MÓRITZ SÁNDOR
(Celldömölk, 1924. március 20. – Stockholm, 1966. március 9.)

festőművész


Szegény sorsú, tizenegy gyermekes vasutas családban látta meg a napvilágot. 1935-ben bejáróként lett a Pápai Református Gimnázium tanulója. A. Tóth Sándor rajztanára hatására bontakozott ki tehetsége. Zömében őt bízták meg az Ifjú Évek című ifjúsági lap címképeinek elkészítésével. Középiskolai évei alatt sokat köszönhetett Háczky Egon magyargencsi földbirtokos és amatőr piktor támogatásának. 1943-ban, érettségije évében két rajzversenyen is díjat nyert: Pápa város tájkép-pályázatán 26 pályázó közül ő nyerte el a 30 pengőt érő első helyet, az 1943-as országos középiskolás tanulmányi verseny rajz kategóriájában pedig harminchat induló közül harmadik lett. A községháza folyosóján néhány képéből kiállítást rendezett és ez is hozzájárult ahhoz, hogy a képviselőtestület egy esztendőre havi 100 pengő ösztöndíjat szavazott meg részére. Felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Szőnyi István tanítványa, majd később Elekfy Jenő tanársegédje lett.

Elsőéves korában, 1944. április 9-től tíz napon át – hatvanhat képpel – köszönetnyilvánító s bemutatkozó kiállítása volt a nagyközség tanácstermében. A szülőföld élményanyaga s a valóság érzékelhető sokfélesége foglalkoztatta fantáziáját. Művészi kibontakozása során a nagybányai hagyományok továbbvivőjévé vált. A színek árnyalt alkalmazásával a lélek harmónia utáni vágyait szólaltatta meg. A vasi Zsennyén, Sárospatakon vagy bárhol hazánkban a tájat és a benne lévő embereket álmodta képpé. Főiskolai tanulmányait 1948-ban fejezte be. Ekkor vette feleségül Ujj Iringót, Ferenczy Béni szobrászművész növendékét. 1949. október 2-től 8-ig Celldömölkön az MDP Kossuth utcai székházában, az ún. Porkoláb-házban volt egy hatvan képes saját rendezésű bemutatója. A fővárosban, a Fényes Adolf-teremben 1953-ban nyílt meg első önálló kiállítása. A Munkácsy-díjat 1955-ben kapta meg „Kovácsműhely” című alkotásáért. A korai műveit jellemző derűs nyugalmat és harmóniát, a piros és rózsaszín melegét egyre inkább felváltotta a hideg, borongós kék és fehér kontrasztja, valamint a vibráló, egyre nyugtalanabb ecsetkezelés. 1958. október 15-én agyműtétje volt Stockholmban. A híres Herbert Olivecrona professzor műtötte meg, akinek Karinthy Frigyes állított emléket „Utazás a koponyám körül” című művében. Időleges felgyógyulása után, 1965-ben másodszor mutatták be műveit a Fényes Adolf-teremben. 1966. március 1-jén újabb agyműtéten esett át, de néhány nap múlva, március 9-én meghalt. Stockholmból hazahozott hamvainak urnáját özvegye őrizte műtermében. Ő 1986-ban hunyt el és november 5-én volt közös búcsúztatásuk a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben. Az ottani "szóróparcellában" leltek végső nyughelyet.

A szülőváros halála után sem feledkezett meg neves fiáról. Utcát neveztek el róla, műveiből pedig kiállításokat rendeztek 1968-ban, 1977-ben, 1978-ban és 1987-ben. 1978-ban a Ság-hegyi Múzeumban - egy állandónak tervezett – ún. Móritz Sándor – emlékszobában helyezték el alkotásait. Ebből a hegyi hajlékból a város által megvásárolt 34 képet (köztük 12 olajfestményt) 1994 őszén a Kemenesaljai Művelődési Központban helyeztek el.

Irodalom:

Heitler László: Móritz Sándor (1924-1966) emlékkiállítása Celldömölkön. In: Életünk, 1968. 3.sz. pp. 139-141.
Móritz Sándor és Szalóky Sándor emlékkiállítása. Szombathely. 1983. [31] p.
Horváth Lajos: Móritz Sándor : 1924-1966 : Celldömölk, 1988. 73 lev.
Dala József: Móritz Sándorra emlékezünk. In: Új Kemenesalja, 1994. 7. sz. (ápr. 14.) p. 7.

H. L. – N. T.

NAGY IVÁN (Kiscell, 1898. május 31. – Budapest, 1977. február 19.)

művelődéspolitikus, újságíró


1916-ban önkéntesként vonult be a 18. honvéd gyalogezredhez, előbb a román, majd a Nyugati fronton harcolt, végül főhadnagyként szerelt le 1918 novemberében. Sokoldalú érdeklődését bizonyítja, hogy négy évet elvégzett a budapesti műegyetem vegyészmérnöki karán, majd univerzitást váltott és államtudományi doktorként szerzett diplomát 1922-ben. A reál és humán egyetemi ifjúság körében egyaránt széleskörű elismertsége hozzájárult a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége elnöki tisztségének elnyeréséhez (1921-1924). 1921-től a "Nép"hasábjain publikálta cikkeit, 1924-től 1926-ig ösztöndíjas éveket töltött Párizsban és Genfben, majd a "Budapesti Hírlap" munkatársa lett, ahol később politikai rovatvezetőnek nevezték ki (1927-1929). Ezután hivatalnoki pályára lépett: előbb a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium egyetemi ügyosztályán előadó volt, 1933-tól pedig segédtitkári beosztásban dolgozott. A magyar kisebbségek helyzetének és a nemzetiségi kérdés első kézből való tanulmányozása érdekében 1933-ban beutazta Európát és az Amerikai Egyesült Államokban is tájékozódó körutat tett. 1926-tól 1944-ig a Magyar Nemzetpolitikai Társaság elnöke, továbbá huzamosabb ideig a Collegium Hungaricum Szövetségnek (ma: Magyar kulturális intézetek) szintén első embere, a Magyar- Finn, a Magyar-Észt és a Magyar-Japán Társaságok alelnöke, valamint a Tudományos Egyesületek, Társulatok és Intézmények Országos Szövetségének titkára. Hungarológiai munkássága elismeréseként 1941-ben a pécsi egyetemen magántanárrá képesítették. 1944-ben minisztériumi tanácsos, a nyilas puccsot követően novembertől 1945 márciusáig a külügyminisztérium sajtófőnöke és a kulturális osztály irányítója. Szálasi bukása után Nyugatra szökött, de november 2-án hazahozták és kilenc havi börtönbüntetésre ítélték, aminek letöltése után nyelvtanításból élt.

Főbb művei:

A nemzetiségi statisztika jelentősége a kisebbségi jogvédelem számára. Bp., 1928.
A magyar diák külföldön egykor és most. Debrecen, 1935.
Öt világrész magyarsága. Bp., 1935.
Az amerikai magyarság. Pécs, 1939.

N. T.

NAGY JÓZSEFNÉ
(Nagysimonyi, 1921. augusztus 14. – Bp., 1999. november 2.)

közgazdász, országgyűlési képviselő, könnyűipari miniszter

Névváltozat: Szarka Jolán (1939-ig)


Háztartási alkalmazottként dolgozott 1935 és 1938 között, majd éttermi kiszolgáló lett Sopron vármegyében. 1945. március 27-én édesapját, Szarka Gyulát - aki nagysimonyi hegypásztorként dolgozott - a falu felszabadításának egyetlen áldozataként veszítette el. A negyvenes években az újpesti Magyar Pamutipar gyárában helyezkedett el: 1945-től 3 éven át az MKP alapszervezeti párttitkára, 1948-ban a gyár személyzeti osztályának vezetője (káderese) lett. A pártkarrier felrepítette a Hazai Pamutszövő Vállalat és az Óbudai Pamutipar vezérigazgatói székébe (1949-1950). A Magyar Dolgozók Pártja Pártfőiskolájának elvégzése után pályája már országos szinten ívelt felfelé: a Könnyűipari Minisztérium főosztályvezetője (1950-1951), majd 1951. január 27-től 1952. augusztus 30-ig könnyűipari miniszterhelyettes lett. Ezután 1955. szeptember 8-ig az Országos Tervhivatal elnökhelyetteseként funkcionált. Közben 1952-től 1954-ig folytatott tanulmányai eredményeként a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) diplomát is szerzett. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1951 és 1954 között póttagja, majd 1956-ig tagja volt.

1955. szeptember 8-tól 1956. november 3-ig könnyűipari miniszter. A forradalom és szabadságharc leverése után a Kádár János nevével fémjelzett Munkás-Paraszt Kormányban a Könnyűipari Minisztérium ügykezelésének vezetője (1956-1957), majd május 9-től több mint 14 éven át újfent könnyűipari miniszter 1971. május 12-ig. Pártvonalon tovább tartott aktív közéleti részvétele, hiszen 1959-től 1966-ig az MSZMP Központi Bizottságának pót-, később 1970-ig rendes tagjává választották. 1970 és 1980 között a párt Központi Ellenőrző Bizottságának tagja. Több ciklusban vett részt az Országgyűlés munkájában: előbb Budapest (1958-1962), majd Győr-Sopron megye (1963-1967), végül Mosonmagyaróvár (1971-1975) képviseletében.

Lokálpatriotizmusának is köszönhető, hogy a hatvanas évek elején a kormány vidéki ipartelepítési koncepciójában helyet kapott egy celldömölki textilüzem létesítése. A gyáregységet az 1963. november 7-i állami ünnepen Nagy Józsefné személyesen avatta fel. A kesztyűgyár korszerű konfekcióüzemmé fejlődve a helyi ipar egyik zászlóshajója volt hosszú évtizedeken keresztül.

A magyar történelemben ő volt az első magyar női miniszter, akinek a nevéhez egyúttal napjainkig a leghosszabb női hivatali időszak fűződik.



Magyar Filmhíradó. 1964/2. sz. Részlet. A celldömölki Kesztyűgyárról. 1:05 min.

N. T.