SZILÁGYI MÁRIA
(Krasznokvajda, 1916. március 1. - Bp., 1979. április 19.)


keramikus

Édesapja Szilágyi Géza gyógyszerész, édesanyja Toperczer Ilona. Trianon után szülei átköltöztek Jászszentandrásra és Szilágyi Mária itt kezdett iskolába járni. Az 1926/27-es tanévet a belgiumi Ostende városában egy rendi iskolában töltötte. 1929-ben a család a fővárosba költözött és a két leánytestvér: Erzsébet és Mária az Állami Erzsébet Leánygimnázium tanulója lett. Az ötödik gimnáziumi osztály elvégzése után egy sikeres felvételi tehetségvizsgát követően tanulmányait a Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában végezte, ahol mesterei Domanovszky Endre és Orbán Antal voltak.

1938-ban szerzett oklevelet és édesapjától egy teljesen felszerelt műtermet kapott ajándékba. A következő évben egy pályázaton elnyert ösztöndíjjal Rómában Vittorio del Colbertaldo tanítványa volt. 1939. február 19-én férjhez ment Mokcsay Sándor gépészmérnökhöz, aki azonban nem engedte számára az alkotómunkát. 1940 januárjában született meg Zsuzsa lányuk. Négy év után elvált és kislányával a háborús körülmények között anyai barátnője Feszty Masa segítségével a „Vissza az életbe” mozgalom keretében talált megélhetést. 1945 után egy évnyi vidéki nélkülözés után a Magyar Rádió alkalmazta konyhalányként, majd később büfévezető lett. Egy ideig a Rádiónyomda rajzolójaként dolgozott, 1949 szeptemberében átszervezések miatt felmondták az állását. 1949 decemberében újra férjhez ment Koncz Imre ortopéd orvoshoz, akitől 1952 decemberében Imre nevű fia született. Rövid ideig a Honvédség szentendrei parancsnokságán a makett-műhelyt vezette illetve a pesti Dobozgyárban dolgozott. Második házassága sem volt sikeres, 1956 nyarán férje végleg elhagyta őt és kisfiát. 1952 januárjában megalakult a Kerámiaipari Szövetkezet, ahol egy évtizeden át modellező művészként vázákat, étkészleteket, edényeket és tálakat, valamint népballadai és irodalmi ihletésű figurális kompozíciókat, faliképeket és maszkokat készített.

1958 szeptemberében ismerte meg Kemenes Béla építészmérnököt. A szimpátia kölcsönös volt, de két rossz házasság után Mária bizalmatlan volt a szintén elvált emberrel. Kemenes édesanyja iparművész volt, aki felismerte Szilágyi Mária tehetségét. 1961 karácsonyára sikerült közös erővel kialakítani egy keramikus-műtermet. 1962. április 1-től a Magyar Népköztársaság önálló művésze lett. Alkotásai pillanatok alatt elfogytak a kereskedelemben, szinte alig győzte a sok munkát. Családi és szakmai élete is sínre került.

Első önálló kiállítása a szakmai zsűrizést követően 1968. január 12-én nyílt meg a Fényes Adolf Teremben. A tárlat Devecseri Gábornak annyira megtetszett, hogy szűkebb pátriájában, Szombathelyen ösztönzésére még abban az évben, augusztus 11-én a Savaria Múzeum adott helyet Szilágyi Mária újabb kiállításának. 1969 szeptemberében egy ferencvárosi pincetárlatának megnyitóján írta alábbi, Vallomás című versét:

„Gondolataim agyagba véstem,
A szivárványtól színeket loptam,
Tüzet szítottam a kemencébe...
Azt hiszem, hogy nem hazudtam.”

Kerámiáit, térkompozícióit dekoratív szemlélet, népművészeti ihletettség jellemzi. Erős gyökerekkel kapaszkodott a régmúlt mítoszaiba: alaposságát jelzi, hogy néprajzi tárgyi tanulmányokat is írt. 1973-ban több rosszullét után infarktust kap és nem tudott részt venni a novemberi, Derkovits Teremben tartott kiállításának megnyitóján. Utolsó éveit a betegséggel való küzdelem hatotta át.

A művész pályázati úton kiválasztott 6 négyzetméteres dekoratív kerámiafala díszíti az 1972-ben átadott Kemenesaljai Művelődési Központot, mely szimbolikus emberábrázolásával szépen illusztrálja a mottóul felhasznált Berzsenyi idézetet:

„Nem sokaság, hanem lélek,
S szabad nép tesz csuda dolgokat.”

Dózsa Györgyöt ábrázoló mellszobra és „Páva” című fali kompozíciója ugyancsak Celldömölk számára készült. 1975-ös celldömölki kiállítása az ún. fehér-korszakának reprezentatív összefoglalása volt: vázákat, gyertyatartókat és a népművészetből gazdagon merítő, de újszerűen átfogalmazott jelképes figuráit és parasztikonjait mutatta be. Celldömölk várossá avatása napján, 1979. január 6-án közel 100 munkáját bemutató életműtárlata nyílt. Az „agyag lírikusának” nevezett művész Celldömölk várossá válásának hírére úgy döntött, hogy a műveit kísérő szeretet és figyelem, továbbá az alkotói kibontakozást segítő gondoskodás iránti hálaként alkotásainak zömét a városnak adományozta. A gyűjteményből több keresztmetszetben időszaki kiállítást rendeztek illetve 2007-től állandó tárlat várja a művészete iránt érdeklődőket. Kerámiáit nézők milliói a „Szomszédok” című, 1987-től 1999-ig tartó 331 részes televíziós sorozatból ismerhették meg, a Csűrös Karola által megszemélyesített keramikus alkotásaiként.

 a celldömölki állandó kiállításból

Irodalom:

Bauer Jenő: Szilágyi Mária keramikusművésznél. In: Művészet, 1971. 6. sz.
Pósfai János: Kőcsipkék, kerámiák fehérben. In: VN, 1979. január 13. p. 6.
Kemenes Béla: Szilágyi Mária ajándéka Celldömölknek. Kézirat. Bp. 1979. 115 lev. (tovább)
Kemenes Béla: Szilágyi Mária keramikusművész kiállításai. Kézirat. Bp. 1979. 108 lev. (tovább)

N. T.

FEHÉR ERNŐ
(Ostffyasszonyfa, 1902. október 31. - Szombathely, 1957. október 17.)

jegyző, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírja

50 holdas kisgazda családba született. Az elemi 1-5. osztályát szülőfaluja evangélikus népiskolájában végezte el 1908 és 1913 között. Ezt követően 1917-ig a pinkafői m. kir. állami fiúiskolában ún. „cseregyerek” volt. Egy német ajkú családnál kapott szállást és ellátást, az ő gyermekük pedig Ostffyasszonyfára jött „magyar szót” tanulni. A 4 esztendő alatt jól elsajátította a német nyelvet. 1917-től 1921-ig a szombathelyi Felső-Kereskedelmi Iskola volt a tanulmányainak színhelye, ahol 1921. június 27-én tett érettségi vizsgát. 1921. augusztus 1-től 13 hónapon keresztül jegyzőgyakornok volt Ostffyasszonyfán, közben a kétéves szombathelyi közigazgatási tanfolyam hallgatója volt, amit 1923. június 18-án sikeres vizsgával fejezett be. Közben Petőfi Sándor ostffyasszonyfai tartózkodását is kutatta és ezzel kapcsolatos levelét a „Nyugati Újság” 1922. évi 11. száma március 22-én a 2. oldalon közölte. 1923. június 28-án nagygeresdi segédjegyzővé választották, de hamarosan lemondott, mert anyai nagyszüleinek faluja, Gérce hívta ugyancsak segédjegyzőnek. Itt 1923. november 22-től 1926. augusztus 30-ig töltötte be az állást. 1926. szeptember 1-től visszakerült segédjegyzőnek szülőfalujába. 1935. június 27-én a körjegyzőség (amelyhez Csönge is tartozott) tisztújító közgyűlése „egyhangú közfelkiáltással” megválasztotta körjegyzőnek. 1936. augusztus 25-én vette feleségül az éppen akkor 23 éves Gősy Jolánt. Házasságukból öt gyermek (Tamás Ernő, Zsuzsika, Ferenc Csaba, Zsolt és Emőke Rózsa) született.

1946. április 1-jén Kovács István Vas vármegye alispánja Safrankó Emánuel kommunista főispán utasítására koncepciós fegyelmi eljárást indított ellene és állásából felfüggesztette. Többszöri fellebbezést és visszahelyezést követően - amelynek során az ügy még a Nagy Ferenc miniszterelnökből, Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád miniszterelnök-helyettesekből és Rácz Jenő pénzügyminiszterből álló másodfokú felülvizsgáló bizottságot is megjárta – 1948. március 18-án szolgálati érdekből Celldömölk Nagyközséghez helyezték, előbb mint létszám feletti jegyzőt, majd üresedésben lévő segédjegyzői állásra helyettesítették be. Közben családjával az ostffyasszonyfai szolgálati lakásból 1948. október 4-én Kemenesmihályfára költözött, ahol Minnich Oszkár nyug. vezérkari ezredes fogadta be kastélyának földszinti helyiségeibe bérlőként. 1949-ben a tanácsrendszer kialakulásával munkaköre „segédelőadó”-ra módosult. 1951. július 18-án a Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága rendelkezési állományba helyezte. 1952. szeptember 24-ig a Városlődi Állami Gazdaságban volt könyvelő, majd 1953. március 19-ig főkönyvelő. Ezután két és fél évig ugyanott méhész lett, amit 1957. május 31-ig a Marcalvölgyi Állami gazdaságban folytatott.

1956. október 29-én a Kemenesmihályfán tartott falugyűlésen megválasztották a Nemzeti Bizottság titkárának. E tisztségét november 4-ig látta el, amikor a Nemzeti Bizottság feloszlatta önmagát. 1957. május 31-én munkahelyéről, a méhei mellől vitték be a celldömölki rendőrkapitányságra, ahol 3 hétig tartották fogva. Június 21-én a szombathelyi megyei börtönbe szállították és előzetes letartóztatásba helyezték. Egy hónappal később, július 21-én B. Nagy János ügyész a „Népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés és egyéb bűntett miatt” vádat emelt ellene egy öt személy ellen indított eljárás másodrendű vádlottjaként. A tárgyalás kezdetét október 25-re tűzte ki Dr. Szendi József bíró. Október 17-én a börtönben a kínzások következtében életét vesztette, a hivatalos verzió szerint azonban öngyilkosságot követett el. Mint utólag kiderült, mártírhalála lehetővé tette, hogy társai felmentéssel illetve enyhe büntetéssel megúszhassák az ügyet. Holttestét a családnak nem adták ki, az október 22-én titokban tartott „temetés”-én csak a legközelebbi hozzátartozók vehettek részt a szombathelyi Szent Márton úti temetőben. Mesterházy Sándor kemenesmihályfai evangélikus lelkész a kötelességteljesítés szép példáját nyújtva a frissen hantolt sír mellett elmondott beszédével vett végső búcsút tőle. Földi maradványait a család 1988-ban exhumáltatta és hamvasztás után szűk családi körben a kemenesmihályfai temetőben lévő családi sírban helyezték végső nyugalomra. 1991. október 23-án Göncz Árpád a köztársasági elnök posztumusz 1956-os emlékéremmel tüntette ki. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2007. június 20-i ülésén a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.

Irodalom:

Pósfai János: Rapszódia két tételben. 1-2. rész. In: VN, 1991. 71. sz. (március 26.) p. 4 ; 72. sz. (március 27.) p. 4.
Fehér Tamás: Kiegészítések édesapám élettörténetéhez. In: VN, 1991. 85. sz. (április 12.) p. 7.
Dr. Ghiczy Tibor: Kiegészítés egy tragikus élettörténethez. In: VN, 191. 92. sz. (április 20.) p. 6.
Fehér Tamás: A két kiegészítéshez. In: VN, 1991. 169. sz. (július 20.) p. 6.
Kövér István: Az 1956-os forradalom és szabadságharc vasi vagy vasi kötődésű mártírjai és vértanúi. In: VSz, 2007. 5. sz. p. 565.

F. T.

KIRCHNER ELEK
(Mucsfa, 1852. május 20. - Celld., 1932. október 5.)


ev. lelkész, karnagy, zeneszerző


Alap- és középfokú tanulmányait Sárszentlőrincen, majd Pozsonyban végezte. A Duna menti nagyvárosban tanult az Evangélikus Teológiai Akadémián, közben a hallei egyetem előadásait is hallgatta. Karsay Sándor püspök 1875. október 7-én avatta lelkésszé. Hazatért szülőfalujába, ahol 13 évig szolgálta híveit. A mucsfai templomban apját és nagyapját követte a szószéken.

1888-ban lemondott állásáról és a a győri evangélikus gyülekezet kántora, orgonista-karigazgatója lett. Bár éles váltás volt életében, de nem előzmények nélküli. Első zenei benyomásait a szülői háznál szerezte, hiszen apja szenvedélyes zenész volt és fiát is rendszeres zenei oktatásban részesítette. Ritka éles zenei hallásánal fogva már 7 éves korában tisztában volt az összhangzattan elemeivel. 1897-ben megszerezte a középiskolai énektanári képesítést az Országos Magyar Királyi Zene- és Színművészeti Akadémián. Jelentős szerepet kapott a Kapi Gyula által szerkesztett Korálkönyv összeállításában, sőt jónéhány korál is fűződik a nevéhez. 1915 és 1918 között a Győri Ének- és Zeneegylet férfikarát is vezényelte. Három és fél évtizedig volt a győri gyülekezet karnagya. 1922. május 20-án 70. születésnapja alkalmából a Győri Dalárda szerenádot adott a mester lakásán és a választmány részére a címzetes zeneigazgató címet adományozta.

1923-ban nyugdíjazták s ekkor telepedett le fiánál Cellben. Életútjának elismeréseként Celldömölk díszpolgárává választották. Temetésén Kapi Béla püspök búcsúztatta; a sírnál Turóczy Zoltán emlékezett rá a győri gyülekezet nevében és Bácsi Sándor celldömölki lelkész áldotta meg. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2007. március 21-i ülésén a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.

Irodalom:

Petz Lajos: Győr város zenei élete 1497-1926. Győr, 1930. 442 p.
Kirchner Elek. In: Harangszó, 1932. 42. sz. (október 16.) p. 337.
Győri életrajzi lexikon. 2. átdolg. kiad. Győr, 2003. p. 170.

N. T.