Németh Lajos

nemeth-lajosNÉMETH LAJOS
(Marcalgergelyi, 1916. február 28. - Celldömölk, 2015. június 28.)

pedagógus, a celldömölki gimnázium igazgató-helyettese (1953-1977)

Szülőfalujában végezte el az elemi iskolát, ahol édesapja is tanította. A Soproni Evangélikus Reál Gimnáziumban (Líceum) 1935-ben érettségizett, majd felvették a Szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolára. A négy év elvégzése után 1939-ben magyar-történelem-német szakos tanári diplomát kapott. Október 5-én behívták katonának, rá egy hétre pedig Celldömölkön kinevezték tanárnak. Két év katonáskodás után 1941. szeptember végén szerelt le, de öt hónap múlva ismét bevonult, a 2. doni hadsereg 7. hadosztályának hírközpontját vezette. A fronton egy évet és 15 napot töltött. Egy tanévet sem taníthatott végig, amikor újra a hadsereg következett. Észak--németországi kiképzése után angol fogságba került, ahonnan 1945. szeptember 22-én megszökött. Néhány héttel később már ismét tanított.

Celldömölkön a dolgozók polgári iskoláját vezette, ahonnan Alsóságra irányították. Ott két évig tanított. Ezután kinevezték Vas megye magyar szakfelügyelőjének, ezzel egy időben igazgatóhelyettes és osztályfőnök is volt, valamint megválasztották járási szakszervezeti titkárnak. 1953-ban a celldömölki gimnáziumba hívták óraadónak, ahol fél év múlva már kinevezett tanár lett. Később Debrecenben elvégezte az egyetemet, és egészen 1977. február 28-i nyugdíjba vonulásáig a gimnáziumban tanított magyart, németet és történelmet, illetve 1953-tól igazgatóhelyettesként is működött. Hitvallásának József Attila versének szavait tartja: „Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni helyemen”.

1947-ben nősült meg; feleségével 62 évig éltek boldog házasságban. Lányuk, Németh S. Katalin irodalomtörténész, az irodalomtudományok kandidátusa, aki több mint két évtizeden át vezette az MTA Irodalomtudományi Intézetének Könyvtárát.

2004. augusztus 20-án Celldömölk Városért Érdemérmet vehetett át. Megkapta az arany, gyémánt, vas, rubin és 75 év tanügyi szolgálat után a gránitdiplomát. 2015. január 12-én, a doni áttörés emléknapján a Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozatával tüntették ki.

Kiváló pedagógus, szaktanár és közoktatási vezető volt, aki Celldömölkön nemzedékek sorát nevelte és oktatta.

Művei:

Berzsenyi Dániel Gimnázium Celldömölk. [Tima Lászlóval]. In: A celldömölki járás művelődési intézményeinek 25 éves krónikája. Celldömölk, 1970. pp. 337-342.
A "Tokorcsi uj kalendárium". In: Vasi Szemle, 1978. 1. sz. pp. 128-132. [A Griszl Gábor bencés szerzetes kéziratát feltáró tanulmány folytatása a "Lázadás Szent Márton hegyén a 18. század közepén" címmel a Lymbus 2010-es évkönyvében jelent meg]
Sem hősök, sem hősi halottak... élők és áldozatok. Kézirat. Celldömölk, 2011. 38 p. [Visszaemlékezés a II. világháborúra és a doni katasztrófára]

Dr. Németh S. Katalin