HADNAGY GÁBOR 
Címlap
BÖRÖCZ SÁNDOR
(Borgáta, 1913. március 16. - Kapuvár, 2006. december 25.)
evangélikus lelkész, emlékiratíró
Egyszerű, mélyen hívő, evangélikus, paraszti családból származott. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte. Képességeire a falu tanítója, és a kissomlyói lelkész együtt figyeltek fel. Középiskolába a híres soproni evangélikus líceumba járt. Tanító vagy lelkész akart lenni. Életprogramját fiatalon a következőkben fogalmazta meg: „… paraszti fajtámat akarom majd tanítani, nevelni, emelni.” Teológiai tanulmányait 1937 nyarán fejezte be Sopronban, 1938 szeptemberében szentelték lelkésszé. Ezt követően ún. „száraz-káplán” volt Kissomlyón, ahová Borgáta is tartozott. Segédlelkészi éveit kilenc gyülekezetben töltötte, munkálkodását mély szociális érzék jellemezte. 1943 februárjában házasodott meg Vadosfán: felesége az ottani születésű Szentgyörgyi Horváth Ida lett. Pár nappal később kerültek Körmendre a Vasi Egyházmegyei Misszió-ba, ahol egy hatalmas szórványban, több mint 30 falu evangélikusait gondozta. Keresztyénség és magyarság szoros egymásmellettiségét vallva végezte munkáját az egyre nehezebbé váló politikai és egyházi légkörben.
1948. augusztus 19-én tartóztatták le. Az ateizmus és a növekvő embertelenség elleni megszólalásai, menekülő személy határon át történő átsegítése ürügyén, személyét a „kopjások” elleni perben használták fel. Magyarországi, ausztriai, ukrajnai börtönökben raboskodott, ukrán bíróság ítélte 1949. február 24-én száz évre. Ebből hat és fél évet töltött a szibériai Vorkután szénbányában dolgozva. Az itthon maradt család is két részre szakadt, felesége fizikai bántalmazást, megaláztatásokat szenvedett, gyermekeiket egy evangélikus árvaház fogadta be. 1955-ben került vissza Magyarországra. Jászberényben, majd Budapesten raboskodott, és az 1956-os események kapcsán szabadult. Az evangélikus egyház „régi-új” vezetője Ordass Lajos kenyeret és menedéket adtak neki. Hitoktató illetve árvaházi lelkészként szolgált Szarvason. A Káldy Zoltán püspökségével kezdődő újabb korszakban nem tartottak igényt szolgálatára. Ettől kezdve életét egy kettős passió szorításában élte, világi és egyházi részről jobb esetben közönyt, rosszabb esetben megvetést és üldöztetést szenvedett. Felesége szülőfaluja fogadta be, itt építettek házat, és kezdték el közös életüket az addig árvaházban illetve egy református lelkészházaspárnál nevelődő két leánygyermekükkel együtt 1959-ben. Itt írta meg a hatvanas években a Kiáltás a mélyből című önéletrajzi regényét. A kötetet rendszerváltás után az Ordass Lajos Baráti Kör adta ki 1993-ban, majd azt követően még négyszer. Mind világi, mind egyházi rehabilitációban részesült. Könyve hatalmas siker lett, itthon és külföldön élő sorstársai majdnem minden világrészbe elvitték hírét. Hazája és egyháza is visszafogadta. Élete végén szinte az egész országban szolgálhatott, úgy egyházi, mint világi környezetben. Az egyház és világ iránti érdeklődése mindvégig megmaradt. Sokat publikált, elsősorban az Evangélikus Élet, a Kisalföld és Vas Népe című újságokban jelentek meg aktuális témákhoz köthető rövid megszólalásai. 95 éves korában hunyt el, sírja feleségével együtt Vadosfán van. E falu evangélikus templomában illetve szülőfalujában emléktáblák őrzik nevét.
Műve:
Böröcz Sándor: Kiáltás a mélyből. Budapest, Ordass Lajos Baráti Kör. 1993. 363 p.
Irodalom:
Szibériai passió [videodok.] : Böröcz Sándor evangélikus lelkész portréja . Budapest : Duna TV, 2001.
Rác Dénes: Böröcz Sándor életrajza. = Keresztyén Igazság. OLBK folyóirata. Új folyam 73.sz. 2007.TAVASZ. pp. 25-26.
dr. Böröcz Enikő: Igehirdetés Böröcz Sándor és Böröcz Sándorné Szentgyörgyi Horváth Ida búcsúztatásán. = Keresztyén Igazság. OLBK folyóirata. Új folyam 73.sz. 2007. TAVASZ. pp. 25-29.
Rőzse István: Böröcz Sándor 1913-2006. Nekrológ.= Evangélikus Naptár 2009. Magyaror-szági Evangélikus Egyház Luther Kiadója. pp. 211-212.
Dr. Böröcz Enikő
Módosítás: (2011. Szeptember 29. Csütörtök, 10:00)
CZIRÁKY GYÖRGY
(Sárosd, 1885. május 3. - Dénesfa, 1958. december 3.)
földbirtokos, nemzetgyűlési képviselő
Apja Cziráky Béla, Fejér vármegye főispánja; anyja Esterházy Mária volt. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári cisztercita kollégiumban végezte, majd 1906-ban a Magyaróvári Gazdasági Akadémián szerzett gazda oklevelet.
1911-ben apja halála után vette át az ősi kenyeri birtokok kezelését. 1912-ben Olaszországban, 1914-ben pedig Dél-Németországban és Angliában szerzett gazdálkodási tapasztalatokat. A családi birtokok megosztása után a Kenyeri és Rábakecskéd határában fekvő 36 holdas birtokán gazdálkodott, ahová 1917 tavaszán költözött. A Tanácsköztársaság idején ellenforradalminak titulált tevékenysége miatt letartóztatták és Csornán halálra ítélték, de súlyos nehézségek árán elmenekült a végrehajtás elől.
1921. október 20-án IV. Károly visszatérési kísérletekor ő szállította a királyt és Zita királynét hintón a repülőgép landolásának helyet adó dénesfai birtokról a Kenyeriben lévő kastélyába. Erre azért volt szükség, mert a dénesfai kastélyban éppen bátyja, József fiának keresztelési ünnepsége zajlott, többek között Andrássy Gyula részvételével.
A konszolidációt követően a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (1919-1922), majd a Keresztény Nemzeti, Földmíves és Polgári Párt tagja (1922-1923). Az első nemzetgyűlésben a választásokon 8283 szavazatot szerezve pártonkívüli legitimista programmal a celldömölki kerületet képviselte. A Tisztelt Házban a földmívelésügyi és a vízügyi bizottság tagjaként működött.
Cziráky György mélyen vallásos katolikus ember volt, aki legkedvesebb kikapcsolódásaként a vadászatnak hódolt. Uradalmának kenyeri erdejében gazdag őz- és szarvasállományt tartott.
Irodalom:
Parlamenti almanach az 1922-1927. évi nemzetgyűlésre. Bp. 1922. p. 222-223.
Boroviczény Aladár: A király és kormányzója. Bp. 1993. pp. 223-230.
Talabér Sándorné: Fejezetek Kenyeri történetéből. Kenyeri, 2011. pp. 98-100.
N. T.
Módosítás: (2012. Lehet 30. Szerda, 10:52)
ESSEŐ ERZSÉBET
(Jánosháza, 1883 - München, 1954. szeptember 17.)
éremművész, szobrász
Iparművészként kezdte pályafutását: a közönség számára először 1911 júniusában a fővárosi Nemzeti Szalon gyűjteményes kiállításán mutatta be egyedi bútorait, amelyek technikájáról ugyanebben az évben könyvet is írt „A plasztikus fabeégetés" címmel. 1911-től 1913-ig Berlinben a Sezessions Akademie-n tanult Alfred Lörcher tanítványaként. A következő években Párizsban, majd Firenzében és Rómában dolgozott és folytatott tanulmányokat . 1916-ban Münchenben telepedett le és M. Dasiónál 3 hónapos érmészeti kurzuson vett részt. A Sezession tagjaként 10 éven át szerepelt emlékérmekkel és kisplasztikákkal a bajor fővárosban és a Münzkabinet pályázatain több díjat nyert alkotásaival. Nemzetközi tárlatokon is bemutatkozott: 1922-ben Velencében, 1927-ben Londonban, 1935-ben Helsinkiben és 1940-ben Milánóban és 1943-ban Bécsben állított ki. Szülőhazájában 1939-ben szerveztek számára gyűjteményes bemutatkozási lehetőséget a budapesti Műcsarnokban.
Öntési technikával létrehozott karakteres érmein erőteljesen mintázott, eleven képmásokat láthatunk. A hátlapokon szinte epigrammaszerűen jellemzi az ábrázolt személyiségeket és az emlékérmek tárgyát képező eseményeket. Többek között Beethoven, X. Pius pápa, Röntgen és Tagore portréját készítette el. A szócikkünkben illusztrációként szereplő önarckép-érmét 1919-ben formálta meg. Korai műveit a szecesszió határozza meg, később néhány alkotásában az expresszionizmus hatása is felfedezhető. Utolsó évtizedeiben munkáit a klasszikus jelleg uralja. Az érmeken kívül rézkarcokat is készített és több szobra a Magyar Nemzeti Galériában található.
Műve:
A plasztikus fabeégetés. Bp. 1911. 59 [2] p.
Irodalom:
Soós Ferenc: A magyar numizmatikusok panteonja. Bp. 2010. pp. 68-69.
N. T.
Módosítás: (2011. Február 22. Kedd, 14:43)
HETYEY SÁMUEL
(Hetye, 1843. szeptember 13. - Karlsbad, 1903. szeptember 1.)
Pécs 77. katolikus püspöke (1897-1903)
Elszegényedett köznemesi családba született Hetyey József és Benkő Terézia fiaként. A családi gyökerek fontosságát bizonyítja, hogy – immár főpapként – ő kutatta fel a família aragóniai eredetű címerét. A fiatalember a gimnáziumot Szombathelyen kezdte, majd az érettségit Esztergomban szerezte meg. Teológiai tanulmányait az esztergomi szeminárium növendékeként a Hittudományi Főiskolán végezte. 1870. augusztus 2-i pappá szentelése után a nagyszombati érseki főgimnázium tanára lett, majd 1874-től az esztergomi papnevelő intézet tanulmányi felügyelőjeként működött. 1885-ben a bécsi Pázmáneum spirituálisává (lelki igazgatójává) nevezték ki, 1893-tól pedig Vaszary Kolos bíboros irodaigazgatójaként tevékenykedett. Az egyházi karrier esztergomi kanonokká (1894) és címzetes apáttá emelésében (1896) folytatódott.
A Dulánszky Nándor halálát követő másfél éves interregnum után 1897. október 28-án nevezték ki pécsi megyés püspökké. Püspökké Vaszary Kolos bíboros szentelte Budán, 1898. január 2-án, beiktatására pedig január 27-én került sor. 1898-ban a pálos szerzetesek részére épült püspökszentlászlói kastélyt felújíttatta és nyaralónak építette át. A hozzá tartozó hatholdnyi területen arborétumot hozott létre, amelyben csordogáló patakot a tiszteletére Hetyey-forrásnak nevezték el.
Fontosnak tartotta az oktatás és a nevelés kérdését: tanügyi tevékenysége a teljes iskolarendszer spektrumát átfogta. Ennek jegyében rendezte - az egyik legfontosabb területként - a Pécsi Püspöki Líceum és a Tanítóképző Intézet helyzetét. Az anyagi és szervezeti megerősítés után 1899-ben egy pécsi székhelyű egyetem létrehozását magánvagyonából készpénzben 100 ezer forintos alapítvánnyal támogatta. Ebből fele-fele arányban jutott a líceumra illetve a tanítóképezdére. Szigorú rendre törekvése ellenére barátságos ember volt, aki élen járt a különféle vallási és kulturális egyesületek támogatásában, valamint személyes példamutatásával a jótékonykodás területén. A szegény sorsú ifjúság és elsősorban a tanítók gyermekei számára bentlakásos intézetet alapított.
Hosszabb ideje szenvedett bélproblémáival, amelyek felerősödésével orvosai tanácsára kúrára Karlsbadba utazott. Itt diagnosztizálták végső állapotban lévő bélrákját, amelyen már műtéttel sem tudtak segíteni. Haláláig hűséges maradt egy szavas püspöki jelmondatához: "Laborare" - "Dolgozni". A pécsi püspöki sírboltban helyezték örök nyugalomra. Pécsett utcanév őrzi emlékét.
Irodalom:
Komócsy István: Hetyei Hetyey Sámuel pécsi megyés püspök 1845-1903. Pécs, 1903. 59 p.
Majthényi László: Egyházashetye. Bp. 2002. pp. 118-119.
Kovács Zoltán: Hetyey Sámuel pécsi püspök (1897-1903). In: Egyházi arcélek a pécsi egyházmegyéből. Pécs, 2009. pp. 109-154.
Módosítás: (2012. Február 26. Vasárnap, 09:37)