Kustos Lajos

KUSTOS LAJOS
(Kemenesmagasi, 1929. március 14. - Zalaegerszeg, 2009. november 24.)

Zalaegerszeg tanácselnöke (1965-1990)

Édesapja Kustos György ipari dolgozó, édesanyja Szényi Jolán kiskereskedő volt. Alapiskoláit szülőfalujában illetve 1940 és 1944 között a celldömölki Polgári Fiúiskolában végezte. 1948-ban a Pápai Református Kollégiumban érettségizett. 1949-től a Zala Megyei Állami Építőipari Vállalat főelőadója volt, majd 1952-től a Zalaegerszegi Ruhagyárban dolgozott, 1956-tól közel egy évtizeden át számviteli osztályvezetőjeként. Fiatalon, 36 évesen lett a zalai megyeszékhely tanácselnöke és negyedszázadon keresztül töltötte be ezt a tisztséget. 1979-ben az Államigazgatási Főiskola állam-vezetéstan szakán szerzett felsőfokú diplomát és 1982-ben ugyanitt doktorált. Első felesége Kiss Piroska volt, akivel 1949-ben kötött házasságot és három gyermeket: Lajost (1950), Katalint (1951) és Lászlót (1953) neveltek fel. Nejének halála után 1986-ban házasodott újra Simonffy Zsuzsanna pedagógussal.

Kiemelkedő szerepet játszott Zalaegerszeg egészségügyi, kulturális, oktatási és szociális intézményrendszerének létrehozásában, az ipartelepítéshez szükséges ösztönző környezet megteremtésében. Az 1960-as és 70-es években lebonyolított városközpont rehabilitáció meghatározta a város arculatának kialakítását. Abban, hogy tízezres nagyságrendből hatvanezres várossá nőtte ki magát, de megmaradt élhető településnek Kustos Lajosnak elévülhetetlen érdemei voltak. A város falain kívüli tekintélyét bizonyítja, hogy 1980 és 1990 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Településpolitikai Bizottságának illetve 1988-ban a Minisztertanács Tanácsi Kollégiumának tagjaként tevékenykedett. Nyugdíjba vonulása után is évekig aktívan részt vett a város közéletében, egyesületek és alapítványok munkáját segítve. Városépítő tevékenységének elismeréseként számos kitüntetésben részesült: Hild József Emlékérem (1975), Pro Urbe Zalaegerszeg Díj (1985), Zala Megyei Díszpolgára (2000).

Művei:

Zalaegerszeg fejlődése 1945-1960 között. In: Fejezetek Zalaegerszeg történetéből. Zalaegerszeg, 1970. pp. 111-118.
Zalaegerszeg közlekedési helyzete és közlekedés-fejlesztési terv. In: Városi Közlekedés. 1975. 6. sz. pp. 464-470.

Irodalom:

Halassy Gábor: A megye díszpolgára : Kustos Lajos. In: Zala Megyei Vasárnap, 2001. 4. sz. (január 28.) p. 1.

N. T.

Hollán Sándor

HOLLÁN SÁNDOR
(Kiscell, 1846. március 15. - Budapest, 1919. április 23.)

államtitkár, a vörösterror áldozata

Édesapja Hollán Adolf orvos, édesanyja Pingitzer Jozefa, testvére Hollán Viktor országgyűlési képviselő. 1868-ban lépett a közmunka és közlekedésügyi minisztérium szolgálatába. Szalay Rózával 1872. augusztus 12-én kötött házasságot Budapesten. A következő esztendőben született fiuk, ifjabb Hollán Sándor. 1887. március 26-án a Postatakarékpénztár igazgatójává nevezték ki, 1890-ben lett miniszteri tanácsos. 1907-ben vonult nyugdíjba államtitkárként. A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság 1911. június 28-án tartott rendes évi közgyűlésén igazgatósági tagjává választotta.

A Tanácsköztársaság idején a vörösterror egyik első áldozata lett. Cserny József sötétedés után indította Budapesten a letartóztatásokat végző teherautós terrorosztagokat. Egy-egy különítmény összetétele: egy Cserny-féle leninfiú, egy politikai nyomozó, négy vörösőr, valamint a teherautó vezetője. Eligazításkor 6-8 nevet és címet tartalmazó papírt adott át minden csoportbizalminak Cserny. Ilyen bizalmasa volt Lázár Andor Endre is, aki a legelszántabb különítményesek közé tartozott. Mellé Sáska Jakabot rendelték politikai nyomozónak. Budára mentek a hideg széltől, esőtől zord estében. Lázár Andor Endre eleve harciasán viselkedett, s attól, hogy a névsorban szereplő első három személyt nem találták, egyre fenyegetőbbé vált. A Pauler utca következett, ahol a két Hollán Sándor, apa és fia lakott. Előbbi a belügyi nyugalmazott államtitkára volt, - utóbbi szintén belügyi államtitkár volt a Károlyi-forradalomig. Rá különösen haragudott Lázár:

„Ennek most befűtök. Amikor behívtak katonának, elutasította a felmentési kérelmemet“ - mondta a többieknek. Mindkettőt letartóztatták és feldobálták őket a teherautóra. Hason kellett feküdniük a vizes platón, hogy a vörösök kényelmesebben vigyázhassanak rájuk. Budáról visszatérőben a Lánchíd budai hídfője előtt Lázár Andor Endre ráparancsolt Berdon Rudolf gépkocsivezetőre, hogy álljon meg. Leszállította a teherautóról a két Hollánt. Maga mellé rendelte Sáska Jakab detektívet, miközben Mészáros Sándor szólítás nélkül is mellette termett. Lázár Andor Endre utasította a sofőrt, hogy menjen tovább és a pesti hídfőnél várakozzon. Majd megparancsolta szótlan foglyainak, hogy haladjanak előtte le a Duna-partra s odalent álljanak a mederszéli partfal peremére. De nem juthattak le, mert eltorlaszolta a rakpartra vezető lépcsőt a rengeteg deszka, léc és gerenda, amit már a május elsejei dekorációhoz halmoztak fel. Emiatt Lázár visszafordította apát és fiút, kényszerítve őket, hogy haladjanak az első pillérig s ott álljanak meg, szorosan a vaskorlát mellett, arccal a Duna felé. Közölte velük, hogy elérkezett kivégzésük pillanata. Mindez az Erzsébet híd felőli oldalon történt. Idős Hollán Sándor jobbról állt, mögötte pisztollyal Mészáros Sándor. Ifjú Hollán Sándor tarkójánál Lázár Andor Endre tartotta csőre töltött Steyer forgópisztolyát. A tarkólövéstől azonnal meghalt mindkét áldozat. Lerogyó testük hátra hanyatlott és a gyalogjáró aszfaltjára vágódott. Lázár Andor Endre és Mészáros Sándor korlátra emelte és a Dunába lökte a tetemeket.

1920-ban emléktáblával tisztelegtek előttük, amit azonban 1946-ban felszámoltak. A Hollán család kezdeményezésére 2009. március 21-én felavatott táblát pár hónappal később ismeretlenek vörös festékkel összemázolták, majd kalapáccsal összetörték. 2011. április 22-én, kivégzésük évfordulóján harmadszor is felállították a Lánchídon budai, déli pillérénél az eredetivel megegyező emléktáblájukat. Werner Gábor alkotását Hollán Sándor dédunokája, Pauline Hollan is megkoszorúzta.

Irodalom:

Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon. Reprint kiad. Szeged – Bp., 1993. pp. 16-17.

A lánchídi Hollán-emléktábla újraavatása, 2011. április 22.YouTube: https://www.youtube.com/watch?v=iReoev5C3mI  

 Idős és ifjú Hollán Sándor meggyilkolása. Internet: http://www.valtozast.hu/web/index.php?option=com_content&task=view&id=250&Itemid=36 [Letöltés ideje: 2014. november 26.]

N. T.

Győrffy László

Győrffy László
(Boba, 1943. június 27. – Szombathely, 2009. november 16.)

agrármérnök, országgyűlési képviselő, tsz-elnök

Paraszt családban született és már ifjúkorában kitűnt határozott jellemével. A felnőtt kor küszöbét átlépve a celldömölki Béke Tsz főállattenyésztője lett. Ezután az egyházashetyei Berzsenyi Tsz-ben dolgozott. 1972-ben Keszthelyen szerzett agrármérnöki diplomát. Ennek birtokában a celldömölki Sághegyalja Szövetkezet főagronómusa lett. 1976-ban kérték fel az ostffyasszonyfai Petőfi Tsz elnökének. Irányítása alatt az átgondolt és dinamikus fejlesztések eredményeként másfél évtized alatt a szövetkezet a megye legjobb gazdaságává vált. Az offai szövetkezet 1986-ban elnyerte a Termelési Nagydíjat. A szakmai sikerek mellett tevékenységének társadalmi elismerését jelentette, hogy 1985. június 8-án az első többes jelölésű parlamenti választáson a szintén agrárszakember Karáth Rezsővel szemben elnyerte a mandátumot. Vas megye 10 képviselője közül a második legnagyobb győzelmet aratta 60,2%-os szavazati aránnyal. Büszke volt rá, hogy Kemenesalja képviseletében Gosztonyi János utóda lehetett a T. Házban. 1985-től 1990-ig a rendszerváltó országgyűlés tagjaként egyik kezdeményezője volt a parlament agrártagozata létrehozásának. Erre az időszakra esett a Vas Megyei Mezőgazdasági Kamara elnökévé történt megválasztása. 1994-ben fő szervezője volt a köztestületté alakult Vas Megyei Agrárkamarának, amelynek 2000-ig ügyvezető alelnöki tisztségét is ellátta. 1996-ban hozta létre a VAS-ÉSZ Beszerző és Értékesítő Szövetkezetet, amelynek nyugdíjazása után is elnöke maradt.

Munkája elismeréseként a „Szövetkezetek Kiváló Dolgozója” címet (1980), a Munka Érdemrend ezüst fokozatát (1985), valamint a Vas Megye Gazdaságáért Díjat (1998) kapta meg.

48 éven át szolgálta Vas megye agrárgazdaságát különböző színtereken, de ugyanazzal a szakmai hitelességgel és mindenütt innovatív lelkesedéssel.

Irodalom:

Sorsdöntő öt év előtt ál a mezőgazdaság. Interjú Győrffy Lászlóval, a Vas Megyei Agrárkamara ügyvezetőjével. In: VN, 1998. március 5. p. 8.
In memoriam. In: VN, 2009. november 24. p. 4.

N. T.

Dénes Lajos Szilveszter

DÉNES LAJOS SZILVESZTER
(Celldömölk, 1924. május 11. - Celldömölk, 2013. június 8.)

festőművész, pedagógus

Alapiskoláit szülőhelyén végezte, majd a szombathelyi Premontrei Gimnáziumban maturált. A középiskolában Radnai Rezső rajztanár már felfigyelt a tehetségére. Nagy hatással volt rá nagybátyja, Rács Reich Imre festőművész munkássága is. 1939-től a pápai Ref. Kollégium felső-kereskedelmi iskolájában képezte magát tovább. Az intézményben A. Tóth Sándor festőművész nem csupán rajztanára volt, hanem egyben mesterévé is vált. Itt kötött barátságot Móritz Sándor festőművésszel és Nagy László költővel is. Tanulmányai után 1943-tól a celldömölki és a herényi malomban dolgozott, majd 1944-től kinevezték Enyingen állampénztári tisztviselőnek. 1946-ban került vissza Kemenesalja fővárosába, ahol a helyi adócsoport pénzügyi előadójaként alkalmazták. 1947-ben kötött házasságából egy fiú és egy leány született.

1963-ban előbb tanítói diplomát, majd 1965-ban Pécsett rajztanári oklevelet szerzett. Mesterei Horváth János és Kelle Sándor voltak. A Képzőművészeti Főiskola egy éves tanfolyamát is elvégezte. Rövid ideig művelődési-otthon vezető volt, majd a celldömölki Eötvös Loránd Általános Iskola rajztanára és két évtizeden át Vas megyei rajz szakfelügyelő lett. Az utóbbi minőségében színvonalas alkotó táborok és művésztelepek sokaságát szervezte. A művészetek teljessége iránti fogékonysága és tehetsége jegyében a celldömölki zeneiskolában hegedűt tanított. Nagy István kérésére indította el és 1960-tól 36 éven át vezette a művelődési központ képzőművész szakkörét. A műhelymunka sikerességét bizonyítja, hogy a szakkör tagjaiból közel félszázan választották a képzőművészetet hivatásukként. Jó néhány tanéven át tanított rajzot az ipari iskolában és a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban is.

Több ízben szerepelt országos pedagógus kiállításon (1982, 1986). Bemutatta alkotásait az ausztriai Güssingben [Németújvár] (1986) is. Közös és egyéni kiállítások sokaságán (Csepel, Pápa, Pécs, Székesfehérvár, Szombathely, Zirc) mutathatta be gazdag tematikájú művészetét az érdeklődőknek. Leginkább az akvarell technikát alkalmazta: képeiről süt a táj szeretete, emberábrázolásait pedig áthatja a karakterkeresés igényessége. Nemzedékek szeretett Szilvi bácsija Kemenesalja és Celldömölk művész-tanáraival számos emlékezetes kiállítást szervezett szülővárosában is. Első önálló tárlatára 1993 novemberében került sor az Ádám Jenő Zeneiskolában.

Irodalom:

Káldos Gyula: Dénes L. Szilveszter műhelye. In: ÚK, 1990. 13. sz. (december) p. 6.
Rozmán László: Művészportré Dénes Lajos Szilveszter első önálló celldömölki tárlata nyomán. In: ÚK, 1993. 13. sz. (december ) p. 4.
Molnár Gábor: Dénes Lajos Szilveszter (1924-2013). In: ÚK, 2013. 12. sz. (augusztus 30.) p. 14.

N. T.

Dala József

DALA JÓZSEF
(Köcsk, 1930. november 9. – Celldömölk, 2001. július 30.)

helytörténész, Celldömölk tanácselnöke (1979/80)

Az elemi iskolát szülőfalujában, a polgárit Celldömölkön végezte. Közigazgatási munkásságát Jánosházán kezdte, ahol a Nagyközségi Tanács elnökhelyettese volt. Innen került Celldömölkre a Járási Tanácsra, ahol elnökhelyettesként tevékenykedett, majd a Járási Hivatal elnöke lett az 1970-es évtizedben. A megyei vezetés akarata ellenére Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes és Gosztonyi János országgyűlési képviselő hatékony támogatásának köszönhetően nagy szerepet vállalt Celldömölk városi rangra emelésében. 1979-ben Celldömölk várossá avatását követően ő lett a megalakult új Városi Tanács első elnöke. 1980 decemberében került Szombathelyre, ahol a Vas Megyei Tanács V.B. Művelődésügyi Osztályának közművelődési csoportvezetője lett. Innen vonult nyugállományba 1988-ban.

Közigazgatási munkássága során is mindig a kultúra, a közművelődés ügyeivel foglalkozott szívesen. Helytörténeti, néprajzi kutatással és gyűjtemény kialakítással szolgálta Kemenesalja és Celldömölk kulturális életét. Fontos szerepet vállalt Gonda Györggyel abban, hogy 1972-ben felépült a Kemenesaljai Művelődési Központ épülete. Elévülhetetlen érdemei voltak a Sághegy 1975-ös tájvédelmi körzetté nyilvánításában és a Sághegyi Múzeum, valamint a tanösvény létrejöttében. Jellemző értékrendjére, hogy egy más orientációjú korban is fontosnak tartotta a Trianoni Emlékkereszt megóvását. A Kemenesaljához kapcsolódó művek kiadását mecénásként is segítette a járási hivatal elnökeként, szervezte és koordinálta a helytörténeti vonatkozású írások megjelentetését.

Kiterjedt levelezést folytatott kora jeles íróival és költőivel. (pl. Ágh István, Bertha Bulcsú, Gyurkovics Tibor, Kósa Csaba, Weöres Sándor). Ez a levelezés is jelentős irodalmi értékkel bír. Alkotó módon tárolta magában a megszerzett információkat és amikor úgy érezte, hogy közlésre érett, akkor tanulmány, cikk, kiadvány, tudományos ülés és kiállítás keretei között a nyilvánosság elé tárta. Fontosnak tartotta a tájegység irodalomtörténeti emlékhelyeinek ápolását és bővítését. 1973-ban Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából emlékünnepséget szervezett Ostffyasszonyfán, amelynek keretében emlékszobát és szobrot is avattak a költő tiszteletére.

Köztéri szobrok, emlékházak, emléktáblák őrzik sokrétű tevékenységének emlékét. Honismereti és gyűjtőmunkája példamutató, jelentős mértékben gyarapította Celldömölk és Kemenesalja kultúráját. Ösztönzésére készült el valamennyi kemenesaljai község országos visszhangot keltő krónikája a hetvenes évek elején illetve 1966-ban elindult a Kemenesaljai Napok negyedszázadon át közönséget vonzó rendezvénysorozata. Szívügyének tekintette a helyi sajtó újraindítását és több mint egy évtizeden át lelkesen vett részt az „Új Kemenesalja” szerkesztőbizottságának munkájában. Olyan gazdag, ezres nagyságrendű publicisztikai örökséget hagyományozott az utókorra, amelynek csupán számbavétele sem egyszerű feladat.

Utolsó éveiben szülőfalujában, Köcskön vállalt oroszlánrészt a falumúzeum létrehozásában. Nem véletlenül nevezték a „Kemenesalja mindenesé”-nek és a „Sághegy polihisztorá”-nak. Szimbolikus jelentőségű, hogy utolsó munkájaként fél évi előkészítést követően magángyűjteményéből nyílt egy páratlanul gazdag kiállítás az ezerarcú Sághegyről.

Értékes gyűjteményének egy részét Csöngére, a kezdeményezésére létrejött Weöres Sándor Emlékháznak, más részét a celldömölki önkormányzatnak adta át családja.

1999-ben Celldömölk Városért Érdemérem kitüntetést kapott. Tisztelői emlékére a Sághegyen a Dala-pince szomszédságában haranglábat és emlékharangot állítottak. Születésének 72. évfordulóján, 2002 novemberében barátai emlékülésen idézték fel életútját és tevékenységét. 2009-ben, a várossá avatás 30. évfordulóján Celldömölk posztumusz díszpolgári címben részesítette.

Műveiből:

"Az utolsó menetben" Berzsenyi Lénárd ezredes, a 48-as szabadságharc kiváló katonája. In: VSz, 1974. 1. sz. pp. 111-118.
Közművelődés - a nagyközségi tanácselnökök fórumán. In: Állam és igazgatás, 1976. 11. sz. pp. 1007-1015.
A honismereti mozgalom gazdag évei. In: VHHK, 1980. 2. sz. pp. 33-38.
A közigazgatás főbb területi változásai a Kemenesalján Celldömölk várossá válásáig : különös tekintettel a felszabadulás utáni időkre. In: VSz, 1980. 3. sz. pp. 419-430.

Irodalom:

Völgyi László: Ezerarcú hegyünk, a Ság. In: ÚK, 2001. 24. sz. (június 21.) p. 3.
Kovács Ferenc: Elhunyt a Sághegy polihisztora. In: VN, 2001. 182. sz. (augusztus 5.) p. 4.
Kozma Gábor: A Tündérvölgy gazdája volt. In: VN, 2002. 262. sz. (november 11.) p. 7.
Fonyó Roberta: Kemenesalja éltette. In: ÚK, 2002. 44. sz. (november 28.) p. 4.
A Tündérvölgy gazdája volt. Dala Józsefre emlékeztünk. Sághegy, 2002. november 8. [Videodok.] Szhely, 2002. (150 min.)
Káldos Gyula: Dala József emlékére (1930-2001). In: Honismeret, 2004. 1. sz. pp. 92-93.
Kozma Gábor: Akiért a harang szólt. In: VN, 2004. 114. sz. (május 17.) p. 3.

N. T.

Csoma János

CSOMA JÁNOS
(Celldömölk, 1947. már. 26.–Balatonalmádi, 1996. jún. 9.)

katolikus plébános

Csoma Ferenc pékmester fia a celldömölki általános iskolai tanulmányok után 1965-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. 1971-ben a Budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémián szerzett oklevelet. Pappá szentelését követően 1971 és 1983 között Zalaszentgróton volt káplán. 1982-től kezdve önálló gyülekezeteknek lett lelkipásztora: 1982-ben Zalakoppányban, 1983-tól 1987-ig Zalaudvarnokon, 1987 és 1996 között pedig Balatonalmádiban plébános. Itt néhány év alatt virágzó közösséget épített fel. Intelligens, karizmatikus és legfőképpen hiteles személye sokakat vezetett el Jézushoz. 1-2 év alatt az üresen álló templomot gyermekek, fiatalok töltötték meg, akiket vonzott vidám, lendületes stílusa, tartalmas hittanórái és hangulatos, gitárral kísért énekei.

Közben egyre inkább számítottak munkájára a veszprémi püspökségen is, hiszen 1987-től 1990-ig főszámvevőnek nevezték ki, 1990-től haláláig pedig gazdasági helynökként tevékenykedett. Főszámvevőségétől kezdve kapcsolódott be intenzíven a veszprémi egyházmegye központi szolgálatába. Komoly szerepet vállalt a lassan meginduló társadalmi változások rendezésében az egyházakat érintő ügyek és az egyházi kárpótlás területén. Részt vett az egyházmegye katolikus oktatási intézményhálózatának újraszervezésében és kiemelten támogatta 1994-ben a Veszprémi Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet újraindítását. 1993-ban előkészítette az ezeréves püspöki székhely, Veszprém érseki rangra emelését. 1996-ban szervező munkájának is köszönhetően került a veszprémi Székesegyházba Boldog Gizella karcsont ereklyéje Passauból. Aktív előkészítője volt a Veszprémi Főegyházmegyei Zsinatnak, amelyet azonban már nem érhetett meg... Néhány nappal a zsinat megnyitása előtt a Balaton áldozata lett: máig tisztázatlan körülmények között, vélhetően úszás közben kapott szívinfarktust.

1991-től c. kaposfői prépost titulust viselt. 1994. december 21-i keltezéssel apostoli protonotárius lett: ez a legmagasabb kitüntetés, amit a pápa papnak adományoz. Az ezt tanúsító okiratot a veszprémi érsek 1995. március 18-án szentmise keretében adta át részére. Sírja szülőföldjén, Celldömölkön a Kiscelli temetőben található. Tragikus halálának első évfordulója alkalmából szentelte fel Szendi József érsek az 1944-ben elvitt és Csoma Ferenc által újraöntetett, közel 1 tonnás Szent Benedek-harangot.

Irodalom:

Völgyi László: Csoma János vatikáni elismerése. In: ÚK, 1995. 4. sz. (március 2.) p. 8.
Völgyi László: Felszentelték az új harangot. In: ÚK, 1997. 12. sz. (június 19.) p. 3.
Szabó Kalliopé: Emlékezés Csoma atyára. In: Új Almádi Újság, 2006. 7. sz. p. 8.

N. T.

Cziráky József

CZIRÁKY JÓZSEF
(Celldömölk, 1921. augusztus 4. - Szombathely, 2009. január 31.)

balneotechnikus, hidrogeológus mérnök

Édesapja a MÁV Fűtőházban dolgozott, de csak pár évig nevelhette őket három testvérével, mert 1927-ben fiatalon elhunyt. A család fenntartásának és az épülő családi ház tető alá hozásának gondja is édesanyjukra maradt. Az ifjú Cziráky József a körülmények miatt öt elemit és négy polgárit végzett Celldömölkön, majd különbözeti vizsga letételét követően a pápai Szent Mór Bencés Gimnázium bejáró tanulójaként érettségizett 1941-ben. Ezután Budapesten végezte felsőfokú tanulmányait: az Eötvös Loránd Tudományegyetemen állam- és jogtudományi doktorátust (1945-1951), a Műszaki Egyetemen pedig „summa cum laude” minősítésű mérnöki oklevelet szerzett.

Egyetemi hallgatóként már 1942-ben bekapcsolódott az Ásvány- és Földtani Tanszék Forráskutató Csoportjába, ahol méréseket végzett egyes budapesti ásvány- és gyógyvizű forrásoknál. Doktori disszertációját erre alapozva készítette el 1951-ben „Korreláció számítások a Duna vízállása és a Szent Imre (ma Rácfürdő) gyógyfürdő forrásaink hozama között” címmel. 1952-től az Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézetben működő Országos Balneotechnikai Kutató Intézetben dolgozott, a Hidrogeológiai Osztály tudományos munkatársaként. Az Intézet megszűnése után 1966-tól az Egészségügyi Minisztérium Országos Gyógyfürdőügyi Igazgatóságának főelőadója, majd 1970-től szakértője és szaktanácsadója volt. Négy évtizeden keresztül 1988-ig végezte a gyógyvizek és fürdők balneotechnikai vizsgálatait. A hazai ásvány- és gyógyvizeket fáradhatatlan munkabírással közel 100 tanulmányban, valamint 10 összefoglaló jelentésben ismertette itthon és külföldön. Balneotechnikai előadásokat tartott Olaszországban, Lengyelországban, Belgiumban franciául, az NDK-ban és az NSZK-ban németül, a Szovjetunióban pedig angolul.

Már gimnazistaként megszállottan gyűjtötte az egyes repülőgép-típusok képeit, leírásait és műszaki dokumentációját. 1939-ben tagja lett a Celldömölki Vasutas Sport Egyesület Repülő Szakosztályának és az idők folyamán később A-B-C, majd a segédmotoros D minősítést is megszerezte. A gyűjtés és a repülés végigkísérte az életét. 26 kötetre rúgó típusgyűjteményében 8500 gép adatait dokumentálta. Több ízben előadásokat tartott Budapesten a repülési világkiállításokról: pl. 1981-ben a Paris-Le Bourget-i és 1986-ban a London-Farnborough-i seregszemlékről. Rubik Ernő repülőgép-tervező mellett betöltötte a Gépipari Tudományos Egyesület Repülés Emlékek Bizottságának titkári funkcióját is.

A Magyar Hidrológiai Társaság Balneotechnikai Szakosztályának titkára, majd 1968 és 1971 között elnöke volt. Külföldi kapcsolatainak beágyazottságát jelzi, hogy alapító tagjaként jegyezte a Nemzetközi Balneotechnikai Társaság. Tevékenységének elismeréseként Vásárhelyi Pál emléklap (1951), Dr. Dalmandy Zoltán emléklap (1974) és Pro Aqua emlékérem (1987) kitüntetésekben részesült és a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagja (1991) lett.

1992 őszén kezdődtek a gyógyvízzel kapcsolatos kutatások Celldömölkön. A "Vas megye termál-gyógyvíz hasznosítási koncepciója" című munkája ekkor jelent meg. Kiemelt figyelemmel kísérte a celldömölki tervek megvalósulását.

Tagja lett az újjáalakult Bencés Diákszövetség Szombathelyi Szervezetének és a Kemenesalja Baráti Körnek. Amíg egészségi állapota engedte rendszeres látogatója volt a rendezvényeknek és eseményeknek. Az utolsó 10 évben feleségével, Tamás Gizellával Szombathelyen élt. A Herényi temetőben családtagjain, Veronika lányán és Zsigmond fián kívül a szakmai és társadalmi szervezetek képviselői kísérték utolsó útjára. A családi kriptába felesége mellé helyezték örök nyugalomra.

Műveiből:

Vas megye közfürdőinek hévízkútjai és Kemenesalja két melegvízű közfürdője. In: Balneológia, Rehabilitáció, Gyógyfürdőügy. 1984. 5. sz. pp. 295-308.
Visszaemlékezés az Országos Balneológiai Kutatóintézetben, az Országos Gyógyfürdőügyi Igazgatóságnál és a Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóságnál végzett fürdőügyi munkámra. In: Hidrológiai Tájékoztató, 2001. pp. 14-17.

Irodalom:

Zsiray Ferenc: Dr. Cziráky József 1921-2009. In: KBKH, 2009. 1. sz. p. 10.
Pup Vilmos: Dr. Cziráky József 1921-2009. In: Hidrológiai Közlöny, 2009. 4. sz. p. 9.

P. V.

Balogh József

BALOGH JÓZSEF
(Pécs, 1951. december 15. - Szombathely, 2011. december 20.)

dalszövegíró, költő, pedagógus

Felsőfokú tanulmányait a szombathelyi tanítóképző főiskolán (1970-1973), majd a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán (1983-1985) végezte. 1973-ban Őriszentpéteren kezdett tanítani, 1975-től Nagysimonyiban folytatta pedagógusi pályáját, ahol 1987-ig dolgozott. Ekkor Szombathelyre került a Hunyadi János Általános Iskolába, majd 1995-től a szombathelyi Eötvös József Általános Iskolában tanított. Utolsó éveiben a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola tanáraként tevékenykedett. Az intézmény könyvtárát 2012-ben róla nevezték el, amely személyes hagyatékát is őrzi.

Pályája során mindig figyelemmel és segítőkészen fordult a fogyatékkal élő emberek felé. A Mozgáskorlátozottak és Barátaik ART Fesztiváljára eredményesen készített fel vak embereket, egészségkárosodottak oktatását szervezte és támogatta. Gyermek színjátszó köröket vezetett, betegsége előtt a szombathelyi börtönben is szervezett színjátszó csoportot.

Versei és publikációi számos megyei és országos antológiában szerepeltek. 17 önálló kötete látott napvilágot. Általános iskolai tankönyvek, feladatgyűjtemények és munkafüzetek szerzője, rendszeresen zsűrizett különböző versenyeken. Irodalmi munkássága illetve tanári tevékenysége mellett a szombathelyi Lord együttes állandó dalszövegírója volt: 9 hanghordozó és Gidófalvy Attila önálló albuma őrzi keze munkáját. A nyolcvanas évek közepétől negyedszázadon át szövegei jelentősen hozzájárultak a lírai rock műfaját képviselő zenekar népszerűségének robbanásszerű növekedéséhez. Több versét a Tarisznyások Együttes zenésítette meg. Munkásságát 2005-ben Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Kulturális Tagozata, 2008-ban Szombathely Önkormányzata „Kiemelkedő Kulturális Munkáért”-díj II. fokozatával, 2011 októberében pedig Megyei Príma díjjal és közönségdíjjal jutalmazták. Hatvanadik születésnapján mutatták be Reményringató című új verseskötetét.

2012-ben tisztelői emlékének ápolására, szellemi örökségének megőrzésére a létrehozták a Balogh József Öröksége Alapítványt. Célja: költői és dalszövegíró szellemi hagyatékának gondozása. Évente minősítő céllal vers- és prózamondó találkozókat rendeznek amatőrök részére és író-olvasó találkozókat, rendezvényeket szerveznek.

2014 januárjában a nevét vette fel Nagysimonyiban a felújított művelődési ház.

Művei:

Ikerlámpás. (Devecsery Lászlóval). Szhely, 1985. 145 p.
Varázskendő. (Devecsery Lászlóval). Szhely, 1988. 228 p.
Foltozott ég : válogatott versek 1969-1999. Szhely, 1999. 191 p.
Reményringató. Szhely, 2011. 166 p.
A Lord zenekar dalszövegei, 1972-2012. Szhely, 2012. 153, [6] p.
Kó(o)rkönyv : Balogh József tárcái. Szhely, [2013]. 163 p.

Irodalom:

Szakály Éva: A pálya nem módosult. In: VN, 1987. 183. sz. (augusztus 5.) p. 5.
Tóth Ágota: „Mint szavaim, annyit érek...” Portrévázlat Balogh Józsefről. Kézirat. Celld., 1991. 18, [1] lev.
Völgyi László: Lélekölelés Kemenesalján. In: VN, 1999. 234. sz. (október 7. ) p. 11.

Völgyi László: Interjú Balogh Józseffel. In: ÚK, 1999. 20. sz. (október 21.) pp. 4-5.
Csala Péter: Megtanultam dalban gondolkodni. Négyszemközt Balogh József költő-tanárral, aki újabb versesköteteket tervez. In: VN Vasárnap, 2007. 31. sz. (augusztus 5.) p. 3.
Némethy Mária: Ez a vasi Nobel-díj. In: VN, 2011. 253. sz. (október 28.) p. 1., 5.
Kultúrházat avattak : Balogh József nevét vette fel a szombaton felavatott intézmény. In: VN, 2014. 16. sz. (január 20.) p. 1., 2.

N. T.

Zongor Ferenc

 ZONGOR FERENC
(Nagysimonyi, 1915. december 31. – Veszprém, 1999. augusztus 24.)

helytörténész, pedagógus

Kisnemesi középbirtokos család legkisebb, hetedik gyermekeként született Nagysimonyiban, ahol az elemi iskolát végezte. A celldömölki polgári iskolai tanulmányokat követően átmenetileg elhagyta Kemenesalját. 1932-től Sopronban folytatta tanulmányait, ahol megismerkedett a népi írókkal és műveikkel, valamint részt vett a falukutató mozgalomban. 1937-ben szerzett tanítói oklevelet a Soproni Evangélikus Tanítóképzőben.

A katedra helyett azonban a katonaság, majd a háborúban való részvétel következett. Karpaszományos őrmesterként részt vett a Csallóköz és Erdély visszacsatolásában, végül a II. Magyar Hadsereg katonájaként harcolt a doni katasztrófánál.

1943-44-ben a Vend-vidéken, a mai Szlovéniában tanított. 1945-ben hazatért Kemenesaljára és Mesteriben kezdett tanítani. 1946-tól Hegyeshalomban dolgozott. 1947-ben házasságot kötött pedagógus társával, Moravecz Erikával. Házasságukból két fiúk – László (1949 - 2002) és Gábor (1953) – született. Magyar-történelem szakos tanári oklevelét a Budapesti Pedagógiai Főiskolán szerezte (1950).

1953. szeptember 1-től nyugdíjba vonulásáig, 1976-ig az alsósági általános iskolában tanított és 1962-től iskolaigazgatóként tevékenykedett. Az iskolában „nyelvész”- néprajzi szakkört vezetett és létrehozta a jelentős tárgyi anyaggal rendelkező iskolagyűjteményt. 1969-ben életveszélyes balesetet szenvedett a Sághegyen végzett régészeti kutatómunka során. A balesetből szívós munkával épült fel.

Nevéhez fűződik Kresznerics Ferenc esperes-plébános, nyelvész, akadémikus alsósági sírjának felderítése, valamint a celldömölki posta padlásán Berzsenyi Lénárd olmützi fogsága idején készített rajzainak megtalálása, publikálása és megőrzése. Ugyancsak felkutatta a II. világháború alatt a Sághegyen működött 410-es különleges büntetőszázad történetét. Élete Kemenesalja szeretete jegyében telt, kutatta a vidék nyelvezetét, néphagyományait, kultúráját, életmódját. Számára a szülőföld, Kemenesalja jelentette a kultúrtájat. Több tanulmánya jelent meg neves szakmai folyóiratokban, valamint lelkesen és sikerrel vett részt megyei és országos szakmai pályázatokon. 1989-től haláláig Veszprémben élt, ahol folytatta és rendszerezte kutatásait.

Kitüntetései: A Szocialista Kultúráért (1970), Celldömölk Város Önkormányzata a „Városért” elismerő díszoklevele (1999).

Részt vett a celldömölki Honismereti Munkaközösség és a Magyar Nyelvtudományi Társaság tevékenységében, valamint tanácstagként a Celldömölki Nagyközségi Tanács munkájában.

Művei:

Kemenesalja és kémények alja – népi névmagyarázat In: Vasi Szemle, 1966. 3. sz. pp. 458-459.
Kresznericsnek "Sághon hallott" szavairól. In: Magyar Nyelvőr, 1967. 1. sz. pp. 53-59.
Egy honismereti – „nyelvész” – szakkör munkájáról I. rész In: Magyartanítás 1967. 4. sz. pp. 233-236.
Egy honismereti – „nyelvész” – szakkör munkájáról II. rész In: Magyartanítás 1968. 2. sz. pp. 91-94.
Honismereti szakkör Alsóságon In: Honismeret 1976. 5. sz. pp. 40-43.
Alsóság-település történetéről. Elmondások, mondák, történetek és megállapítások alapján. Kézirat. Celld., 1977. 64 lev.
A zárt e és az olvasástanítás. In: Magyar Nyelvőr 1977. 1. sz. pp. 74-76.
Munkásmozgalmi emlékek Alsóságról. Levélidézetek a 410-es „különleges büntetőszázad” Sághegyen töltött idejéből 1944-45. Kézirat. Celld., 1978. 39 lev.
Anyanyelvünk Kemenesalján a „paraszti életmód-szokások és azok változásai” tükrében. Kézirat. Celld., 1979. 47 lev.
Húsvéti népszokások Alsóságról. In: Honismeret 1979. 2. sz. pp. 27-28.
Emlékező sorok és idézetek – „a földi jogán”. →Batthyány Lajos életének utolsó évéről. Kézirat. Celld. 1981. 61 lev.
Berzsenyi Lénárd, az olmützi várbörtön „rajzolója”. In: Honismeret 1982. 2. sz. pp. 34-39.
Fennmaradt szokások, szólások a tarkósebzésről. In: Magyar Nyelv 1982. 3. sz. pp. 338-339.
Kemenesalja földrajzinév-tára. Kézirat. Celld., 1983. 105 lev.
Népi megfigyelések az időjárással kapcsolatban Alsóságról. In: VHHK, 1983. 2. sz. pp. 31-38.
Bábos és gyertyaöntő mesterség (Emlékezés Gecse Ferencre). In: VHHK, 1984. 2. sz. pp. 32-41.

Irodalom:

Ágh István: Dani uraságnak Magvető Kiadó 1984, pp. 235-238.
Ágh István: Baltaverte koponya. In: Magyar Nemzet, 1987. 44. sz. (február 21.) p. 11.
Burkon László: Érték, amihez nyúl. In: Vas Népe, 1986. 116. sz. (május 19.) p. 4.
Dala József: Levelek szárnyán. In: VN, 1991. 61. sz. (március 13.) p. 5.
Káldos Gyula: A mindennapok kutatója: Zongor Ferenc In: ÚK, 1989. 3. sz. (július) p. 4.

Z. G.