Szenes Béláné

SZENES BÉLÁNÉ
(Jánosháza, 1896. június 22. - Izrael, 1992. június ?)

Szenes Hanna, Izrael és Nagy-Britannia nemzeti hőse édesanyja

NV: Salzberger Katalin

Édesanyját, a Sopron megyei Bősárkányban született Apfel Jozefint, Salzberger Pál jánosházi kereskedő vette feleségül. Négy leánygyermekük közül harmadikként jött világra Katalin. A környék legkedveltebb gabonakereskedője hetente utazott a bécsi tőzsdére, háza pedig a község zsidó intelligenciájának központja lett. A művészetek iránt is fogékony apa gyerekeit a klasszikus polgári nevelésben részesítette: a helyi zsidó elemi iskola után magánúton elvégezték a polgári iskolát, és angolul, németül és franciául, valamint zongorázni tanultak. 1905-ben váratlanul elhunyt a családfő. Az özvegy 1913-ban feladta üzletét, és az egymillió koronás vagyonból biztosította a család jövőjét. A sok megpróbáltatás megviselte a szívét, ezért 1914 nyarát Balatonfüreden töltötte. Itt ismerkedett meg Kató egy Szenes Béla nevű újságíróval. A következő évek sűrű levélváltásban teltek közöttük, majd 1919-ben összeházasodtak.

Szenes Anikó (Hanna) asszimilált zsidó családba született. Mindössze 6 éves volt, amikor édesapja elhunyt, így György nevű testvérével együtt édesanyja nevelte fel. Hanna egy református lányok számára létesített magániskolába, a Baar-Madasba járt, mely (magasabb tandíjért cserébe) katolikus és zsidó tanulókat is felvett. Itt kitűnő eredménnyel tett érettségit, de továbbtanulását megakadályozták a zsidótörvények és 1939 szeptemberében kivándorolt Palesztinába. Csatlakozott a Haganához, a zsidó fegyveres védelmi szervezethez. Egyike volt annak a 17 magyar zsidónak, akit a brit mandátum területén az angol hadsereg kiképzett, hogy Jugoszláviába ejtőernyővel ledobva őket megkíséreljék megakadályozni a magyar zsidók deportálását. 1944 márciusában értek földet, de csak májusban lépték át a magyar határt. Szenes Hannát egy csendőrjárőr elfogta, a Margit körúti fogházba került, kínozták, majd a nyilas hatalomátvétel után a fogház udvarán agyonlőtték. Amikor édesanyja megtudta, hogy lányát kivégezték – így fogalmazott: "Tudom, hogy lányom Isten és Ember előtt ártatlan, ami ma bűnnek számít, az a jövőben majd érdem lesz."

Hanna 1944-es mártírhalála után Szenes Béláné élete második felét leánya emléke ápolásának szentelte. Hanna hamvait 1950-ben Izraelbe szállították és nemzeti hősként temették el a jeruzsálemi Herzl-hegyen. Szenes mama vagy ahogy Izraelben nevezték: „Imá Szenes” 1992 nyarán hunyt el. 2007 novemberében állították fel Szenes Hanna síremlékét, amelyre még édesanyja adott megbízást évtizedekkel korábban. A sírkövet - amely egy Szenes-költeményben szereplő nőalakot ábrázol - a védelmi minisztérium támogatásával, katonai tiszteletadással avatták fel a Szenes Hanna-emlékház mellett. A Szdot Jam kibucban kialakított emlékhelyet évente 15 ezer zarándok keresi fel.

Filmográfia:

Szenes Hanna – Anikó. 1999. 70 perc. Rendező: Dénes Gábor.
Boldog a gyufaszál – Szenes Hanna élete. 54 perc. 2008. Rendező: Roberta Grossmann.

Irodalom:

Magyar asszonyok lexikona. Bp. 1931. h. 909.
Szenes Hanna: Napló - Levelek - Versek - Szépirodalmi kísérletek - rövid írások. Bp. 1991. 590 p.
Szenes Hanna : egy igazi Mensch. Bp. 2014. 35 p.
Németh Nóra: Szenes Hanna emlékest. In: ÚK, 2014. 21. sz. (november 21.) p. 5.

N. T.

Simonffy András

SIMONFFY ANDRÁS
(Szeged, 1941. augusztus 6. – Ajka, 1995. december 16.)

író

NV: Simonffy-Tóth András

Budapesten érettségizett, majd a tervezőiskola elvégzése után kirakatrendezőként dolgozott. 1964-től 1968-ig az Egyetemi Lapok munkatársa volt, közben – Váci Mihály segítségével, egyéni levelezőként – a budapesti tudományegyetem olasz–magyar szakát végezte. 1968–1969-ben az Esti Hírlap munkatársaként működött, 1969 és 1973 között szabadfoglalkozású író. 1973-tól 1976-ig az Új Írás rovatvezetője lett, közben egyidejűleg 1973–1974-ben a Mozgó Világ főszerkesztője. 1976-tól 1989-ig ismét szabadfoglalkozású író. 1989-től az Életünk főmunkatársa, 1992-től pedig a Hitel főszerkesztője. Első kötetében a hatvanas évek végén kibontakozó új nemzedék lázadó előfutára, a későbbiekben a kiábrándulás jellemezte. Számos műfordítás fűződik a nevéhez az olasz irodalomból. Műveiből televízió- és rádióműsorok készültek.

A történelmi kollázsregényként definiált „Kompország katonái” először folytatásokban az „Életünk”-ben jelent meg. E forrásértékű könyvében az 1944-45-ös időszak eseményeit édesapjának, a Horthy-hadsereg vezérkari tisztjének sorsán keresztül idézte fel számos első ízben itt közölt dokumentum, vallomások és tárgyilagos hangvételű kommentárok segítségével. A kötet népszerűségét bizonyítja, hogy alig 3 éven belül újabb kiadása látott napvilágot. „Rozsda ősz” című művében önéletrajzi töredékek alapján számol be a forradalom eseményeiről.

Életének utolsó évtizedében Dukára költözött és Devecserben élő családját innen látogatta meg hetente kétszer. Döntésében két tényező játszott szerepet. Egyrészt Németh Gyula segítségével itt tudott kialakítani egy olyan polcrendszert, amely könnyen kezelhetővé tette számára az évtizedek folyamán felgyülemlett jegyzeteit, másrészt Dukai Takács Judit emlékének ápolására és a kúria felújítására. Feleségével, Árvai Anikóval a vasi kastélyprogramhoz kapcsolódva 1984 szeptemberében írták alá Vas Megye Tanácsa illetékeseivel azt a haszonbérléti szerződést, amely 50 évre az új lakóknak adta át a késő barokk stílusú dukai Takách Kúriát. Az általa kialakított emlékszoba – amelyet több kis részre szétfalazva örökölt – Dukai Takách Judit második házasságából származó eredeti bútorait, valamint szülő- és halálos ágyát, továbbá a költő fiának néhány bútordarabját ölelte fel. Utolsó két kötete már ebben az irodalmi műhelyben született. Szellemi találkahellyé szerette volna emelni lakhelyét: elképesztő energiákat ölt a kulturális és a kézműves örökség megőrzésébe – egy alapvetően más értékek felé forduló világban. Grúz, lengyel, amerikai és kínai írókat látott vendégül. 1992 decemberében új szerződés született: az önkormányzat vállalta a kúria teljes felújítását, megtartva annak eredeti jellegét. Élete végéig itt lakhatott, de örökösödési joga megszűnt.

Elhunytát követően 1995. december 28-án református szertartás szerint búcsúztatták Kisorosziban. Halála után a múzeumok visszavették az emléktárgyakat, az épület pedig külföldi magántulajdonba került...

Kitüntetései: József Attila-díj (1974, 1982) ; Gáll István-díj (1986), Artisjus Irodalmi Díj (1988), Művészeti Alap Irodalmi Díja (1994).

Művei:

Lázadás reggelig. Bp. 1965. 107 p.
Egy remek nap. Bp. 1973. 207 p.
Idegen városban. Bp., 1976. 195 p.
A világnagy zsíros kenyér. Bp. 1977.
Kompország katonái. Bp. 1981. 529 p.
Rozsda ősz, emlékezés. Bp. 1990. 202 p.
Várunk rám. Bp., 1990. 365 p.
Dániel és Judit. In: Kortárs, 1992. 7. sz. pp. 79-83.
Dukai Takács Judit 1795 – 1995. In: Életünk, 1995. 12. sz. pp. 1127-1132.
A zenélő gondola. Válogatott novellák 1965-1977. Bp. 2001. 256 p.

Irodalom:

Dala József: Milyen utak visznek Dukára – Interjú Simonffy Andrással. In: VN, 1987. 8. sz. (január 10.) p. 9.
Dala József: „Meneküljetek a fénybe”. Interjú Simonffy Andrással. In: ÚK, 1990. 7. sz, (július) pp. 6-7.
Pósfai János: Térdig gazban a medveölő fia. Látogatóban Simonffy Andrásnál. In: 1991. 162. sz. (július 12.) p. 1., 7.
Pardi Anna: A megharcolt harmóniáért – Látogatóban Simonffy András írónál. In: Új Mo., 1991. 167. sz. (november 9.) p. 10.
Csirkovics Katalin: Meneküljetek a fénybe! Simonffy András bemutatása és a Rozsda ősz című műve. Kézirat. Duka, 1993. 13 lev.
Ambrus Lajos: Szókalauz. „Felépül végül a házunk”. In: VN, 1993. 65. [!66. sz.]. (március 20.) p. 6.
Ölbei Lívia: „Ő volt a kapunyitó”. Pete György, az Életünk főszerkesztője – Simonffy Andrásról. In: VN, 1995. 300. sz. (december 22.) p. 7.

N. T.

Mesterházy Gábor

MESTERHÁZY GÁBOR 
(Székesfehérvár, 1937. április 24. – Ostffyasszonyfa, 2010. június 12.)

orvos

Szüleivel szülőhelyéről rövidesen Budapestre költözött és gyermekkorát a fővárosban illetve Szabadszálláson élő nagyszüleinél töltötte. Büszkeséggel szokta emlegetni, hogy negyedrészben kun származású. A II. világháború alatt mozgalmasan teltek ifjú évei: Budapest után Ausztriába került, ahol a szovjetek elől menekülő katonatiszt édesapja Klagenfurtban egy 5000 fős magyar tábornak lett a parancsnoka. Hazatérve a Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett. Két ízben is felvételizett az orvosi egyetemre (Budapestre és Pécsre), de – bár alig maradt el a maximális felvételi pontszámtól – hely hiányában elutasították. 1957-ben a disszidált hallgatók helyére azonban már be tudott iratkozni Pécsre és 1962-ben szerezte meg a diplomát. 

Pár évig a vasi megyeszékhelyen praktizált: dolgozott belgyógyászként, Oladon körzeti orvosként és a megyei kórház hematológusaként is. Az átpolitizált környezetből vidékre vágyott. 1968-ben került Kemenesaljára: Nagysimonyi körzeti orvosa lett, majd 6 évvel később került utolsó állomáshelyére, Ostffyasszonyfára. 35 esztendeig szolgált nem csak székhelyén és a csöngei társközségben, hanem ügyeletes orvosként vagy helyettesítőként Kemenesalja szinte minden településén. A test és a lélek gyógyítását a szeretet jegyében egységként kezelte. Négy és fél évtizedes áldozatos gyógyító tevékenységéért 2008-ban „Vas Megye Szolgálatáért Egészségügyi Tagozata” kitüntetésben részesült. A díj átvételekor Shakespeare 66. szonettjének néhány sora lapult a zsebében: „Fáradt vagyok, ringass el, ó , halál:/ Az érdem itt koldusnak született/ És hitvány Semmiségre pompa vár...” Szinte szimbolikus jelentőségű, hogy a napnyugtával órára, percre azonos időben ment el...

A szenvedélyesen végzett gyógyító munkája mellett szeretett főzni és barkácsolni. A történelem iránti érdeklődése és lelkesedése kiapadhatatlan volt. Ennek egyik közösségi eredménye, hogy ő tervezte Ostffyasszonyfa 1995 júniusában felavatott címerét. A következő évben Csönge címerét is elkészítette. Életének utolsó évtizedeit meghatározták régészeti és művészettörténeti kutatásai, amelyek a falu határában talált különleges kövekhez kapcsolódtak. Az évezredes kavicsok hite szerint olyan többrétegű, mikroszintű ábrázolásokat és anyagokat (pl. a mai űrtechnikában használatos miobium) tartalmaznak, amelyek egyedinek számítanak a ránk maradt régészeti leletek sorában. Kutatási eredményeit számos kiállításon (Kőszeg, Zalaegerszeg, Répcelak) mutatta be az érdeklődőknek.

Műve:

Homo hungarosapiens... csengeensis...: a csöngei paleolit leletek. Ostffyasszonyfa, 2001. CD-ROM

Irodalom:

Németh Tibor: A világ legérdekesebb köve? In: Új Kemenesalja, 1991. 2. sz. p. 6.

Rozmán László: Dr. Mesterházy Gábor – a polihisztor orvos. In: Új Kemenesalja, 2008. 7. sz. (április 4.) p. 7.

Gecse József: In memoriam – Dr. Mesterházy Gábor (1937-2010). In: Offai Hírmondó, 2010. 1. sz. (június 26.) p. 3.

Rozmán László: „Az orvosi munka … levegője a szeretet.” In memoriam Mesterházy Gábor. In: Új Kemenesalja, 2010. 13. sz. (július 2.) p. 7.

Magyar Melinda – Magyar Balázs Márk: hazatérek Csöngére. Csönge, 2011. pp. 103-104.   

N. T.

Bedy Zoltán

BEDY ZOLTÁN 
(Szombathely, 1925. április 15. - Celldömölk, 2003. október 5.)

erdőmérnök, helytörténész

Bedy Kálmán pórládonyi kisbirtokos és Horváth Terézia fia az elemi iskola után 1937 és 1945 között a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum hallgatója volt. Alig tette le az érettségit, 1945. május 8. és szeptember 9. között a bevonuló szovjetek kényszermunkára hurcolták el. 1946 szeptemberében kezdte el soproni erdőmérnöki egyetemi tanulmányait, amit 1950 szeptemberében fejezett be. Számos diplomás társához hasonlóan nem szűken vett szakmájában, hanem a MÁV alakulóban lévő építőiparában keresett munkahelyet. Egy 3 hónapos szakmai tanfolyam elvégzése után Celldömölkre helyezték, ahol egy ideig az egész Dunántúlra kiterjedő tevékenység folyt. 1952. május 10-én tompaládonyi lakosként kötött házasságot a nagygeresdi Dénes Etelkával, amelyből két fiú (Csaba és Zsolt) született.

A család Celldömölkre költözött, mert idővel egyre több feladat hárult a fiatal mérnökre, aki biztos egzisztenciális hátteret alakított ki. Tevékenysége kiterjedt a szombathelyi MÁV Igazgatóság és a GYSEV hálózatára is. Feladataihoz tartozott a csomópontok és a köztes állomások kontúrjainak megtervezése, valamint a vonalak tengelynyomás és sebesség emeléssel történő átbocsátó képességének növelése. E komplex fejlesztés évente 30-40 km felépítménycserét és 60-80 csoport kitérő építését jelentette. Munkahelyi előmenetelét folyamatos előrelépés jellemezte: előbb kitűző mérnök, majd építésvezető, utóbb főépítésvezető, 1968-tól 1971-ig pedig műszaki főcsoportvezető vezető beosztást kapott. 35 esztendei aktív munkájából az utolsó 15 évet 1971. július 1-től főmérnökként teljesítette. Nyugdíjazását követően még 5 évet töltött a Betonútépítő Vállalatnál. Munkásságát a nyolc ízben is kiérdemelt „Kiváló dolgozó”, a „Miniszteri elismerés”, a „Kiváló vasutas” illetve a „Munka Érdemrend” ezüst fokozata kitüntetésekkel ismerték el. 2000-ben egyetemi oklevelének fél évszázados évfordulóján a képző intézmény jogutódja „Aranyoklevél tiszteletdiplomá”-ban részesítette.

Felelősségteljes munkája mellett családfa-kutatással is foglalkozott, az 1600-as évekig visszamenőleg sikerült a család történetét feldolgoznia. 5 unokáját a lelkiismeretes munkára, az irodalom és a zene szeretetére nevelte. Gyakran idézett magyar költők verseiből, gyűjtötte és továbbadta az ókori filozófusok latin mondásait, bölcsességeit. 

A Vasi Evangélikus Egyházmegye ügyeinek intézésében több éven keresztül - egyházmegyei felügyelőként - aktív szerepet vállalt. Szívügyének tekintette a celldömölki evangélikus templom felújítását amelynek munkálatait tervezte, szervezte és irányította. Nyugdíjasként bekapcsolódott a celldömölki Honismereti Munkaközösség tevékenységébe és  kutatta a celldömölki evangélikus gyülekezet történetét. A nemesdömölki templom 250 éves jubileumára az Apáczai Kiadó gondozásában összefoglalta a helyi evangélikusság históriáját. A Kresznerics Ferenc Könyvtár és a Honismereti Munkaközösség Magyar Millennium tiszteletére kiírt helytörténeti pályázatára 7 évi munkával, példamutató alapossággal feldolgozta 32 kemenesaljai település 14 ezer születési, keresztelési és temetési adatát az 1731 utáni 50 esztendő alapján. A tőle megszokott mérnöki precizitással az első kötetben közölte az összegyűjtött adatokat, a másodikban pedig elemző értékelést adott róluk.

Művei:

Befejeződött a balatonedericsi vonalkorrekció. In: Vasút, 1973. 1. sz. pp. 30-31.

A celldömölki evangélikus gyülekezet története. Celld., 1994. 47 p.

A nemesdömölki artikuláris gyülekezetben végzett keresztelések és esketések 1731-1781. 1-2. köt.  Kézirat. Celld., 2000.

Irodalom:

Németh Ibolya: Elismerés a Honismereti Kör pályázatán. In: ÚK, 2001. 17. sz. (május 3.) p. 4.

N. T.

Bakonyi Károly

BAKONYI KÁROLY
(Csopak, 1921. dec. 22.–Zalaegerszeg, 2010. máj. 26.)

kertészmérnök, szőlőnemesítő

Édesapja Bakonyi István, egy híres szőlőbirtok vincellérje volt. Kilencéves korában apját kinevezték a keszthelyi Georgikon cserszegtomaji szőlészetének vezetőjévé. 1941-ben a Balatonarácsi Szőlészeti és Borászati Szakiskolában, majd egy esztendővel később a Budafoki Borászati Szakiskolában végzett. Frontszolgálata után 1942-ben hadifogságba került és csak közel 5 esztendő múlva szabadult. Hazatérve átvette apjától a cserszegtomaji telep szakmai irányítását és levelező tagozaton a budapestii Kertészeti Főiskolán 1959-ben kertészmérnöki diplomát szerzett, 1964-ben pedig már doktori oklevelet kapott. 1947 és 1981 között technikusként és tudományos főmunkatársként dolgozott a keszthelyi Agrártudományi Egyetem Kertészeti Tanszékénél, majd 2000-ig szaktanácsadó volt. Több mint 20 évig oktatott szőlőtermesztést és borászatot. 1960-tól a TIT, 1992-től a Magyar Növénynemesítők Egyesülete, 1996-tól pedig a Kertészeti Tudományos Társaság tagja. 1985-től a Balatonvin–Csopak Borrend, 1997-től a Bogácsi Szent Márton Borrend tiszteletbeli tagja. 1982-től a Keszthelyi Választási Bizottság, 1991-től a Zalai Borosgazdák Egyesületének elnöke. Borversenyek sokaságának elnöke és bírálóbizottsági tagja volt. Előadásokat tartott, részt vett borfesztiválok, tudományos napok rendezésében. 2000. május 25-én az általa nemesített Cserszegi Fűszeres és a Nemes Olaszrizling szőlőfajtáiról bélyeg jelent meg. A cserszegi fűszeres napjainkra a harmadik legelterjedtebb magyar szőlőfajtává vált.

A hetvenes évek közepén Dala József és Káldos Gyula meghívását elfogadva jutott el a Ság hegyre. Korábban érő szőlőfajták telepítését javasolta: a személyes kapcsolat mellett a Kertészet és Szőlészet 1975. évi 24. számában tudományos szakcikket publikált „Szőlő a Ság hegyen” címmel. 1994-ben fiával, dr. Bakonyi Lászlóval együtt lelkesen támogatta a Ság hegyi fajtakísérleti telep létrehozását, melyben nyolc, általa keresztezéses nemesítéssel előállított új szőlőfajta kísérletbe állítását segítette elő azáltal, hogy e fajták oltványait Fehér Tamás szőlősgazda rendelkezésére bocsátotta. A kísérleti szőlők fejlődését nagy figyelemmel kísérte és ellátta termelőket hasznos gyakorlati tanácsokkal. 1997-től kezdve 12 éven át tartott érés előtti fajtabemutatókra mindig eljött és határtalan lelkesedéssel beszélt az új fajtákról 60-80 főt is elérő érdeklődőknek. Boldog volt, hogy hogy 2001 decemberében a 80. születésnapja alkalmával rendezett országos borversenyen egy Ság hegyen termett szőlőből készült cserszegi fűszeres bor kapta a legmagasabb pontszámot, s nyerte el a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa különdíját.

Díjaiból és kitüntetéseiből: Miniszteri Dicséret (1960), Munka Érdemrend bronz fokozata (1972, 1982), Rácz Sándor Emlékplakett (1976), Kocsis Pál Emlékplakett (1984), Mathiász János Emlékplakett (1984, 1988), Keszthely Város Díszpolgára (1994), Magyar Gyula Nemesítő Nagydíj (1994, 1995), TIT Aranykoszorús jelvény (1996), Fleischmann Rudolf-díj (1996, 1997), Csopak Községért Érdemérem, (1999), Zala Megye Alkotó Díja (2000). Több mint félszáz tudományos- és népszerűsítő cikke, valamint értekezése jelent meg kertészeti és szőlészeti szakfolyóiratokban. Süttői mészkőből készült mellszobra, Orr Lajos szobrászművész alkotása 2012 óta Keszthelyen látható.

A keszthelyi Szent Miklós-temetőben nyugszik. Gyászszertartására zászlóik alatt vonultak fel 13 hazai és határon túli borlovagrend tagjai, hogy eleget téve végakaratának három legkedvesebb szőlőfajtájából, a Cserszegi fűszeresből, a Nektárból és Pátriából készített és házasított borral meglocsolják koporsóját.

Művei:

Olasz rizling szőlőfajta klónszelektálása és klónjainak értékelése. Keszthely, 1968. 43 p.
A korszerű szőlőtermesztés alapjai. (Társszerző.) Bp., 1975. 329, XXIV p.
A szőlőalany nemesítés és eredményei hazánkban. (Társszerző). In: Kertgazdaság, 2006. 3. sz. pp. 25-32.

Irodalom:

Kiss Veronika: Fajtabemutató a Ság hegyen. IN: VN, 1998. 229. sz. (szeptember 30.) p. 12.
Bakonyi Károly szőlőnemesítő élete és munkássága. Keszthely, 1999. 59 p. (Georgikon Kiskönyvtár 9.)

Dala József: Dr. Bakonyi Károly ünnepei. In: ÚK, 2001. 26. sz. (július 5.) p. 5. 
Fehér Tamás: Dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítőre emlékezünk. In: ÚK, 2010. 13. sz. (július 2.) p. 6.
Bozzai Zsófia: Akinek a cserszegi fűszerest köszönhetjük : Dr. Bakonyi Károly. In: Bor és Piac, 2010. 3-4. sz. pp. 8-11.

F. T.

Ács Mihály

ÁCS MIHÁLY
(Kemenesszentmárton, 1672. február 28. - Kassa, 1710. április 28.)

ev. lelkész, teológus

A győri rektoriából vallása miatt elűzött apa, id. Ács Mihály evangélikus lelkész családjával valószínűleg a kis kemenesaljai faluban húzta meg magát bujdosása idején. [A névazonosság miatt a szakirodalom gyakran összekeveri a két Ács Mihály személyét]. A fiú Győrött tanult, s itteni tanulmányait 1695-ben elvégezve, a magasabb tudományok megszerzése érdekében külföldre ment. Strassburgba iratkozott be 1699-ben, majd Wittenbergben folytatta tanulmányait 1700 júniusától. Fél év elteltével Tübingenbe megy és ott tölt el egy évet. Itt tamulótársa az a Czvittinger Dávid, aki a magyar irodalomtörténet-írás megalapítója lett. Ezt követően 1702-ben újra Strassburgban hallgatta a tudományokat. Amikor peregrinációjából hazatért - akárcsak apja -, Győrött lett az evangélikus latiniskola rektora majd ugyanitt a gyülekezet másodlelkésze 1703-ban. Vélhetően az is közrejátszott győri állomáshelyének választásában, hogy az ottani evangélikus gyülekezetnek nagyobb összeggel tartozott, melyet tanulmányainak folytatásához kölcsön kapott azzal a feltétellel, hogy majd ledolgozza.

Több forrás bizonyítja, hogy 1703 nyarától 1704 tavaszáig szülőfalujában működött. Ezután Vadosfára távozott, ahol megnősült. 1705 tavaszán II. Rákóczi Ferenc udvarában az evangélikusok udvari káplánja lett. Rozsnyón diakónus 1707 tavaszától, de már 1708 őszén Bártfán rektori állásban működött 1709-ben. Újjászervezte a gimnázium irányítását és kinyomtatta a bártfai iskola tantervét. A helyi nyomda révén élénk irodalmi és kiadói tevékenységet fejtett ki. Vallásos műveiben korának pietista felfogása érvényesült. Rövidesen, 1710 tavaszán Kassára hívták rendes lelkésznek, de a pestis következtében 1710 elején elhunyt.

Irodalom:

Sólyom Jenő: A két Ács Mihály életrajzához. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 1963. 1. sz. pp. 55-58.
Jakus Lajos: Két 17. századi prédikátor : a Vas megyei születésű idősb és ifjabb Ács Mihály. In: vasi Szemle, 1990. 2. sz. pp. 225-245.
Kriedemann, Theresa: Ifjabb Ács Mihály Bártfán. In: Magyar Könyvszemle, 1993. 3. sz. pp. 333-337.
Csepregi Zoltán: A magyar pietizmus 1700-1756. Bp. 2000. 320 p.

N. L.

Varga László Csaba

VARGA LÁSZLÓ CSABA
(Celldömölk, 1957. július 3. - Celldömölk, 2007. június 7.)

gépészmérnök, Celldömölk alpolgármestere (1990/94)

A Savaria Szakközépiskolában érettségizett Szombathelyen, majd Miskolcon a Nehézipari Egyetemen tanult tovább. Gépészmérnöki diplomájának kézhezvételét követően a Tatabányai Szénbányáknál helyezkedett el. 1983 októberében a celldömölki gázprogram indulásakor tért vissza Kemenesaljára és az ÉGÁZ munkatársa lett. A kirendeltség vezetőjeként koordinálta és szívügyének tekintette Celldömölk és Jánosháza gázművesítésének fejlesztését. 1987-ben kötött házasságot Kovács Marietta gimnáziumi testnevelő tanárral és három gyermekük (Csaba, Réka és Marietta) született. A rendszerváltást követő első önkormányzati választáson független jelöltként a legmagasabb, 62.67%-os támogatottsággal lett a celldömölki helyhatóság tagja. A testület megválasztotta alpolgármesternek és egyúttal Alsóság részönkormányzat-vezetői feladatait is ellátta.

Személyesen is sokat tett a Sághegy lábánál fekvő városrész érdekében és büszke volt az elért eredményekre. A ciklus során épült meg a tornacsarnok, átadták az iskola konyháját és a ravatalozó épületét és elkészült a II. világháború áldozatainak emlékműve. Szívügyének tekintette a hegyen a Bányász Emlékmű felállítását és fontos érdemeket szerzett a geológiai tanösvény megvalósításában. Ebben az időszakban indult el az Alsósági Tavaszi Napok máig tartó rendezvény-sorozata. Közreműködött az olaszországi Pagnaccoval való testvérvárosi kapcsolat kialakításában.

1993-tól négy évig egyéni vállalkozóként működött: 1995-ben újraindította a felesége révén családi vállalkozásnak számító egykori Csoma Sütödét, majd megvásárolta a Jánosházi Sütőipari Kft.-t. A pékség fénykorában celldömölki, jánosházi és sárvári üzemekben is készült a Nyugat-Dunántúlon márkanévvé emelkedett „jánosházi kenyér”. Filozófiája szerint a hagyományos technológiájú, adalékmentes és minőségi alapanyagokat felhasználó gyártási folyamat jelentette a siker kulcsát. Tevékenységének elismeréseként a Vállalkozók Országos Szövetsége a „2006. év vállalkozója” elismerésben részesítette.

Az 1990-es években a Kemenesaljai Ipartestület elnöki feladatait is lelkiismeretesen végezte. 1997-től haláláig a Celldömölk határában épült stratégiai olajtárolót működtető IPR Rt. munkatársa volt. Fiatalon, korunk gyógyíthatatlan betegségében hunyt el.

Irodalom:

Burkon László: Bemutatjuk Celldömölk új vezetőit – Varga László Csaba alpolgármester. In: ÚK, 1990. 12. (november) p. 3.
Rozmán László: A 2006. év vállalkozója – Varga László Csaba. In. ÚK, 2007. 1. sz. (január 12.) p. 10.
Uő.: Varga László Csabára emlékezünk. In: ÚK, 2007. 13. (június 29.) p. 5.

N. T.

Szomraky Zoltán

Szomraky Zoltán
(Szombathely, 1889 - Celldömölk, 1938. január 18.)

sebész

Névváltozat: Szumrák Zoltán

1913-ban a szombathelyi Fehér Kereszt Egyesület gyermekkórházában dolgozott. Az I. világháború alatt sorhajóorvos volt. Sebészi szakképesítését a debreceni egyetemen szerezte. A világégést követően Vasmegye és Szombathely Város Közkórházában 4 esztendeig alorvosként praktizált. 1923-ban került Celldömölkre, ahol haláláig igazgató-főorvosként dolgozott.

Valóságos virtuóza volt az ún. kis sebészetnek és a baleseti sebészetnek, de műtéti repertoárja elsősorban a féregnyúlvány eltávolításra és a sérvműtétekre korlátozódott.

Egészségügyi menedzserként is jól működött, hiszen a harmincas évek gazdasági válsága ellenére anyagilag és szakmailag is stabilizálta az intézményt, majd fejlődési pályára állította. Az intézet 1930-ban 12000 pengő értékű röntgen készüléket kapott és a harmincas évek közepén évi átlagban 400-500 műtétet is végeztek. A kórház kertjében 1935 folyamán új pavilont húztak fel, amelyben hullakamra, fertőtlenítő helyiség, elmebeteg-megfigyelő és kötszerraktár is kialakításra került. Az ennek révén felszabadult részbe → Maráczi Jenő alorvos belosztálya került elhelyezésre, ahol már rövidhullám, kvarc és EKG is szolgálta a gyógyítást. A laboratóriumban évente 1200 röntgen, 1500 laboratóriumi vizsgálat, 500 quarz és 270 rövidhullám kezelés történt. A sebészet átalakítása során új mozaikpadlót fektettek le, a villanyvezetékeket a falba süllyesztették és a régi röntgen helyén szülőszobát alakítottak ki. Agilis kórházépítő tevékenységének és sikeres sebészi munkásságának is köszönhető, hogy 1935-ben választott tagja lett a celldömölkii képviselő-testületnek.

Végakaratának megfelelően Maráczi Jenő a szívét kioperálta és a kórház számára szent ereklyeként megőrizte. Az ezt őrző urna feliratát is ő fogalmazta meg búcsúbeszédében: ez a szív „mindig ezért a házért dobogott” - „Pro hac domo palpi tabat”. Celldömölkön egy kórház közelében fekvő utca elnevezése is őrzi emlékét.

Irodalom:

Széll Kálmán: Celldömölk és környéke egészségügyének története. Kézirat. Szombathely. 1987. 226 lev.
Az egészségügy története. Celldömölk, 1996. 170 p.

N. T.

Szabó Lajos

SZABÓ LAJOS
(Ukk, 1929. augusztus 27. - Celldömölk, 1999. május 2.)

belgyógyász

Szülőfalujában végzett elemi iskolai tanulmányai után a sümegi 8 osztályos gimnáziumban tanult tovább, ahol 1949-ben érettségizett. A budapesti orvostudományi egyetem elvégzése után 1955. szeptember 16-án kezdte szakmai pályafutását a celldömölki kórházban. 1959. október 25-én szerzett belgyógyász szakorvosi képesítést. 1960. február 21-én kötött házasságot Kristóf Margit gyógyszerésszel, aki hű társa és biztos támasza volt élete során. 1964 októberében nyert belgyógyász főorvosi kinevezést a nagyközség rendelőintézetében. Szakmáját magas szinten művelő és szerető, példamutatóan kollegiális orvos volt. Munkatársai és betegei a gyógyító szakember tudása mellett mindig érezhették a karizmatikus, hívő ember erejét is. Közel négy és fél évtizedes szolgálat után 1989. december 1-jén vonult nyugdíjba. Utolsó kórházi ügyelete során imádsággal adott hálát a Mindenhatónak, hogy felelősséggel járó ügyeleteiben megsegítette.

Ezt követően sem szakadt el a gyógyító intézményektől és gyakran meglátogatta egykori kollégáit. A rendszerváltást követően 1990-től 1994-ig a Kereszténydemokrata Néppárt színeiben vett részt a celldömölki önkormányzat munkájában. Az egészségügyi és szociális bizottság elnökeként is igyekezett szakmai tapasztalatait és emberi értékeit ezen az új terepen is a közösség javára kamatoztatni. A ciklus során valamennyi tiszteletdíját a celldömölki kórház támogatására létrehozott alapítvány számára ajánlotta fel.

1998 júliusában olyan betegség érte el, amely után a külvilág elveszett számára. Hosszú hónapokig a lét és nemlét határán időzve a lélek csatornáin keresztül bizonyára érezte házastársának és rokonainak reménykedését, valamint az érte aggódók fohászait...

Irodalom:
In memoriam dr. Szabó Lajos. [Dr. Marek József gyászbeszéde]. In: ÚK, 1999. 10. sz. (május 20.) p. 3.

N. T.