Hollósy Jusztinián

HOLLÓSY JUSZTINIÁN
(Nagyszombat, 1818. december 26. – Kiscell, 1900. január 24.)

 dömölki bencés apát, hittudós, csillagász

Hollósy Ernő Nagyszombaton született, ahol édesapja uradalmi erdőtisztként szolgált. A gimnázium első osztályát szülőhelyén, a többi osztályt Pozsonyban végzi. Gimnáziumi évei után, 1835-ben lépett be a bencés rendbe, ahol a Jusztinián nevet vette fel. Győrben bölcseleti tanfolyamot végzett, Bakonybélben tanári oklevelet nyert. Teológiai tanulmányait Pannonhalmán végezte. A szépművészetek és bölcselet tudományából Budapesten doktorált. 1843-ban szentelték pappá. Győrben öt évet töltött kezdő tanárként; szabad idejét a költészetnek szánta: latinul s magyarul verselt, bár jobbára csak az asztalfiók számára. Emellett vers – és költészettant írt, – de ezek is kéziratban maradtak.

Soproni tanár korában, mikor az ún. Thun-rendszerrel a közoktatásügy átalakult, ő a természettudományok, különösen a természettan művelésére szánta el magát.

Lelkiismeretesen igyekezett tanítani, s hogy a német nyelven tanulásra szorított tanítványain segítsen, magyarra fordította, s 1855-ben kiadta Schabus Jakab iskolakönyvét "Könnyenérthető alapelemei a természettannak alsó reál- és gimnáziumi iskolák számára" címen.

A természettudományba való elmélyedés, a folyamatos ismeretgyűjtés eredményeként megírta Népszerű csillagászt c. művét, amelyet az Akadémia díjjal jutalmazott, s íróját 1863-ban levelező tagjai sorába is választotta.

1865-ben a pannonhalmi főapát-választáson második jelöltnek választották meg, és csak az ő határozott ellenállása akadályozta meg az első helyre választott beteges Kruesz Krizosztomot azon szándékában, hogy az ő kedvéért visszavonuljon.

Három évtizedes tanári és tudományos munkája után – 1874-ben – lett a dömölki apátság első embere. Tudományos munkáját élete végéig folytatta, bár idejének nagyobb hányadában új és egyben utolsó lakóhelyének fejlesztésével foglalkozott. Nevéhez fűződik a zárda és az abban működő iskola létrehozása 1891-ben. Megtakarított pénzét és irodalmi munkásságának hozadékát az iskolára áldozta. Az ún. "régi" temetőben, a bencések kriptája fölé kápolnát építtetett. Sokoldalú munkája elismeréseként 1893-ban, aranymiséjének évében Kiscell díszpolgárává választották, majd az év végén megkapja a király által adományozott III. osztályú vaskorona-rend kitüntetést. 1899-ben, apáti működésének 25. évfordulóján – valláskülönbség nélkül – ezrek köszöntötték. Pár hónappal ezután, 1900. január 24-én hunyt el. "Tisztelőinek hatalmas raja kísérte utolsó útján" – adta hírül a helyi sajtó. A pannonhalmi főapát mondott felette emlékbeszédet az Akadémián. Kiscell vezetői hálájuk jeléül róla nevezték el az apátsági székház előtt s a templom körül lévő teret.

Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2007. március 21-i ülésén a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.

Műveiből:

Könnyen érthető alapelemei a természettannak... Sopron, 1855.
Népszerű csillagászat. Pest, 1864.
A távcső történetének vázlata. In: Magyar Akadémiai Értesítő. 1864/65.
A földfejlődés jégkorszakának főokairól. Esztergom, 1872/73.
A naprendszer égitesteinek legősibb fejlődéséről. Új Magyar Sion, 1874.
Adatok Győr megye földrajzi viszonyaihoz. Bp., 1874.

Irodalom:

Magyar Katolikus Lexikon IV. Gas-Hom. Bp. 1998. (http://lexikon.katolikus.hu/)

H.L.

Módosítás: (2011. Június 21. Kedd, 09:02)