október 10.

levaiLévai Balázs: Lovasi

A vaskos életrajzi könyv Lovasi András portréját rajzolja meg, és eddigi életművéről ad - a szerzőtől, Lévai Balázstól megszokott - szellemes, humoros képet. A gitáros-énekes-dalszerző neve egybeforrt az 1987-ben alakult, nagy sikerű Kispál és a Borz, valamint a 2005-ben formálódott Kiscsillag nevű együttesekkel. Lévai televíziós szerkesztő-rendező-műsorvezető a 80-as évek végétől eleinte rajongóként, később közeli ismerősként, barátként követte Lovasi pályafutását. A saját magával szemben mindig is önkritikus Lovasi így ír: "ha engem kérdeznek, biztos nem haverkodnék magammal, ezt szögezzük le elöljáróban. Sokszor idegesítő f*sz vagyok. Az izgága, szemüveges csávó a szomszéd asztaltól, aki hangosan okoskodik, és mindenről van véleménye. Megvan? Ezt a megnyerő karakterrajzot azért skicceltem fel a legelején, mert ez az én sztorim, vállalom az összes hibájával, hülyeségével, torzulásával és korlátjával együtt".


urisLeon Uris: Armageddon – Berlin regénye

Az 1945 utáni Németországban játszódik Leon Uris vaskos regénye. A mű részint teljes, minden társadalmi rétegre és korosztályra kiterjedő, "extenzív totalitást" nyújtó képe kíván lenni a náci korszak utáni Németországnak, a szövetséges megszálló erők lassan egymás ellen is forduló, hidegháborúba átmenő, "nácitlanítást" és nürnbergi pereket rendező uralmának, részint az egyszerű, bűnös-bűntelen, legtöbbször azonban a két kategória között elhelyezkedő németek közt alakuló érzelmeknek, szenvedélyeknek, szerelmeknek és gyűlöleteknek, lelkiismereti válságoknak és rideg közömbösségnek, "struccaffektusoknak" a rajzát nyújtja.


shriverLionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről

Az iskolai lövöldözések rémálomszerűen térnek vissza az Egyesült Államokban. Ennek a jelenségnek a lélektani hátterét rajzolja meg az amerikai írónő regénye. Az elbeszélő, Eva két évvel azután kezdi el írni leveleit elhidegült férjének, Franknek, hogy fiuk, Kevin két nappal tizenhatodik születésnapja előtt az iskolai menzán agyonlőtte hét iskolatársát, egy alkalmazottat és szeretett tanárát, aki barátkozni próbált vele. Eva előtt nem csupán férje mulasztásai, Kevin érthetetlen és elviselhetetlen korai tetteinek okai körvonalazódnak a fiú felcseperedéséről szóló, meghatóan őszinte levelek írásakor, hanem az az ambivalens viszony is, amelyet ő maga táplált az anyasággal szemben.

 

kristelSylvia Kristel: Meztelenül

Sylvia Kristel neve vélhetően a középkorúak számára tűnik ismerősnek. 1974-ben az ő főszereplésével aratott világsikert az Emanuelle című erotikus film. A történet és a hozzá komponált zene bejárta világ szinte valamennyi moziját, meghozva ezzel a főszereplő hihetetlen sikerét. A későbbiekben is számos híres filmben játszott, többek között a Lady Chatterly szeretőjében ővé volt a címszerep. Önéletrajzi regényben a művésznő elmeséli miként élte meg a hirtelen jött népszerűséget, miként nem tudta azt feldolgozni, és milyen nagy árat fizetett az egykori csillogásért. A hetvenes években a lába előtt hevertek a férfiak, hihetetlen fényűzésben élt, bejáratos volt valamennyi hollywoodi fogadásra. Ám a magánélete korántsem volt szerencsés. Első élettársától Hugo Claus írótól egy fia született, aki színész lett. A szerző neki ajánlja könyvét, talán, hogy felmentést kapjon mindazért, amit öntudatlanul bár, de gyermeke ellen elkövetett. A hirtelen jött siker ugyanis megrészegítette korának szexbálványát, aki lassan belecsúszott a gyors sikert feldolgozni képtelen művészek csapdájába, azaz drogokkal próbálta oldani feszültségét, és emellett alkoholista lett. A kötetben őszintén vall szenvedélybetegségéről, arról, hogy képtelen volt felhagyni az ivással, és mindazokról a lelki poklokról, amelyet megjárt az évek alatt. Önpusztító életmódja szinte egyenesen a halálba vezetett, torok, majd tüdőrákot diagnosztizáltak nála, fiatalon, hatvan esztendős korában befejezte földi létét.


hawkingStephen Hawking: A nagy terv

Stephen Hawking - és később szerzőtársként felcsatlakozva hozzá a fizikus Leonard Mlodinow - valószínűleg minden idők legsikeresebb tudományos-ismeretterjesztő kötetét írta meg Az idő rövid történetével. A jelen mű tekinthető tulajdonképpen ezek folytatásának, hisz a célja ugyanaz: közérthető, olvasmányos stílusban tájékoztatni a laikus olvasókat arról, hogy a fizika - a tudomány mostani állása szerint - milyen válaszokat tartogat a világmindenséggel kapcsolatos legfontosabb kérdéseinkre, illetve melyek azok a kutatási területek és témák, amelyek leginkább foglalkoztatják a huszonegyedik századi tudósokat. Küldetésüknek a lehetőségek keretei között teljesen eleget is tesz a szerzőpáros: művük - amelynek központi fogalma és egyben szellemi vezérszála a minden természeti törvényt egyesítő, egyelőre még csak elméletben létező M-elmélet - olyan kérdéskörökre tartogat választ, mint a természeti törvények eredete és szerepe, a valóság természete és alternatívái, egy lehetséges Teremtő létezésével kapcsolatos érvek és ellenérvek, az alternatív történelem értelmezése, a multiverzum és a hagyományos valóság fogalma stb.


sem-sandbergSteve Sem-Sandberg: Azok a szegény lódziak

Számos díjjal jutalmazták Steve Sem-Sandberg Azok a szegény łódźiak című, hazájában 2009-ben megjelent regényét, mely végre magyarul is olvasható. A történet a város (németül: Litzmannstadt) gettójában játszódik, amely a második világháború idején az egyik legjelentősebb ipari központnak számított a Német Birodalmon belül. Az itt összegyűjtött zsidók a német hadsereg és lakosság számára dolgoztak az üzemekben és műhelyekben, reménykedve abban, hogy a Birodalom számára végzett hasznos munka révén garantálhatják életben maradásukat. Mordechai Chaim Rumkowskit a németek nevezték ki a łódźi zsidó tanács elnökévé, széles körű belső hatalommal is felruházva őt. Rumkowski miközben a rendelkezésére álló eszközökkel igyekezett védeni a zsidók érdekeit, együtt is működött a nácikkal. Az ő - tragikus végű - történetét is elmondja a regény, ugyanakkor a gettó lakóinak borzalmas, számos megpróbáltatással teli élete is megelevenedik a gettó levéltárának alkalmazottai által írott, mintegy háromezer oldalas Gettókrónika részletei, valamint számos korabeli hivatalos dokumentum, levél és tanúvallomás felhasználásával.


merleRobert Merle: Állati elmék

Az Állati elmék műfaja - az író vallomása szerint - politikai célú utópisztikus regény. A történet, amelynek keretében az író egyrészt az állam és a tudós viszonyát vizsgálja, másrészt az emberi magatartás humánumtartalmát mérlegeli, a mű keletkezéséhez képest az akkori közeljövőben, az 1970-es években játszódik az Atlanti-óceán partvidékén, Floridában, ahol Henry Sevilla professzor kutatócsoportjával különleges delfinkísérleteket végez. Célja, hogy az amerikai delfinológiai kísérleteket forradalmasítva, két okos és barátságos delfinjét, Bit és Fát emberi, tagolt beszédre tanítsa meg. Kutatásait egy amerikai katonai szerv finanszírozza, amely a delfinek iránt harcászati okokból érdeklődik. Az állatok megtanulnak beszélni, sőt olvasni. A siker tetőpontján a két delfint - egy titokzatos katonai feladat végrehajtására - elviszik Sevilláéktól.


beertenEls Beerten: Mind a mennybe vágyunk

A hazájában, Belgiumban igen elismert ifjúsági író, Els Beerten 2008-ban megjelent regénye talán az eddigi leghíresebb műve lett. A kamasz korosztálynak íródott könyv négy komoly irodalmi díjat is elhódított. A regényidő 1943, javában dúl a második világháború - Belgiumot megszállták a németek. A fiatal Jef (Josef Claessen) arról álmodozik, hogy hős lesz legjobb barátjával, Warddal együtt. Renée-t, a húgát nem érdeklik a hősök, ő csak szerelmes Wardba, annak varázslatos szaxofonjátékába és "bársonyos tekintetébe", Remi, az öccsük pedig még csak tízéves. Amikor a Harmadik Birodalom iszonyatos veszteségeket szenved a keleti fronton, Ward tanára felszólítja diákjait, hogy jelentkezzenek katonának a nácik oldalán. Jefet apja visszatartja, de Ward hisz a propagandának, beáll a seregbe a nemzetért és a hazájáért.


somaSoma Mamagésa: Öngyógyító könyv

A szerző már évek óta küldetésének tekinti, hogy örömtelibbé és színesebbé tegye asszonytársai életét. Számos életvezetési kötet szerzőjeként mostani művében olyan módszereket, technikákat, gyakorlatokat és különféle szemléletek elsajátítását kínálja, amelyek segítségével ki-ki elindulhat önmaga megismerésének lelki útján. A szerző célja az volt, hogy rávilágítson, mindenkinek van választása sorsa alakításával kapcsolatban, senkinek nem lenne szabad belesüppedni, megváltoztathatatlannak hinni rossz házasságát, szerencsétlen munkahelyi kapcsolatait, tévútra futott párkapcsolatait, örömtelen hétköznapjait. Felhívja a figyelmet arra, hogy nem a technikák gyógyítanak, azok csak eszközök abban a folyamatban, amikor lelkünk mélyén, mi magunk engedjük meg a gyógyulást. Soma szinte valamennyi a kötetében bemutatott (csoportban, egyénileg használt technikák, klasszikus keleti utak, stb.) módszert kipróbált, s ha ezt nem tette, akkor megbízható barátaitól kapott olyan önismeret fejlesztési megoldásokat, amelyeket jó szívvel ajánl olvasóinak. Ekként ismerhető meg a számos módszer közül többek között az agykontroll, a poláristerápia, a homeopátia, a Bach-virágterápia, a kineziológia, a biblioterápia, a reiki, prananadi és a különféle böjtök, és tisztítókúrák.