Papp Ferenc

PAPP FERENC

(Nemesmagasi, 1871. december 12. – Budapest, 1943. október 12.)
irodalomtörténész, pedagógus, az MTA rendes tagja


Édesapja 1867-ben került Nemesmagasiba, ahová az evangélikus anyagyülekezet hívta a felsőbb osztályok tanítójául. Szakmai tudását és igényességét bizonyítja, hogy a dunántúli evangélikus egyházkerület által elfogadott, felsőbb osztályok számára írt népiskolai tankönyve hat kiadásban is megjelent.

Fiát 9 éves korában a soproni evangélikus líceum ba irányította. Berzsenyi Dániel és Kis János egykori iskolájában a diák Papp Ferenc két évig a Magyar Társaság főjegyzőjeként is működött. Még nem töltötte be 20. évét, amikor Kis János költészetéről írott cikke napvilágot látott a „Törekvés” című lapban. 1895-ben a budapesti egyetemen szerzett magyar-latin szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelet. 1895 és 1897 között Gyulai Pál ajánlására az erdélyi Gernyeszegen Bánffy Györgyné családjában Teleki Domokos és Géza nevelője volt, akikkel beutazta egész Bajorországot.

1897 szeptemberétől Beöthy Zsolt invitálására Budapesten az Országos Nőképző Egyesület leánygimnáziumának, 1900-tól a szintén Gyulai-tanítvány Császár Elemér barátja mellett az I. kerületi állami főgimnáziumnak, 1917 és 1932 között pedig a budapesti középiskolai tanárképző intézet gyakorlógimnáziumának volt tanára. 1920-ban címzetes igazgatói rangot kapott és ettől az évtől kezdve vett részt rendes tagként a Kisfaludy Társaság munkájában. 1931-től szerkesztette az Országos Református Tanáregyesület Évkönyvé-t. Tudományos tevékenysége alapján nyugdíjba vonulásának évében, 1932-ben elnyerte az MTA Marczibányi-jutalmát.

Gyulai Pál egyik legkedveltebb tanítványa volt, aki mesterének hagyományait követte irodalomtörténészi munkássága során előadásmódjának finom egyszerűségével és választékos ízlésével. Adatgazdag, pozitivista monográfiákban dolgozta fel a kutatásainak középpontjában álló két személyiség, Gyulai Pál és Kemény Zsigmond életpályáját és irodalmi munkásságát. Mindkét kétkötetes opusára két évtizedet szánt, ami jelzi kimerítő alaposságát. Vaskövetkezetességgel és mindenre kiterjedő figyelemmel, élethű pontossággal rekonstruálta a választott életműveket. A tudomány logikája mellett ugyanakkor finom, lírai tapintattal rajzolta meg főhőseinek emberi arcélét és lelki életét. Kutatásai szinte egy folyamot alkottak, hiszen Kemény Zsigmond volt Gyulai Pál legkedvesebb írója. A Magyar Tudományos Akadémia érdemei elismeréseként a Kemény-monográfia megjelenése előtt 1921. május 8-án választotta levelező, a Gyulai-életrajz első felének publikálása után pedig 1939. május 12-én rendes tagjának.

1943 nyarán elbúcsúzott fővárosi, szűkebb baráti körétől és szülőfalujába utazott, ahol a nyarat mindig tölteni szokta. Szinte érzékeltette, hogy többé nem kíván visszatérni a fővárosba, ahol fél évszázadig élt. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2007. március 21-i ülésén a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.

Művei:

A valószerűség és határai a művészetben. Bp. 1894. 69 p.
Báró Kemény Zsigmond. I-II. köt. Bp. 1922-1923. 1039 p.
Rákosi Jenő, a hírlapíró. Bp. 1924. 127 p.
Gyulai Pál. I-II. köt. Bp. 1935-1941. 1330 p.

Irodalom:

Papp Ferenc 1871-1943. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 1943. pp. 289-292.

N. T.