorgalma és emberismerete révén folyamatosan lépdelt előre az erősen szabályozott „vasúti pályán”. Közel 38 év szolgálati viszony után vizsgáló főkalauzként 1983. május 1-től lett nyugdíjas.

Egy súlyos betegség legyőzését követően szőlőt vett a Sághegyen, ami napi elfoglaltságot jelentett számára. Gyermekei, a három unoka és a két dédunoka mindig számíthatott támogatására és segítségére. A Bencés Diákszövetség tiszteletbeli pártoló tagjaként gyakran felkereste Pannonhalmát és tartotta a kapcsolatot a bencés szerzetesekkel. Hosszú időn keresztül aktív tagja volt a könyvtárban működő Honismereti Munkaközösségnek és forrásértékű kéziratos tanulmányok sorával gazdagította ismereteinket Celldömölk és Kemenesalja múltjáról. A celli vasutas társadalom közismert személyisége egy másik pályán is maradandót alkotva élete utolsó időszakáig tiszteletre méltó alapossággal kutatta a múlt emlékeit. Törékeny alkatú egyénisége páratlan kitartással ötvözve maradandó helytörténeti értéket hagyott az utókor számára.

Műveiből:
Celldömölk … Nemesdömölk lakóinak élete, munkakörülményei 1936-tól napjainkig. Kézirat. Celldömölk, 1983. 32 lev.
A Celldömölki Római Katolikus Elemi Népiskola és nevelői 1927-1948. Kézirat. Celldömölk, 2000. 182 lev.
Visszaemlékezések. Hitelt érdemlő emberek, birtokosok munkássága, ténykedése, elkerülő birtokaik bemutatása. Vallási viszonyok 1810-től. Megszűnt államigazgatási szervek, iskolák leírása Kisczell, Nemesdömölk valamint a mai Celldömölk térségében. Kézirat. Celldömölk, 2003. 105 lev.
Kemenesalja egy kis községének ismertetése. Inta, majd Intapuszta és végül Intaháza eredete, múltja és jelene, 1196-2005. Kézirat. Celldömölk, 2005. 5, [9] lev.

Irodalom:
Völgyi László: Tanítóinak állít emléket. In: Új Kemenesalja, 2001. 41. sz. (november 8.) p. 5.
Káldos Gyula: Sükösd József (1928-2013). In: Új Kemenesalja, 2013. 11. sz. (július 5.) p. 9.

N. T.

Mór József (1908-1988)

mor jozsefMÓR JÓZSEF
(Celldömölk, 1908. február 10. - USA, 1988. 06.20.)

festőművész, grafikus

Gyermekkorát a dorogi bányatelepen töltötte. Középiskolai tanulmányait az esztergomi főreáliskolában végezte. 1934-ben a budapesti Iparművészeti Főiskolán szerzett festő képesítést. Az 1930-as években Dorogon Haranghy Jenő mellett dolgozott, a munkásotthon színháztermének falképfestészeti munkálataiban segédkezett, valamint templomfestést vállalt. Számos grafikát, rézkarcot és tusrajzot készített Dorog bányászatáról, a bányászok életéről. 1940-től a MÁV Igazgatóság műszaki rajzolója lett. A Felvidék visszacsatolásakor rajzriportokkal illusztrálta a történéseket. A II. világháborúban katonaként harcolt és hadifogságba esett. Hazatérése után felesége zalai birtokán élt.

1948-tól mintegy 25 hazai templom (köztük Bag, Bicske, Döbrököz, Iregszemcse, Kistarcsa, Lesencetomaj, Mátramindszent, Somogyvár, Tapolca) 60 nagyméretű fal- és mennyezetképét festette, de kiállítani nem engedték. 1965-ben Nyugatra (Ausztria, Németország) távozott. 1967-ben az USA Pennsylvania államában, Bryn Mawr-ben telepedett le, Philadelphiában templomokat festett és képeket restaurált, majd a Kiss Art Company magániskolában festést tanított. 5 Árpád-házi szent képét festette meg és 1968-ban támogatójával, Tallós Móriccal közös kiállítást rendezett. Az Amerikai Egyesült Államokban 1969-ben egyedi, 12 részes linóleum metszetsorozatot alkotott az ember fejlődéséről a holdra szállásig, melyet - Szántó Jánossal, a Szent Korona Őrség parancsnokával - ajándékként elküldtek az amerikai elnöknek. Nixon elismerését kiérdemelve az albumot a NASA Múzeumban helyezték el.

mor jozsef nixon 1969

Irodalom:
Amerikai magyarok arcképcsarnoka. Salgótarján, 2003. p. 237.
Magyar katolikus lexikon. 9. kötet. Bp. 2004. p. 333.
Salamon Nándor: Kisalföldi művészeti lexikon. Vasszilvágy, 2012. p. 241.
Képzőművészek Dorogon a 20. században. In: Art Limes, 2013. 5. sz. p. 141.

Németh Tibor

Koloszár Zoltán (1940-1956)

koloszar zoltanKOLOSZÁR ZOLTÁN
(Celldömölk, 1940. március 28. - Győr, 1956. október 26.)

ipari tanuló, a forradalom és szabadságharc mártírja (1956)

Édesapját Koloszár Ferencnek, édesanyját Marton Jolán hívták. A család Celldömölkön, a Baross út 17. szám alatt lakott. A tehetséges, szorgalmas, mérnöki ambíciókat tápláló fiú a győri 401-es számú szakmunkásképzőben kőműves tanonc volt és 1956 októberében 23 társával együtt szakmai termelési gyakorlaton vett részt Mosonmagyaróvárott. Az iskola 26-án szabadságolta a diákokat, ezért aznap délelőtt a több ezres létszámú békés tüntetőkkel a határőrlaktanyához vonult, hogy rávegyék a határőröket a hozzájuk történő csatlakozásra. Dudás István laktanyaparancsnok százados felszólítás nélkül a tömegbe lövetett. 55 halott és 86 sebesült lett a géppuskasortűz eredménye. Zoltán egy közelben álló fa mögé próbált ugrani, de egy sorozat lábon találta. Combverőér lövéses sérülése olyan súlyos volt, hogy úton a győri Zrínyi utcai kórház felé folyamatosan rosszabbodott az állapota a trénkocsin és délután fél három körül Győrben elvérzett. Holttestét október 27-én szállították haza és 28-án temették el tömeges lakossági részvét mellett. A celldömölki temetőben lévő sírja az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepének zarándokhelye.

Irodalom:
Török Tibor: Tizenhét évesen lőtték agyon. A mosonmagyaróvári sortűz vasi áldozata. In: Vas Népe, 1990. 223. sz. (szeptember 22.) p. 5.
Nádasdy Lajos: A mosonmagyaróvári vérfürdő áldozata. Koloszár Zoltán 1940-1956. In: Celldömölk forradalmi napjai 1956. Celldömölk, 2006. pp. 50-54.
Kövér István: Az 1956-os forradalom és szabadságharc vasi vagy vasi kötődésű mártírjai és vértanúi. In: Vasi Szemle, 2007. 5. sz. p. 556.

N. T.

Németh Ferenc (1952-2013)

nemeth ferencNÉMETH FERENC
(Celldömölk, 1952. július 8. - Bp., 2013. szeptember 4.)

sportfotóriporter

 „Csupán” születése révén kapcsolódott Kemenesalja fővárosához, gyermekkorát Uraiújfaluban töltötte. A hazai sportfotózás meghatározó alakja 1971-ben került az MTI-be, ahol eleinte belpolitikai fotós volt, fényképezett politikusokat és ott volt Bajkonurban is, amikor az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan útjára indult.

A nagy szerelem azonban a sport volt a számára, amelyet gyakorolt is, raliversenyzőként is nevet szerzett magának. Sportfotósként a labdarúgás volt a fő profilja, számos díjat nyert képeivel Magyarországon és külföldön egyaránt. 1989-ben elnyerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által kiírt, „A sport legszebb pillanatai” című fotópályázat fődíját (Arany Lencse-díj) a fekete-fehér kategóriában. Tudósított az 1980-as moszkvai, az 1988-as szöuli és az 1992-es barcelonai nyári olimpiai játékokról illetve az 1984-es szarajevói téli olimpiáról. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság, az ADIDAS és a KODAK World sportfotó-pályázatán 1990-ben aranyérmes, 1988-ban és 1991-ben 3. helyezést ért el.

A sajtófotósok számára fontos erények közül a legfontosabb volt rá igazán jellemző: alanyaival olyan bensőséges, szinte családias atmoszférát tudott teremteni, hogy felszabadultak és megnyíltak a jelenlétében a sportolók. Már-már bizalmaskodó, kedvesen erőszakos stílusa miatt családtag volt minden csapatnál, válogatottnál, klubnál, öltözőben, ő volt a „Némethferi”. Különösen a gólörömökre fordított különös figyelmet, véleménye szerint ezek a pillanatok mutatják meg a sportág és a sportoló igazi arcát.

1995-ben az akkor induló Sportissimo című lap rovatvezetője lett, majd a magazin megszűnése után a sportnapilap szerződtette. Néhány év múlva a fotórovat vezetője lett, s egy évtizeden keresztül felelt a Nemzeti Sport fotósainak a munkájáért. Ezután főmunkatársként tevékenykedett, majd 2012-től az MLSZ főállású fotósa lett, ám súlyos betegsége miatt ott nem sokáig dolgozhatott. A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2013 nyarán Életműdíjjal ismerte el munkáját.

2013. szeptember 20-án a Puskás Ferenc Stadion déli maratoni kapujánál felállított ravatalánál búcsúzott tőle tisztelőinek sokasága. Különösen mély barátság fűzte a Celldömölkön is hosszú és sikeres edzői esztendőket töltött Pintér Attilához. 2014 májusában emlékkiállítás nyílt munkáiból a Magyar Labdarúgó Szövetség Telkiben lévő edzőközpontjában. Emlékére a Testnevelési Egyetem 2018-tól Németh Ferenc fotópályázatot, amelynek nyertesei a róla elnevezett díjat vehetik át.

Fia, Németh Péter folytatja édesapja örökségét: ugyancsak sportfotós a Nemzeti Sport szerkesztőségében.

Irodalom:
Ki kicsoda a magyar sportéletben? II. köt. Bp. 1995. p. 377.
A futball művésze : Németh Ferenc 1952-2013. In: Nemzeti Sport, 2013. 258. sz. (szeptember 21.) p. 9.

Fotógaléria: Németh Ferenc emlékoldal

Németh Tibor

Kóbor Jenő (1923-1983)

kobor jenoKÓBOR JENŐ
(Csönge, 1923. március 26. - Takácsi, 1983. június 23.)19

pedagógus, a Magyar Kultúra Lovagja (posztumusz, 2005)

Weöres Sándor falujában látta meg a napvilágot Kóbor János földműves fiaként. Alap- és középfokú iskolái után a pápai Állami Tanítóképző Intézetben szerzett tanítói diplomát. Végzése után 1943. szeptember 13-án a környékbeli Takácsiban, az Evangélikus Elemi Népiskolában lett kántortanító. 1944. október 20-án katonai szolgálatra hívták be Sopronba a 4. száma gyalogezredhez. Hadifogságba került, ahonnan 1946. május 15-én tért vissza Takácsiba. majd az államosítás után az Állami Általános Iskolában oktatta a diákokat. Az 1950/51-es tanévben a nyolc osztályos oktatás bevezetésével sikerült kialakítania egy négy tantermes iskolát, amelyben az oktatás váltott rendszerben, délelőtti és délutáni időpontokban zajlott. Közben folyamatosan képezte magát és 1953-ban a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola földrajz-rajz szakán szerzett tanári oklevelet. Ettől az évtől kezdve három évtizeden át a takácsi iskola igazgatója volt. 1969-ben tervei alapján épült fel az új iskola épülete.

A falu "mindeneseként" iskolát és művelődési házat épített, előadásokat és tanfolyamokat szervezett a településen. Országjáró kirándulásokat szervezett és földrajz-rajz szakos tanár lévén az ország épített és természeti szépségét mutatta meg a falu lakosságának. Tehetségesen bánt az ecsettel és festőként számos alkalommal részt vett a művésztelepek munkájában.

Nehezen élte meg, hogy a körzetesítések következményeként a vaszari iskolával történt összevonás után már csak az alsó tagozat maradt a faluban. A sors tragédiája, hogy éppen nyugdíjazása napján, szeretett iskolájába indulván ragadta el a halál.

1975-ben megkapta a Veszprém Megyéért kitüntetés arany fokozatát. Takácsi önkormányzata kezdeményezésére 2005-ben a "Magyar Kultúra Lovagja" posztumusz elismerésben részesült: a budapesti Stefánia-palotában a hagyományoknak megfelelően a kultúraszervező pedagógus lányait, az egyaránt pedagógus Horváth Gézánét és Molnár Gábornét jelképesen lovaggá ütötték az Európai Unióban első ízben megrendezett "Magyar Kultúra Napja Gála" keretében.

Műve:
A takácsi iskola története. [Veszprém], 1976. 25 fol.

Irodalom:
Antal Zsuzsa: A kultúra szolgálatában - Kóbor Jenőnek posztumusz kitüntetést ítéltek oda. In: Napló, 2005. február 9. p. 7.
Pápai arcképcsarnok
Salamon Nándor: Kisalföldi művészeti lexikon. Vasszilvágy, 2012. 406 p.

Németh Tibor