március 19.

levinIra Levin: Rosemary gyermeke

A horrorirodalom klasszikusát, Ira Levin rémregényét vehetik kézbe a műfaj hazai rajongói. A címszereplő, a huszonéves, naiv és jólelkű, ártatlan, vidéki lány, Rosemary Woodhouse és fiatal színész férje, Guy életük egyik nagy álmának megvalósulása előtt állnak: sikerül lakást szerezniük az öreg, Viktória korabeli New York-i bérházban, a Bramfordban. Közös barátjuk, az író Edward Hutchins igyekszik lebeszélni őket a költözésről, a ház század eleji rossz hírnevére hivatkozva, a fiatalokat azonban lenyűgözi a négyszobás lakás, így nem hallgatnak a "babonás aggodalmakra". Megismerkednek a szomszédban élő excentrikus Castevet házaspárral, akik hamar a bizalmukba férkőznek, ám férjével ellentétben Rosemary gyanakszik; és nem csak a furcsa hangok miatt, amiket néha a lakásuk irányából hall. Rosemary hamarosan teherbe esik, házassága miatt azonban aggódni kezd, mivel férje minden figyelmét felívelő színészi karrierjére fordítja. Bár úgy tűnik, a szomszédok nagyon szívükön viselik a fiatal nő egészségét, Rosemary végül rádöbben, kicsodák valójában. Ahogy az előszóban Chuck Palahniuk kiemeli, az író olyan közelségbe hozza a gonoszt, mint előtte senki. A mű, azáltal, hogy a borzalmakat az életterünkbe helyezte, megváltoztatta a műfaj kliséit - így már nem csak a világtól távoli helyeken retteghetünk félelmetes emberi szörnyektől, hiszen a gonosz ott lehet, ahol a legkevésbé számítunk rá. Az istenhit és a boszorkányság keveredik a történetben, amelyet mindjárt a könyv megjelenését követő évben, 1968-ban Roman Polanski vitte sikerre a filmvásznon.


benkoBenkő László: A lázadás parazsán

A Honfoglalás-trilógia és a háromkötetes, a kalandozások koráról szóló Viharlovasok után újabb - vélhetően ismét háromrészesre tervezett - regényfolyamba kezdett Benkő László, bemutatva Szent László király életét és uralkodását. Az első rész, A lázadás parazsán - egy rövid, az 1052-es német hadjáratra utaló epilógus után - az 1057 és 1071 közti időszakot tárgyalja, vagyis azon éveket, amíg zömmel emigrációban élt, majd hazatért, de nem jut el trónra lépéséig. Túl vagyunk Szent István állam- és egyházalapító tevékenységén, valamint az az követő zűrzavaros éveken (Orseolo Péter és Aba Sámuel, I. Béla és Salamon egymással vívott háborúin, a Vata-féle pogánylázadáson), ám az ország továbbra is szinte folyamatos vetélkedések helyszíne. Megismerhetjük Béla és Richeza lengyel hercegnő második fia gyermekkorát, krakkói és bihari éveitől kezdve. Együtt vágtathatunk vele, I. András király és öccse, Béla herceg vitézeivel a belső rend helyreállításáért a nyugati seregek ellen, tanúja lehetünk András és Béla konfliktusának és utóbbi trónra kerülésének, majd hirtelen a gyermek Salamon király udvarában találjuk magunkat, ahol színre lépnek I. Béla király fiai, Géza, Lambert és László hercegek. Mellettük lehetünk az 1068-as kerlési ütközetben, és megismerhetjük a fiatal, ám kiváló tehetségű lovagot, a majdani László királyt.


lawrenceMark Lawrence: Bolondok hercege

A széthullott birodalom trilógia szerzője, Mark Lawrence folytatja a történetet, egy újabb háromrészes regényfolyammal. A vörös királynő háborúja első darabjának (Bolondok hercege) elején a címben is szereplő uralkodó már öreg, ám a Széthullott Birodalom királyai még így is tartanak tőle. A vörös királynő legfélelmetesebb fegyvere a Néma Nővér, akit még senki sem látott, de mindenki retteg tőle. A királynő unokája, az öröklési sorban tízedik helyet betöltő Jalan Kendeth herceg közben éli léhűtő életét: dorbézol, hajkurássza a nőket, sokat játszik, és tökéletesen elégedett jelentéktelen szerepével. A Néma Nővér által felállított halálcsapdából menekülve azonban sorsa összefonódik az ádáz viking harcoséval, Snorri ver Snagasonével. Hogy megtörjék a kettejüket összefűző varázst, útnak indulnak a Széthullott Birodalmon át a jeges Északi-tengerig, dacolva számtalan veszéllyel: a Hold Király bérenceivel, Skilgarral, a jégboszorkával és egy Jorg Ancrath nevű jöttment herceggel és bandájával...


oshoOsho: Nők könyve

Az Osho néven ismert misztikus szerző a nőkről, a "nőiség spirituális erejéről" fejti ki gondolatait kötetében. Erről szóló ismereteit a reinkarnációi során szerezte, mint írja: "Nagyon sok életet leéltem már női testben is és férfi testben is, és jól megfigyeltem mindent". A keleti miszticizmus talaján kifejtett gondolatai végkövetkeztetése az, hogy nem a tudat irányítja az embert (különösen nem a nőt), hanem a szeretet: "A fejet meg kell fosztani koronájától, és a szívet kell újra megkoronázni". Sok egyéb mellett olyan témákat jár körül, mint a nők felszabadítása, a női szexualitás, a klasszikus női szerepek (szerelemben, házasságban, anyaságban), a születésszabályozás, a női kreativitás, elme és test, valamint a meditáció és a női teljesség megélése.


mittelMittelholcz Dóra: Tündérmese kis szépséghibával - Egy méhnyakrákos lány négy éve

Ez a könyv nem egy tipikus történet a rákról, nem megható, szívbe markoló vagy lírai. Ez a könyv egy 33 éves lány igaz története, aki immár negyedik éve küzd a méhnyakrákkal. Egy valódi, hús-vér ember vallomása az élet olyan kérdéseiről, amikről nem szoktunk beszélni. Szükségletekről, szexről, szenvedésről és vidám pillanatokról, feladásról és talpra állásról. Arról, hogyan lehet akár két sztómával is teljes életet élni, hogy miért fontos a testünk ismerete és az önvizsgálat, vagy hogy mivel segítheti és mivel nehezítheti a környezet egy rákos beteg életét. Dóra csatája még tart, de egy dolog már eldőlt: ő élni akar, és ezért bármit hajlandó megtenni. Mittelholcz Dóra több mint egy évtizedes újságírói múltja már bizonyította írói kvalitásait, a könyv műfajával azonban korábban nem próbálkozott. Barátai unszolására vállalta, hogy papírra veti küzdelmét a méhnyakrákkal. Célja ezúttal is ugyanaz, mint újságíróként: az emberek tájékoztatása és motiválása, csak most nem a mások példáján, hanem a saját személyes történetén keresztül.


csathoCsathó Kálmán:: Vadászzsákmány

Csathó Kálmán elsősorban a húszas-harmincas évek középosztályának életét megjelenítő vidám regényeivel és színműveivel tett szert elismerésre. Emellett azonban lelkes vadász is volt, vadásztörténetei pedig igazi kikapcsolódást jelentenek a vadászat és az irodalom szerelmeseinek. A férfias erőpróbákat, mókás kalandokat a helyzet- és jellemkomikum irodalmi eszközeivel megjelenítő író azt meséli el, mi történik akkor, "ha a vadász ír, az író meg vadászik". Egyébként ez az alcíme annak a kötetnek, amely eredetileg a Singer és Wolfner gondozásában látott napvilágot, 1940-ben, és most ismét olvasható. A kedélyes történetek, a kacagtató baklövések vagy a nagy trófeák begyűjtése valójában csak álca. Az író igazi célja az, hogy megízleltesse velünk a természet titkait, megossza velünk a vadászszenvedély izgató élményét, és persze, hogy bensőséges vallomást tegyen a természet szeretetéről. "A vadász mind természetjáró" - írja bevezetőjében. "Megtanul olvasni és gyönyörködni a Természet nagy könyvében és ezzel megismeri a maga kicsiségét és az Alkotó nagyságát. Elmélyed, magába száll, és közelebb jut Istenhez. Az igazi vadászok, akiket nem a testi ügyességük, hanem a lelki berendezésük tesz azzá, mind istenfélő és jó emberek."


oprahOprah Winfrey: Amit biztosan tudok

Vélhetően nincs a világon olyan ember, aki ne ismerné az amerikai televíziózás nagyasszonyának, Oprah Winfreynek a nevét, akinek élete amolyan igazi amerikai sikertörténet. Műsorával, a The Oprah Winfrey Show-val - amely a maga nemében a legnagyobbra tartott műsor a televíziózás történetében - kitörölhetetlenül beírta nevét nemcsak a média, de Amerika történelmébe is. A remek üzleti és kommunikációs érzékkel megáldott asszony műsora kezdeti sikerének láttán megalapította saját televíziós hálózatát, és a későbbiek során ő lett az egyetlen fekete amerikai milliárdos, akit magas állami kitüntetésben is részesítettek. Mindenki Oprahja idén ünnepli hatvanadik születésnapját, és ez az alkalom eddigi élete tapasztalatainak összegzésére ösztönözték őt. Műsoraiba számtalan világszerte ismert embert (többek között Chopra, Paulo Coelho, Ekhardt Tolle, Gabrielle Bernstein és sokan mások) hívott meg.


narayNáray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban

Immár második kiadásban olvasható Náray Tamás divattervező önéletrajzi ihletettségű regénye. Főhőse Dárnay Dávid, aki Magyarországról indulva fut be nemzetközi divatkarriert. Dávid visszagondol életére, karrierjének alakulására. Ír családjáról, emlékezik arra, milyen gyermek volt, és hogyan lett az akaratos, öntörvényű fiúból egy nemzetközileg jegyzett divatmárka tervezője. Megtudhatjuk, hogyan kezdte tapogatózásait a művészet irányába, miközben szülei teljesen más pályát szántak neki, miként alakultak első szerelmei (férfiakkal), további emberi kapcsolatai, hogyan sikerült önmagát megvalósítania, elindulnia a divattervezés útján egy olyan szocialista országban, ahol a konformizmus és az igazodás fontosabb és jövedelmezőbb volt, mint az egyéniség és a kreativitás. Természetesen arról is hangsúlyosan szól a regény, hogy hogyan jutott el a Vasfüggöny egyik oldaláról a másikra, a szürke Magyarországról Párizsba, a divat fővárosába, hogy a Thierry Lafont divatház tervezője legyen. A második rész elején beleveti magát a francia főváros pezsgő életébe. Közben meg lépcsőfokról lépcsőfokra halad előre a ranglétrán, onnantól kezdve, hogy félve lép be a tervező iroda személyzeti bejáróján, majd felveszi a munkát a szabászati előkészítőben, később beiratkozik a párizsi divatakadémiára, és elkezdi a nulláról felépíteni hírnevét. A rendszerváltás aztán meghozza neki a lehetőséget: hogy szerencsét próbáljon hazájában is. Hazatérve azonban nincs egyszerű dolga a még mindig eléggé meggyökeresedett viszonyok között. A saját útját kell járnia, ha érvényesülni akar. Közben meg talán a szerelmet is megtalálja...