Kunoss Endre

KUNOSS ENDRE (Egyházashetye, 1811. április 9. - Kálóz, 1844. június 22.)

költő, szerkesztő, ügyvéd


Nemesi származású szülei közel 50 hold birtokkal rendelkeztek. Kunoss János és Illés Erzsébet fia filozófiai és jogi tanulmányainak elvégzése után Vas vármegye tiszti alügyésze lett. Ügyvédi vizsgájának letételét követően Németországban tett hosszabb utazást: ekkor ismerkedett meg Vajda Péterrel, akinek természetimádata nagy hatással volt rá.

1836-ban királyi táblai hiteles jegyző lett és még ugyanebben az évben megkezdte hírlapírói pályafutását a "Jelenkornál", ahol 1837. októberéig volt segédszerkesztő, majd a "Világ" tárcaírójaként működött. 1838-ban Vajda Péterrel közösen elindította, Táncsics Mihály segítségével szerkesztette és kiadta a "Természet" című első népszerű természettudományos folyóiratot és irodalmi melléklapját, a Lombok"-at. Az ehhez szükséges pénzt hetyei örökségét lekötve a Vas vármegyei nemesi pénztárából felvett 1000 forintnyi kölcsönből fedezte. A periodika április 4-től szeptember 28-ig jelent meg hetente kétszer (összesen 52 szám), de előfizetők hiányában hamarosan megszűnt.

Bár az Atheneum szerkesztőit: Bajzát, Toldyt és Vörösmartyt keményen támadta a lap, Bajza mégis így búcsúztatta: "A közönség kegyetlen volt ezt az eredeti és érdekes lapot elejteni." Ezt követően a beteges természetű és rossz anyagi körülmények között élő Kunoss Zichy Ödön gróf fiai mellett vállalt nevelői állást a Veszprém megyei Szentmihályon.

Időközben sok verset publikált, amelyek forrása Horváth Nina iránt érzett viszonzatlan szerelme volt, akivel itt ismerkedett meg. Az érzelmes, lágy hangú lírikus műveiben írói nevéhez ("Bústavi") méltóan a gyengéd érzelmek és édes bánkódások költőjeként szólalt meg. Kezdetben a szentimentális almanach-líra képviselője, majd főleg a népdalok irányába fordult. Az utóbbinak köszönhető, hogy "Kitárom reszkető karom" című verse dalként a nép ajkán egyik legnépszerűbb alkotása lett. Az általa alkotott Bányász himnusz (mp3 hanganyag) napjainkban is az ő szövegével ismert. Hitvallása szerint: "... a költészet nem cél, hanem csak eszköz, amely által a nemzetben szép és jó, nemes és nagyszerű iránt fogékonyság ébresztetik..." Versekkel, elbeszélésekkel és gazdag tematikájű, polgári szabadságjogokat lelkesen hirdető publicisztikai írásaival 1831-től kezdve rendszeresen jelentkezett a különféle lapokban. Kéziratban maradt négyfelvonásos drámáját ("Istenítélet" 1839. április 8-án mutatta be a Nemzeti Színház. Bekapcsolódott a nyelvújítás körüli mozgalmakba és két szótárjellegű munkát is szentelt a kérdéskörnek ("Szófűzér" és "Gyalulat"). Kunoss Endre alkotása a „Műegyetem” kifejezés, amelyet először 1835-ben ajánlott a Polytechnicum helyett, javaslata 1871-ben valósult meg Eötvös József jóvoltából, aki megalapította a Műegyetemet. Liszt Ferenc első magyarországi, Pozsonyban 1839. decemberében elhangzott zongora-hangversenye alkalmából Kunoss Endre „Liszthez” című költeményét osztogatták a jelenlévők között, amely nagy sikert aratott. A bécsi kémek azonban a Habsburg-hatalom elleni burkolt tiltakozásként értelmezték a verset és szerzőjére felhívták a bécsi rendőrminiszter figyelmét.

Zichyék után a Batthyány családnál tanítóskodott és 1843 májusától a távollévő Batthyány Zsigmond és Zichy György grófok képviselőjeként részt vett a pozsonyi diétán. Itteni tartózkodása alatt mint a "Hirnök" című lap segédszerkesztője és országgyűlési tudósítója szerepelt. A végsőkig megfeszített munkát nem bírta tovább gyenge szervezete, ezért 1844. májusában Zichy Ödön gróf kálózi birtokára utazott pihenni, ahol tüdőbaját a természet erejével, juhsavóval kísérelte meg gyógyítani. Egy hónapnyi szenvedés után hunyt el, és mivel Kálozon csak római katolikus és református temető volt, az evangélikus vallású Kunosst az utóbbiba temették el. Kunoss jelmondata az „Action is life” angol szólás volt, amelynek szellemében a neki adatott harminchárom év alatt is sikerült több területen is maradandót alkotnia.

Irodalom:

Kóbor István: Kunoss Endre életéhez. In: Berzsenyi album. Szombathely, 1893. pp. 64-65.
A magyar sajtó története. 1. köt. Bp., 1979
Tilcsik György: Egy pozsonyi Liszt-hangverseny és vasi vonatkozásai. In: Vas Népe, 1986. június 14. p. 12.
Zsámboki László: Szerencse föl! Szerencse le! Kunoss Endre, 1811-1844 bányászdalai és a Bányász himnusz eredete. Miskolc, 1995. 98 p.
Kuntár Lajos: Egy rosszul ismert vasi költő. In: Vasi Honismereti Közlemények, 1995. 4. sz. pp. 52-57.

N. T.

Kresznerics Ferenc

KRESZNERICS FERENC
(Ivánc, 1766. február 24. – Alsóság, 1832. január 18.)

esperes-plébános, tanár, nyelvtudós

Édesapja, Kresznerics Ádám Mihály tanító és jegyző, édesanyja a nemesi származású Lóránth Krisztina. Elemi iskoláit édesapja – a helyi iskolamester - vezetésével végezte, majd 1777-től a szombathelyi gimnáziumban a grammatikai osztályokban tanult. 1780-tól Sopronban folytatta a humanitas osztályokkal. 1785-ben kisszeminaristaként került át Pozsonyba, ahol leérettségizett, és négy év alatt elvégezte a generális szemináriumot. Ebben az időben már élénken érdeklődött az idegen nyelvek iránt. Tudott latinul, olaszul, franciául, görögül és héberül. Legutoljára a német nyelvet sajátította el. Már diákként a könyvek szerelmesévé vált, és valószínűleg tanárai biztatására kezdte el írni olvasónaplóját, az Analecta Philologicát, amelyet több-kevesebb rendszerességgel haláláig vezetett. Az olvasmányairól, olvasási szokásairól és literátori kapcsolatairól számot adó, olykor életrajzi adatokat is tartalmazó több ezer oldalas kézirat később szótárához is adattárként szolgált.

Naplójából kiderül, hogy már szeminaristaként is tekintélyes számú nyelvészeti munkát birtokolt és később is szenvedélyesen gyűjtötte az e tárgyú könyveket. Pozsonyi évei alatt készítette el kéziratban maradt és elsősorban tudománytörténeti érdekességként számon tartható Magyar-Nyelv-Könyvét, amely híven tükrözi kivételes nyelvi tájékozottságát. Kresznerics a műben a korábbi és kortárs nyelvészeti munkák többségéről bírálóan nyilatkozik. Leginkább azt kifogásolja, hogy többségük a magyar nyelvhez természetének leírása helyett idegen nyelvekre jellemző szabályok alapján közelít.

1790. augusztus 24-én szentelte pappá Szily János, Szombathely első püspöke. Ezt követően három évig volt káplán Nádasdon, Salomvárott, Gyöngyösapátiban, szülőhelyén, Iváncon és Zalaegerszegen. Szily püspök 1793 októberében alapította a Királyi Bölcseleti Lyceumot és ennek matematika-professzorává nevezte ki a fiatal káplánt, aki a matematika mellett építészetet és dinamikát is oktatott. A következő évben püspöke bíztatására megszerezte a filozófiai doktorátust („Szép mívek 's Bölcselkedésből doctori koszorút.") Az iskolai tankönyveket hiányosnak találta, így azokat kiegészítésekkel, magyarázatokkal látta el. Az Exampla Mathematica praeprimis Algebraica in usum Suorum Discipulorum címet viselő csaknem 400 oldalas latin nyelvű kéziratban néhány Alsóságon bejegyzett példa is található. Oktatói pályafutása alatt született kéziratait elsősorban az MTA kézirattára és a Budapesti Egyetemi Könyvtár Kézirattára őrzi.

Egykori tanítványa és első életrajzírója, Szilasy János szerint Kresznerics önzetlen és nagylelkű pedagógus volt, aki gyengébb képességű tanítványait ellenszolgáltatás nélkül korrepetálta, a kiemelkedőket pedig nyelvek és egyéb, például numizmatikai ismeretek elsajátítására serkentette. Tanítványait szólások és közmondások gyűjtésére is ösztönözte, melyekből maga is tekintélyes mennyiséget jegyzett le az Emlékezet' Segítsége című kötetébe, amit pappá szentelése után kezdett vezetni.

Pedagógiai elvei miatt több alkalommal összeütközésbe került egyházi feletteseivel. Kiállt Zarka Károly iskolaigazgató mellett, akit – részben a diákokkal szemben tanúsított engedékeny magatartása miatt – vontak felelősségre. 1804-ben több hónapot töltött Bécsben, ahol elvállalta Medgyesi Somogyi János királyi tanácsos fiának nevelését. Az ideiglenes távozást újabb összetűzés siettethette: Rausch Ferenc a királyi líceum győri főigazgatója kifogásolta, hogy Kresznerics eltért a hivatalban lévő tankönyvektől, többek között az ő művétől is.

Bécsben tekintélyes tudódokkal és befolyásos személyiségekkel ismerkedett meg, könyvtárát számos értékes könyvritkasággal, ősnyomtatvánnyal gyarapította. Ez idő tájt – magántanítványai és bécsi kapcsolatai miatt is – már komoly tekintélye volt, bár korábban is elismert tudósnak számított: Festetich György 1799 augusztusában őt kérte meg, hogy ajánljon megfelelő felkészültségű nevelőt fia mellé. Több jel mutat arra, hogy kapcsolatban volt a kor híres nyelvészével, Verseghy Ferenccel, akinek szinte valamennyi kötete megtalálható könyvkatalógusában. Tekintélyét jelzik azok a levelek is, amelyekben rendre előfordul a neve. Csehy József jóvoltából Kazinczyhoz, Ferenczy János révén Horvát Istvánhoz is eljutott a híre. Bécsből történő hazaköltözése idején került kapcsolatba Széchenyi Ferenccel; a Nemzeti Bibliotéka alapítója ugyanis Kresznericset is felkérte fiai, István és Pál vizsgáztatására, akik magántanulóként végeztek a bölcseleti líceumban. Az 1808. november 8-án kiállított „cum calculo Eminentiae" minősítésű bizonyítványon többeké mellett Franciscus Kresznerics aláírása is olvasható. Széchenyi Ferenc 1807-ben elküldte számára Szombathelyre a nemzet számára felajánlott könyvtárának katalógusát, és az Analectából kiderül, hogy ugyanebben az évben Kresznerics Pesten személyesen is felkereste a Széchenyi-könyvtárat.

1806-ban A' Császárok címmel fordításkötete jelent meg, a fordítás javát még 1788-ban pozsonyi kispapként végezte el, nyelvgyakorlás céljából. II. Juliánus római császár görög nyelvű eredeti szövegét jócskán felduzzasztva történelmi, filológiai jegyzetekkel és értelmezésekkel látta el.

Kresznerics a numizmatikával is szenvedélyesen foglalkozott. Szilasy János szerint a régi pénzek gyűjtését még „oskolás" korában kezdte el. A paptanár pénztörténeti ismereteit többek között könyvtárának e tárgyban is gazdag anyaga hitelesíti. Egy későbbi, már Ságon írt több mint ezeroldalas kézirata (Numi veteres) is kivételes szakértelmét és rendkívüli alaposságát bizonyítja. Hagyatéki leltára alapján több mint 7000 darabos pénzgyűjteményéről pontos kimutatás áll rendelkezésre.

Két évtizedes gyűjtés után 1808-ban kezdte el rendezni gyökérrendű szótárának anyagát. A szótár anyagának rendezésével párhuzamosan közmondásgyűjteményét is rendszerezte. A munkát hátráltatták gyakori betegségei, és tanári munkájából adódó összeütközések is megviselték. Elfogadhatatlannak találta azokat a feltételeket, amelyeket az újabb győri főigazgató, Paintner Mihály támasztott vele szemben. (A főigazgató kötelezővé tette a tanárok számára vizsgakérdéseiknek győri engedélyeztetését.) Az évekig húzódó vita Kresznerics elbocsátásával ért véget, aki – bár korábban többször utalt arra, hogy nem érzi magát alkalmasnak falusi plébánosnak – 1812 márciusában kénytelen volt elfogadni a kis vasi falu eklézsiáját. Tíz évig plébános volt, majd 1822-ben kerületi esperessé nevezték ki.

Az egykori paptanár Alsóságon sem vált remetévé. Falura kerülve megismerkedett a kertészettel és méhészettel. Barátai közül sokan felkeresték, s a környék literátoraival, papjaival is rendszeresen találkozott. Korábbi tanítványa, Horváth Elek Dukai Takách Judit verseit is eljuttatta hozzá. Korabeli források szerint a költőnő (akivel a dukai származású Zádor (Stettner) György révén került kapcsolatba) nemegyszer elsőként Kresznericsnek mutatta meg költeményeit, - s nem vette rossz néven, ha a tudós nyelvész átstilizálta azokat. Plébánosként két év alatt annyi pénzt gyűjtött össze, hogy az érkezésekor romos állapotban lévő templomot teljesen renováltatni tudta. A templom számára új 120 kg-os lélekharangot készíttetett. Kresznerics a Medgyesy Somogyi családtól ajándékba kapta Anton Erntl soproni festő Madonna a gyermekkel című festményét. Emberi nagyságára utal, hogy a kép számára neobarokk stílusú oltárt építtetett, amellyel együtt ma is az alsósági templom díszéül szolgál.
Alsóságon tovább folytatta fő műve, a Magyar Szótár rendszerezését. Művének 50 oldalas bevezetőjében részletesen kifejti véleményét a magyar nyelv alaktani rendszeréről. Kritikusan szól a korábban kiadott „Bötü-rendbe vett" szótárakról, melyeket célszerűtlennek tartott. Saját szótárában a „gyökerek" azaz szótövek alapján csoportosítja a kifejezéseket. A kiemelt szótő után bokorba gyűjti a képzéssel és összetétellel létrehozott szavakat. Közli a tájnyelvi vagy nyelvtörténeti alakváltozatokat, továbbá a kifejezéshez tartozó szólásokat, közmondásokat is. A szótár körülbelül 80 ezer adatot tartalmaz, ami a korhoz képest kiemelkedő teljesítmény.

A Magyar Szótár megjelentetésénél komoly gondot jelentett a nyomtatáshoz szükséges pénz előteremtése. Zádor Györgynek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a mű megjelenhetett, és méltó fogadtatásban részesült. Zádor az előkészítésben és terjesztésben is részt vett, 1830 augusztusában pedig barátaival együtt előfizetési felhívást és méltatást jelentetett meg a Tudományos Gyűjteményben. A felhívás tizenhárom aláírója között Vörösmarty Mihály és Kisfaludy Károly is ott található.

Az idős, sokat betegeskedő Kresznerics még megérhette, hogy szótárának első kötete napvilágot lásson. Ez idő tájt, 1831 februárjában – az alsópapság köréből elsőként – elnyerte a Magyar Tudós Társaság tiszteletbeli tagja címet is, bár az induló Akadémia munkájában már nem vehetett részt. 1832. január 18-án, hosszú betegség után hunyt el Alsóságon. Síremlékét hálás egykori tanítványa, Szilasy János nagyváradi kanonok készíttette el 1839-ben. Az 1960-as évek közepén Zongor Ferenc alsósági pedagógus-helytörténész fedezte fel nyughelyét, és nevéhez fűződik emlékének köztudatba emelése is. A celldömölki városi könyvtár 1993-ban, működésének 40. évfordulója alkalmából vette fel a tudós pap nevét. Emlékezetét a 2008-ban alapított városi kulturális elismerés, a Kresznerics Ferenc-díj is őrzi.

Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2007. március 21-i ülésén a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.
Művei:

Tentamen publicum ex architectura civili et hydrotechnica. Szombathely, 1802.
A császárok. Pozsony-Pest, 1806.
Tentamen publicum e geometria pura et practica. Buda, 1807.
Tentamen publicum ex algebra... Buda, 1808.
Magyar szótár gyökérrenddel és deákozattal. I-II. Buda, 1831-32.

Kéziratai:

Magyar Nyelvkönyv (Pozsony, 1790)

Elemente Architecturae civilis...
Emlékezet segítsége. Válogatott közmondások... 1791-től.
Magyar közmondások. 1808.
Gyökérrendű magyar Szó-tár. 1808-24.
Exampla Mathematica praeprimis Algebraica in usum Suorum Discipulorum...1811.
Dalgyűjteménye magyar-német-latin egyházi és világi dalokkal. 1816.
Numi veteres, quos Museum Fr. Kresznerics complectitur. 1-2. köt. 1819.
Analecta Philologica. 1-9. köt.
Magyar helységek nevei
Irodalom:

Kresznerics Ferenc: Magyar szótár. In: Gáldi László: A magyar szótárirodalom a felvilágosodás korában és a reformkorban. Bp. 1957. pp. 379-411.
Horváth Ferenc: Kresznerics Ferenc (1766-1832). In: Vasi Szemle, 1966. 1. sz. pp. 42-55.
Zongor Ferenc: Kresznericsnek "Sághon hallott" szavairól. In: Magyar Nyelvőr, 1967. 1. sz. pp. 53-59.
Kresznerics Ferenc. (Összeáll. Köbölkuti Katalin.) Szombathely, 1982. 34 p. (Vasi életrajzi bibliográfiák ; 6.)
Köbölkuti Katalin: Kresznerics Ferenc. In: Vasi Szemle, 1982. 4. sz. pp. 598-609.
Horváth Ferenc: Kresznerics Ferenc naplójából : Francia világ Szombathelyen. In: Vasi Honismereti Közlemények, 1987. 1. sz. pp. 46-52.
Koltai Jenő: Kresznerics Ferenc élete és munkássága. Kézirat. Celldömölk, 1993. 32 p. (tovább)
Ölbei Lívia: "Nehéz természetü és szorgalmas". Kresznerics Könyvtár Celldömölkön. In: Vas Népe, 1993. 33. sz. pp. 1-2.

Dobri Mária: Kresznerics Ferenc 1766-1832. In: Vasi Szemle, 1993. 4. sz. pp. 511-539. (tovább)
Heigl István: Kresznerics, a matematikatanár. In: Vasi Szemle, 1993. 4. sz. pp. 549-553. (tovább)
Tóth Péter: A szótáríró Kresznerics. In: Vasi Szemle, 1993. 4. sz. pp. 540-548.

Dobri Mária: Kresznerics Ferenc útinaplója. In: Vasi Szemle, 1995. 1. sz. pp. 89-106.
Tóth Péter: Helytörténeti, helyismereti adatok Kresznerics Ferenc szótárában és kéziratos hagyatékában. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1995. 2. sz. pp. 68-74.
Tóth Péter: A közmondásgyűjtő Kresznerics. In: Magyar Nyelv, 1996. 2. sz. pp. 189-193.
Tóth Péter: Tudománytörténeti mozaikok 2. Kresznerics gyökérrendszerű szótárának kiadásáról. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1996. 4. sz. pp. 67-72.
Káldos Gyula: Új megvilágításban egy régi vita. Hol temették el Kresznerics Ferencet? In: Új Kemenesalja, 1997. 2. sz. p. 1; 6. (tovább)
Tóth Péter: Kresznerics Ferenc (1766-1832). In: Szombathelyi tudós tanárok. Szombathely, 1998. pp. 39-75. (tovább)
Bellérné Horváth Cecília: Kresznerics Ferenc és a celldömölki könyvtár nagyrendezvénye, az anyanyelvi verseny. In: A Vas Megyei Könyvtárak Értesítője, 1999. 2. sz. pp. 14-17.
Tóth Péter: Tudománytörténeti mozaikok 6. Kresznerics Ferenc hagyatéka. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1999. 2. sz. pp. 51-59.
Magyar Katolikus Lexikon VII. Klacs-lond. Bp. 2002. (http://lexikon.katolikus.hu/)
Horváth Sarolta: "Hazánk' Tudósai! útat törtem, kövessetek". Kresznerics Ferenc élete és munkássága. [Szakdolgozat.] Veszprém : Pannon Egyetem, 2007. 47 p. (tovább)

K.J.

Módosítás: (2020. május 4. Hétfő, 13:17)

Körmendy Nándor

KÖRMENDY NÁNDOR
(Celldömölk, 1894. február 28. – Budapest, 1969. február 24.)

építészmérnök


A győri bencés gimnáziumban érettségizett, majd a Műegyetemen szerzett építészi diplomát. Első jelentős műve a hárshegyi Idegszanatórium (1928). A templomépítészetben a két háború közötti időszak egyik legnépszerűbb tervezője (Csorna, Győr, Komárom, Sopron). E téren a szolidan újítók közé tartozott: az olaszos, középkori formarendet és ünnepélyességet sikeresen ötvözte a modern kor stílusával. Tiszta, áttekinthető szerkezetre épülő nemes egyszerűség sugárzik alkotásaiból. Térhatás és harmónia szempontjából a győri Szent Imre-templom tekinthető legsikerültebb alkotásának. Termékeny és intuitív művész volt: sokoldalúságát bizonyítja, hogy 135 országos tervrajzpályázatot nyert meg, amelyek eredményeként iskolák, kultúrotthonok, fürdők, kórházak és egyéb középületek születtek. Tevékenységét a problémák azonnali áttekintése, a jó megoldás ösztönös megérzése, az alaprajzok szervezettségi-funkcionális kialakítása jellemezte. Mindezt szoros összefüggésben kezelte az épülettömeg arányosságával és a homlokzatképzés vizuális hatásaival. A szakma bonyolultságát tökéletesen ismerő, a tervezésen túl a kivitelezés gyakorlatát minden elemében átlátó építészként vitte át a tervezői alapgondolatot a rajzasztalra. Egyik maradandó értékű munkáját, a budapesti Németvölgyi úti fiú- és leányiskola monumentális tömbjét, mint a főváros reprezentatív tanintézetét mutatták be külföldi oktatási szakembereknek. Kiemelkedő munkája a Gerlóczy Gedeonnal közösen tervezett Országos Társadalombiztosítási Intézet traumatológiai kórháza. Szakmailag nagy kihívást jelentett számára a pécsi, egykori Gházi Kaszim pasa dzsámi bővítése 1938-ban: a négyzetes alaprajzú, kupolás műemlékhez félkör alakú templomhajót épített. 1942-ben megkapta a Greguss Ákos-díjat, amit az MTA Kisfaludy Társasága alapított és 6 éves ciklusokra vonatkozóan adományoztak az építészet legkiválóbbjainak. A tervei alapján 1943-ban elkészült tiszaújfalui zárdatemplomban helyezték el Berecz Skolasztikának, a Szent Benedek Leányai Társasága alapítójának hamvait. 1943-tól 1954-ig az Általános Élelmezésipari Tervező Intézetnél dolgozott, majd a jogutód Élelmezésipari Tervező Intézetnél lett az építészosztály vezetője 1965-ben történt nyugdíjba vonulásáig. Tudását, gazdag tapasztalatait szívesen osztotta meg a fiatal építésznemzedékkel. Működésének utolsó szakaszában főleg üzemépületek terveit készítette el (pl. Dunakeszi Konzervgyár raktára, Debreceni Dohánygyár korszerűsítése). Az általa helyreállított és kiegészített pécsi dzsámi altemplomában helyezték örök nyugalomra.

Irodalom:


Gebhardt Béla: Körmendy Nándor 1894-1969. In: Magyar Építőművészet, 1969. 4. sz.
Salamon Nándor: Száz éve született Körmendy Nándor. In: Vas Népe, 1994. 51. sz. p. 5.

N. T.

Köcski Sándor

KÖCSKI SÁNDOR

(? - 1328. február 19. előtt)

országbíró

Előnevét köcski birtokáról vette. Ősei kezdetben várkatonák, családja 1273-ben kapta meg a nemességet. Származásáról tanúskodik országbírói pecsétje is, amelynek címere megegyezik a Héder nemzetség mindkét ágának: a Németújvárinak és a Hédervárinak a címerével:

A rokonsági kapcsolat magyarázza, hogy Köcski Sándor hosszú ideig nem vett részt Károly Róbert oligarchák elleni harcaiban. Némi várakozás után azonban még az uralkodó végső győzelme előtt a király mellé állt. E lépését torolták meg rokonai, a Nyugat-Magyarországot kezükben tartó Kőszegiek rokonságán és birtokain. Nagymartoni Pálnak, a később őt követő országbírónak a nővérét, Bajóti Klárát vette feleségül.

Köcski Sándor 1318-ban szentmártoni (pannonhalmi) várnagy. 1319-ben a Kőszegi András ellen küldött királyi sereg vezére, aki Kőszegnél és Zalafőnél is győzelmet aratott, valamint elfoglalta Kőszeg, Pölöske és a délvidék Macsó várait. Külföldi hadvezéri megbízatást is kapott: ő vezette Károly Róbertnek szövetségese, Szép Frigyes támogatására küldött mintegy tízezer fős seregét Bajor Lajos ellen. A mühldorfi csatában vereséget szenvedett (saját költségen kiállított zászlóaljából 80 fő maradt a csatatéren), de Károly Róbert a helytálló nemeseket birtokadománnyal kárpótolta. Köcski Sándor kétszeri sebesülése, többszöri hadvezéri megbízatása után is viszonylag későn emelkedett az ország főméltóságai közé. 1324. október 3-án már országbíró, mely méltóságba szeptember 26-a után kerülhetett. Elődjével ellentétben nem a „mester” címet használta, hanem „Sándor ispán, a király úr udvarának a bírája” illetve ünnepélyes esetekben a „Sándor ispán, a legfényességesebb és híres fejedelem, Károly úr, Magyarország királya udvarának a bírája” megnevezést alkalmazta. Okleveles adatokból kikövetkeztethető, hogy a királyi kancellária és az országbíró összehangolt tevékenységet folytatott tisztsége alatt, amely különösen értékelendő a XIV. század első negyedének anarchisztikus viszonyai után.

Emellett 1325-ben Beszterce és más Vág menti várak várnagya, 1327-től (Kőszeg, Németújvár és Sárvár bevétele után) vasvári ispán és sárvári várnagy. 1327-ben egy királyi vizsgálat eredményeit összegező oklevél szerint Köcskön kívül Vas vármegyében Pápoc, Elk, Tatbér földje és Miklósfalva nevű birtokok voltak a kezén. A főtisztviselők körében alkalmazott ispánsági rendszer esetében kitapintható a személyes elem: Köcski esetében a szűkebb pátria, Vas megye képviselete is. 1327. december közepén már súlyos beteg volt és – többek között – László kalocsai érsek előtt végrendelkezett. 1328. január 25-én még ő az országbíró, de február 19-én már biztosan nem töltötte be a tisztséget.

Irodalom:

Pór Antal: Köcski Sándor. In: Századok, 1888. pp. 785-797.
Bertényi Iván: Az országbírói intézmény története a XIV. században. Bp. 1976. pp. 67-72.
Piti Ferenc: Okleveles adatok az 1324. évi országbíróváltáshoz In: Fons, 1997. 2. sz. pp. 243-250.

N. T.

Módosítás: (2011. Február 25. Péntek, 16:58)

Koptik Odó

KOPTIK ODÓ

(Klattau, 1692. október 18. – Göttweig, 1755. október 24.)

bencés szerzetes, dömölki apát

A csehországi Klattauban 1692-ben született Koptik Iván a gimnáziumi évek után Sanktlambrechtben lépett be a bencés rendbe, ahol az Odó nevet kapta. Pappá szentelése után Máriacellben volt gyóntató. Amikor ezeket az éveket követően a salzburgi egyetem tanára lett, már neves tudós, jó tollú író, valamint kiváló szervező hírében állt. Rendi elöljárói szervezői munkáját kamatoztatták, amikor egy bencés missziósház céljára külföldi gyűjtéssel bízták meg.

Körútja közben, 1736-ban összeköttetésbe került a kuruc tisztből szerzetessé szelídült Sajghó Benedek pannonhalmi főapáttal, aki mind magasabbra értékelte munkásságát. Maga Koptik is nagy érdeklődést tanúsított a magyar bencések ügyei iránt. A kölcsönös érdeklődés és megbecsülés következményeként a salzburgi egyetem tanárát 1739-ben dömölki apáttá nevezték ki.

Koptik 1739. július 9-én érkezett Dömölkre, ahol három szerzetest és nyomorúságos körülményeket talált. A templom boltozata és tetőzete közé szorított cellában húzódott meg. A Máriacellből magával hozott Mária-szobornak a Ság hegyen próbált hajlékot biztosítani, de ez a terve nem sikerült. Végül az ősi kolostortemplomtól keletre, a régi pápai országút mellett épített fel egy fakápolnát, s abban helyezte el a kegyszobrot. A kápolna és a földbe vájt remetekunyhó mellett egy ásott kút is készült. Munka közben a kút szájából egy nagy kő esett a mélyben dolgozó kőműves fejére, megsértette a "nyakán a gerincvelőnek kemény és puha hártyáját, és a kőműves mégis meggyógyult." A következő években – tagadhatatlanul a kútásó csodás gyógyulásának hírére – zarándokok ezrei érkeztek a kegyszobornak otthont adó fakápolnához.

Koptiknak már Dömölkre jövetele előtt az volt a terve, hogy új templomot és kolostort épít. Ezenkívül az ifjúság nevelését szolgáló magyar akadémia szervezése is szerepelt elképzeléseiben. Céljai megvalósításához elsősorban a pannonhalmi főapát jóindulatát akarta megszerezni, de rajta kívül a magyar főurak, sőt Róma támogatását is biztosítani akarta. Ezekben az ügyekben kilincselt négy évig.

A dömölki apátsághoz kapcsolódó magyar akadémiát ugyan nem sikerült kijárnia, de a templomépítésről nem mondott le. 1747 tavaszán kezdett hozzá, és a következő év őszén már állt az új templom, s benne a kápolna. 1748. szeptember 15-én ezrek kíséretével vitték át a kegyszobrot végleges helyére. Ezután Koptik már nem sokáig maradhatott Kiscellben. Sajghó Benedek főapáttal támadt vitája miatt Mária Terézia a göttweigi bencés kolostorba "száműzte", ahol 1755-ben halt meg.

Az általa 1739-ben összedöngölt fakápolna, az ún. Anna-kápolna volt Kiscell magva. Ezt 1895-ben – mint a forgalom akadályát – bontották le. Mögötte építtette fel Koptik az impozáns kivitelű barokk templomot, amely mindmáig Celldömölk első számú műemléki éke, és amely felépülte óta zarándokok sokaságát vonzotta.

Irodalom:

Tüskés Gábor - Knapp Éva: A barokk és a felvilágosodás között : Koptik Odó (1692-1755). In: Történelmi Szemle, 1995. 1. sz. pp. 69-81. (tovább)

Magyar Katolikus Lexikon VII. Klacs-lond. Bp. 2002. (http://lexikon.katolikus.hu/)

H.L.

Módosítás: (2011. Február 25. Péntek, 17:03)

Kodály Zoltán

KODÁLY ZOLTÁN Csöngén


Weöres Sándor még csak tizenöt éves volt, amikor megírta Öregek című versét, amely a Pesti Hírlap egyik vasárnapi mellékletében jelent meg. Kodálynak is kezébe került az újság, megtetszett neki, ezért levelet írt az ifjú szerzőnek, s engedélyt kért tőle verse megzenésítéséhez. "Mondanom sem kell hogy a legnagyobb megtiszteltetés volt ez számomra, örömmel válaszoltam, és megköszöntem." . – írja visszaemlékezésében Weöres.

A megzenésített vers ősbemutatóját Kecskeméten tartották, másodszorra pedig Szombathelyen adták elő, Vásárhelyi Zoltán vezényletével. A bemutatóra Szombathelyre érkezett Kodály Zoltán feleségével. Így kezdődött Weöres Sándor ismeretsége, kapcsolata Kodállyal, majd folytatódott azzal, hogy a zenemű szombathelyi előadását követően mintegy másfél évvel később meghívta a zeneszerzőt Csöngére. Meghívó levelében arra is felhívta Kodály figyelmét, hogy falujában bőséges szöveg- és dallamanyag él a nép ajkán. Kodály elfogadta a meghívást, s örömmel vállalta az utat. Erre a meghívó emlékezete szerint 1933 őszén vagy 1934 tavaszán került sor.

Kodály Budapestről vonattal érkezett Celldömölkre, ahová a költő édesapja, idősebb Weöres Sándor csöngei földbirtokos hintót küldött a vendég elé. Kodálynak a Csöngén töltött napjaira így emlékezik vissza Weöres Sándor: "Kodály meghallgatta az akkor még élő öregembereket, öregasszonyokat, az ő fejükben és szájukon élő dallam- és szövegkincset.. Magnó vagy fonográf nem volt vele. Jegyezgetett, kottázott, de így is bőséges anyagot tudott Csöngén összegyűjteni... Egyik nap jött, nálunk töltötte az éjszakát, és a másik nap már ment is vissza Pestre. Hogyha hosszabb ideig maradt volna, bizonyosan még sokkal több anyag gyűlt volna össze. A falubeliek szívesen produkálják magukat, nem őrzik féltékenyen a fejükben rejlő folklórkincset. Voltak ott a kocsmában harmincan-negyvenen. Nagyrészt öregemberek, öregasszonyok, de voltak köztük fiatalabbak is. És persze nem tudták ők azt pontosan, hogy Kodály mire kíváncsi. Volt ott például olyan anya is, aki a kislányával azt produkáltatta, hogy "Éjjel az omnibusz tetején..." amihez Kodály természetesen nagyon fanyar képet vágott, de azért udvariasan végighallgatta." Kodály látogatása "utóhatásának" tekinthető, hogy ezután intenzív, gyümölcsöző munkakapcsolat alakult ki Weöres Sándor és Kodály között. "Alig volt olyan esztendő, hogy Kodálytól ne kaptam volna egypár tucat – olykor többszáz – kisdallamot, amihez szöveget kért." – írta Weöres.

Kodály csöngei tartózkodásának emlékére 1982. május 20-án - születésének 100. évfordulóján - avattak emléktáblát Weöres Sándor egykori csöngei lakóházának udvarán.

Irodalom:

Kodály-emléktáblát avattak Csöngén. In: Vas Népe, 1982. 117.sz. (máj. 21.) p. 8.
M. Csapó Piroska - Volly István: Kodály Zoltán és a regös táj. In: Életünk, 1982. 12.sz. pp. 1087-1092. [Többek között a csöngei regölésről.]
Egyedül mindenkivel. W. S. beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Bp. 1993.

Sz. P.

Kiss Jenő

KISS JENŐ
(Kemenesmihályfa, 1933. február 26. – Budapest, 2003. július 21.)
könyvtáros,
a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója (1980-1998)


Kemenesaljáról indulva 1955-ben szerzett könyvtárosi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. (Eredetileg magyar-történelem szakra jelentkezett, de a túljelentkezés miatt „csak” könyvtár szakra vették fel…) Már harmadéves korában a Népkönyvtári Központba került szakmai gyakorlatra, majd az egyetem mellett heti 18 órás szerződéses munkatársnak. A diplomszerzést követően egy évig a Békéscsabai Megyei Könyvtárban dolgozott az országosan ismert Lipták Pál mellett. Ezután négy esztendőn át az Országos Széchényi Könyvtár módszertani osztályának (később Könyvtártudományi és Módszertani Központ, újabban Könyvtári Intézet) tudományos munkatársa volt. 1960 és 1968 között a SZOT kulturális osztályának könyvtárügyi előadójaként tevékenykedett. Pályája során a Művelődésügyi (később Kulturális) Minisztériumban előbb az Országos Népművelési Tanács titkára lett, majd a Közművelődési Főosztály vezetését bízták rá. Számos alapvető jelentőségű dokumentum (pl. az 1976-os közművelődési törvény illetve könyvtári törvényerejű rendelet) megalkotásában vállalt aktív szerepet. 1963-tól másfél évtizeden át az ELTE Bölcsészettudományi Karán külső eladóként oktatott könyvtártani, könyvtár- és közművelődés-politikai ismereteket.

1979-ben került a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba, ahol egy évi főigazgató-helyettesség után a magyar közművelődési könyvtárügy zászlóshajójának számító hálózat irányítója lett. 18 esztendeig vezette az intézményt: a főváros bibliotékáinak rendszerét modernizálta, mind szolgáltatás-szervezés, mind pedig technológiai fejlesztés szempontjából.

Publikációi sorából kiemelkedik a „Könyvtárosok zsebkönyve”(1964); a „Libraries in Hungary” című összeállítás (1972), amely németül, oroszul és japánul is megjelent; valamint „A magyar könyvtárak” (1988), ami angolul is napvilágot látott. Ezen kívül mintegy száz könyvtári és művelődéspolitikai vonatkozású tanulmány jelent meg a tollából.

Ismerte a német és angol nyelvet, de lengyelül és oroszul is tanult. A magyar UNESCO Bizottság tagja volt, az IFLA közművelődési könyvtári szekciójában két cikluson keresztül képviselte Magyarországot, igazgatói időszaka alatt pedig az INTAMEL-ben (Nagyvárosi Könyvtárak Nemzetközi Szövetsége) a FSZEK-et.

Természetszeretete, a földhöz való vonzódása vidéki származásából táplálkozott, éppúgy, mint közvetlen egyszerűsége és ízes „vazsi” beszéde. Puritánságát vezető beosztásokban is megőrizte: kiszolgált Skodája az évek során anekdoták tárgyává vált.

Tevékenységét Kiváló Népművelő (1970), Szabó Ervin Emlékérem (1989), Pro urbe Budapest (1998) kitüntetésekkel ismerték el.

Művei:

Könyvtárosok zsebkönyve. (Bereczky Lászlóval és Papp Istvánnal). Bp. 1964. 167 p.
Libraries in Hungary. Bp. 1972. 58 p.
A magyar könyvtárak. Bp. 1988. 86 p.

Irodalom:

Havas Katalin: Rövid interjú régi főigazgatónk új kinevezése alkalmából. In: Könyvtári Híradó, 37.évf. 1993. 1. sz. pp. 1-3.
Pobori Ágnes: "A feladatok önmagukban meghatározzák a jövőt". Beszélgetés Kiss Jenő főigazgatóval, a nyugdíjba vonulása előtti utolsó pillanatban. In: Könyvtári híradó, 42.évf. 1998. 9. sz. pp.1-4.
Kiss Jenő: Napjaim Békéscsabán. Hogyan és miért kerültem Békéscsabára? In: A Békés Megyei Könyvtár Emlékkönyve, 1952-2002. Békéscsaba, 2002. pp. 58-77.
Bartos Éva: Meghalt Kiss Jenő (1933-2003). Szabálytalan búcsú. In: Könyv, könyvtár, könyvtáros. 12. évf. 2003. 9. sz. pp. 48-49.
Fodor Péter: Kiss Jenő (1933-2003). In: Könyvtári levelezőlap, 15. évf. 2003. 9. sz. pp. 17-18.
Tóth Gyula megjelenés előtt álló kézirata a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár történetének vonatkozó időszakáról.

N. T.

Kiskos István

KISKOS ISTVÁN
(Szergény, 1874. november 20. - Szombathely, 1945. július 3.)

ügyvéd, Szombathely polgármestere (1914-1930)

A szombathelyi premontrei gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti jogi egyetemen diplomázott. A szombathelyi királyi törvényszéken lett joggyakornok. 1896-ban lépett Szombathely város szolgálatába, mint aljegyző. 1901-ben főjegyző, 1902-ben másodtanácsnok, 1908-ban tanácsnok lett. A gyors és fényes közigazgatási karriert követően 1914. május 20-án választották meg Szombathely polgármesterévé. Hivatalba lépését követően az első világháború kitörésekor legfontosabb feladata a közellátás és a hadisegélyezés megszervezése volt. Országosan is kuriózumnak számított, hogy sertéseket hízlaltatott a városnak és Dániából hozatott fagyasztott húst a világégés ínséges esztendeiben. 1930-ig, országgyűlési képviselővé választásáig töltötte be ezt a tisztséget. Polgármesteri működése alatt alakították át a városháza épületét, bővítették a csatornahálózatot és a vízműveket, ő létesítette a jéggyárat és vette városi kezelésbe az Uránia Mozgófénykép Színházat. Vas vármegye és Szombathely ezer ágyas kórházának avatásával megszületett az ország egyik legjelentősebb vidéki egészségügyi intézménye. A Kiskos-éra nem látványos, de annál hasznosabb eredménye volt a megyeszékhely rendezési tervének elkészíttetése, amely már egy nagyváros képét hordozta a tervrajzokon. 1923-ban kormányfőtanácsossá nevezték ki. Hivatali tevékenységén túl mutató érdekesség, hogy a korabeli tudósítások szerint "a dalnak nem csak lelkes barátja, hanem kiváló művelője is" volt. Érdemei elismeréséül 1930. október 16-án a "tapintatos politika" híveként számon tartott Kiskost a város díszpolgárává választották. Ezt követően ügyvédi gyakorlatot folytatott. Tekintélyét bizonyítja, hogy 1945 áprilisától haláláig a II. világháborút követő újjáépítést szervező Nemzeti Bizottság elnöke volt.

Irodalom:

Vasmegyei fejek. Szombathely, 1930. p. 25.

N. T.

Módosítás: (2011. Február 18. Péntek, 17:26)

Kisfaludy Károly

KISFALUDY KÁROLY (Tét, 1788. február 5. – Pest, 1830. november 21.)

író

Legifjabb testvére volt az ugyancsak író Kisfaludy Sándornak. Katolikus nemesi családban született a Győr megyei Téten 1788-ban. Születése édesanyja, Sándorfi Ilona életébe került, ezért apja „anyaölés” miatt kitaszította a családból. 1799-től a győri bencéseknél tanult. Apja időnként meglátogatta, hogy keményen megverje, mivel rosszul tanult. Végül kivette az iskolából, ezért katonának szegődött. Adósságokba keveredett, apjával végleg megromlott a viszonya, csak Teréz nővére pártfogolta. 1812-ben megkapta anyai örökségét, amit rögtön el is mulatott. Festészetből tartotta fenn magát Bécsben. 1815-ben Olaszországban is megfordult, majd 1817-ben Pesten telepedett le. 1822-től szerkesztette az „Aurora” című folyóiratot. 1829-ben nagy beteg lett és egy év múlva tüdőbajban halt meg.

Vas megyébe Teréz nővére révén került, aki Farkas Gábor nyug. vönöcki kapitány felesége volt. A bohém természetű Károly meglehetősen gyakran látogatta szeretett Trézsi nővérét, aki úgyszólván egyetlen pártfogójaként nyújtott neki menedéket csendes vönöcki otthonában. 1810-ben Kisfaludy e sorokat írta nővérének: „A zajos pesti élet nem boldogít többé, nem találok élvezetet a pesti termek és bálok fényűző csillogásában. Vönöckön jobb nekem, ha valami módon pár napra elszabadulhatok, sietek Hozzád, hogy Nálad kipihenhessem magam.”

Egy alkalommal, amikor hosszabb időt töltött nála, "önkéntes száműzetése" hónapjai alatt írta meg Vallomások című művét, melyben szerelme szomorú történetét foglalta írásba. De itt, Vönöckön dolgozta át 1809-ben megkezdett, „A tatárok Magyarországon” című első szomorújátékát is. Számos töredéke mellett ”Ilka” című darabjának megszületése ugyancsak Vönöckhöz kötődik. Rajongásig szeretett nővére és sógora meleg otthonában igyekezett kigyógyulni szerelmi csalódásából is. Innen járt át a cseri dombok tetején fekvő, szomszédos Csöngére is, ahol rokonai éltek. Ilyen "búfelejtő", vidám rokoni látogatásra indult 1811-ben is, amikor már hónapokon keresztül ette nővére, sógora kenyerét, s élvezte vendégszeretetüket, hogy Csöngére átruccanva, tiszteletét tegye a rokon Andrássy-családnál. A rokoni szálakon kívül még régi barátság is fűzte őket egymáshoz, hisz Andrássy Terézia apja is huszártisztként szolgált, s egyszerre hagyták ott a katonaságot, hogy a tiszti mundért felcseréljék a falusi élettel, az otthon nyugalmával. Ezen kívül Károly elhatározását egy szerelem is motiválta. Feleségül akarta venni a teljesen vagyontalan, vönöcki Heppler Katalint. Szerelmében azonban csalódott, a számító leány kikosarazta. Apja pedig kitagadta, mivel a lány kedvéért lemondott huszártiszti rangjáról, s "bolondos házasságra készülődött." Kisfaludy testben-lélekben megtörve, mindenkitől félrevonulva, Vönöckön a nővérééknél húzta meg magát. Egyébként a Csöngén élő rokonához, Andrássy Teréziához is eszményi barátság fűzte, ugyanannyira, hogy őt 1811-ben egy szép festményen is megörökítette. A képre nem írta rá, hogy mikor készült, de nevét odaírta: "Kisfaludy pixit." Azaz: Kisfaludy festette. A festmény később a csöngei evangélikus parókiára került, ugyanis az egyik későbbi csöngei lelkész, Hutter Zsigmond Andrássy Terézia leszármazottját vette feleségül. Kisfaludy Károly a Vönöckön és Csöngén töltött szép és szomorú heteket, hónapokat sohasem feledte el. Akkor szakadt csak el – de csak testben – Kemenesaljától, amikor Teréz nénje meghalt. Nem sokkal utóbb őt is eltemették Pesten, a Kerepesi temetőben.

Sírját Heppler Katalin virágai borították el - Kisfaludy Károly szerelmének végzetesen elkésett viszonzásaképpen... Andrássy Terézia pedig csáfordi és jóbházi Tóth Ferenc cs. és kir. őrnagyhoz, csöngei földbirtokoshoz ment férjhez, s az ő leányuk volt az a Tóth Róza, akibe a tizenhat éves Petőfi Sándor 1839 nyarán reménytelenül szerelmes lett. Így kötődött egy csöngei kúriához, egyetlen családhoz – földrajzilag egy helyen, csupán időben majdnem harminc esztendő távolában – két költő életének emléke.

Kisfaludy Károly tiszteletére 1997 júniusában emlékparkot avattak Vönöckön, ahol emléktábláját is elhelyezték.


Irodalom:

Porkoláb István: Kisfaludy festette, Petőfi énekelte… In: Új Idők, 1924. 1. sz. p. 19. ; 2. sz. pp. 34-35.
Porkoláb István: A két Kisfaludy és Petőfi Vasmegyében. In: Zalai évkönyv az 1928. évre. Zalaegerszeg, 1928. pp. 216-220.
Laky Rezső: Kisfaludy Károly Vas megyében. In: Vas Népe, 1978. 31. sz. p. 5.
Dala József: Mindenkinek lehet egy Trézsi nénije. In: Vas Népe, 1992. 295. sz. p. 6.
Burkon László: Kisfaludy emlékpark Vönöckön. In: Vas Népe, 1997. 135. sz. p. 16.

N. T. – Sz. P.