Jánossy Gábor (1870-1945)

JÁNOSSY GÁBOR
(Nemesmagasi, 1870. szeptember 18. - Szombathely, 1945. november 13.)

árvaszéki elnök, ogy. képviselő

Jánosi Lajos földműves és Lipáth Mária ev. vallású fia kisgazda szellemiségű családból származott. A soproni ev. líceum elvégzése után a bp.-i egyetemen szerzett jogi és államtudományi diplomát. Nagyobb külföldi útjai során járt Ausztriában, valamint Német- és Olaszországban. Néhány év ügyvédbojtárkodás után 1897-ben Vas vármegye szolgálatába lépett és a társadalmi, kulturális, valamint jótékony egyesületek munkájában is jelentős szerepet vállalt.
Árvaszéki jegyzőként kapta az 1899-ben megalakult Vasvármegye Kultúregyesületétől a szombathelyi könyvtárigazgatói megbízatást. A korszerű könyvtári munka érdekében számos intézményt (Kolozsvár, Arad, Szeged, Szabadka, Debrecen, Bp.) látogatott meg. A szerzett tapasztalatok alapján javasolta az állomány csoportosítását, név-, szak- és helyrajzi címtár összeállítását. 1906-ban mondott le.

A különböző vidéki lapok hasábjain élénk publicisztikai tevékenységet fejtett ki: gyakran értekezett szociális kérdésekről, de több szépirodalmi munkája is megjelent. Magyarországon az elsők egyikeként foglalkozott önálló kötetben a feminizmus kérdéskörével. Korszerű (sőt korát megelőző) felfogását bizonyítja a kötet ars poeticájának tekinthető idézet: „az eszme hódító erejét, terjedését nem akadályozhatják meg azokkal az ismeretes, megunt frázisokkal, hogy tudniillik a nő nem való a közpályára, maradjon meg a természet rendelése szerint való hivatása körében, a családban, legyen anya, feleség, dajka, cseléd, rabszolga, maradjon meg régi, alárendelt szerepében – vagy feministaellenes, szép költői frázissal élve: fönséges rendeltetése mellett, mert ha beleszól a közdolgokba, ha szerepel a fórumon, a hivatalokban, az állami és társadalmi életben vezető pozícióra jut, hát akkor vége a családi életnek, a nőiességnek – a világnak. Ezeken a »magyar« frázisokon már, hála Isten, túlvagyunk.”

A húszas évek közepén Vas vármegye árvaszéki elnökeként dolgozott. 1926-ban nem hivatalos jelöltként az Egységes Párt színeiben nyerte el a mandátumot Szombathy Kálmán ellenében. A képviselőházban a könyvtári és múzeumi, továbbá a közjogi és társadalompolitikai bizottság tagja lett. Beszédei során többször fellépett a hadigondozás törvényi rendezése érdekében, sürgette II. Rákóczi Ferenc rodostói lakóházának helyreállítását, a hadikölcsönök valorizálását és ünnepi szónoklatokban emlékezett meg - többek között - Ady Endréről, Gyóni Gézáról, Jókai Mórról és Kisfaludy Károlyról. 1931 nyarán a kemenesaljai választópolgárok újra bizalmukról biztosították: egységespárti jelöltként 9650 szavazatot gyűjtött be a független, de keresztény gazdasági párthoz közel álló, 7631 voksig jutó Ormándy Jánossal szemben. A megerősítést követően Bethlen István lemondása után visszavonult a politikai élettől.

Főbb művei:
Ifjúságom. Bp. 1902. 232 p.
A kivándorlók és egyéb elbeszélések. Szhely, 1907. 136 p.
A feminizmus Magyarországon. Szhely, 1911. 163 p.

Irodalom:
Magyar politikai lexikon : magyar politikusok : 1914-1929. Bp. 1929. 511 p.
Tímár István: Az 1931. évi országgyűlési választások a helyi sajtó tükrében. In: Vsz, 1990. 1. sz. pp. 95-107.
Baráthné Molnár Mónika: Évfordulók 2000-ben a Berzsenyi Könyvtár életében, rövid kitekintés Jánossy Gábor életútjára. In: A Vas Megyei Könyvtárak Értesítője, 2000. 2. sz. pp. 31-34.

N. T.

Sárközy Pál Endre (1884-1957)

SÁRKÖZY PÁL ENDRE
(Jánosháza, 1884. december 3. - Pannonhalma, 1957. május 10.)

matematikus, egy. tanár, pannonhalmi főapát (1952/57)

E nagy tudományos és egyházi sikereket elért tudós tanár és főpap Jánosházán született, 1884. december 3-án. A tehetséges ifjú a pannonhalmi főgimnáziumba került, ahol a sikeres érettségi után bencésnek készült. 1902. augusztus 6-án öltözött be szerzetesnek. Első fogadalomtétele 1906. június 4-én volt (egyszerű fogadalom), ünnepélyes fogadalomtételére 1909. június 6-án került sor, és ugyanebben az évben június 29-én Pannonhalmán pappá szentelték. Egy évig a győri bencés gimnázium matematika tanára volt. Tehetségére főapátja hamar felfigyelt, így visszahelyezte őt Pannonhalmára, ahol aztán majdnem az egész életét - kis megszakítással - leélte.

1910-től 1938-ig Pannonhalmán maradt. 1910-ben kinevezték főiskolai tanárnak, amely tisztét 1947-ig betöltötte, bakonybéli apát korában is. Matematikát adott elő, és már akkor foglalkozott a magasabb matematikával, valamint annak történetével, amikről később jelentős tankönyveket írt. Közben készült a bölcseleti doktorátusára is, amelyet a budapesti egyetemen 1914-ben szerzett meg. Tudományos és egyházi elismerése egyaránt megtörtént. Mint matematikus, a budapesti tudományegyetemen magán-, majd rendkívüli tanár lett, a Szent István Akadémia tagja és alelnöke. Ugyanakkor otthon, Pannonhalmán 1929-1938-ig főmonostori perjel, közben 1930-1933-ig rendi főigazgató, 1931-1938-ig pedig iskolai igazgató is. Pannonhalmi évei alatt jelentek meg fontos gimnáziumi tankönyvei, amelyek közül a legjelentősebbek: A differenciálegyenletek elméletének elemei (Pannonhalma, 1932) ; Bevezetés a differenciálgeometriába (Pannonhalma, 1936). Írt tanulmányokat a matematika történetéről is. 1938-tól 1952-ig Bakonybélben volt apát.

1947 fordulópontot jelentett az életében. Kelemen Krizosztom főapát kénytelen volt elhagyni az országot, így a főapáti szék de facto üres lett, de jogilag nem maradhatott az. Ezért nem választhattak új főapátot, - de a dolgok ügyvitelére Sárközy Pál visszaköltözött Pannonhalmára, és kormányzó apát lett, megtartva bakonybéli apáti címét. Közben jött az 1950-es esztendő, amikor Rákosi Mátyással folytatott tárgyalásokon ő képviselte a bencés rendet. Érdeme, hogy a rend, bár nagyon sok gimnáziumát elvesztette, de megtarthatta Győrt és főleg Pannonhalmát. 1952-ben Svájcban meghalt Kelemen Krizosztom főapát, így a jogilag is megüresedett székbe Sárközy Pál került. Megbízatását 1957. május 10-én bekövetkezett haláláig töltötte be, rendtársai és a magyar katolikus egyház megelégedésére. Holttestét a pannonhalmi Nagyboldogasszony kápolna kriptájában temették el.

Halálának 50. évfordulója alkalmából tiszteletére születési helyén, Jánosházán emléktáblát avattak a katolikus templomban.

Irodalom:
Sárközy Pál főapát. In: Sólymos Szilveszter: Ezer év száz bencése. Pannonhalma, 1997. pp. 369-373.
Krilov István: Emléktábla-avatás a főapát tiszteletére. In: Vas Népe, 2007. április 30. (100. sz.) p. 4.
Várszegi Asztrik - Hirka Antal: Ötven éve hunyt el Sárközy Pál főapát úr. In: Bencés Hírlevél, IX. évf. 2. sz. (2007 nyár), pp. 3-4.
Rétfalvi Balázs: Sárközy Pál főapáti kinevezése. In: Örökség és küldetés : Bencések Magyarországon. 1. köt. Bp. 2012. pp. 561-572.

K. J.

Mikolás Miklós (1923-2001)

MIKOLÁS MIKLÓS
(Celldömölk, 1923. április 5. – Budapest, 2001. február 2.)

matematikus, tudománytörténész, egyetemi tanár, a matematikai tudományok doktora

Ősei - Léránt Ferenchez hasonlóan – francia hugenották voltak. Édesapja Mikolás Imre pedagógus, aki a soproni képző befejezése után első tanári állását a celldömölki polgári fiúiskolában kapta, ahol egészen 1930-ig tanított. Itt ismerkedett meg Gindly Olgával, a kemenesszentmártoni tanító legidősebb lányával, akivel 1921-ben keltek egybe. Édesanyja a csáfordi Tóth család leszármazottja volt és leánykori nevén 1917 és 1921 között számos verse jelent meg a Kemenesalja című lap hasábjain.

Édesapját Veszprémbe helyezték, így - testvérével, a későbbi Széchenyi-díjas Mikolás Tibor építészmérnökkel - a 8 osztályos gimnáziumot a veszprémi Piarista Gimnáziumban kezdte el. Amikor apját Nagymarosra helyezték, a váci piaristáknál folytatta tanulmányait és maturált. 1942-től kezdve az Eötvös Collegium tagjaként járt a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika tanári szakára. Alapvizsgáit 1944 tavaszán, szakvizsgáit 1946 nyarán tette le kiváló eredménnyel.

Ezt követően az ELTE TTK Matematikai Intézetének oktatója volt. 1951-től adjunktusként dolgozott és szerezte meg 1955-ben a kandidátusi minősítést. Kutatói pályáját az analízis területén kezdte meg Fejér Lipót mellett, s később is ilyen tárgyú publikációival hívta fel magára a hazai és külföldi szakemberek figyelmét. 1957-től docensként oktatott, majd 1964-től a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar matematika tanszékén lett egyetemi tanár, 1992-től kutató professzor volt. 1964-től vendégprofesszor volt az amerikai, angol, francia, német, skandináv egyetemeken, 1989-ben Japánban és Ausztráliában. Nagydoktori disszertációját 1992-ben védte meg; a modern valós függvénytant tárgyaló könyve 1994-ben jelent meg angol nyelven az Akadémiai Kiadónál.

Kutatási területe a klasszikus és modern matematikai elemzés, számelmélet, alkalmazott matematikai statisztika, műszaki, demográfiai, biológiai, orvostudományi folyamatok matematikai modellezése, tudománytörténet. Több mint 100 cikk szerzője.
Nyitott volt a társadalmat széles körben foglalkoztató kérdésekre is: mind a Petőfi-sír kutatásával, mind a hazai demográfiai helyzettel kapcsolatban jelentek meg gyakran hivatkozott publikációi.

Főbb művei:

A komplex-rendű általánosított Weyl-integrálok és deriváltak egységes elméletéhez 1-3. rész. In: A Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Fizikai Osztályának közleményei. X. köt. Bp. 1960. pp. 59-92., 171-202., 319-340.
Valós függvénytan és ortogonális sorok. Bp. 1978. 393 p.
A gesztációs folyamatokra vonatkozó matematikai statisztikai vizsgálatok. I. (Magyarország, 1931-1978.) In: Demográfia, 1980. 2-3. sz. pp. 163-207.
A gesztációs folyamatokra vonatkozó matematikai statisztikai vizsgálatok. II. (Magyarország, 1931-1978.) In: Demográfia, 1981. 4. sz. pp. 434-523.
Újabb szempontok, eredmények és kérdések Petőfi-ügyben. (1991. január)

Németh Tibor

Pintér József (1891-1964)

PINTÉR JÓZSEF
(Zalakoppány, 1891. február 28. - Celldömölk, 1964. október 13.)

jogász, Celldömölk főjegyzője (1927-1935)

1909-ben tette le az érettségit a keszthelyi Premontrei Gimnáziumban. A Jogtudományi Egyetemet Budapesten, a jegyzői tanfolyamot Pécsen végezte 1912-ben, amely után segédjegyző lett. 1914-ben a 48. gyalogezredhez vonult be katonai szolgálatra önkéntesként. Harcolt a montenegrói és olasz harctereken, ahol súlyos maláriás beteg lett. Érdemei elismeréseként a kis Ezüst Vitézségi Érmet, a Signum Laudis bronz és a Károly csapatkereszt kitüntetésben részesült. 1919-ben hadnagyként szerelt le és Gógánfán előbb helyettes körjegyző, majd 1920-ban körjegyző lett.

1927 márciusában megválasztották Celldömölk község főjegyzőjévé. Ezen pozícióról, mivel a választást megfellebbezték, önként lemondott. A képviselőtestület ezt azzal a feltétellel fogadta el: szavát adja, hogy az újabb választáson ismét indulni fog. Júliusban ismét megválasztják erre a pozícióra, melyet 1935-ig látott el. Ezen időszak alatt épült fel a Tűzoltólaktanya szertárral és artézi kutat fúrtak a községben. Felavatták a Hősi emlékművet, valamint 1927 szeptemberében megrendezték a Faluszövetség kiállítását. Renoválták a városházát és megvásárolták a község részére a Bencés apátság 90 millió értékű birtokát. Felépítették az Egészség házat, valamint a fürdőházat. Tevékenyen hozzájárult a Trianoni kereszt 1934-es felállításához. Előadásokat tartott pl. mint a Községi Testnevelési Bizottság elnöke - a község kialakulásáról és történelméről. Lehetőségeihez mérten anyagilag is támogatott különböző rendezvényeket. A Járási Jegyzők Egyesületének elnöki, valamint a Megyei Jegyzők Egyesületének jegyzői tisztségét is betöltötte.

1935-ben megházasodott és két leánygyermeke született: Terézia és Éva. 1935-1939 között Budapesten élt, s magántisztviselőként dolgozott. 1939-ben visszaköltözött Celldömölkre és 1940-1945 között a Ság-hegyi Bazaltbánya Rt. cégvezetője és igazgatóhelyetteseként tevékenykedett. 1945 novemberében koholt vádak alapján letartóztatták, de bűncselekmény hiányában később felmentették. Mivel állást Vas megyében nem kapott, ezért Budapesten a Vasbeton Gyárépítési Nemzeti Vállalatnál segédmunkásként dolgozott. 1952-től a Celldömölki Kórház könyvelője volt 1959-ben történő nyugdíjba vonulásáig. Családjával továbbra is a városban élt haláláig.

Irodalom:
Vasmegyei fejek. Szerk. Halász Imre. Szombathely, 1930. p. 217.

Dr. Sóti Lászlóné Pintér Terézia

László Ernő (1939-2006)

LÁSZLÓ ERNŐ
(Mesteri, 1939. március 25. - Budapest, 2006. augusztus 9.)

költő, pedagógus

Celldömölkön, az akkori Gábor Áron (ma Berzsenyi) Gimnáziumban érettségizett 1957-ben, majd az ELTE Bölcsészkarán szerzett magyar-német szakos tanári diplomát. Ezután három évig volt IBUSZ- illetve EXPRESSZ-idegenvezető. 1965-től nyugdíjazásáig középiskolás kollégiumi nevelőtanárként dolgozott Budapesten.

Versei az érettségivel egy időben kezdtek megjelenni. Még a hatvanas években addigi verseit kötetbe szerkesztette, és Szemben a csillagokkal címmel leadta a Szépirodalmi Könyvkiadónál. Ezzel kiszolgáltatta magát a kor ismert kultúrpolitikájának, az Aczél György nevéhez fűződő három „T” betűs kategorizálásnak. Minden kiadandó könyvhöz két lektort rendelt a jogszabály, akiknek a véleményeiben nem az emberi, költői, esztétikai értékek kapták a prioritást, hanem az esetleges politikai előnyök vagy hátrányok. László Ernő kötetének kijelölt lektorai Juhász Ferenc és Jobbágy Károly voltak. Innen is, onnan is kapta a szóbeli biztatást; nagyon szép kötet, szólhat majd belőle a költő. Aztán lassan elhaltak a hangok, s a nagy reményű kézirat eltűnt a kiadó süllyesztőjében...

A 70-es évek közepéig rendszeresen szerepelt az akkori irodalmi folyóiratokban (Kortárs, Élet és Irodalom, Új Írás) és a napilapok hétvégi irodalmi mellékleteiben. Ettől kezdve bár folyamatosan írt, de a 90-es évek elejéig nem publikált. A hallgatás oka: a hetvenes évek elején megpróbálta beszervezni a BM III/III-as ügyosztálya, hogy járjon el írók társaságába, és küldjön jelentéseket az társairól. A hatósági kísérletet kategorikusan elutasította, majd önkéntes hallgatást fogadott; nem publikál addig, amíg ők vannak hatalmon...

2003-ban 40 év versterméséből "Ropog az égbolt" címmel jelent meg egyetlen verseskötete. "Ezt a kései első kötetet főleg régi verseimből válogatva állítottam össze azzal a reménnyel, hogy aki ismert, rám ismer még, s aki most ismer meg, be- és elfogad" - nyilatkozta kötetéről. A versgyűjtemény négy évtized költői termésének legjavát kínálja, amelynek ma is érvényes értékei elsősorban formai igényességében, a megszólalás őszinteségében és látásmódjának elemző érzékenységében rejlenek. Bár vannak még kiadatlan versei, ez akár életműkötetnek is felfogható. További kötetet már nem volt módja sajtó alá rendezni. Végakarata szerint csak szűk családi körben temették el a Farkasréti temetőben.

Műve:
Ropog az égbolt. Versek. Bp. Széphalom Könyvműhely, 2003. 158 p.

Irodalom:
Varga Tibor: "Két világ határán néma báb" - László Ernő költői életműve = Agria. 2011 tél. pp. 137-141.

Varga Tibor

Kotz Tivadar

KOTZ TIVADAR
(Celldömölk, 1925. december 15. – Celldömölk, 2017. február 3.)

agrármérnök és agrokémikus

Édesapja Kotz Imre úri szabó volt, édesanyja Collognáth Erzsébet. 1944-ben Pápán a Kereskedelmi Középiskolában maturált. A háborús időszakot követően Keszthelyen a Magyar Agrártudományi Egyetemen tanult. Az egyetem 1949-es felszámolása után öt évnyi kényszerszünet következett. A gyakorlatban eltöltött eredményes munkája után, miniszteri elvárás alapján folytathatta tanulmányait az állattenyésztési karon, ahol 1957-ben szerzett diplomát.

A polgári iskolától a középiskolán át az egyetemi tanulmányokig olyan tanáregyéniségek oktatták, akik a gondolkodási képességét is fejlesztették. Ez tette lehetővé, hogy a biokémián túl a talajtani és agrokémiai ismereteit széleskörűen felhasználva a környezeti hatásokat a talajnál, a növényekre gyakorolt hatásában az emberi beavatkozásokat is figyelembe vehesse. Hosszabb ideig Pápán dolgozott a kutatóintézetben, majd a kenyeri TSZ főállattenyésztőjeként a környező falvak gazdaságainak is szaktanácsadója volt. Kutatási eredményeit mind a növénytermesztésben, mind pedig az állattenyésztésben óriási eredménnyel kamatoztatta. Hiába hívták 1968-ban Ausztriába, majd később a fővárosi Állatorvosi Egyetemre előadónak, hű maradt szülőföldjéhez. Doktori értekezését 1972-ben tapasztalatai és kísérletei alapján az általa két évtizede kutatott témakörrel, a mikroelemekkel kapcsolatban írta. Disszertációjának értékét és jelentőségét fokozta, hogy laboratóriumi szaktanácsadóként járta az országot a honosítás és a takarmányozási különbségek okozta élettani károsodásokkal kapcsolatban. Egész életét végigkísérte a réz kiemelkedő szerepének kutatása a biokémiai folyamatokban és a táplálkozási ökoszisztémában.

Nyugdíjasként tovább folytatta kutatásait és bekapcsolódott a Kemenesaljai Baráti Kör és a Honismereti Munkaközösség tevékenységébe, ahol több ízben megosztotta eredményeit a csoport tagjaival. Vitalitására jellemző, hogy több súlyos betegség után, nyolcvan éven túl ismerkedett meg a számítógép használatával is. Megszívlelendő gondolatai hozzáférhetőek a „Kemenesaljai Digitális Könyvtár” internetes archívumában is.

Művei:

Környezeti tényezők változása, az emberi beavatkozások hatása a növényekre és a fogyasztókra. Kézirat. [Celldömölk], 2013. 32 p.
(http://cellbibl-digit.cellkabel.hu/kotz_tivadar_kornyezeti_tenyezok_valtozasa.pdf)

Táplálkozási hiányok csökkentésének lehetséges módozatai. In: Kapu, 2014. 5. sz. pp. 88-90. (http://kapu.biz/media/online/2014_majus/)

Irodalom:

Völgyi László: Egy beszélgetés margójára. In: Új Kemenesalja, 2005. 2. sz. p. 9.
(http://letoltes.celldomolk.hu/ujkmalja/Kemenesalja2005%2002sz.pdf)

Gyuricza Imre: Dr. Kotz Tivadar 90 évesen is kutat. In: Új Kemenesalja, 2016. 3. sz. p. 4.
(http://letoltes.celldomolk.hu/ujkmalja/uk_16_3_kicsi.pdf)

Németh Tibor

Linka Ödön (1925-2017)

LINKA ÖDÖN
(Kemenespálfa, 1925. december 12. - São Paulo, 2017. október 4.)
bencés szerzetes, a São Pauloi Szent Gellért Monostor apátja (1989-2005)

A Kemenesalja keleti csücskében, a Kemenespálfához tartozó Martonfa pusztán született első gyermekként a családba. Földműves édesapja fiának 12 éves korában elhunyt, ezért édesanyjának papi hivatású testvérbátyja vette pártfogás alá a családot. Előbb Kőszegen a bencéseknél tanult, majd a pannonhalmi főmonostorba került. A fiatalember 1944. május 25-én öltözött be Pannonhalmán. Első fogadalmat 1946. május 25-én, örök-ünnepélyes fogadalmat 1949. április 19-én tett, áldozópappá 1949. július 10-én szentelték. 1949–50-ben fejezte be tanulmányait Pannonhalmán. 1950–53 között káplán és kántor volt Ménfőcsanakon, majd 1953-tól 1959-ig kántor Veszprémvarsányban, utána1967-ig Budapesten.

Jordán Emil perjel hívására 1967. augusztus 9-én érkezett a brazília São Pauloba a Szent Gellért Perjelségbe. Kezdetben hazai tapasztalataira támaszkodva a magyar kolóniával foglalkozott, közben a Vila Anastácio-i Szent István templomban is végzett lelkipásztori munkát. Később a Morumbi-i Szent Benedek templom második plébánosa lett. 1981-ben őt választották meg az akkorra már magyar-brazil szerzetesi közösség perjelének. Az 1981 és 1989 közötti időszak rendkívül küzdelmes volt számára. A közösségi kihívások, mint a magyar szerzetesek elöregedése, a brazil fiatalok elhivatottságának bizonytalansága arra ösztönözték, hogy szembenézzen a korábban vállalt munkaterületek átadásával vagy megszüntetésével. A szegények iránti szeretete a szociális munkáik fejlesztésére ösztönözte, különösen Paraisópolisban. Közben eljött az idő, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatát Magyarországgal és Pannonhalmi Főapátsággal. Cselekvőn vett részt az oblátus közösség megalapításában.

1989-ben a közösség a monostor első apátjának választotta. Apátként a hangsúlyt a szerzetesi élet erősítésére, a liturgia megújítására, a fiatalok képzésére helyezte. A brazil és latin-amerikai szerzetesi környezet felé való nyitása a CIMBRA (Brazil Szerzetesrendek Konferenciája) és az UMLA (Latin-Amerikai Szerzetesek Konferenciája) egyik tartóoszlopává tette őt. Munkájával megteremtette a feltételeket apátságuk megerősödéséhez, előkészítette az utat a Szent József kolostor megalapításához Itapecerica da Serraban. 16 évig végezte apáti szolgálatát. Az irányítása alatt lévő plébánia a környező öt kilométeres körzetben 200.000 lakos szolgálatát végezte. 2001-ben a Szent Imre Kollégium és 2003-ban a Szent Gellért Apátság fennállásának ötvenéves megemlékezéseit még ő vezette, de érezve életkora súlyát, 2005 májusában úgy döntött, hogy lemond apáti megbízatásáról. A közösség munkájában továbbra is részt vállalt, ereje fogytával azonban teljesen visszavonult. Sokak lelki támasza volt még fogyatkozó erővel is. 2017 májusában a vizitáció során még tudomásul vette második apát-utódja megválasztását és szeretettel köszöntötte magyarországi rendtársait és barátait. A brazíliai magyar közösség szeretett Dom Ernestója október 4-én, életének 92., szerzetességének 74. évében csendesen hazatért a Mennyei Atyjához. Temetése 2017. október 5-én volt São Pauloban a Szent Gellért Apátság templomában bemutatott gyászmisét követően az apátsági templom kriptájában.

Műve:
Linka Ödön - Magyar Szervác: Brazil utakon. Bakonybél, 1999. 192 p., [8 t.]

Irodalom:
Dom Ernesto, a magyar misszionárius Sao Paulóban. In: Magyarok a nagyvilágban. Bp. 2009. p.
184.

Video: Bencés portrék 1. Dom Ernesto. 2015. 41 min. (Letöltés: 2019. január 3.)

N. T.

Bartos Attila István (1938-2000)

BARTOS ATTILA ISTVÁN
(Sárvár, 1938. szeptember 7. – Keszthely, 2000. március 4.)
agrármérnök, matematikus, egy. tanár

Édesapja: Bartos Lajos pénzügyőr hadnagy, édesanyja Pécsi Rozália. 1956-ban érettségizett a celldömölki Gábor Áron Gimnáziumban. 1960-ban szerzett mezőgazdasági mérnöki oklevelet Keszthelyen a Mezőgazdasági Akadémián. 1966-ban az ELTE matematika–ábrázoló geometria szakának levelező tagozatos elvégzése után tanári oklevelet kapott. 1968-ban a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen doktorált, 1978-tól a mezőgazdasági tud. kandidátusa lett. Keszthelyen a Mezőgazdasági Akadémia, később Agrártudományi Egyetem, majd PATE Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kara Gazdaságmatematikai Tanszék tanársegédeként, később adjunktusaként (1960–68), főiskolai ill. egyetemi docenseként (1968–72), tanszékvezetőjeként (1972–97) dolgozott. Vendégtanárként a Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári Állattenyésztési Karán is oktatott (1967–74).

1971-ben vette feleségül Dallos Georgina gondnokot. Négy gyermeke született: Judit (1965), Noémi Katalin (1973), Georgina (1974) és Attila László nevű fia (1975).

Külföldi tanulmányútjai során járt Németországban, Angliában, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában és Belgiumban. A mezőgazdaságban alkalmazható matematikai módszerekkel, biometriával, operációkutatással, számítógépes megoldási feladatokkal és modellezéssel foglalkozott. Ezen túl fontosnak tartotta a matematikai módszerek alkalmazásainak lehetőségeit az orvosbiológiai kutatásokban. Angol nyelvű dolgozatai eljutottak Ausztráliába és Amerikába is.

Tevékenységének elismeréseként számos rangos bizottság munkájában vehetett részt. 1960-tól a Bolyai János Matematikai Társulat, 1978-tól az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság Agrárökonómiai Szakbizottsága, a Matematikai és Számítástudományi Szakbizottsága, továbbá az MTA Agrárközgazdasági Bizottságának tagja. 1984-től az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Matematikai és Számítástechnikai Szakbizottság Operációkutatási Munkabizottságának elnöke. 1995-től a New York-i Tudományos Akadémia tagja. 1972-ben és 1982-ben Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést kapott.

Egyik alapító tagja volt a Celldömölki Öregdiákok Körének, majd a Kemenesaljai Baráti Körnek. Állandó vendége volt a találkozóknak, amelyeken az utolsó időszakban már betegen vett részt.

A Veszprémi Egyetem és a Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar saját halottjának tekintette és 2004. március 10-én búcsúzott tőle a keszthelyi Új temetőben a tisztelők tömege. Az egyetem vezetése mellett Dr. Horváth Jenő a Celldömölki Öregdiákok és a Kemenesaljai Baráti Kör nevében, valamint az agráregyetemek matematikusai nevében vett végső búcsút tőle.

Műveiből:
Mezőgazdasági alkalmazott matematika. Kaposvár. 1970. 153 p.
A matematika alapjai. Egyetemi jegyzet. Keszthely. 1987. 305 p.
Operációkutatás a mezőgazdaságban. Gödöllő. 1987. 160 p. (Matematika és számítástechnika; 2. köt.)
Operációkutatási módszerek agrárgazdasági példákkal. Egyetemi jegyzet. Keszthely, 1997. 182 p.

Irodalom:
Horváth Jenő: Dr. Bartos Attila 1938-2000. In: KBKH, 2000. 1. sz. p. 8.
Csete László – Szabó Ferenc: Bartos Attila 1938-2000. In: Gazdálkodás, 2000. 2. sz. p. 89.
Dr. Bartos Attilára emlékezünk. In: ÚK, 2000. 13. sz. (április 6.) p. 5. [Dr. Horváth Jenő gyászbeszéde]

N. T.

Banyó Gyula (1944-2013)

BANYÓ GYULA
(Sömjénmihályfa, 1944. április 19. – Celldömölk, 2013. szeptember 26.)
festőművész, pedagógus

A tehetségesen rajzoló jól tanuló fiút az általános iskolát követően tanárai a budapesti képzőművészeti gimnáziumba javasolták. Bár felvették, de kollégiumot nem kapott, családja pedig nem engedhette meg az albérleti költségeket. Mestere, Rács Reich Imre mellett korán rátalált a címfestés és a templomfestés szépségére. Dénes Lajos Szilveszter szakkörében tovább gyarapíthatta ismereteit, finomíthatta technikáját a festés és a rajzolás területén. A szobafestő szakmunkásvizsga után alig két évvel, külön engedéllyel 1966-ban tette le a mestervizsgát. 1968-tól óraadóként, 1972-tól pedig főállásban szolgálta a celldömölki szakképzést. Közben 1971-ben letette a gimnáziumi érettségit, majd 3 éves pedagógiai tanfolyamot végzett el.. A pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola műszaki tanári diplomájának megszerzését követően 1981-től 23 éven át a helyi szakképző gyakorlatioktatás-vezetője volt. Munkáját 1986-ban „Kiváló pedagógus” kitüntetéssel ismerték el. Szakmai alapossága és tudásközvetítő egyénisége népszerűvé tette kollégái és diákjai körében is. 2004-es nyugdíjazását követően még több évig segítette az iskola munkáját.

1987-ben alapító tagja volt a Kemenesaljai Alkotó Körnek. Munkáit számos közös tárlat mellett több egyéni kiállításon mutatta be a közönségnek Celldömölkön és Vas megye több településén. Művei eljutottak Ausztriába, Belgiumba, Görögországba és Olaszországba is.

Többnyire olajjal dolgozott, kezdetben farostlemezzel, aztán vászonra festett. Emellett kipróbált más technikákat is, például selyemfestészettel is foglalkozott egy rövid ideig. Aztán belekezdett az akrilfestészetbe is utolsó években, így 2011-től 2013-ig többnyire akril és vegyes technikákkal foglalkozott. Tájképeinek hangulatát meghatározta a Kemenesalja és a dunántúli táj szelíd szépsége, Ság hegy-ábrázolásait az érdeklődésen és az alkotói kíváncsiságon túl az érzelmi kötődés is tovább árnyalja.

2014 januárjában Celldömölk várossá avatásának 35 éves jubileumán posztumusz Celldömölk Városért Érdemérem elismerésben részesült. 70. születésnapja alkalmából életműtárlata 2014 áprilisában nyílt meg a művelődési központ Móritz Sándor galériáján.

Irodalom:
Budai Rózsa: A celldömölki szakmunkások nevelője. In: VN, 1986. 135. sz. (június 10.) p. 5.
Sipos Tibor: Szűkült a Kemenesaljai Alkotó Kör... Az elhunyt Banyó Gyula emlékére (1944-2013). In: ÚK, 2013. 16. sz. (október 25.) p. 7.
70 év – 70 kép. In: ÚK, 2014. 8. sz. (május 2.) p. 9.

N. T.