Új könyveinkből ajánljuk

január 4.

gyarmatiGyarmaty Andrea: Gyere velem gyógyítani!

Sok éves gyermekorvosi tapasztalat összegződik ebben a kiváló ismeretterjesztő-tanácsadó kötetben, amelyet a szerző kifejezetten kisgyermekes családok, szülők számára állított össze. A mű első fejezetében esik szó az anatómiai alapokról, az agy és az idegrendszer működéséről, az orvosi vizsgálat menetéről, valamint arról, hogy miként válasszuk ki a bizalmunkra valóban méltó gyermekorvost. A folytatásban csupa olyanról olvashatunk, amely kezdő anyukák, apukák kicsikkel kapcsolatos ismeretanyagát bővíti: sok egyéb mellett ír a szerző a családtervezésről, a kisbaba születéséről, az újszülöttkor sajátosságairól, a tipikusan erre a korra jellemző problémákról (alvás, hasfájás), a szobatisztaságról, a gyerekkori félelmekről, az iskolaérettségről, a kamaszkori változásokról stb. A kötet második felében a gyerekkorban előforduló betegségeket mutatja be a szerző ábécérendben (az affektív apnoe-től a tetvességig), majd válaszol néhány gyakorta elhangzó kérdésre (pl. olyan témákkal kapcsolatban, mint a gyógyszerszedés, a védőoltások, a mosdás stb.), és megoszt néhány "nagyitól hallott" házi praktikát is. A széles körben ajánlható, rengeteg - sokszor közvetlen stílusban elmondott - megszívlelendő jó tanácsot tartalmazó kiadványt függelék zárja, s benne orvosi szótár, a gyerekek testi, mozgás- és mentális fejlődését bemutató táblázat, a fertőző betegségek és az esetleges sürgősségi esetek tüneteinek a felsorolása, illetve mutató zárja.

Bővebben: január 4.

november 16.

odzeOdze György: Laura diplomáciai kalandjai

Pentik Laura fiatal, szép és független nő, aki ráun az ügyvédi pályára, és diplomata szeretne lenni. Rövidesen egy mediterrán városban kezdheti meg konzuli munkáját a magyar nagykövetségen. A külföldi élet azonban kegyetlen csapdákat is rejt, amelyek rádöbbentik, hogy egyedülálló nőként mennyire kiszolgáltatott, és ha nem óvatos, könnyen belekeveredhet a nagykövetség intrikákkal teli életébe. Laura azonban jól hasznosítja tapasztalatait: sikeres munkája elismeréseként önálló konzulátus vezetését bízzák rá egy kínai nagyvárosban. Itt újabb kihívások várnak rá, most aztán csakugyan egyensúlyoznia kell a kulturális szakadékok szélén. Kína még egy meglepetést tartogat számára: megjelenik életében a szerelem. A diplomata kötelességeit és a szívügyeket sokszor nehéz összeegyeztetni. A helyes megoldásokig Laurának hosszú és kalandos utat kell bejárnia.

Bővebben: november 16.

október 26.

galambosGalambos Lajos: Elfújom az igazságot

"Galambos Lajos vagyok - de volt 125 nap, amikor SD 25-14-es rabnak szólítottak.
Nézettségi rekordokat döntöttem a tévében, világsztárokkal léptem fel, miniszterelnököknek zenéltem - de volt 125 nap, amikor a szomszédos cellákban ülőknek játszottam egy olcsó szintetizátoron az Aranyesőt.
Jól kerestem, megvehettem magamnak, amire vágytam - de volt 125 nap, amikor száz forintot kellett fizetnem érte, hogy mossanak rám a rácsok mögött.
Egy szép, nagy birtokon lakom - de volt 125 nap, amikor egy kétszer háromméteres zárkában töltöttem egy napból huszonnégy órát.
Imádom a családom, tűzbe mennék a feleségemért és a gyerekeimért - de volt 125 nap, amikor nem ölelhettem magamhoz, nem csókolhattam meg őket.
Ötvenöt év alatt nagyon sok minden történt velem - de volt 125 nap, amelynek minden egyes percére örök életemben emlékezni fogok.

Ebben a könyvben leírtam mindent, mi történt attól a borzalmas reggeltől kezdve, amikor kommandósok rontottak ránk a saját házunkban, egészen addig a pillanatig, amíg kiléphettem a székesfehérvári börtön kapuján. Ez nem mentegetőzés, szerecsenmosdatás vagy mártírkodás, egyszerűen csak elmesélem azt a borzalmat, ami bárkivel megtörténhet. Azt hiszi, önnel nem? Én is azt hittem..."

Bővebben: október 26.

augusztus 23.

hegyiHegyi Barbara: Alkalomadtán

Három év elteltével most ismét szakácskönyvvel jelentkezik Hegyi Barbara, aki korábban már bizonyította, hogy a gasztronómiát hasonlóan művészi szinten képes művelni, mint a színészetet. A szívének (valamint családjának és barátainak) kedves, házias, ugyanakkor gyakorta ínyenc recepteket formabontó szerkesztésben teszi közzé, alkalmakhoz, hangulatokhoz, emlékekhez kötve azokat. Így kaptak könyve fejezetei egyebek mellett olyan címeket, mint Az öreg hölgy látogatása, Bánatunkban, Kettesben, Szilveszter, Külföldi vendég, Téli ebéd, Macskajaj, vagy Reggeli délben. A választékban a teljes menüsor helyet kapott, így mi is kedvünkre válogathatunk az előételek, levesek, saláták, főfogások, nyalánkságok között. A gyönyörű, színes fotókkal kísért kiadvány végén mutató segíti a keresést.

Bővebben: augusztus 23.

augusztus 3.

thatcherMargaret Thatcher: Életem

Vaslady néven vált világszerte ismertté az Egyesült Királyság első női miniszterelnöke, aki tizenegy éven keresztül (1979-1990) töltötte be tisztségét, és országa egyik legellentmondásosabb politikusaként vonult be a történelembe. Margaret Thatcher lemondása után két memoárt is írt: az 1993-ban napvilágot látott The Downing Street Years miniszterelnöki éveiről szólt, míg a két évvel később napvilágot látott The Path to Power című művében fiatal éveit és korai politika karrierjét mutatta be. Halála évében, 2013-ban jelent meg hazájában a két mű közös, ám némiképp rövidített kiadása (kihagyva például az utóbbi mű aktuálpolitikai tárgyú esszéit), amely - az Antall József Tudásközpont jóvoltából - immár magyarul is olvasható. Az így egybegyúrt emlékiratból megismerhetjük családját, a granthami gyermekéveket, tanulmányait, megismerkedését későbbi férjével, Denisszel, majd azt, hogyan szerzett ügyvédi címet, és miként vett részt - legfiatalabb női jelöltként - az 1951-es választási kampányban. Bemutatja képviselősége kezdeteit, az ellenzéki éveket, majd oktatási miniszterségét (némiképp önkritikusan Tanárok réme címet viseli az ezzel foglalkozó fejezet), és természetesen azt, hogyan is szerezte meg, Edward Heath kihívójaként a konzervatív párt vezető tisztségét. Legrészletesebben természetesen a négyévi ellenzéki vezérséget követő miniszterelnökségről esik szó, kitérve egyebek mellett a nagy vitákat kiváltó gazdasági intézkedésekre, a privatizációkra, az egyes választási kampányokra, az 1984-85-os bányászsztrájkra ("Mr. Scargill lázadására"), az IRA terrorizmusára és az arra adott válaszlépésekre, vagy éppen a falklandi háborúra. Olvashatunk az 1985-ös angol-ír egyezmény megszületéséről, az Európai Közösséghez fűződő kapcsolatokról, a Szovjetunióval való viszonyról, az 1987-et követő oktatási reformokról vagy 1990-es lemondása részleteiről is. Ír családi életéről, az 1984-es, IRA által elkövetett bombamerénylet részleteiről, és számos politikussal való találkozásairól, Ronald Reagantől Teng Hsziao-pingen és Helmuth Kohlon keresztül Mihail Gorbacsovig. A fotómelléklettel is ellátott kötetet részletes időrendi táblázat, valamint név- és tárgymutató zárja.

Bővebben: augusztus 3.

június 29.

martinGeorge R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja

George R. R. Martint A tűz és a jég dala ciklus darabjai tették világhírűvé. Ám a szerző nemcsak annak a szériának a könyvein dolgozik - Westeros világáról több más történetet (novellát, kisregényt) is lejegyzett az elmúlt évek során, így valóban teljes fantáziavilágot teremtve, részletes földrajzi leírással, történelemmel. Míg - valamikor a homályos jövőben - meg nem jelenik a ciklus várva várt hatodik kötete, addig a rajongók ezekkel az elbeszélésekkel vigasztalódhatnak; ebben a kötetben három ilyen kisregény terjedelmű westerosi történet kapott helyet. Mindhárom írás főhőse Dunk, aki királyvári utcakölyökből lett először fegyverhordozó, majd lovag, később pedig igazi hős, aki a birodalom legjobbjaival mérte össze a tudását a hatalmas téttel bíró tornákon. Így találkozunk vele az első történetben (A kóbor lovag-ban) is: Krajcárfai Ser Arlan, az idős lovag, aki mellett szolgált, épp elhalálozott, s Dunk megörökölve az öreg fegyvereit, elhatározza, hogy a Hamugázlóhoz indul, ahol épp lovagi tornát tartanak. Immár Ser Duncan néven jelentkezik is, s a sors úgy hozza, hogy az akkor regnáló királyi ház, a Targaryenek egyik sarjával kell összecsapnia. És attól a pillanattól kezdve Ser Duncan sorsa radikális fordulatot vesz...

Bővebben: június 29.

április 19.

asimIsaac Asimov: Kavics az égben

Isaac Asimov eredetileg 1950-ben írta a Kavics az égbent, a Birodalom-sorozat harmadik, záró darabját, amelyet a magyar közönség először több mint negyven évvel később olvashatott (Budapest, Galaktika, 1992). Az ismét megjelenő regény elején Chicago egyik utcáján sétálva Joseph Schwartz, egy hatvankét éves nyugdíjas szabó egy nukleáris kísérlet véletlen áldozatává válik, aminek következtében egyik pillanatról a másikra több tízezer évet utazik az időben a jövőbe. Magához térve egy teljesen ismeretlen helyen találja magát, és még az emberek által beszélt nyelvet sem érti. Hosszas gyaloglás után végre talál egy földművesek által lakott házat, ahol befogadják éjszakára. A ház lakói azt gondolják róla, hogy szellemileg sérült, ezért beleegyezése nélkül felajánlják egy tudományos kísérlet, az ún. "összegző" alanyának. Ezen kísérletek célja, hogy fejlesszék az alanyok értelmi képességeit, azonban több eddigi páciens belehalt már. Schwartz életben marad, és azt veszi észre, hogy nagyon gyorsan képes elsajátítani az emberek által a jövőben beszélt nyelvet, amit addig nem értett. Mellékhatásként telepatikus képességei is kialakulnak, amelynek segítségével képessé válik olvasni az emberek gondolataiban, és bizonyos mértékig befolyásolni az akaratukat. Megtudja, hogy az eltelt évtízezredek alatt a Föld nagyrészt radioaktívvá vált, a bolygó azonban már háromszor fellázadt a múltban Trantor - a Galaktikus Birodalom fővárosának - uralma ellen...

Bővebben: április 19.

március 19.

levinIra Levin: Rosemary gyermeke

A horrorirodalom klasszikusát, Ira Levin rémregényét vehetik kézbe a műfaj hazai rajongói. A címszereplő, a huszonéves, naiv és jólelkű, ártatlan, vidéki lány, Rosemary Woodhouse és fiatal színész férje, Guy életük egyik nagy álmának megvalósulása előtt állnak: sikerül lakást szerezniük az öreg, Viktória korabeli New York-i bérházban, a Bramfordban. Közös barátjuk, az író Edward Hutchins igyekszik lebeszélni őket a költözésről, a ház század eleji rossz hírnevére hivatkozva, a fiatalokat azonban lenyűgözi a négyszobás lakás, így nem hallgatnak a "babonás aggodalmakra". Megismerkednek a szomszédban élő excentrikus Castevet házaspárral, akik hamar a bizalmukba férkőznek, ám férjével ellentétben Rosemary gyanakszik; és nem csak a furcsa hangok miatt, amiket néha a lakásuk irányából hall. Rosemary hamarosan teherbe esik, házassága miatt azonban aggódni kezd, mivel férje minden figyelmét felívelő színészi karrierjére fordítja. Bár úgy tűnik, a szomszédok nagyon szívükön viselik a fiatal nő egészségét, Rosemary végül rádöbben, kicsodák valójában. Ahogy az előszóban Chuck Palahniuk kiemeli, az író olyan közelségbe hozza a gonoszt, mint előtte senki. A mű, azáltal, hogy a borzalmakat az életterünkbe helyezte, megváltoztatta a műfaj kliséit - így már nem csak a világtól távoli helyeken retteghetünk félelmetes emberi szörnyektől, hiszen a gonosz ott lehet, ahol a legkevésbé számítunk rá. Az istenhit és a boszorkányság keveredik a történetben, amelyet mindjárt a könyv megjelenését követő évben, 1968-ban Roman Polanski vitte sikerre a filmvásznon.

Bővebben: március 19.

február 23.

felviFelvidéki Judit: Egyszer volt, hol nem lesz

Negyvenkét hangulatos történet laza fűzéréből áll össze könnyed(nek tűnő) önéletrajzi regénnyé Felvidéki Judit kötete, amelyben az annak idején mindössze ötéves Jutka mesél mindarról, ami történt vele, a családjáról, pesti kisvilágáról. A sorra feltűnő alakok Mami és Papi, Andris, a bátyja, Nagypapi, és a másik központi alak, Nagymami mind-mind varázslatosan élőek, az író valami lényegit megragadva idézi fel őket sorra. Nem mellesleg pedig 1956-ot írunk épp, így a huszadik századi magyar történelem egyik legkarizmatikusabb, s egyben legtragikusabb eseményei adják a díszleteket a kislány történeteihez. Így van jelen egyszerre a lapokon az előtérben a gyermeki kedvesség, csipkelődő, kedves humor, cserfes őszinteség, szentimentalizmus és nosztalgia, illetve a háttérben határozottan körvonalazódva a félelem, remény, végletekig fokozódó feszültség, így avatva a könyvet a maga kettősségében különleges hangulatú és mélységű írássá.

Bővebben: február 23.

január 12

ellsWill Elsworth-Jones: Banksy – Az ember a fal mögött

Az ember a fal mögött, Banksy a brit graffiti-művész, politikai aktivista és festő, aki oly mértékben rejtőzködő, hogy sem valódi nevét, sem arcát nem adja képeihez. Különös módon kiállításainak verniszázsán egy zacskóval a fején jelenik meg, - nyilatkozata szerint - így védi magát a törvény erejétől. Szatirikus művészete a bristoli utcákon fogant, és a hatalom által lenézett és művészetnek nem tartott graffitit fejlesztette művészi tökélyre. Bristol jelentős épületein (pl. a bristoli Fiatalok Nemibeteg-gondozója intézményének falán) ma is láthatók hatalmas méretű falfirkái. Polgárpukkasztó, mi több felforgató epigrammái a fekete humort keverik a graffitivel, jellegzetes stencilezett technikában. Jellemző művészi karrierjének indulására, ahogyan 2003 októberében úgy promótálta képeit: egy napon besétált a Tate Britainbe és egy félreeső kiállítótérben felrögzítette a falra az általa készített művet és a hozzá fűzött installációs szöveget. A Time magazin 2010-ben beválasztotta a világ száz legbefolyásosabb embere közé, s bár Bansky mindig szembe ment a hatalommal, a kapitalizmust is keményen bírálta, akarva akaratlanul hatalmas vagyonra tett szert, mert képeiért milliókat adnak a gyűjtők. Kiállításaira nem lehet bejutni, és olyan nimbusz övezi, amely párját ritkítja a mai modern művészi világában. Filmet is készített és ebben a műfajban is nagy sikert ért el, az Exit Through the Gift Shop (Kijárat az ajándékbolton át) a világ első street art katasztrófafilmjeként a 2010-es Sundance Filmfesztiválon levetítették. Könyvet is írt, amelyben "művész hitvallását" fogalmazza meg: "Úgy juthatunk el leggyorsabban saját vállalkozásunk csúcsára, ha a feje tetejére állítjuk".

Bővebben: január 12

december 18.

brownDan Brown: Inferno

Dan Brown legkedvesebb főhőse, Robert Langdon művészettörténész professzor tér vissza Inferno című regényében. A professzort egy nap titokzatos baleset éri: a Harvard kampuszán sétálgatva váratlanul eszméletét veszti - de amikor magához tér, már egy firenzei kórházban fekszik. A kezelőorvosa, Sienna Brooks állítása szerint egy golyó horzsolta a fejét. A diagnózist mintegy megerősítendő, egy punknak öltözött Vayentha nevű nő ront be a kórházba, és megtámadja őket. Lelő egy orvost, de Langdont Sienna elmenekíti, méghozzá a saját lakásába. Itt találja meg azt a rejtélyes hengert, amit valaki a kabátjába rejtett. Langdon megpróbálja felvenni a kapcsolatot az amerikai nagykövetséggel, de amikor rájön, hogy nemcsak Vayentha, de a kormány emberei is meg akarják ölni, meglapul, és inkább kinyitja a különös tárgyat. A henger egy másik, csontból készült hengert rejt, benne egy projektorral, ami Botticelli pokolról készült térképének módosított verzióját tartalmazza. A professzor és Sienna ennek alapján kezdenek nyomozásba, amely Firenzétől Velencén át egészen Isztambulig ível.

Bővebben: december 18.

november 11.

gryllsBear Gryllis: A vadon törvényei

Bear Grylls nevét a népszerű ismeretterjesztő tévécsatornák magyar nézői is jól ismerhetik. Ebben a kötetben tíz fejezetbe szerkesztve veszi számba azokat a gyakorlati tudnivalókat és ismereteket, amikre mindenkinek szüksége van, aki felfedező útra indul a természetbe, legyen szó akár a Pilis meghódításáról vagy egzotikusabbnak ható célpontokról. A tematikus fejezetek sora az ideális felszerelés, ruházat összeállításával kezdődik, majd a szerszámok, táborozási technikák kerülnek sorra, bepillanthatunk a tábori főzés és higiénia, a tájékozódás titkaiba, megismerkedhetünk az elsősegély alapjaival, végül a test és a lélek edzéséhez kapunk jó tanácsokat. A tárgymutatóval záruló kiadvány színes fotókkal és rajzokkal gazdagon illusztrált. Modernizált, fiataloknak is vonzó cserkészútmutató Anglia legfiatalabb főcserkészétől.

Bővebben: november 11.

október 10.

levaiLévai Balázs: Lovasi

A vaskos életrajzi könyv Lovasi András portréját rajzolja meg, és eddigi életművéről ad - a szerzőtől, Lévai Balázstól megszokott - szellemes, humoros képet. A gitáros-énekes-dalszerző neve egybeforrt az 1987-ben alakult, nagy sikerű Kispál és a Borz, valamint a 2005-ben formálódott Kiscsillag nevű együttesekkel. Lévai televíziós szerkesztő-rendező-műsorvezető a 80-as évek végétől eleinte rajongóként, később közeli ismerősként, barátként követte Lovasi pályafutását. A saját magával szemben mindig is önkritikus Lovasi így ír: "ha engem kérdeznek, biztos nem haverkodnék magammal, ezt szögezzük le elöljáróban. Sokszor idegesítő f*sz vagyok. Az izgága, szemüveges csávó a szomszéd asztaltól, aki hangosan okoskodik, és mindenről van véleménye. Megvan? Ezt a megnyerő karakterrajzot azért skicceltem fel a legelején, mert ez az én sztorim, vállalom az összes hibájával, hülyeségével, torzulásával és korlátjával együtt".

Bővebben: október 10.

szeptember 12.

oksaSofi Oksanen: Mikor eltűntek a galambok

A fiatal finn-észt írónő negyedik nagyregénye egy tetralógia harmadik kötete, a nagysikerű Sztálin tehenei és a Tisztogatás után. A Scolar Kiadó eddig is attraktív könyvborítói folytatódnak a szerző pontos jellem- és lélekrajzát, kemény társadalomkritikáját visszaadó Bosch Utolsó ítéletével. A történelmi háttér ismét Észtország második világháborús német, majd orosz megszállása, a fő téma a szovjetekkel szembeni ellenállás, illetve a velük való kollaborálás, fűszerezve azzal, miként hat mindez az egyéni kapcsolatokra. Három szereplő életét követhetjük nyomon a történetben: Rolandét, az ideákat kergető, hazája függetlenségéért küzdő szabadságharcosét; unokatestvéréét, Edgarét, aki mindent elkövet azért, hogy elrejtse életének sötét oldalát s megkaparintson magának legalább egy kis szeletet a hatalomból; és Edgar feleségéét, Juuditét, akit házasságának szégyene és a reménytelen boldogtalanság köt béklyóba. E három ember sorsa örökre egybefonódik, de nem kizárólag rokoni kapcsolataik révén, hanem az olykor kusza érzelmek, szenvedélyek, s a megannyi rejtély és bűn miatt is. Oksanen mesterien hangolja össze amúgy is komplex karaktereit a több idősíkban vezetett bonyolult történetben. Cselekményvezetése sehol sem bicsaklik meg, a szálak összesodrása tökéletes, és átgondoltan, egy nyomozó logikájával illeszti össze a történelem és a magánélet töredezett darabkáit.

Bővebben: szeptember 12.

augusztus 8.

stjePeter Stjernström: A világ legjobb könyve

Vélhetőn számos íróban megfogalmazódott már az a terv, hogy megírja a világ legjobb könyvét. A történet egyik főszereplőjének, Titusnak, az alkoholista írónak is ez a vágya, s minél többet iszik, annál inkább érzi, hogy ezt ez elképzelését előbb utóbb beteljesíti. Eddie a fiatal és energikus rocksztár a nők bálványa, igazi ellentéte Titusnak, ám egy közös ivászat után ők ketten fogadást kötnek, hogy valamelyikük megírja a világ legjobb könyvét, egy olyan könyvet, amelybe minden benne van, amire az emberiségnek szüksége lehet. A siker Titust nem izgatja, és józanul többnyire nem is tud írni, unja az egész világot, a legjobb könyv megírását azonban mégis valamiféle kihívásnak érzi. Eddie, aki ezidáig gyönyörűsége szerelmes verseivel kápráztatta el rajongóit nagy elánnal kezd a regény írásába. De meg lehet-e írni egy ilyen könyvet, az itt a legfőbb kérdés. A fogadás után furcsa fordulatot vesz a történet és az olvasó végig a szereplőkkel együtt izgulhat, vajon ki lesz, aki célba ér... Szemtelen humorral, időnként az abszurdba hajló stílusban, az írók és az irodalom felé leplezetlen "fricskával" él a szerző, aki ha a világ legjobb könyvét nem is írta meg, mindenesetre szórakoztató olvasmánnyal gazdagította a svéd irodalmat.

Bővebben: augusztus 8.

június 19.

weinerTim Weiner: Az FBI története

A CIA története után a Pulitzer-díjas Tim Weiner legújabb kötetében az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (angolul: Federal Bureau of Investigation), ismert rövidítésével az FBI történetét igyekszik bemutatni. A névre gondolva elsősorban a bűnözők elfogadása juthat az eszünkbe, ám a huszadik század nagy részében és napjainkban is első és legfontosabb feladata a terroristákkal és a kémekkel kapcsolatos titkos hírszerzés volt. A könyv elsősorban ezen tevékenységet kívánja bemutatni, felvázolva egyben a nemzetbiztonság és a polgári szabadságjogok kérdése között mutatkozó szüntelen konfliktust is. A szerző nagymértékben támaszkodik az FBI emblematikus igazgatója, az intézményt 1924-től egészen 1972-ig vezető J. Edgar Hoover mintegy hetvenezer oldalnyi, a titkosítás alól nemrég feloldott aktáira, így árnyaltabb képet tud nyújtani a tisztelői által géniusznak tartott vagy a "tüllszoknyás zsarnok"-ként is jellemzett Hoover személyiségével és tevékenységével kapcsolatban egyaránt, aki aktáinak tartalmával elnököket is sakkban tudott tartani. Fontos forrás azon több mint kétszáz oral history interjú is, amelyet a szerző volt FBI-ügynökökkel készített. A kötet három nagy egységre osztva vizsgálja a történteket. Az első rész (Kémek és szabotőrök) az alapítástól kezdve a második világháborúig tart; ezt követi a Világháború címet viselő második rész; az utolsó egység (Háború a terror ellen) pedig 1945-től napjainkig tartó fejleményekkel foglalkozik. Olyan ügyekről/tevékenységekről olvashatunk, mint a gengszterek vagy a kommunistának tartott emberek utáni nyomozások a két világháború között, 1939-től az Amerikában tevékenykedő náci kémek elleni akciók, az atombomba kifejlesztése, a CIA-vel való folyamatos vetélkedés, a kommunista üldözések az ötvenes években, az FBI "Szexuális elhajlásokkal foglalkozó programja", mely elsősorban homoszexuális személyek ellen irányult, a Szovjetunió és Kína vezetői utáni kémkedés, a Castro vagy Trujillo dominikai diktátor meggyilkolására szőtt tervek, a polgárjogi mozgalom vagy a pacifisták megfigyelése, Martin Luther King zsarolása a szexuális életére vonatkozó anyagokkal, a Ku-Klux-Klán elleni nyomozások, elnökök (így Kennedy vagy Nixon) lehallgatása, a Lockerbie-i katasztrófa nyomozásában való közreműködés vagy a terroristák elleni küzdelem 2001. szeptember 11. előtt és azóta.

Bővebben: június 19.