Horváth Marietta

HORVÁTH MARIETTA
(Sopron, 1930. február 3. - Sopron, 2009. november 15.)

hegedűtanár, író, szobrász

Névváltozat: Dessewffy-Horváth Marietta

Szülei Sopron zenei életének meghatározó személyiségei voltak: édesapja Horváth József (1900-1979) a helyi zeneiskola legendás művész-igazgatója volt; édesanyja Dessewffy Izabella (1896-1975) a Magyar Királyi Operaház magánénekesnője, „Sopron csalogánya”.

  Marietta iskoláit az Isteni Megváltó Leányairól elnevezett elemi iskolában, majd az Állami Leánygimnáziumban végezte, miközben – szülei őszinte örömére – szorgalmasan képezte magát zenei téren is. Mindössze 19 évesen az országos Bach-hegedűversenyen második lett, kamarazenélésben pedig első díjat nyert. Ennek ellenére érdeklődése egyre inkább a képzőművészet világa felé fordult. A festészetnél is jobban megragadta a szobrászat: Pátzay Pál invitálta a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakára. Szülei kívánságára azonban 1950-ben a Zeneakadémiára került, ahol Rados Dezső és Szabolcsi Bence voltak a legkedvesebb tanárai. Rajongása azonban nem csökkent a szobrászat iránt sem és ezzel párhuzamosan titokban rendszeresen eljárt Kisfaludi Strobl Zsigmond műtermének magánszemesztereire. Négy zeneakadémiai félév után szervezete nem bírta a kettős terhelést és betegsége miatt haza kellett térnie Sopronba. Felépülését követően a győri Zeneművészeti Főiskolán szerzett hegedűtanár oklevelet 1956-ban. A diplomaszerzést követően 1973-ig a soproni, majd 1993-as nyugdíjba vonulásáig a celldömölki zeneiskolában tanított.

 Mindkét városban népszerűségnek örvendett mind kollégái, mind pedig tanítványai körében. Pedagógusi hivatása mellett hű maradt a képzőművészethez is. A soproni évek során Szakál Ernő mentorkodásával mutatta meg szobrászati oroszlánkörmeit. Celldömölki időszakában létrehozta a Kemenesaljai Alkotók Körét, amelyben tíz író illetve festő műhelymunkája felett bábáskodott. Keze munkáját dícséri - többek között - a celldömölki Ádám Jenő Zeneiskola előcsarnokát díszítő Kodály Zoltán- és Ádám Jenő-szobor, a Széchenyi István-dombormű a „legnagyobb magyar”-ról elnevezett utca elején, valamint a városi könyvtár névadásakor, 1993-ban felavatott Kresznerics-szobra.

Horváth Marietta alkotókedvét a testvérmúzsák szelleme is ösztönözte. A zene és a képzőművészet mellett a szüleivel jó barátságban lévő és írásait a társaságukban gyakran felolvasó Becht Rezső révén az irodalom világa is megérintette. Első történelmi regénye „Szivárvány havasán” címmel 1971-ben jelent meg az Ecclesia Könyvkiadó gondozásában Árpád-házi Szent Margit és a középkori kőfaragómester, Rovó Márton alakjáról. Alapos levéltári kutatásokat követően második regényében, 1980-ban Sopron nagy humanista polgármesterének, Lackner Kristófnak az életútját örökítette meg „Kezedben a mécs” címmel. Ez már a Móra Kiadó égisze alatt látott napvilágot és a kiadó ösztönzésére 1988-ban újabb művet jelentett meg „A vándorlantos” címmel Tinódi Lantos Sebestyénről. Utolsó munkája 2002-ben jelent a „Régi jó soproniak”-ról, amelyben - családja és édesanyja iránti tiszteletből - neve először szerepel a címlapon Dessewffy-Horváthként. A memoárban a XX. századi Sopron közel fél évszázadának jelentős alakjait idézi meg személyes élményei alapján.

Celldömölkről Sopronba történt hazaköltözését követően hamarosan szívpanaszai jelentkeztek és 1998-ban infarktust kapott. Időleges felgyógyulását követően az Alzheimer-kór is egyre inkább elhatalmasodott rajta, ezért 2008 nyarán a Soproni Nyugdíjas Pedagógus Otthonba került és a halál is ott érte. Sokszínű és tiszteletreméltó életművet hagyott az utókorra többféle alkotóterületen.

Művei:

„Szivárvány havasán...” Bp. 1971. 137 p.

Kezedben a mécs. Bp. 1980. 219 p. [http://mek.oszk.hu/02600/02608]

A vándorlantos. Bp. 1988. 214 p.

Régi jó soproniak. Sopron, 2002. 301 p.

Irodalom:      

Káldos Gyula: Horváth Marietta a negyedik regényén dolgozik. In: Új Kemenesalja, 1990. 5. sz. pp. 6-7.

Sarkady Sándor: Dessewffy-Horváth Marietta emlékezete. In: Soproni szemle, 2010. 2. sz. pp. 194-197.

Németh Tibor

Hadnagy Gábor

HADNAGY GÁBOR 
(Szentmiklósfa, 1924. szeptember 26. - Sopron, 1998. február 11.)

festőművész

 Bár a mostani Pápochoz tartozó egykori Szentmiklósfán született, de gyermekkora óta a soproni Kurucdombon élt. A II. világháborúban amerikai hadifogságba került. Hazakerülve felvételt nyert a Derkovits Kollégiumba, de felfogásbeli különbözőségek miatt nem élt a felkínált lehetőséggel. Soproni Horváth József, Mende Gusztáv, Lándori Angéla és Mühl Aladár mellett autodidakta módon gyarapította művészeti ismereteit, akikkel 1947-ben már kiállításon is együtt szerepelt. A GYSEV kötelékében dolgozott 1950-től 1984-ig, amikor műszaki főfelügyelőként ment nyugdíjba. Igazi örömet a festés, szűkebb pátriájának a Kurucdombnak a vásznakon történő megörökítése jelentett számára. Természetelvű alkotásait számos közös kiállítás keretében tárta a közönség elé, de 1994-ben a soproni Várkerület Galériában, 1996-ban pedig a Vas Villa aulájában önálló tárlattal is jelentkezett. Ez utóbbi tulajdonképpen festészeti életművét fogta át, hiszen a válogatásban fél évszázada készült képek is szerepeltek.

Irodalom:

G. M.: A Kurucdomb festője. In: Kisalföld, 1993. március 2.

G. M.: A fény, a víz, a levegő. In: Kisalföld, 1996. november 4.  

Németh Tibor

Léránt Ferenc

LÉRÁNT FERENC

(Szombathely, 1941. október 1. - Besançon, 1991. július 24.)

pedagógus

Családjának ősei apai ágon a franciaországi Lyon mellett élő selyemszövők voltak, akik a hugenotta-üldözések elől Magyarországra menekültek és áttértek a katolikus hitre. Erős vallásos érzületüket bizonyítja, hogy több papot és apácát is számon tartottak közülük. Anyai ágon kemenesaljai gyökerekkel rendelkezett: a köcski Brodarics (később) Boda család révén.

Édesapja iskolázott ember volt, aki ősei francia nyelvén is tudott beszélni. Karmelita pap szeretett volna lenni, de gyenge fizikuma miatt nem vették fel. A pápai gimnázium elvégzése után a földmérő hivatalban dolgozott. Kisfia még másfél éves sem volt, amikor apja 1943 februárjában a doni áttörés során eltűnt az orosz fronton.

Léránt Ferenc a szombathelyi püspöki alapfokú iskola után a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen – Eötvös-kollégistaként – szerzett francia-magyar szakos középiskolai tanári diplomát. 1963. augusztus 1-től lett a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium oktatói karának tagja. Széleskörű érdeklődésére alapozva otthonos mozgott nem csupán a humán tudományok területén, hanem a természettudományok és a művészetek különféle ágaiban is. Tájékozottsága és derűs egyénisége révén nagy hatással volt tanítványaira, akik rajongásig szerették és tisztelték őt. Szakmai tudásának és pedagógiai tevékenységének elismeréseként Vas megyei középiskolai magyar szakfelügyelői feladatkört is ellátott hosszú éveken keresztül. Az oktatás mellett önmagát is folyamatosan képezte: 1968-ban hároméves ösztöndíjjal a párizsi Sorbonne-on bővítette tudását, s e világhírű egyetemre magyar lektorként több ízben visszatért. Magas szintű nyelvtudását hivatalos tolmácsként is kamatoztathatta irodalomtörténeti konferenciákon.

Életének válságos időszakai után a rendszerváltás időszakában újult erővel vetette magát a munkába. Pedagógusi hivatása mellett Berzsenyi Dániel szellemi hagyatékának méltó ápolója lett a Kemenesaljai Berzsenyi Asztaltársaságban és kiváló íráskészségét az Új Kemenesalja hasábjain is gyakran élvezhették az olvasók. 1991 nyarának elején Szegeden gyűjtött tapasztalatokat a celldömölki 6 osztályos gimnáziumi képzés indításához. A dijoni egyetemre nyert el féléves ösztöndíjat, amely előtt egy hónapra Besançonba kapott meghívást. Utólag derült ki, hogy mélyvénás lábgyulladással utazott Franciaországba, amiből rövid idő alatt tragikus trombózis fejlődött ki. Ősei földjén, Franciaországban hunyt el, majd a celldömölki temetőben helyezték örök nyugalomra.

Irodalom:

Léránt Ferenc emlékének tisztelgünk – Lenner József igazgatóhelyettes búcsúztatója. In: Új Kemenesalja, 1991. 9. p. 7.

Hargitai József: Léránt Ferenc emlékezete. In: Uő.: Emberközelben. Szombathely, 1997. pp. 519-520.

N.T.

Módosítás: (2011. Április 29. Péntek, 11:49)

Gömbös Ferenc

GÖMBÖS FERENC

(Devecser, 1944. május 10. – Sárvár, 2003. júl. 17.)

fogorvos, országgyűlési képviselő, Jánosháza polgármestere (1998-2003)

Celldömölki gyermek- és ifjúsági évei után a budapesti orvostudományi egyetemen szerzett fogorvosi diplomát. 1967-ben került Jánosházára, körzeti fogorvosként.

A rendszerváltozás óta aktívan politizált. 1989 januárjában lett a Magyar Demokrata Fórum (MDF) tagja, majd május 3-án a kor viszonyaihoz mérten meglepően sok, 30 taggal létrehozta a párt jánosházi szervezetét, amely vezetőjévé választotta. 1990-ben Vas megye 4. számú (Sárvár-Celldömölk) választókerületében szerzett egyéni országgyűlési képviselői mandátumot. A második fordulóban a szavazatok 42%-ával, kevesebb mint 200 vokssal előzte meg SZDSZ-es vetélytársát. Vas megyében négy szabad demokrata honatya mellett az egyetlen kormánypárti egyéni mandátumot ő szerezte. Nem sorolta magát a párt egyetlen vonulatához sem, szélsőségektől mentes, következetes jobboldali politikus, a rendszerváltozás utáni első, Antall József vezette kormány megingathatatlan támasza volt. Országgyűlési képviselőként sokat dolgozott a térségért, igazi „kijáró” képviselő volt. 1993 nyarától egy éven át az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja volt.

1994-ben újra indult az MDF színeiben, de a balra átcsapó inga őt sem kímélte. 1994 és 1998 között a Vas Megyei Közgyűlésben politizált, ahol az egészségügyi bizottság alelnökének választották. 1992-től 1997-ig volt az MDF Vas megyei elnöke. A néppárti kiválások után a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) elnöki tisztségét töltötte be 2002-ig. 1998-ban az MDF-ből kivált tömörülés képviselőjelöltjeként indult az országgyűlési választásokon.

A Horn-kormány időszakában tudatosan távol tartotta magát a helyi politizálástól. 1998 októberében az MDNP-Fidesz-FKGP-MKDSZ közös jelöltjeként választották Jánosháza polgármesterévé a szavazatok 48%-ával. 2002-ben függetlenként újra sikerrel indult a posztért: a szavazatok 53%-át szerezte meg. A háromezer fős község sokat fejlődött, modernizálódott irányítása alatt. Befejeződött a csatornarendszer kiépítése, felújították az utakat, korszerűsítették a közvilágítást. Létrehozták a közétkeztetés alapjául szolgáló báziskonyhát. 2001-ben az újonnan kialakított millenniumi emlékparkban felállították a rendszerváltó miniszterelnök, Antall József bronz mellszobrát.

Tragikus hirtelenséggel, autóbalesetben hunyt el. Gyászszertartásán részt vett az Antall-kormány számos tisztségviselője, többek között Für Lajos, Szabó Tamás, Kónya Imre, Szabó Iván volt miniszterek és Pusztai Erzsébet volt államtitkár is.

Irodalom:

Burkon László: Polgármester, mint családfő : dr. Gömbös Ferenc a nyíltság és a teljes nyilvánosság híve. In: Vas Népe, 1998. november 5. (259. sz. p. 1., 3.
Megfelelőek az alapok a fejlődéshez : Beszélgetés a választási ciklus félidejében dr. Gömbös Ferenccel, Jánosháza polgármesterével. In: Vas Népe, 2000. október 13. (241. sz.) p. 8.
Gróf István: Dr. Gömbös Ferenc (1944-2003). In: Sárvári Hírlap. 2003/15. sz. (aug.18.) p. 5.

G.T.

Módosítás: (2011. Június 17. Péntek, 08:56)

Tima László

TIMA LÁSZLÓ (Csorna, 1928. november 25. – Celldömölk, 2008. december 9.)

pedagógus, a Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója (1957-1973),
Celldömölk alpolgármestere (1994-2002)

Vasutas családban született. Az elemi iskola 1. osztályát Csornán, a 2-4. osztályt Celldömölkön végezte. A nyolcosztályos gimnázium első évfolyamát Szegeden a piarista gimnáziumban járta ki, ahol vasutas kollégiumban lakott. A 2-8. osztályt Pápán, a bencés gimnáziumban végezte. Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte meg 1947-ben, és az egyetem névváltoztatása után immár az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar-történelem szakos tanári oklevelet 1951-ben.

1951 őszén helyezték Celldömölkre a Gábor Áron Gimnáziumba. Rövid tanítás után megbízták a népi kollégium után újjászerveződő diákotthon igazgatói teendőinek ellátásával. A 70 tanulóval induló diákotthonban új nevelési tervet kellett kialakítania. Ennek során felhasználta a vasúti kollégiumban diákként szerzett tapasztalatait. Célja az udvarias, szigorú, emberbarát, egymást segítő magatartás kialakítása volt. Fontosnak tartotta a sportolási lehetőségek (iskolaudvar, sportpálya) biztosítását is a diákotthon lakóinak, és a gimnáziummal való együttműködésre törekedett. Három évig volt az intézmény igazgatója, majd visszakerült a gimnáziumba, tanári beosztásban. Mindkét szaktárgyát tanította. A tanítás mellett nyaranta több kollégájával együtt elkísérte a diákokat különböző építőtáborokba. Dolgoztak különféle állami gazdaságokban, a Hanságban, és tanártársaival a diákokkal együtt kivették a részüket a munkából.

1957 augusztusában nevezték ki a Gábor Áron Gimnázium igazgatójává, melynek új épülete a következő év szeptemberében készült el. Ezzel sokat javultak az oktatás körülményei: a 12 osztályterem mellett tornatermet ill. biológiai, fizikai és kémiai előadótermeket alakítottak ki, így évfolyamonként több osztály is elindulhatott. Az új lehetőségekkel élve fellendült a sport- és kulturális élet, a gimnázium növendékei jól szerepeltek a különféle tanulmányi versenyeken.

Vezetőként nem sokkal az átköltözés után vetette fel, hogy a gimnáziumot Kemenesalja szülöttéről, Berzsenyi Dánielről kellene elnevezni, és a gimnázium sok utánjárással nevet változtathatott.

Tima Lászlónak mindene volt a gimnázium. Szinte mindig megtalálható volt az iskolában, ahol szolgálati lakást kapott. Ha szükséges volt, fizikai munkát is végzett. Amennyiben az iskola érdeke úgy kívánta, akkor volt celldömölkiek, a gimnázium egykori diákjainak (Szekér Gyula, Gosztonyi János és mások) segítségét kérte. Pedagógustársai szerint bár szigorú, de roppant igazságos vezetőként terelgette a tantestület és a diákok életét. A munka szeretete, a következetesség, az elvei melletti kiállás jellemezte. Tanári tevékenységében a maximalizmus, emberi kapcsolataiban a közösségi szellem, a kapcsolattartás, az elszemélytelenedő világgal való ellenállásra törekvés kísérte végig életútját.

1973 augusztusáig volt az intézmény igazgatója, majd 1989-ig, nyugdíjazásáig „egyszerű” tanár. 1989-ben bekapcsolódott az akkor alakult önkormányzat munkájába, az MSZP celldömölki szervezetének elnöke lett. Az 1990-es választások után egyedüli szocialista képviselőként vett részt a képviselő-testület munkájában. Négy évig vezette a közművelődési és sportbizottságot, majd nyolc éven át Celldömölk alpolgármestere volt. Ez idő alatt szerepet játszott az egyházi iskolák visszaadása és az alsósági sportcsarnok felépítése ügyében is. 2002-től vonult vissza a közélettől.

Két fő kedvtelése a vadászat és a szőlészet volt. A vadásztársaságnál a gazdasági vezetői pozíciót töltötte be. A Ság hegyre közlekedő helyi járat egyik elmaradhatatlan utasa volt, élete szinte utolsó pillanatáig hűségesen feljárt szeretett hegyére. Aktív tagja volt a Kemenesaljai Baráti Körnek is. Munkája elismeréseként két ízben, 1997-ben és 2003-ban tüntették ki Celldömölk Városért Érdeméremmel. Halála után posztumusz Vas Megye Oktatásáért kitüntetésben részesítette Vas Megye Közgyűlése.

Irodalom:

Dr. Horváth Jenő: Életutak: Tima László. In: A Kemenesaljai Baráti Kör Híradója. 2007/2. sz. p. 7.
Fehér László: Gyászoló család, barátok, tisztelők! In: Új Kemenesalja. 2009/1. sz. p. 5.
Dr. Horváth Jenő: Emlékezünk és búcsúzunk. Tima László 1928-2008. In: A Kemenesaljai Baráti Kör Híradója. 2009/2. sz. p. 8.
Velük kezdődött. A celldömölki gimnázium tanárai 1946-1953. [Celldömölk] : Kemenesaljai Baráti Kör, 2011. 95 p.

G.T.

Módosítás: (2012. Április 04. Szerda, 13:45)

Tasnádi Géza

TASNÁDI GÉZA

(Alsóság, 1912. július 30. - Budapest, 2003. augusztus 13.)

éremgyűjtő, numizmatikus, szűcsmester

Elemi iskoláit a Sághegy tövében fekvő településen végezte, majd a népi iparosmesterségek egyik hazai központjában, Mezőtúron sajátította el a szűcs szakma fortélyait. Budapesten képezte tovább magát e területen és 1939-től az engedélyeket kiváltva kisiparosként tevékenykedett.

Véletlenül, egy hévízi üdülése alkalmával összeismerkedett egy gyűjtővel, aki felkeltette érdeklődését a régi pénzekkel történő foglalkozás iránt. Eleinte újkori magyar pénzeket gyűjtött, majd figyelme egyre inkább a papírpénzek irányába fordult. Elsődleges gyűjtési területét az 1848-as szabadságharc papírpénzei képezték, amelyek sorában kuriózumként az úgynevezett Almásy-bankók teljes sorozatával is rendelkezett. Tagja volt a Magyar Numizmatikai Társaságnak illetve a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének is.

Magas színvonalú szakmai tevékenységének elismeréseként Rádóczy Gyulával társszerzőségben jelentette meg a magyar papírpénzek 1848 és 1992 közötti időszakának monográfiáját. Hallatlanul értékes kiadvány a tollából 1997-ben megjelent magyar papírpénzek érték és ritkaságjelzéseit 1848-től összefoglaló publikációja.

92. évében hunyt el és a főváros cinkotai temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Művei:

Magyar papírpénzek 1848-1992. (Társszerző: Rádóczy Gyula). Bp. 1992. 384 p.

Magyar papírpénzek érték és ritkaságjelzése 1848-1997. Bp. 1997. 32 p.

N. T.

Módosítás: (2011. Június 21. Kedd, 09:09)

Hetyei Sámuel

HETYEY SÁMUEL

(Hetye, 1843. szeptember 13. - Karlsbad, 1903. szeptember 1.)

Pécs 77. katolikus püspöke (1897-1903)

Elszegényedett köznemesi családba született Hetyey József és Benkő Terézia fiaként. A családi gyökerek fontosságát bizonyítja, hogy – immár főpapként – ő kutatta fel a família aragóniai eredetű címerét. A fiatalember a gimnáziumot Szombathelyen kezdte, majd az érettségit Esztergomban szerezte meg. Teológiai tanulmányait az esztergomi szeminárium növendékeként a Hittudományi Főiskolán végezte. 1870. augusztus 2-i pappá szentelése után a nagyszombati érseki főgimnázium tanára lett, majd 1874-től az esztergomi papnevelő intézet tanulmányi felügyelőjeként működött. 1885-ben a bécsi Pázmáneum spirituálisává (lelki igazgatójává) nevezték ki, 1893-tól pedig Vaszary Kolos bíboros irodaigazgatójaként tevékenykedett. Az egyházi karrier esztergomi kanonokká (1894) és címzetes apáttá emelésében (1896) folytatódott.

A Dulánszky Nándor halálát követő másfél éves interregnum után 1897. október 28-án nevezték ki pécsi megyés püspökké. Püspökké Vaszary Kolos bíboros szentelte Budán, 1898. január 2-án, beiktatására pedig január 27-én került sor. 1898-ban a pálos szerzetesek részére épült püspökszentlászlói kastélyt felújíttatta és nyaralónak építette át. A hozzá tartozó hatholdnyi területen arborétumot hozott létre, amelyben csordogáló patakot a tiszteletére Hetyey-forrásnak nevezték el.

Fontosnak tartotta az oktatás és a nevelés kérdését: tanügyi tevékenysége a teljes iskolarendszer spektrumát átfogta. Ennek jegyében rendezte - az egyik legfontosabb területként - a Pécsi Püspöki Líceum és a Tanítóképző Intézet helyzetét. Az anyagi és szervezeti megerősítés után 1899-ben egy pécsi székhelyű egyetem létrehozását magánvagyonából készpénzben 100 ezer forintos alapítvánnyal támogatta. Ebből fele-fele arányban jutott a líceumra illetve a tanítóképezdére. Szigorú rendre törekvése ellenére barátságos ember volt, aki élen járt a különféle vallási és kulturális egyesületek támogatásában, valamint személyes példamutatásával a jótékonykodás területén. A szegény sorsú ifjúság és elsősorban a tanítók gyermekei számára bentlakásos intézetet alapított.

Hosszabb ideje szenvedett bélproblémáival, amelyek felerősödésével orvosai tanácsára kúrára Karlsbadba utazott. Itt diagnosztizálták végső állapotban lévő bélrákját, amelyen már műtéttel sem tudtak segíteni. Haláláig hűséges maradt egy szavas püspöki jelmondatához: "Laborare" - "Dolgozni". A pécsi püspöki sírboltban helyezték örök nyugalomra. Pécsett utcanév őrzi emlékét.



Irodalom:

Komócsy István: Hetyei Hetyey Sámuel pécsi megyés püspök 1845-1903. Pécs, 1903. 59 p.

Majthényi László: Egyházashetye. Bp. 2002. pp. 118-119.

Kovács Zoltán: Hetyey Sámuel pécsi püspök (1897-1903). In: Egyházi arcélek a pécsi egyházmegyéből. Pécs, 2009. pp. 109-154.



Módosítás: (2012. Február 26. Vasárnap, 09:37)

Esseő Erzsébet

ESSEŐ ERZSÉBET
(Jánosháza, 1883 - München, 1954. szeptember 17.)

éremművész, szobrász

Iparművészként kezdte pályafutását: a közönség számára először 1911 júniusában a fővárosi Nemzeti Szalon gyűjteményes kiállításán mutatta be egyedi bútorait, amelyek technikájáról ugyanebben az évben könyvet is írt „A plasztikus fabeégetés" címmel. 1911-től 1913-ig Berlinben a Sezessions Akademie-n tanult Alfred Lörcher tanítványaként. A következő években Párizsban, majd Firenzében és Rómában dolgozott és folytatott tanulmányokat . 1916-ban Münchenben telepedett le és M. Dasiónál 3 hónapos érmészeti kurzuson vett részt. A Sezession tagjaként 10 éven át szerepelt emlékérmekkel és kisplasztikákkal a bajor fővárosban és a Münzkabinet pályázatain több díjat nyert alkotásaival. Nemzetközi tárlatokon is bemutatkozott: 1922-ben Velencében, 1927-ben Londonban, 1935-ben Helsinkiben és 1940-ben Milánóban és 1943-ban Bécsben állított ki. Szülőhazájában 1939-ben szerveztek számára gyűjteményes bemutatkozási lehetőséget a budapesti Műcsarnokban.

Öntési technikával létrehozott karakteres érmein erőteljesen mintázott, eleven képmásokat láthatunk. A hátlapokon szinte epigrammaszerűen jellemzi az ábrázolt személyiségeket és az emlékérmek tárgyát képező eseményeket. Többek között Beethoven, X. Pius pápa, Röntgen és Tagore portréját készítette el. A szócikkünkben illusztrációként szereplő önarckép-érmét 1919-ben formálta meg. Korai műveit a szecesszió határozza meg, később néhány alkotásában az expresszionizmus hatása is felfedezhető. Utolsó évtizedeiben munkáit a klasszikus jelleg uralja. Az érmeken kívül rézkarcokat is készített és több szobra a Magyar Nemzeti Galériában található.

Műve:
A plasztikus fabeégetés. Bp. 1911. 59 [2] p.

Irodalom:

Soós Ferenc: A magyar numizmatikusok panteonja. Bp. 2010. pp. 68-69.

N. T.

Módosítás: (2011. Február 22. Kedd, 14:43)

Cziráky György

CZIRÁKY GYÖRGY
(Sárosd, 1885. május 3. - Dénesfa, 1958. december 3.)

földbirtokos, nemzetgyűlési képviselő

Apja Cziráky Béla, Fejér vármegye főispánja; anyja Esterházy Mária volt. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári cisztercita kollégiumban végezte, majd 1906-ban a Magyaróvári Gazdasági Akadémián szerzett gazda oklevelet.

1911-ben apja halála után vette át az ősi kenyeri birtokok kezelését. 1912-ben Olaszországban, 1914-ben pedig Dél-Németországban és Angliában szerzett gazdálkodási tapasztalatokat. A családi birtokok megosztása után a Kenyeri és Rábakecskéd határában fekvő 36 holdas birtokán gazdálkodott, ahová 1917 tavaszán költözött. A Tanácsköztársaság idején ellenforradalminak titulált tevékenysége miatt letartóztatták és Csornán halálra ítélték, de súlyos nehézségek árán elmenekült a végrehajtás elől.

1921. október 20-án IV. Károly visszatérési kísérletekor ő szállította a királyt és Zita királynét hintón a repülőgép landolásának helyet adó dénesfai birtokról a Kenyeriben lévő kastélyába. Erre azért volt szükség, mert a dénesfai kastélyban éppen bátyja, József fiának keresztelési ünnepsége zajlott, többek között Andrássy Gyula részvételével.

A konszolidációt követően a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (1919-1922), majd a Keresztény Nemzeti, Földmíves és Polgári Párt tagja (1922-1923). Az első nemzetgyűlésben a választásokon 8283 szavazatot szerezve pártonkívüli legitimista programmal a celldömölki kerületet képviselte. A Tisztelt Házban a földmívelésügyi és a vízügyi bizottság tagjaként működött.

Cziráky György mélyen vallásos katolikus ember volt, aki legkedvesebb kikapcsolódásaként a vadászatnak hódolt. Uradalmának kenyeri erdejében gazdag őz- és szarvasállományt tartott.

Irodalom:

Parlamenti almanach az 1922-1927. évi nemzetgyűlésre. Bp. 1922. p. 222-223.

Boroviczény Aladár: A király és kormányzója. Bp. 1993. pp. 223-230.

Talabér Sándorné: Fejezetek Kenyeri történetéből. Kenyeri, 2011. pp. 98-100.
N. T.

Módosítás: (2012. Lehet 30. Szerda, 10:52)