OSTFFY LAJOS

(Budapest, 1876. október 19. - Szombathely, 1944. december 26.)
földbirtokos; Vas vármegye főispánja; országgyűlési képviselő

Ágostai hitvallású evangélikus családban született: apja Ostffy István országgyűlési képviselő, anyja: Perlaky Jolán. Az Osl nemzetségből származó Ostffy család utolsó fiúági leszármazottja. Középiskoláit Sopronban végezte, majd a Magyaróvári Gazdasági Akadémiának volt a hallgatója, és ott szerzett oklevelet 1899. július 12-én. Ezt követően a tudományegyetem jogi és államtudományi karát végezte Budapesten és Kolozsváron. A magyar mellett németül, franciául és angolul beszélt, valamint gyorsírni is tudott. Gazdasági tanulmányait Hohenheimben, Bonnban és Berlinben a mezőgazdasági főiskolán folytatta. Egy évig gazdasági tanulmányúton járt Európa több országában.

A Magyar Királyi Koronaszabadalmi Hivatalnál 1895. augusztus 31-től magángyakornok volt 1896. augusztus 14-ig. 1900. július 1-től földbirtokosként élt, kezelte családi birtokát Ostffyasszonyfán. Tagja volt Sopron vármegye törvényhatósági bizottságának. 1903. március 11-én tiszteletbeli szolgabírónak választották meg Vas vármegyében, 1903-ban aljegyző, 1906-ban tiszteletbeli főjegyző lett. Az 1910. évi általános választásokon a celldömölki választókerület, függetlenségi és 48-as Kossuth-párti programmal országgyűlési képviselőjének választotta. Az I. világháborúban mint cs. és kir. 9. gróf Nádasdy-huszárezred hadiönkéntese szolgált az oroszországi és erdélyi fronton. Később tartalékos hadnaggyá nevezték ki.

Képviselői mandátumáról 1917-ben mondott le, amikor Vas vármegye főispánjának nevezték ki. Az 1919-es forradalom kitörése után visszavonult ostffyasszonyfai családi birtokára. 1932-ben ismét Vas vármegye ispánjának nevezték ki, és ezt a hivatalt töltötte be 1937 decemberéig. Éveken át részt vett a Rábaszabályozó Társulat önkormányzatában, mint annak elnökhelyettese. Irodalmi munkásságot is fejtett ki, három évtizeden át jelentek meg közgazdasági és politikai cikkei. Egyháza életében is tevékenyen részt vett, és 1934-37-ig választott tagja volt az evangélikus zsinatnak. 1938-tól a vármegye választott felsőházi tagja volt. Tulajdonosa a Magyar Érdemrend középkeresztjének a csillaggal, a Bajor Korona Érdemrend középkeresztjének, a Károly csapatkeresztnek.

Hosszas szenvedés után életének 68. évében 1944. december 26.-án érte a halál Szombathelyen. Temetésére 1944. december 28-án került sor Ostffyasszonyfán. Az ostffyasszonyfai evangélikus templom oltára alatti kriptában helyezték örök nyugalomra, ahol első feleségének koltai Vidos Ilonának, valamint születendő fiúgyermekének földi maradványai is nyugszanak. Mivel második feleségétől, koltai Vidos Katától fiúgyermeke nem született, (első fiúgyermeke pedig születésekor meghalt), Dr. Ostffy Lajossal kihalt az Ostffy család fiúi ága.

Az Ostffyasszonyfán jelenleg is álló Ostffy-kastélyt valószínűleg idősebb Ostffy Lajos építtette 1840 körül klasszicista stílusban, de egy korábbi, földszintes, barokk ház bővítéseként. Erre utal, hogy a szerkezete jellegzetesen klasszicista, de a földszinten lévő helyiségek barokk boltozatúak. Az egyemeletes épület homlokzata középen előreugró, timpanonnal lezárt, középrizalitos. A nyílászárók a középső részen félkörívesek, a többi részen egyenes záródásúak. Belül szép öntöttvas korlátú lépcsőház látható. Jelenleg polgármesteri hivatal, TSZ-iroda és a Petőfi-emlékszoba található a kastélyban.

Az Ostffy-kastély 1898-ban és 2010-ben

Ugyancsak az Ostffy család birtokában volt az ostffyasszonyfai Weöres – Ostffy-kastély. A mai kastély két fázisban épült: földszinti részét a Weöres család a 19. század első felében építtette klasszicista stílusban. A família ezt a hagyomány szerint az 1850-es évek közepén bővítette egy emelettel, ekkor csatolták hozzá a T-alakban hátranyúló lépcsőházat, és ekkor kapta romantikus és historizáló (eklektikus) stílusú díszítőelemeit a rezidencia.

A kastélyt 1916-ban Weöres Istvántól Ostffy Lajos Sopron- és Vas vármegyei főispán vásárolta meg, aki 1919. február 9-én átengedte a község számára, evangélikus lelkészlakás, orvoslakás és körzeti orvosi rendelő céljára. 1945 után ÁFÉSZ vegyes- és italbolt működött falai között. A rendszerváltást követően magántulajdonba került a kastély, jelenleg üresen áll, állapota egyre romlik.

Felhasznált irodalom:

Magyar Országos Levéltár. Diplomatikai Levéltár Ostffy család 495 db oklevél 1214-től
Országgyűlési Almanach az 1939-1944. évi országgyűlésről. Bp. 1940. 640 p. (Ostffy Lajos szócikke)
Egyházi és világi anyakönyvek, mikrofilmek
Szalay-Berzeviczy Lajos: Osl nemzetsége és az Ostffyak emlékezete. Kézirat. S. l., 2012. 20 p. (tovább)

Bóka István

BERTHA BULCSU

(Nagykanizsa, 1935. május 9. – Budapest, 1997. január 19.)

író, publicista

Édesapja tanító volt, édesanyja őt és két kisebb testvérét nevelte. Gyermek- és diákéveit Zalahalápon, Tapolcán, Nemeskeresztúron és Balatongyörökön töltötte. Keszthelyen érettségizett 1953-ban. Politikai okokból nem tanulhatott tovább, ezért különböző vidéki üzemekben dolgozott ipari munkásként, majd később egy rövid ideig könyvtáros volt Pécsett.

Közben elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskoláját. 1956 előtt kezdett publikálni: élményanyaga a dunántúli, balatonmelléki falvak és az épülő gyárak világához kötődött. A megváltozó táj és a vele változó életmód foglalkoztatta. Írásait a Jelenkor közölte rendszeresen. Első novelláskönyve (Lányok napfényben) 1962-ben jelent meg. 1967-es Budapestre költözéséig pécsi napilapok kulturális rovatát szerkesztette, 1960–63-ban az Esti Pécsi Napló kulturális rovatvezetője, 1963–67-ben a Dunántúli Napló főmunkatársa volt.

Első feleségét Nemes Teréznek hívták. Második feleségével, az író, újságíró Nagy Franciskával 1966-ban kötött házasságot.

A fővárosban néhány évig szabadúszó íróként tevékenykedett, majd 1971-től az Új Írás szerkesztője, később főszerkesztő-helyettese lett. 1976-94 között az Élet és Irodalom főmunkatársaként dolgozott. Az irodalmi lapban Jelenségek címmel láttak napvilágot közvetlen élményeken alapuló, kritikus írásai. Három alkalommal kapott József Attila-díjat, Táncsics Mihály-díjjal is kitüntették, de a Kossuth-díj kimaradt elismerései közül. A rendszerváltás előtt kétszer terjesztették fel, második alkalommal a bizottság szavazatainak száz százalékát megkapta, de Aczél György kihúzta a listáról.

Életében összesen 26 könyve jelent meg: elbeszélések, regények, tárcák, publicisztikák, karcolatok, interjú-portrék és szociográfia. Több könyvét idegen nyelven is kiadták. A Fürdőigazgató című drámáját a Miskolci Nemzeti Színház mutatta be 1977-ben. Művei alapján három film forgatókönyvét készítette el: a Harlekin és szerelmese (rendező: Fehér Imre), a Tűzgömbök (r. Fehér Imre) mellett A kenguru (r. Zsombolyai János) című alkotás egy generáció kultuszfilmjévé vált. A mozifilmeken kívül tizenkét tévéjátékot is írt. 1992-ben a Magyar Művészeti Akadémia alapító tagja volt.

Édesapja Vas megyéből származott. Apai nagyapja tizenöt holdas parasztember volt Nemeskeresztúron. A családi legenda szerint Erdélyből származtak, s Mária Terézia telepítette le őket az Őrségben. Írásainak tanúsága szerint a II. világháború bombázásainak kezdetekor a szülők telepítették a nagyszülőkhöz. Így a gyermekkorát a 30-as évek végén, a 40-es évek elején a faluban töltötte. Nagyapja mellett a mezei munkákból is kivette részét, a Szálas alatti és a Csényében lévő földeken, a Marcal-part közeli kaszálókon. „A nemeskeresztúri ház volt az én szülőházam, bár nem ott születtem, s a Marcal völgye jelentette számomra először a hazát.” – vallotta. Regényeiben, novelláiban is gyakran megjelenítette Kemenesalját. Nemeskeresztúrra nagyanyja, Zimits Ilona haláláig rendszeresen hazajárt.

Hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el 1997. január 19-én.

Tiszteletére 1998-ban Nemeskeresztúron, nagyszülői házának falán emléktáblát avattak. A táblát egyik legközelebbi barátja, Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas író leplezte le. 1999-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává választották. Nevét őrzi a 2004 óta átadásra kerülő Bertha Bulcsu-emlékdíj is. 2007-ben a nemeskeresztúri polgármesteri hivatalban személyes tárgyaiból, műveiből állandó kiállítás nyílt.

Kitüntetései

József Attila-díj (1966, 1971, 1975)

SZOT-díj (1978)

A Művészeti Alap Irodalmi Díja (1978)

Budapest Főváros Pro Arte Díja (1981)

Gábor Andor-díj (1986)

Az Év Könyve-jutalom (1987)

Füst Milán-díj (1991)

Táncsics Mihály-díj (1992)

Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995)

Illés Endre-díj (1996)

Pro Literatura-díj (1997)

Alternatív Kossuth-díj (posztumusz, 1997)

Művei

A Digitális Irodalmi Akadémia honlapján

Irodalom

Dala József: A Marcaltól evezve. In: Vas Népe, 1987. nov. 16. p. 5.

Dala József: Újabb irodalmi emlékhely Kemenesalján. In: ÚK, 1997. 21. sz. (november 6.) p. 12.

Ölbei Lívia: Emléktábla Bertha Bulcsunak. In: Vas Népe, 1998. máj. 7. p. 1., 4.

D. Nagy Imre: Bertha Bulcsu-emlékkönyv. Bp., 1999. 155 p.

Merklin Tímea: Sodródó falevél : Bertha Bulcsu állandó kiállítása a pár száz lelkes faluban. In: Vas Népe, 2007. júl. 2. p. 7.

Bokányi Péter: "Nemeskeresztúrra valójában haza lehetett menni." In: Életünk, 2007. 8. sz. pp. 62-64.

D. Nagy Imre: A gyanakvó ember. Bp. 2010. 232 p

Kiss László Tibor: Balatoni indulás - Bertha Bulcsu regényes ifjúsága. Szombathely, 2011. 250 p.  

Szakirodalom a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján

G.T. - N.T.

MIHOLA GYULA

(Celldömölk, 1907. december 17. - Komárom, 1976. december 23.)
nótaszerző

Középiskoláit Komáromban végezte el, majd Bécsben kereskedelmi főiskolai diplomát szerzett. A prágai egyetemen a jogi doktorátust is letette és apja komáromi ügyvédi irodájában dolgozott. Zenei érzéke már diákkorában megnyilvánult: osztálytársaiból verbuvált zenekarával az egész Csallóközt bebarangolta. Első nótáit 1928-ban szerezte, és közkedveltségük hatására pár év alatt ötfüzetnyi nótacsokra jelent meg, amelyek közül négyet hanglemezre is felvettek. Gyakran szerepelt műveivel a kassai, a pozsonyi és a prágai rádióban. 1933 március elején már önálló szerzői műsora volt a csehszlovák fővárosban, Prágában, ahol 21 Mihola szerzeménye hangzott el. Nótaestjeivel elsősorban Szlovákiában terjesztette a magyar dalkultúrát. Megszervezte Csehszlovákiában a magyar színpadi szerzők jogvédelmét és ezzel hozzájuttatta őket megérdemelt jogdíjaikhoz. Virtuóz hegedűjátékos lévén, cigányzenekarának élén gyakran játszotta saját nótáit is. Már befutott szerzőnek számított, amikor "A te mosolyodban" című szerzeménye harmadik díjat nyert a Rádió Újság 1933. évi pályázatán 2500 versenyző közül. Borka Géza népszínműveinek zeneszerzőjeként is népszerűségre tett szert.

Főbb nótái:

Édesanyám a kertünkben bazsarózsát szedtem
Száz virágú a határ
Új a csizmám, a sarka kopogós
Van nekem szeretőm egynehány

N.T.